Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-09 / 217. szám

1979. augusztus 9., csütörtök Dunántúli napló 5 Németh Károly látogatása a balatoni úttörővárosban Szerdán kedves vendéget fo. gadtak. Zán'kán az európai gyermektalálkozó résztvevői: a balatoni úttörővárosba látoga­tott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának, tagja, a Központi Bizottság titkára. A művészeték napján ismerkedett a gyermektalálkozó gazdag programjával, 34 ország gyer­mekeinek vidám táborozásával. Részt vett a látogatáson Ma- róthy László, az MSZMP Po-- •litikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és Pap János, az MSZMP Veszprém megyei Bi­zottságának első titkára is. A vendégeket a KISZ, az Út­törő Szövetség és az úttörő­város vezető munkatársai fo­gadták, majd Szűcs István­ná, a Magyar Úttörők Szö­vetségének főtitkára tájékoz­tatást adott a 220 hektáros parkba telepített úttörővárosról, amelynek alapkövét éppen tíz esztendeje rakták le. Ismertet­te az európai gyermektalál­kozó eddigi eseményeit, s a há­romezres nemzetközi gyermek­sereg további programjait. Németh Károly felkereste a Barátság központot, úttörők kalauzolásával tekintette meg a szolidaritási plaikátrajzver- seny 'legszebb munkáiból válo­gatott kiállítást, a magyar út­törőéletről összeáll ított fo­tóbemutatót. a stadiont és a sportcsarnokot. Szovjet, finn, NDK-beli és magyar pajtások mutatták be szálláshelyüket, az NDK-ból étkezett úttörők fú­vószenekara, rövid koncertet is adott. A mieink büszkén mu­tatták jegyzetfüzetüket, amely­ben már sok-sok új barát ne­ve és címe sorakozik. A litván úttörők szálláshelyük előtt nép­táncbemutatóval köszöntötték a Központi Bizottság titkárát. Zánka vendégei a víziúttörők bemutatóját is megszemlélték a parton. Németh Károly végezetül ba­ráti beszélgetést folytatott az úttörőváros vezetőivel és az európai gyermektalálkozó ren­dezőivel. Munkásgyűlés az Egyesült Izzóban (Folytatás az 1. oldalról) — Az eddiginél jobban kéz­ben kell tartani a főbb gazda­sági folyamatokat, de éppen ennyire fontos továbbra is erő­síteni az üzemek önállóságát, úgy, hogy ezzel párhuzamosan felelősségérzetük is nagyobb legyen. Minden vezetővel szemben az a követelmény, hogy ahol dolgozik — ipari üzemben, intézményben, irodá­ban vagy az élet más területén — tisztességgel, becsülettel és az eddiginél nagyobb haté­konysággal végezze azt a mun­kát, amit rábíztak, amiért oda­állították. Meg kell szüntetni minden olyan jelenséget, üres­járatot, amely céljainkkal el­lentétes, s nem erősíti a nép­gazdaságot. Az eddiginél ra­cionálisabban kell vezetnie an­nak, akinek ez a feladata, s valamennyiünknek ^ racionáli­sabban kell élni, gondolkodni és cselekedni a maga helyén helyzetünk javítása, közös cél­jaink gyorsabb ütemű megvaló­sítása érdekében. — Az alkotóerő kibontakozta­tása még fontosabb, mint va­laha. Sehol, semmilyen formá­ban ne elégedjünk meg a szür­keséggel, a középszerűséggel. Vegyük az eddiginél jobban észre és becsüljük is meg érde­mük szerint a kezdeményező­készséget, a valós emberi érté­keket. Adjunk nagyobb tisztele­tet a közösségért cselekedni tudóknak, a közösségért dol­gozni akaróknak; emeljük ma­gasabbra az egész társadalmat gyarapító munka rangját. — Valamennyiünk személyes érdeke, hogy mindenki annyit kapjon, amennyit ad a társa­dalomnak. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az eddiginél jobban szétválasszuk a szociál­politikai juttatásokat és a mun­ka után járó jövedelmeket. Az egyik ugyanis a társadalom gondoskodását fejezi ki, a má­sik pedig az elvégzett munka díjazása. — Feladataink megoldásához rendelkezünk a szükséges anya­gi és erkölcsi erővel. Eddigi fej­lődésünk jó alapokat teremtett az előrelépéshez — hangsúlyoz­ta a továbbiakban Gáspár Sán­dor, majd így folytatta: — Most a gazdasági felada­tok megoldása van előtérben. Ez azonban semmivel sem ki­sebbíti az érdekvédelmi, az ér­dekképviseleti tennivalók jelen­tőségét. Változatlanul fejleszte­ni kell az üzemi, a munkahelyi demokráciát; ha az emberek tudják, hogy mit miért kell ten­ni, s hogyan alakulnak dol­gaink, akkor mindenkor számít­hatunk a bérből és fizetésből élők több milliós táborának al­kotó, aktív közreműködésére is. A kollektívák mindenütt legye­nek részesei a döntések előké­szítésének, mert így várhatjuk el teljes részvételüket a végre­hajtásban. A nyílt, őszinte hang vezetők és vezetettek közölt ki­próbált politikánk folytatásá­nak, gazdasági haladásunknak egyik legfőbb feltétele és zálo­ga. — Az utóbbi hetekben közvé­leményünk éretten vetett szá­mot az ország helyzetével és tennivalóival. Azonosult a gon­dokkal és a feladatokkal. Ez tükröződik a dolgozó kollektí­vák legfrissebb kezdeményezésé­ben: új vállalásokkal, jobb munkával és jobb eredmények­kel köszöntik pártunk XII. kong­resszusát és felszabadulásunk 35. évfordulóját! Új, sokat ígérő mozgalom van országszerte ki­bontakozóban, amely a szocia­lista munkaverseny lendületével is segíti céljaink elérését — fe­jezte be beszédét Gáspár Sán­dor. Ezután az újpesti üzemek több képviselője kért szót. Zárszavában Vadas Sándor- né bejelentette: az Egyesült Izzó dolgozói is elhatározták, hogy a pártkongresszus és ha­zánk felszabadulásának évfor­dulója tiszteletére fokozzák a gazdaságos exportot, tovább javítják a minőséget, takaré­kosabban gazdálkodnak, ötéves tőkés-exporttehvüket — a ne­hezebbé vált külső piaci viszo­nyok ellenére is — 22 százalék­kal túlteljesítik, s ötvenmillió forint értékű tőkés importtól mentesítik a népgazdaságot az­zal, hogy e termékeket hazai vagy más szocialista országból származó cikkekkel helyettesítik. A korábban vállalt 8,5 millió helyett az idén 12,8 millió fo­rint értékű energiát takaríta­nak meg, s egyéb többletered­ményeket is el akarnak érni, amelyekkel hazánk gazdasági helyzetének javítását segíthe­tik. Kommentár Az amerikai képviselőház kilenctagú küldöttsége még­is ellátogathat Vietnamba. Hanoi jószándékát mutatja, hogy korábbi döntését meg­változtatva, hajlandó fogad­ni az Egyesült Államok dele­gációját, amely az úgyneve­zett menekültkérdést kíván­ja a helyszínen tanulmányoz­ni. Kétségkívül fontos gesztust tett ezzel Vietnam annál is inkább, mert a küldöttség egyik tagja: Robert Brinan képviselő éles hangon támad­ta a hanoi kormányt és ala­posan elferdítve állította be a menekültek ügyét. Az USA és Kína — mint arra Phan Hien vietnami kül­ügyminiszter-helyettes sajtó­NAGYVILÁGBAN Paraszt­tüntetés Pekingben Pekingben szerdán — már­cius óta első ízben — ismét parasztok tüntettek. Mintegy kétszáz főből álló csoport még a délelőtti órákban megszállta a híres kormányrezidencia, a Csunghanhaj környékét, és a késő esti órákig nem tágított onnan. A nap folyamán csak annyi változás történt, hogy a díszes pagoda-bejárat előtti szűk, há­romszögalakú térséget fehér egyenruhás rendőrök vették kö­rül, és senkinek sem engedik meg, hogy beszédbe elegyed­jen a betonon üldögélő, részint már bóbiskoló emberekkel. Azok szerint, akik korábban még tudtak némi szót váltani a Csunghanhaj körül táboro- zókkal, a vidékről érkezett pa­naszosok magával Hua Kuo- fenggel, a párt és a kormány elnökével akarnak találkozni, egyébként nem tágítanak a he­lyükről. Panaszaik jobbára sze­mélyes jellegűek. Az elmúlt években különböző jogsértések­nek voltak az áldozatai, és la­kóhelyükön mind ez idáig nem hallgatták meg őket, nem or­vosolták panaszaikat. ♦ + MOSZKVA: Szerdán főként a KRT—10-es rádióteleszkóppal folytattak megfigyeléseket a Szaljut—6 tudományos űrállo­máson dolgozó szovjet űrhajó­sok. Vlagyimir Ljahovnak és Va- lerij Rjuminnak immár hetek óta egyik fő foglalatossága a föld­felszín és a világóceán meg­adott térségeinek feltérképezé­se a 10 méteres átmérőjű para­bola antennával felszerelt rá­dióteleszkóp segítségével. Lja- hov és Rjumin szerdai program­jában is szerepeltek az űrkerék­páron és a végtelen futósző­nyegen végzett tornagyakorla­tok, és felöltötték a földi körül­ményekhez való „visszaalkcl- mazkodást" elősegítő „bibic" vákuumruhát. ♦ ASUNCION: Clotildo limé­néi, Paraguay legfőbb ügyésze kérte a paraguayi legfőbb ügyészséget, hogy semmisítse meg Josef Mengele, nád hábo­rús bűnös paraguayi állampol­gárságát, mivel Mengele „már több érj óta nem Paraguayban él". Szerinte Mengele 1960-ban távozott Paraguayból, Így „lehe­tetlen teljesíteni" az NSZK-beli Freiburg város bíróságának ki­adatási kérelmét. + MADRID: A spanyol kor­mány külügyminisztériumi jegy­zék útján utasította vissza azo­kat a sajtóhíreszteléseket, ame­lyek szerint Spanyolország tá­mogatta az Egyenlítői Guineá­ban végrehajtott katonai állam­csínyt. A jegyzék a továbbiak­ban hozzáteszi, hogy más or­szágokhoz hasonlóan Spanyol- országnak is tudomása volt a készülő katonai hatalomátvétel­ről. Az eddigi vizsgálatok szerint gyújtogatás okozta a spanyolorszá­gi Costa Bravan kitört tűzvészt. Képünkön: egy tűzoltó-brigád 'tagjai a Barcelona környéki elpusztult erdőben.----------------------------«---------------------------­+ BUKAREST: Romániában újabb földmozgást észleltek, a bukaresti geofizikai és szeizmo­lógiai központ jelentése szerint szerdán hajnali 3 óra 24 perc­kor a Vrancea hegységben a Richter skálán számított 4,4 erősségű földrengés volt, ame­lyet észleltek Odobestiben és Focsaniban is, de anyagi károk­ról nem érkeztek jelentések.-f VARSÓ: Új üstökös jelent meg Lengyelország felett. Az „1979 C"-nek elnevezett égitest csak teleszkóppal látható. Leány­ra bias Tragikus leányrablás zajlott lo a közép-szerbiai Crkvenac falu­ban. Az Ausztriában vendégmun­kásként dolgozó Veiizrtr Mirko- vics nyári szabadságának letelté­vel magával akarta vinni kül­földre régebbi szereimét, Dragica Bogicsevicset. - Erről azonban a lány és édesanyja hallani sem akart . . . Mirkovics ekkor elhatározta, hogy elrabolja kedvesét. Két ba­rátja kíséretében éjnek idején, gépkocsin megjelent Dragieáék udvarában — ott azonban a ma­ma közvetlen szomszédja, Vladi­mir Ljubiszavljevics társaságá­ban puskával várta őket. Amikor a fiatalember barátai segítségével a leányt betuszkolta az autóba, Ljubiszavljevics kilőtte a jármű egyik kerekének gumiját. A lányrablót azonban ez nem akadályozta meg szándéka meg­valósításában: elindult a kocsival. Ljubiszavljevics ezután, Dragica édesanyja kérésére a távolodó autó után lőtt. A golyó a lányt megölte Mirkovicsot pedig meg­sebesítette. A tragikus ügyben a rendőrség megindította a vizsgálatot. + MOSZKVA: Négynapos hi­vatalos baráti látogatásra szov­jet hadihajóraj érkezik augusz­tus 10-én a bulgáriai Várna ki­kötőjébe Nyikolaj Hovrin ten­gernagynak, a szovjet fekete­tengeri flotta parancsnokának a zászlaja alatt. Támogatja az USA az új olasz kormányt A Francesco Cossiga vezette új olasz kormány teJjes mér­tékben élvezi az Egyesült Ál­lamok támogatását. Ez világo­san kiderül az elnöknek olasz származású amerikaiak előtt kedden elhangzott beszédéből is. Az olasz polgári sajtó a be­szédet ismertetve annak a meggyőződésének ad hangot, hogy Carter — miként már az Andreotti kormánnyal is - ki­váló viszonyt fog fenntartani Cossiga kabinetjével. A pol­gári lapok kiemelték, hogy az amerikai elnök örömét fejezte ki az Olasz Kommunista Párt­nak a -legutóbbi választásokon tapasztalt „visszaesése” felett. Chiaromonte szenátor, az OKP titkársági és vezetőségi tagja a Rinascita legfrissebb számában bejelentette, hogy pártja „teljesen negatívnak” tartja a hosszúra nyúlt kor­mányválság megoldását és Cossiga kabinetje ellen szavaz majd a parlamentben. A kom­munisták szerint a kormány olyan gyöngének ígérkezik, hogy eleve tehetetlenségre van ítélve. ♦ ■t- BUKAREST í Nicolae Ceau- sescu, román köztársasági elnök kedden a Fekete-tenger partján levő Neptun üdülőhelyen fogad­ta a romániai látogatáson tar­tózkodó Rabin volt izraeli mi­niszterelnököt. ♦ NEW YORK: New York­ban, az ENSZ székhelyén a vi­lágszervezet közgyűlésének hi­vatalos okmányaként terjesztik a KGST tevékenységéről szóló tájékoztatót. Hanoi gesztusa konferenciáján utalt — arra törekedett, hogy a genfi kon­ferencián a VSZK-t ültesse a vádlottak padjára. Washing, tonban és Pekingben, úgy tűnik, megfeledkeznek arról, milyen körülmények előzték meg a menekültproblémát. Közismert, hogy Vietnam te­rületére az amerikaiak annak idején 14 millió tonna rob­banóanyagot dobtak le. S most mégis az USA hivatkozik a legzajosabban az emberi jogokra! Kína felbújtatta a Vietnam területén békében élő hoákat, tömeges távozás­ra bírta rá őket, s ügynökei révén mindent elkövetett, hogy a kínai származású vi­etnami polgárok és a kor­mányzat közé éket verjen. Ilyen előzmények után in­dult meg a csakugyan ag­gasztó méretű népmozgás, amely okkal keltett riadal­mat Délkelet-Ázsia térségé­ben, a környező országok­ban, amelyek képtelenek ar­ra, hogy a nagyszámú me­nekültet élelmezzék és befo­gadják. Hozzájárult a hely­zet kiéleződéséhez és elmér­gesedéséhez, hogy az ame­rikai 7. flotta, valamint az olasz haditengerészet néhány egysége provokatív módon a vietnami felségvizek közelében cirkál. A megokolás — a me­nekülteknek nyújtandó segít­ség — valójában azt a szán­dékot takarja, hogy a hadi­hajók jelenléte még többeket bíztasson a VSZK elhagyásá­ra, tovább gyarapítsa a hon­talanok, a földönfutók szá­mát. Az amerikai küldöttségnek módjában áll majd a helyszí­nen tanulmányozni, hogy Vi­etnam tiszteletben tartja ál­lampolgárainak emberi joga­it, igyekszik mindent megten­ni annak érdekében, hogy a háború évtizedei alatt sú­lyos károkat szenvedett földön ki-ki boldoguljon. Ha az USA delegátusait csakugyan a jószándék vezér­li, s a menekültprobléma megoldásához kívánnak hoz­zájárulni, mindezek figyelem- bevételével kell küldetésüknek eleget tenni. Az elfogult meg­nyilatkozások, a rágalmak csak tovább bonyolíthatják az amúgy is rendkívül súlyos helyzetet. Gyapay Dénes Brezsnyev- Zsivkov találkozó A Krim-félszigeten szerdán baráti találkozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Todor Zsivkov, a Bol­gár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke között. To­dor Zsivkov pihenésre érkezett a Szovjetunióba. A beszélgetésben részt vett Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titkára, Milko Balev, a BKP KB titkára és Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanács­adója. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov megelégedésüket fejez­ték ki a különböző irányú szov­jet—bolgár együttműködés magabiztos fejlődése felett. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov megvitatták a leszere­lésért és a válsághelyzetek fel­számolásáért vívott harc aktivi­zálásának lehetőségeit, amitől sokban függ az általános nem­zetközi helyzet. Ebben a vonat­kozásban elvileg fontos lépés a SALT—II szerződés aláírása. A Szovjetunió és Bulgária cél­jának tekinti eredmény elősegí­tését minden olyan nemzetközi tárgyaláson, amely a fegyver­kezési hajsza korlátozásával és megszüntetésével, az enyhülés­sel, a különböző társadalmi rendszerekhez tartozó államok közötti békés együttműködés terén jelentkező problémák fel­számolásával foglalkozik. Leonyid Brezsnyev és Todor Zsivkov találkozása a szívélyes­ség, a testvéri barátság és a nézetek teljes egységbe jegyé­ben ment végbe. LAPZÁRTA A bolíviai szenátusban szer­dán ünnepélyes külsőségek kö­zött letette a hivatali esküt Walter Guevara Arze, az or­szág új köztársasági elnöke. Mini ismeretes, a nemrégen megtartott elnökválasztásokon legtöbb szavazatot, kapott két jelölt közül kellett volna a kongresszusnak az új elnököt megválasztania, mivel azonban nem tudtak egyikük személyé­ben sem megegyezni, végül is egy évre Guevara Arzet vá­lasztották köztársasági elnök­ké. Az eskütétellel véget ért a katonai junta uralma Bolíviá­ban. + A Szakszervezeti Világszö­vetség felhívására a Szovjet Szakszervezetek Központi Taná­csa gyógyszerekkel és gyer­mek tápszerékkel megrakva küldött Managuába egy IL—76- os típusú szállítórepülőgépet, amely a bolgár, az NDK, a magyar, a lengyel, a román, a csehszlovák, a ciprusi és a francia szakszervezetek segély­küldeményeit is szállította. A küldeményt ünnepélyes keretek között Juan Ponce, a Szak- szervezeti Világszövetség Tit­kárságának titkára adta át a nicaraguai hatóságok képvise­lőjének. ♦ A nemzeti újjáépítés átme­neti kormányának szóvivője be­jelentette, hogy Somoza idén júniusban mintegy 30 millió dollárt tulajdonított el, azt az összeget, amit a Nemzetközi Valutaalap az ország gazda­sági fejlesztésére utalt át + Saját házában hat pisztoly­lövéssel gyilkolták meg Reggio Galabriában Rocco Tereit, akit a helybeli maffia vezéreként ismertek. A rendőri szervek vendettának minősítették az esetet. A gyilkosság elkövetői­nek nyoma veszett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom