Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-12 / 220. szám

1979. AUGUSZTUS 12. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. Kotrógép gémjét javítják a fiatal szakemberek a vállalat telephelyén A KEBAVIT a fiatalok társulata LendUleVben Nem javoslom, hogy bárki is előhozakodjon Balázs Ferenc jelenlétében a kifejezéssel: generációs probléma. Ennek hallatán ugyanis a Kelet-Ba­ranyai Vízgazdálkodási és Ta­lajvédelmi Társulat elnöke — bocsánat a szóért — pipa lesz. — Nem szerelem —• mond­ja —, ha valaki bárminek a kapcsán is az öregebbek és a fiotalok ellentétéről beszél. A fiatalok akarnak és tudnak dolgozni — ebből kell kiindul­ni! Mi így csináljuk, nyugod­tan kijelenthetem: megvan az eredménye. A magabiztossága mögött tények vannak. Mindenekelőtt a társulat mélypontjának las­san ködbe vesző, rossz emléke. 1973-ban ugyanis a KEBAVIT termelési értéke 1 millió forint volt — ugyanennyi a veszte­sége ... A múlt év vegén a mérleget csaknem 25 millió forintos termelési értékkel zár­ták, ami tervük 124 százalékos teljesítését jelentette. E számo­kat idézve mondta Balázs Fe­renc: — És ebben az előrelépés­ben nagy szerepet játszottak a fiatalok! Akik sokan vannak a társu­latnál. Az itt dolgozóknak 70 százaléka 30 éven aluli. Az egyik „főnök”, a műszaki ve­zető 30 éves. Érdemes azt is felsorolni, hogy mekkora terü­leten, milyen feladatokat old meg a társulat: 174 000 hek­táros területen dolgoznak — a Dunától Harkányig és az or­szághatártól Baranya északi részéig. Kezelésükben von 515 kilométer hosszú közcélú csa­torna, ezek mellett az üzemi csatornák. Egyszóval: az or­szág egy jelentős részén fe­lelnek az öntözésért, a vízgaz­dálkodásért, a talajjavítósért. Ebben az évben készítik el a mecseknádasdi vízrendezési tervet, a MAHAJOSZ-nák sója- teret Baján, az újpetrei tsz- nek meliorációs kiviteli tervet, a Bólyi Állami Gazdaságnak a gép kocsimosó szennyvíz­elvezetését oldják meg —, de ez csak néhány jelentősebb munka a sok közül. E feladatok megoldásának kulcsát az elnök a lendületes és fiatal szakembergárdában látja. A KEBAVIT-nál a 150 dolgozó közül 10 mérnök, de már két hasonló végzettségű szakembert elengedtek, mert ott nagyobb szükség volt rá­juk — és „volt miből". — Közhely — mondja Ba­lázs Ferenc — az idősebbek tapasztalatát és a fiatalok len­dületét emlegetni. Szükségét éreztük a kettő összehangolá­sának. Mondok egy példát. Nálunk mélyépítők dolgoznak. A most elkészülő szociális épü­leteket mégis ők tervezték. Ter­mészetesen számoltunk azzal, hogy ilyen körülmények között hiba csúszhat be. így is lett: egy gerendát eltervezték. Vá­laszthattunk: csináljunk-e be­lőle fegyelmi ügyet és ezzel egy életre vegyük el a fiatal mérnök kedvét az új és várat­lan feladatok megoldásától, vagy tartsam a hátam a hiba miatt. Az utóbbi mellett dön­töttem, a mérnökünk viszont tapasztaltabb tervező lett. Ez nekünk is előny, nemcsak ne­ki. Hogyan sikerült ennyi fiatal, magasan képzett szakembert szerezni? Mint kiderült, nem csábította őket senki. Egysze­rűen: itt nyugodtan lehet dol­gozni. Pedig nem hullik és fő­leg nem sók pénz, az ölükbe. Egy kezdő üzemmérnök 2700— 2800 forintot keres. Fél év múl­va azonban megkérdezik tőle: hogy érzi magát, meg tud-e 'birkózni a feladataival. Ha igen, és ezt bizonyítja, követ­kezhet oz anyagi előrelépés. Beszéltem egy fiatalember­rel, akit már a harmadik be­osztásban „próbálnak” ki. La­katos Géza most már elismer­ten jó munkát végez, főkalku­látorként kitűnő szakember lett Fejből sorolja oz árakat. — Mi tartja ezen a munka­helyen? — A jó kollektíva, a tűrhető fizetés, a megfelelő munkakö­rülmények. S az, hogy bár fő­kalkulátor vagyok, engednék ettől eltérő feladatokban is dolgozni. Részt veszek a mun­kák előkészítésében, az anyag- beszerzésben. Érzek még ma­gamban ezen túl egy olyan pluszt is — a tervezésre gon­dolok —, amit itt előbb-utóbb nagyobb mértékben kamatoz­tathatok. Segítettem már — építésztechnikus a végzettsé­gem — az irodaház bővítésé­hez szükséges tervek előkészí­tésében is. — Ha valahol magasabb fizetést ígérnének, elmenne? — Csak úgy? Egy „Ady”-ért? Ki van zárva ... A gyors fejlődés, a nagy ug­rás jó munkásgárdát, össze­hangolt on dolgozó vezetőkol­lektívát hozott létre. Természe­tesen voltak, akik elvéreztek, de ez áll az idősebbekre is. Gondoljon bele — mondja az elnök — öt évvel ezelőtt 70 százalékos volt a társulatnál a munkaerővándorlás. A követ­kező évre ez 30 százalékra csökkent, most meg ott tartunk, hogy senki sem dkar elmenni innen dolgozni. Aki nálunk letesz valamit az asztalra, azt az utolsó fillérig kifizetjük. De ha nem dolgozik rendesen, ak­kor — akár meg is sértődhet — nincs több pénz, pláne ju­talom. Megtudtam még, hogy a KEBAVIT segíti a fiatalokat az otthonuk megteremtésében. Hogy a hatalmas munkaterület ellenére megoldották: minden dolgozójuk meleg ebédet egyen. Hogy a jobb gépkeze­lők 6000 forint 'körül 'keresnek. Ügy érik el a szép eredmé­nyeiket, hogy a közelükben — patakok partján, mezők köze­pén — nincsen egy főnök sem. Egyébként Balázs Ferenc íróasztalán — véletlenül lát­tam meg — egy fél mondat kilógott egy papírhalmaz alól: „...milyen ifjúságot nevel ön­magának”.-mészáros­Gyermekegészségügy hazánkban Interjú dr. Zsögön Éva államtitkárral A nemzetközi gyermekév al­kalmából arra kértük dr. Zsö­gön Éva egészségügyi állam­titkárt, vázolja: milyen helyet foglal el a gyermekegészség­ügy hazánk egészségügyi poli­tikájában? —■ Magyarországon az anya- és gyermekvédelem a felsza­badulás óta folyamatosan az egészségügy kiemelt feladata. Különösen előtérbe állította az 1973-as népesedéspolitikai kor­mányhatározat, illetve annak végrehajtása. Egyben hosszú távra meghatározta a gyer- mékegészségügy fejlesztésé­nek irányait is, megteremtette annak feltételeit. A nemzetközi gyermekév így természetszerű­leg nem hozhatott alapvetően újat, erőteljesebbé vált viszont a korábban is megnyilvánuló társadalmi segítés, társadalmi összefogás. A szociálpolitikai intézkedések és részben a szü­lőképes korúak viszonylag ma­gasabb száma miatt 1973 és 1976 között erősen megnőtt a születések száma. (Sajnos az­óta újból csökkent.) Ä felsza­badulás óta nagy szellemi és anyagi erőket fordítottunk a csecsemőhalálozás elleni küz­delemre. A fejlődést, az ered­ményeket jól mutatják az ada­tok: 1938-ban 131, tíz évvel később 94, 1967-ben 37, 1978- iban pedig 24 ezrelékes volt a csecsemőhalálozás. Jelentős kü­lönbségek vannak a megyék között. A legjobb eredményt Komárom megye érte el 16,8 ezrelékkel s a sorban Vas me­gye 17,3, valamint Nógrádime­gye 18,7 ezrelékkel következik. Sajnos néhány helyütt még magasak az arányok, Szcbolcs- Szatmár megyében 30,7, So­mogy megyében 29,1, Tolna megyében 28,5 és a főváros­ban 27,2 ezrelék. A különbsé­gek o további javulás lehető­ségét jól mutatják. Az 1—14 éves gyermekhalá lozásunk nem­zetközi összehasonlításban a jók között van, nem éri el a 0,5 ezreléket. Az anyai halá­lozás területén is sikerült je­lentős eredményeket elérni, hogy csak az utóbbi évekre utaljak, 1974-ben 36, 1978-ban már 19 százezrelék volt. Ennek ellenére im in dent meg kell ten­nünk, hogy gyerekszülésben le­hetőleg egy anya se veszítse életét. — Ugyancsak elismert ter­hes- és csecsemőgondozó­hálózatunk magas színvona­lú munkája. Miként véleke­dik erről és a további fel­adatokról? — 1948-ban az anyák alig egyhanmada szült intézetben, s ma már gyakorlatilag minden újszülött szülőotthonban, kór­házban jön a világra. Az öt­venes években építettük ki a szülőotthoni hálózatot, meg­szerveztük az amyatejgyűjtést és általánossá tettük a terhes- és csecsemőgondozást, már akkor is ingyenesen. Nagy előrelé­pést jelentett a hatvanas évek­ben kialakított körzeti gyer­mekorvosi szolgálat, amely ma o gyermekek 51 százalékátlát­ja el, elsősorban a városok­ban. Más településeken a gyer­mekek megfelelő színvonalú ellátását a körzeti orvosok, védőnők, illetve a munkájukat támogató mozgó-szakorvosi szolgálatok biztosítják. A hat­vanas években kiépült kórházi hálózat keretében korszerű gyermekosztályok jöttek létre, s ma átlagban tízezer lakosra nyolc gyermekágy jut, ami nem­zetközi viszonylatban is nagyon jó eredmény. A legújabb ellá­tási formák közül a család- és nővédelmi tanácsadó-hálózatot emelném ki. A szükségletnek megfelelő egyéni anya- és gyermekgon­dozásra kell mind nagyobb súlyt fektetnünk. Az eddiginél hatékonyabb gondozásra tö­rekszünk, mert az a cél, hogy lehetőleg minden esetben idő­ben ismerjék fel az orvosok az esetleges káros folyamatokat, s így elhárításukra időben te­gyék meg a szükséges intéz­kedéseket. Jelenleg több miint ezer szervezett gyermekorvosi körzetünk van, mint említettem túlnyomó többségben a váro­sokban. Ma még sók esetben jobbnak tartjuk a községek körzeti orvosaira bízni ezt a fel­adatot a védőnők közreműkö­désével. Ezzel párhuzamosan fejlesztjük és erősítjük a moz­gó-szakorvosi szolgálatot. Azt szeretnénk, hogy legalább két­hetenként minden községbe el­jusson a gyerme'kszakorvos, s konzultatív segítséget nyújtson a körzeti orvosnak, a védőnő­nek. — Magyarországon az is­kolaegészségügynek elisme­résre méltó múltja van. De milyen a jelene és főképp a jövője? — A hatvanas évektől a kör­zeti gyermekorvosok láttáik el az általános iskolák iskolaor­vosi feladatait. 1975-ben pedig sor került a kérdés általános rendezésére. Az óvodákat és általános iskolákat ellátó háló­zat jól szervezett, részt vesznek benne a 'körzeti gyermekorvo­sok és a falusi körzeti orvosok egyaránt. A közéoisko'ásakat ellátó Iskolaorvosi hálózat ki­alakítása azonban nem haladt kielégítően. Budapesten és a megyei városokban sikerült lét­rehozni a megfelelő létszámú hálózatot, de a többi város­ban többséq'ben részfoglalko­zású orvosok látják el ezt a munkát. Az ellátás színvonalá­nak emelkedését akadályozza, hogy az ehhez szükséges isme­reteket az e feladatra irányí­tott orvosok és védőnők nem ismerik kellőképpen. Az isko­lákban még sók helyütt nin­csenek meq a feltételek és a szakigazgatási szervek is töb- ibet tehetnének, főleg az ellen­őrző munkájuk nem kielégítő. A nemzetközi gyermekév alkal­mából több testület vizsgálta az iskolaegészségügy helyze­tét, észrevételeikkel segítik az egészségügy munkáját. Remél­hető, hogy a következő évek­ben számottevő lesz a javulás. Ezt a véleményemet alátámaszt­ja, hogy az országgyűlés egész­ségügyi és szociális bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizottság is foglalkozott ezzel a kérdés­sel és rendszeresen segíti tö­rekvéseinket az Oktatási Mi­nisztérium is. Úgy vélem, ide­kívánkozik néhány gondolat az iskolaérettségi vizsgálatokról, amelynek fontosságát az álta­lános tankötelezettség, vala­miint az általános iskolák ok­tatási színvonalé nak növekedé­se is aláhúzta. Ma orvosok, pedagógusok és pszichológu­sok összehangolt munkával igyekeznek reálisan megállapí­tani a ton'köteleskorú gyermek fejlettségét és biztosítani, hogy minden gyermek akkor és oda kerüljön oktatásra, amikor és ahol képességeit a legjobban ki tudja bontakoztatni. Szeret­ném megjegyezni, hogy az is- . kolaérettségi vizsgálatokat tu­lajdonképpen nélkülözni lehet­ne, ha o gyermek születésétől kezdve mindenkor figyelnének az életkorának megfelelő fej­lettségére. így az iskolakezdés időpontjában csupán csak nyi­latkozni kellene az iskolaérett- ségről, a rendelkezésre álló adatok alapján. E cél elérésé­hez még hosszú utót kell meg­tennünk, lényegesen emelnünk kell a gyermekgondozás szak­mai színvonalát, javítani kell az örvösök, védőnők és a szülők együttműködését és sóikkal job­ban ki kell használni az óvo­dák adta lehetőséget. Az eh­hez vezető út újöbb állomása tesz, hogy már 5 éves 'korban szervezetten kezdjük meg a fej­lettségi vizsgálatokat. — Hogyan fogalmazná meg a gyermekegészségügyi ellátás célját, s ehhez a kö­vetendő utat? — Orvosok, pedagógusok és szülők közös célja, hogy mind egészségesebb, erősebb, job­ban képzett ifjú generációt <ne- veljünk, s ez rendkívül, komp­lex feladat. Ahogy az Egész­ségügyi Törvény is megállapít­ja, az egészségvédetem min­den állampolgár kötelessége, s a társadalom minden rétegé­nek van e területen feladata. Ha visszanézünk az elmúlt év­tizedekre, azelőtt elképzelhe­tetlen fejlődést és eredménye­ket láthatunk. Ha tenniva­lóinkat nézzük, rendkívüli erő­feszítések szükségességét mu­tat ia a kép. De azt is látnunk kell, hogy társadalmunk ki­emelt feladatnak tartja gyer­mekeink mindjobb fejlődését. Az egészségügy mindenkor ki­emelt feladata: a gyermek­egészségügy fejlesztése. D. G. Legyen ott a tervező is Lassan az építőiparral is úgy vagyunk, mint a focival. Sokat beszélünk róla, és egy kicsit mindenki szakértő. „Nem így kellene, hanem úgy”, adják az emberek a tanácsokat, szöve- gezik a véleményeket. Tehetik ezt azért is, mert a házak min­denki szeme láttára nőnek ki a földből. Az építőmunkás a leg­nagyobb nyilvánosság előtt dol­gozik. Az építők olyan alapvető szükséglet, mint az otthon meg­teremtésén fáradoznak. Akinek még nincs lakása, vár, remél, esetleg pluszmunkát vállal, hogy több pénzhez jusson, gyűjt és spórol. Akinek már van tető a feje fölött, a gyerekére gondol. Annak gyűjtögeti otthonterem­tésre Ebben úgyszólván min­denki érdekelt. Társadalmi ügy lett az építőiparral törődni. E témával foglalkozó szakem­berek véleménye szerint az épí­tőipar iránt az érdeklődés azért is felfokozott, mert tevékenysége nagyban meghatározza az em­berek hangulatát, közérzetét. És ami szintén lényeges, ez az ipar csaknem az összes ágazat ké­pességét, a népgazdaság szer­vezettségét tükrözi. Egy emele­tes házban például több tízezer részegység, anyag, elem van. Az anyagok, elemek minősége, mennyisége, hiánya, határidőre vagv késedelmes szállítása jel­lemzi a többi iparág helyzetét, fejlettségét, együttműködésük állapotát is. Az emberek talán nem min­dig gondolnak arra, hogy ami­kor dicsérik, vagy bírálják a padlószőnyeget, az éppen le­tört kilincset, a rosszul záró ab­lakot, a beázott tetőt, a hibás radiátort, akkor nemcsak az építők munkáját kritizálják. Néhány évvel ezelőtt — főként szervezetlenség és egyéb hiá­nyosságok miatt — az ipar elő­szobájaként emlegették az épí­tőipart. Később változott a helyzet. Kiépült a házgyárak hálózata, az építkezések tech­nológiája is jelentősen fejlő­dött. De alaposan megnöveke­dett a társadalmi igény, az épí­tőiparral szemben támasztott igény is. Nemcsak mennyiségi­leg — 15 év alatt 1,2 millió la­kást kell felépíteni -, hanem minőségileg is, amiről érdemes kicsit meditálni. Nem készülhet el úgy közin­tézmény, üzem, hogy a megren­delő kérését, kikötéseit ne hal­latná, vagy ne fogadtatná el. Mert különben nem fizet, leál­lítja a beruházást, vagy másik vállalatra bízza a munkát. Az állampolgár viszont legtöbbször készen kapja a lakást. Amikor már az óhajaival senki nem tö­rődik, sok értelme nincs, hogy sóhaját elmondja. Még az első kapavágás előtt kellene a ter­vezőnek figyelembe vennie a majdani lakó kérését, igényét. Egy másik társadalmi óhaj: gyorsabban és olcsóbban épít­kezni. De hogyan lehetséges ez, amikor évről évre több házat kell tető alá hozni, s világszerte emelkedik a nyersanyag, így az építőanyagok ára is. Persze, nemcsak azért lehet drága az építkezés, mert emelkedik a cement, beton vagy a tégla ára. Pontosan kimutatható, hogy ha a kulcsátadásig megnyúlik az idő, több ezer vagy millió fo­rintba kerül a késés. Okai: a beruházás nem összefüggő fo­lyamat, a tervező elzárt, függet­len életet él, mert nem köteles­sége, hogy álmának megvaló­sulását figyelemmel kísérje. Idő­ben nem is tud beavatkozni, ha az eredeti elképzelésen va­lamit változtatni kell. Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium a közelmúlt­ban kidolgozta az építésszerve­zés VI. ötéves tervre vonatkozó fejlesztési koncepcióját. Lénye­ges döntés született: a tervezői, építészeti tevékenységet megfe­lelő hatáskörrel és felelősséggel be kell kapcsolni a beruházás minden szakaszába. A tervező­nek ott kell lennie, amikor az előkészítő munkát megkezdik és ki kell vennie részét a munka­helyi művezetők teendőiből, egészen a befejezésig. Halász Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom