Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-27 / 234. szám

MÁV NTE-Mohács-Véméndi TE 2:0 (2:0) Nagykanizsa, Vasutas pálya, 2500 néző. Vezette: Földvári. MÁV NTE: Szalai — Markán, Doszpod, Gondos, Liviczki — Kiss (Szabó F„ a 46. percben), Karádi, Söjtör — Molnár (Győr-' vári, a 65. percben), Csordás, Németh. Edző: Németh Lajos. Mohács-Véménd: Gyimesi — Farkas, Rótt, Hancz (Pártényi, a 46. percben), Berki — Kiss, Dár­dai L., Zsolt — Schwarczkopf, Lingl, Jónás (Bencsik, a 70. percben). Edző: Gyévai István. A Kanizsára átróndult több száz mohácsi szurkoló nagy örömére az MVTE kezdett job­ban, amely egyre-mósra vezet­te a támadásokot. A kanizsai védők háromszor is csak nagy ijggyel-bajjal tudtak szögletre menteni. A vendégek támadása közepette a 9. percben szerzett vezetést a vasutas csapat: egy előrevágott labdát Hancz rosz- szul talált el, amelyre Csordás csapott le, aki 40 méteres vágta után, szorongatott helyzetből a kifutó Gyimesi fölött lőtt a ka­puba (1:0). Továbbra is a ven­dégek támadtak, de ekkor is a hazaiak ügyetlenkedtek el két helyzetet. A 20. percben növel­ték előnyüket a vasutasok: a vendégek 16-osánál cselezgető Zsolttól Söjtör szerezte meg a 'cibdát, aki a középen kiugró Molnárhoz továbbított, a jobb­szélső egy csel után mintegy 10 méterről helyezett a jobb alsó sarokba (2:0). A kapkodó MVTE ellen Karádi, majd ké­sőbb Molnár hibázott gólhely­zetben. A 32. percben Söjtör mesterien ugratta ki Némethet, aki szorongatott helyzetből a kapu fölé bombázott. Kaposvári Rákóczi- KOMÉP 3:0 (2:0) Kaposvár, 4500 néző. Vezette: Németh. Kaposvár: Békéi — Deákvári, Mészáros (Marcsók, a 75. percben), Petrák, Duschák — Zentai, Gulyás, Kanyar — Czabula, Fábián, Házi. Edző: dr. Puskás Lajos. KOMÉP: Bei- gelbeck - Takács, Horváth III., Czakó, Horváth II. — Bánffy, Kökény (Péntek, a 62. perc­ben), Pfluger — Horváth L, Rácz, Dobos. Edző: Horváth Fe­renc. A 14. percben megszületett a vezető gól. Czabula két csel után kapura lőtt, a kapus ki­ütötte a labdát Házi elé, Házi bombalövését is kiütötte az ép­pen berobbanó Czabula elé, aki az 5-ös sarkáról élesen, la­posan lőtt a hosszú sarokba (1 :0). Üjabb qyors qó| jelezte a Rákóczi fölényét. Pompás ka­posvári támadás gördült a 18. percben a pályán. Házi futtatta Fábiánt, aki jobb oldalról visz- sza játszott Házi elé, és a bal­szélső a középcsatár helyéről közelről a hálóba vágta a lab­dát (2:0). Az 55. percben Kanyar a bal­oldalról jól ívelt középre, Házi csúsztatott fejese a bal sarok­ban kötött ki (3:0). Még egy fellobbanása volt a kaposvári csapatnak. Házi az 57. percben egy „ellopott" labdával kapura tört, a kapust is kicselezte, lö­vése azonban hajszállal mellé szállt. Ezzel a hazaiak el is löt. ték puskaporukat. A KOMÉP támadott, a 77. percben Rácz jó helyzetből alig lőtt mellé, majd a 90. percben Rácz lab­dáját a kapufa mentette. Ügy tűnt, hogy a Kaposvár ismét nagyarányú győzelmet arat. Lendületesen, jól is kez­dett a csapat, szünet után azonban rá sem lehetett is­merni az első félidőben ötle­tesen játszó együttesre. Igaz, hogy a KOMÉP is, különösen szünet után nagyon derekasan harcolt. Jók: Gulyás, Czabu­la, Házi, illetve Beigelbeck, Bánffy. Kovács Sándor Soproni SE-0lajbányász 3:1 (0:1) Sopron, 4000 néző. Vezette- Simon Gy. Soproni SE: Horváth Gy. - Premmel, Brázsnyák, Hu­ber (Csernok, a 64. percben), Lipót — Palazecz (Poor, a 46. percben), Benkő, Németh I. — Varga, Horváth L., Horváth G. Edző: Mathesz Imre. Olajbá­nyász: Megyimórecz — Deák (Simon, a 67. p.-ben), Englóner, Savanyó, Sjjionecz — Balogh, Nagy, Kelemen — Kozma, Ha­rangozó (Csepregi, a 67. perc­ben) — Bélák. Edző: Madár Gábor. A 34. percben Balogh jobb­oldali szabadrúgása után Ke­lemen kapura fejelt, a labdát Horváth kiütötte. A jókor érke­ző Nagy Harangozó elé ját­szott, aki közelről a kapu köze­pébe lőtt (0:1). A 49. percben Poór átadását Horváth L. 14 méterről a jobb felső sarokba bombázta (1:1). Az 51. percben. Horváth L. jobb oldali szögle­tét a befutó Poór élesen a há­lóba fejelte (2:1). A 76. perc­ben Németh szöktette Horváth G.-t, a menteni akaró Savanyó rosszul találta el a labdát, és Horváth K. a kifutó Megyimó­recz mellett o kapu közepébe guritotta (3:1). Egy perccel ké­sőbb Horváth L. megjegyzésért sárga lapot kapott. A 86. perc­ben Bélák lerántotta Vargát, ő is sárga lapos figyelmeztetés­ben részesült. AZ NB II. további eredményei: Körmend—Várpalota 2:0 (1:0), Alumínium-Dorog 1:1 (0:1), MÁV DAC—Haladás 1:3 (0:2), Sabaria—Győri Dó­zsa 3:2 (0:2), Bábolna—Bau­xitbányász 3:1 (0:0), Bakony Vegyész-Pét 1:2 (1:0). NYUGATI CSOPORT: 1. Haladás 4 4 — __ 1 4- 4 8 2, Komló 4 3 1 — 8- 4 7 3. Kaposvár 4. Mohács­4 2 1 1 15- 3 5 Véménd 4 2 1 1 11- 6 5 5. Pét 4 2 1 1 7- 7 5 6. Szekszárd 4 2 __ 2 5- 3 4 7. Sopron 4 1 2 1 5- 4 4 8. Ajka 4 1 2 1 6- 6 4 9. Győri Dózsa 4 1 2 1 5- 5 4 10. Bauxitbányász 4 2 — 2 4- 4 4 11. Sabüria 4 2 — 2 7- 8 4 12. Bábolna 4 1 2 1 7- 9 4 13. Körmend 4 2 — 2 3-,r 4 14. MÁV NTE 4 1 1 2 6 3 15. MÁV DAC 4 — 3 1 5- 7 3 16. Várpalota 4 — 3 1 3- 5 3 17. Olajbányász 4 1 1 2 6- 7 3 18. Bakony V. 19—20. KOMÉP 4 1 — 3 2- 6 2 4 1 — 3 5-10 2 Dorog 4 — 2 2 5-10 2 A TITÁN Kereskedelmi Vállalat Iparcikküzletének ajánlata : Kapható: Nyitva: HORGANYZOTT ÉS FEKETE CSÖVEK, KOMPLETT CSAPTELEPEK, SZERELVÉNYARUK. Pécs, Lenin tér 6. 8—15 óráig,-síombaton 8-12 óráig. Szünet után kiegyensúlyozott játék folyt a pályán, de a ka­puk csak nagy ritkán forogtak veszélyben. A 60. percben Mol­nár húzott el a szélen, de a be­fejezéssel adós maradt. A haj­rában Németh tört kapura, aki­nek 14 méteres lövését Gyime- sinek sikerüli hárítani. Nagyszerű csatában megér­demelt biztos győzelmet arat­tak a kanizsaiak a lelkesen, de sok hibával játszó vendé­gek ellen. Jók: Gondos, Mar­kán, Doszpod, Söjtör, Csor­dás, illetve Dárdai I., Rótt. Balogh Antal Falusi spartakiád A falusi dolgozók spartakiádjának megyei döntőjében a 800 mé­teres síkfutásban az első helyet Varga Pál Jenő, a pécsváradiak versenyzője szerezte meg Arató László felvétele Nagy küzdelmek a megyei döntőn Kellemes napsütés fogadta vasárnap reggel a PVSK sta­dionjában az ünnepélyes megnyitóra felsorakozott ver­senyzőket. A falusi spartakiád megyei döntőjének résztvevőit Orosz Ottó, a Megyei Testne­velési és Sporhivatal elnöke kö­szöntötte. Győztesek. Atlétika. Férfi 100 m: Hartung 12,1 mp (Somberek), 400 m: Valki 55,3 mp (Bikái), 800 m: Varga P. 2.24,6 mp (Pécsvárad), 1500 m: Somorjai 4.40,5,4 mp (Be- remend), Spartakiód-váltó: Somberek 3.59,3 mp. Magas­ugrás: Csoboth 170 cm (Som­berek). Távolugrás: Márton 607 cm (Véménd). Súlylökés: Leipold 10,56 m (Pereked), Gránát: Csongor 61,58 m (Pécsvárad). Nők 100 m: Compó 14,00 mp (Nagype- terd), 400 m: Papp M. 69.00 mp (Sellye), Spartakiád-váltó: Sellye 2.51,7 p. Magasugrás: Bogdán 135 cm (Nagypeterd). Távolugrás: Compó 437 cm (Nagypeterd). Súly: Papp M. 10,66 m (Felsőegerág), Grá­nát: Papp M. 37,64 m (Fel­sőegerág). Nemzetközi Duna Kupa Szombaton és vasárnap ren­dezték meg Mohácson az or­szágos minősítő nemzetközi Duna Kupa evezős versenyt. Ti­zenkét egyesület mintegy 300 versenyzője, köztük az eszéki Iktus versenyzői álltak rajthoz a két napon, 41 versenyszám­ban. A legnagyobb létszámban — 50 fő — a Velencei VSI kép­viseltette magát. Az első napon borús, hűvös, míg a másodikon szép napos időben folytak le a versenyek. Vasárnap nagyszámú közönség helyezkedett el a Duna-parti sétányon és a védőfalon, élvez­ve a nagyszerű küzdelmeket, amelyben a 25 tagú mohácsi evezősgárda nem várt sikerrel szerepelt. Ugyanis 5 első, 7 má­sodik, 1 harmadik, 4 negyedik, 3 ötödik és 2 hatodik helyezési elérve a pontversenyben a har­madik helyen végzett. Amint várható volt, a kupa győztese a Velencei VSI egyesülete lett. A pontverseny végeredménye: 1. Velencei VSI 115 pont, 2. Ba­jai Spartacus 102 pont, 3. Mo­hács VTE 94 pont, 4. Eszéki Ik­tus 89 pont, 5. Váci Hajó 87 pont, 6. Szegedi Vízügy 73 pont. A Sellye kiütéses győzelme Sellye—P. Postás 8:0 (1:0). Sely- lye, 600 néző. V.: Venczler. Szünet utáni kitűnő játékával fölényesen győzött a Sellye. Góllövők: Szabó (3), Vass (2), Majorosi. Goják, Mar- kovics. Jók: Szabó, Vass, Fülöp, Majorosr, ill. Heim, Kalányos. PBTC—István-akna 6:1 (4:1). Bőr­gyár-pálya, 200 néző. V.: Benkő. A minden csapatrészében jobb bőr­gyáriak biztos győzelmet arattak. Góllövők: Bíró G. (2), Hajós, Ara­di, Knoch, Tóth (11-esből), ill. Ko­vács. Jók: Knoch, Tóth, Szabó A., ill. Bálint, Garas. Mázaszászvár—Mágocs 2:2 (1:0). Mágocs, 400 néző. V.: Miseta. Első félidőben a vendégcsapat, szünet után a Mágocs támadott többet. A döntetlen igazságos. Góllövők: Viszló, Molnár, ill. Lippert, Radnai. Jók: Dunai', Perényi, ill. Fronebl, Radnai. P. Kesztyűgyár—P. Kinizsi 2:0 (1:0) Kovácstelep, 100 néző. V.: Szinger. A kesztyűgyáriak megérdemelten győzték le a szétesően és elgondo­lás nélkül játszó hazai csapatot. Góllövők: Rózsahegyi. Pauli. Jók: Balogh I., Nagy, Rózsahegyi, ill. Molnár, Szeszán. Beremend—Szigetvár 2:1 (0:0). Beremend, 500 néző. V.: Deák. Küz­delmes mérkőzésen a hazaiak a ma. guk részére tették nehézzé a mér­kőzést. Góllövők: Budai (2), ill. Dobor. Jók: Stölkler, Héhl II., Bu­dai, ill. Kövesi, Révész, Kahesz. Boly—Vasasi Bányász 3:0 11:0). Boly, 400 néző. V.: Sárkány. Bizto­san győzött a jobb csapatjátékot nyújtó hazai csapat. Góllevők: Pan­ta, Keibl, Ulrich (11-esből). Jók: Haris, Budovinszky, Rencz, Keibl, ill. Dobsi. Steinmetz SE—Kétújfalu 3:1 (1:0). Pogány, 100 néző. V.: Botykai L. A végig technikai fölényben játszó honvédcsapat biztosan nyert a lel­kesen játszó újonc ellen. Góllövők: Léber (2), Otártics (11-esből), III. Kismárton. Jók: Harta, Kocsis, Otár­tics, ill. Goják, Kriszbaum. Siklós—Vajszló 5:0 (3:0). Siklós, 600 néző. V.: Horváth János. A ha­zai’ csapat végig nagy technikai és taktikai fölényben volt és biztosan győzött. GollovoK: Szabó M. (3), Ver, Kiss. Jók: Peti, Szabó M., Kiss, Kopacz, ill. a Vajszlóból sen­kit nem lehet kiemelni. A MEGYEI I. OSZTÁLY ÁLLASA 1. Sellye 2 2 — — 10-0 2. Siklós 2 2 — — 6 0 3. Kesztyűgyár 2 2 — — 3-0 4. Boly 2 1 1 — 4-1 5. Mázaszászvár 2 1 1 — 4-3 6. Beremend 2 1 1 — 2-1 7. PBTC 2 1 — 1 7-3 8. Szigetvár 2 1 — 1 4-3 9. Steinmetz SE 2 1 — 1 4-4 10. Vajszló 2 1 — 1 1-5 11. Zsolnay 1 — 1 — 1-1 12. Mágocs 2 — 1 1 2-3 13. Vasasi B. 2 — 1 1 0-3 14. U. PEAC — ■ — — — —:— 15. P. Kinizsi 2 — — 2 0-3 16. Kétújfalu 2 — — 2 1-5 17. István-akna 1 — — 1 1-6 18. P. Postás 2 — — 2 0-9 Autó Mahler, Fodor, Kardos már bajnok Tulajdonképpen csak a gála maradt az országos autós he- qyibajnokság negyedik forduló­jára, hiszen a Mátrában vasár­nap minden eldőlt. Két nagy­szerű teljesítmény kívánkozik a nap krónikájának élére, az egyikkel a Pécsi Volán csapa­ta, annak versenyzői szolgáltak, a másik az olaszok háromszoros Euróoa-bajnokának, Mauro Nestinek a rajthoz állása volt. Az egyes géposztályban ez­úttal elmaradt a Mahler—Du­dás (Bp. Volán) párharc, és biztosan nyert a pécsi fiú. A ll-es géposztályban ezúttal is balszerencsésen versenyzett Bó- dis László, dugattyútörés miatt az első futam után kiállásra kényszerült. A másik pécsi, a legutóbbi mátrai hegyiverseny győztese, Fodor János azonban most is bizonyította tehetségét. megnyerte géposztálya küzdel­mét, ugyanitt harmadikként zárta a versenyt Reisen Ferenc (Pécsi AFIT). Akárcsak leg­utóbb, a lll-as géposztályban senki sem tudott Kardos Lajos elé kerülni. Rallye-navigátoro, Bernáth Lászlónak viszont most csak a 4. hely jutott. A IV. egri hegyiverseny csa­pat végeredménye: 1 Pécsi Vo­lán 27, 2-3. Külker SC, Bp. Vo­lán 24—24 ponttal. Grünwald László, a szakosztály edzője természetesen együtt örült a versenyzőkkel a nem minden­napi sikernek, ami már most azt jelenti — függetlenül a még hátralévő abaliqeti kiírástól —, hogy a Pécsi Volán három he- nvTversenyzője, Mahler, Fodor és Kardos már magyar bajnok­nak tekinthető. A véqső csapat­sikerhez sem kell már sok, csu­pán egy abaligeti 3. helyezés. Kézilabda NB II. Tatai AC—Pécsi Zsolnay 17:7 (9:4), női csapatok, Tata. Pécsi BTC—Ajka 8:6 (6:4), női csa­patok, Ajka. Jones újabb győzelme A holland Forma 1-es Grand Prix végeredménye: 1. Alan Jones (ausztrál) — Williams kocsi, 1:41,19,775 óra. 2. Jody Scheckter (dél-afrikai) Ferra­ri 1:41,41,558. 3. Jacques Laf- fite (francia) Ligier, 1 :42,23,028. Az összetett pontverseny ál­lása: 1. Scheckter 44 pont, 2. Laffite 36, 3. Jones 34 .........18. N iki Lauda és Fittipaldi (bra­zil) 1—1. (Lauda az idei 12 futam közül 11 alkalommal föl­adta a versenyt.) A PVSK bravúros 2:1-es győzelmét a Bp. Honvéd ellen mindössze két pályázónk találta el. A sorsolásnál a szerencse Kőszegi Anita, 7625 Pécs, Vak Bottyán u. 56. szám alatti la­kosnak kedvezett, akinek a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. A héten kivételesen NB ll-es mérkőzések szerepelnek góltotónkban, mivel vasárnapi számunkban rend- kivüli góltotóra is tippelhetnek. v Főmérkőzés: Komló—MÁV DAC: ............................................. P ótmérkőzés: Mohács-Véméndi TE—Bábolna: .......................... A pályázó neve: ............................................................................ 4k Lakcíme: ........................................................................................ TOTO 1. MÁV DAC-Haladás 1:3 2 2. Körmend-Várpalota 2:0 1 3. Sop-oni SE—Olajbányász 3:1 1 4. Alumínium-Dorog 1:1 x 5. Szekszárd—Komló 0:2 2 6. Bábolna—Bauxitbányász 3:1 1 7. Bakony-Péti MTE 1:2 2 8. Budafok—Csepel 1:3 2 9. BVSC—Gnm-M*VAG 2:0 1 10. Vác-Szegedi Dózsa 1:1 x 11. Pénzügyőr—BKV Előre 0:1 2 12. Papp J. SE-Miskolc 1:3 2 13. Hódmezővásárhely—Szarvas OíO x 13+1 14. Debreceni K.-Asztalos SE 2:4 2 VMg »roI«t*r]«t, hétfői Dunántúli napié Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom