Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-05 / 213. szám
a 1979. AUGUSZTUS 5. RIPORT DN HÉTVÉGE 10. Kötelező Pécsen maradni?... Pályakezdő fiatalok, pályakezdésüktől A kérdést azoknak a fiatal orvosoknak. jogászoknak, tanárok, nak szokták föltenni, akik az egyetem, illetve a főiskola elvégzése után — jóllehet egészen más vidékről kerültek ide - pécsi vagy baranyai munkahelyre adják be a pályázatukat. A hivatástudatot, az országos szak- emberhiányt is szokták emlegetni, de legfőképpen azt, hogy „bezzeg a felvételin mindent vállalnának, a diplomával a kézben aztán nem akaródzik vidékre menni ...” Beszélgettünk néhány frissen végzett tanárral és sztgorló orvossal. Amint a nyilatkozatokból is kiderül, a kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogy az első pillanatokban látszik. Varga István biológia—mező- gazdasági ismeretek szakos tanár. — Nagyon szeretem a biológiát, de ezzel a szakpárosítással aligha tudok elhelyezkedni. Mindössze négy ilyen állást hirdettek meq az országban, azokat is a keleti részeken. Biológia szakosokból Dunát lehetne rekeszteni, a mezőgazdasági- sokra meg már alig lesz szükség a technikai ismeretek című tárgy bevezetése miatt. Bács megyéből jöttem, dávodi vagyok. Haza is szívesen mentem volna, de ott sincs állás. így aztán inkább Pécsen maradok, mert a vidéki városok közül talán itt a legtöbb a kulturálódási, szórakozási lehetőség. Járok egy harmadéves lánnyal, őt is meq akarom várni. Valószínűleg a nevelőotthonban kapok állást, s albérletezek. Végül is oda fogok menni, ahol lakást kapok és megfelelő fizetést. Nagyon tetszik például, Veszprém . . . Lajdi Tamás magyar—ének szakos. — Eredetileg agráregyetemre jelentkeztem — naqy tévedés volt. Helyhiányra hivatkozással nem vettek föl. Egy évig óraadó és könyvtáros voltam Mohácson, ahol lakom, a szakmunkásképzőben. Levelezőn kezdtem a tanárképzőt, másodévben vettek át nappalira. 1976 óta csellózok a Szélkiáltó együttesben; nemrégiben ,,A" kategóriás Filharmónia-vizsgát tettünk, Sólyom Kati műsorában szerepeltünk, s nyáron a Gyulai Várjátékokon is fellépünk. Érthető, hogy ezt a zenekart nem szívesen hagynám ott. bár tanítani is nagyon szeretek. Mohácson kaptam volna állást, de úgy gondoltam, hogy ha a zenésztársaim feláldozták a zenekarért a családi közelséget — egyikük kőszeqi, a másik dombóvári — nem hagyhatom őket cserben. Ők kaptak Pécsen állást, én még egyelőre nem tudom, hol foqok tanítani. Adamkovits Ágnes német- népművelés szakos. — Mindenről csak elméletben tudok beszélni . . . Kisbabát várok, és ez meghatározza a helyzetemet. A német-népművelés szakkal tanítani nem mehetek, ilyen állást sehol sem hirdettek. Egyszakosként pedig ... lehetetlenség. De nem is akarok tanítani: népművelőként szeretnék dolgozni. Tudtam is egy pécsi állásról, de terhesen szóba se álltak velem. Most bérelszámolóként dolgozom, hogy a gyest megkapjam. Nagyon megszerettem Pécset, bár mesz- sziről, Egerből kerültem ide. A férjem egy pécsi vállalatnál közgazdász. Természetesen füg- gök tőle is, mert nem olyan ál- lásváltoztatós típus. Úgy tudom, hogy van Pécsen népművelői állás... Az üzemeknek is szükségük volna népművelőre, csak még mindig nem eszméltek föl a közművelődési törvény óta. Ha mégis úgy adódik, hogy el kell innen mennünk, ugyanolyan erővel fogok dolgozni akár egy kisvárosban is. Mert nagyon hiányzik a gyakorlat... És az orvostanhallgatók: Varga László: — Én megfordítanám a kérdést: miért ne éljen valaki a lehetőséggel, ha esélye van arra, hogy itt maradhat? Különösen akkor, ha tudományos diákköri munkát végzett, s úgy érzi, hogy szakmai fejlődése — legalábbis kezdetben — itt jobban biztosított? Az évfolyamon végeztünk egy felmérést azok körében, akik Pécsre, illetve Baranyába adták be a pályázatukat. A 206 hallgatóból körülbelül hetven volt ilyen. Egy nagylétszámú bizottság vizsgálta meg, hányán nősültek és mentek férjhez itt, kinek lakik a közelben hozzátartozója, ápoltja, netán lakást szerzett vagy örökölt valaki stb. A többségnek volt ilyen indoka. Mindössze négy-öt ember maradt fenn a rostán, aki semmi mással nem tudta indokolni a pécs—baranyai pályázatát, mint azzal, hogy elkezdett valamit, s szeretné folytatni. Ezek közé tartozom én is. Keszthelyről jöttem, a vizsgáimat végig jó és jeles eredménnyel tettem le, a kórélettanon tudományos diákköri tag voltam, első díjat kaptam az idei országos TDK-konferen- cián. Nagyon érdekel a gyerekgyógyászat. Adódott rá lehetőség és természetesen kihasználtam, hoqy itt maradhassak. Pécsen sokkal jobban fel tudok készülni a szakvizsgámra, a klinikán jobb a műszerezettség, több esetet látok, olyanokat is, amilyenekkel máshol talán soha nem találkozom. Sáfrány Géza, aki a tudományos diákköri tanács titkára volt, s gyancsak első díjas dolgozatokat írt: — Úg, tudom, a pécsi orvos- egyetem beiskolázási területén nincs orvoshiány. Körzeti orvosokból sem, hiszen egész Dunántúlon 18 állást hirdettek meg. Ilyet azonban egy frissen végzett orvosnak elvállalni, szerintem, nem túl szerencsés. Nem véletlen, hogy néhány megyében szakvizsgához és kórházi gyakorlathoz kötik a körzeti orvosi státus betöltését. Orvoshiány inkább az Alföldön és Szabolcsban van, de ez a szegedi és a debreceni egyetemek ellátási területéhez tartozik. Én komlói vagyok, molekuláris biológiával foglalkoztam a tudományos diákkörben. Sokáig gondolkodtam, hogy praktizáljak-e vagy az elméleti munkát válasszam. Végül az utóbbi mellett döntöttem, bár, talán kaptam volna állást a belklinikán. Most az egyetem lehetőséget biztosított arra, hogy egy évig foglalkozhassak a megkezdett témámmal ... Néber Árpád: — Tolnai vagyok, de nem szándékozom visszamenni a megyébe. Elsősorban a traumatológia érdekel, de szerettem a szülészetet is. Nagyon sokat tanultam Forgon professzortól, talán lett is volna halvány esélyem arra, hogy a traumatológián maradhassak. Nem sikerült. A lakás miatt. A feleségem kaposvári, most negyedéves. Nincs más megoldás, mint hogy az ő szüleinél fogunk lakni, s átkéri magát a Kaposváron gyakorló csoportba. Én a kórház szülészetén fogok dolgozni: félévenként két-három hónapot legalább együtt lehetünk. Érzem, hogy valamit ehhez még hozzá kellene fűzni. De mit? Könnyű volna pálcát törni a „renegát” frissdiplomásokon, akikkel a diákévek nosztalgiája Íratja alá a baranyai pályázatot. De ők kevesen vannak. Az igazsáq az, hogy a pécsi felső- oktatási intézményekben nagyon sok baranyai diák tanul, akik nem szívesen hagynák e! szűkebb hazájuka* Az is bizonyítható tény, hogy a más megyékből érkezettek többsége visszatér szülőföldjére. Azt sem lehet letagadni, hogy iqen sok q „falpályázat”: néhányon mindent egy lapra tesznek föl, és mind a három állást Baranyában jelölik meg. Mások azért pályáznak ide, hogy az eleve kétséges helyek után „szabad legven a gazda”, s közvetlenül választhassanak állást. Ez a trükk kibúvó a pályázati kényszer alól, de ugyanakkor rontja a megyei statisztikát is. Úgy látszik, hogy nem a hivatástudat a legfőbb erénye a mai pályakezdőknek. Az elmarasztaló szentenciával azonban mégis várni kellene addig, amíg minden tanárjelölt válogathat a szakának megfelelő állások között (s nem kell attól tartania, hogy elfoglalják, a főiskolát kerülgető képesítés nélküli nevelők). Várni kellene addig, amíg minden pályakezdő pedagógust legalább megfelelő körülmények — elsősorban a lakásra gondolok — fogadnak új munkahelyén, s amíg a gyógyítást és kutatást egyaránt felvállaló fiatal orvosok szakmai fejlődése mindenütt egyformán biztosítva lesz. A dolognak azonban ez csak az egyik oldala. A másik oldalon ott áll az a falusi szülő, aki joggal elvárja, hogy a gyerekét ugyanolyan képzett szaktanár tanítsa, mint a városi diákokat, és ugyanolyan eséllyel pályázhasson fia-lánya a felsőbb iskolákba, mint az, aki, mondjuk a pécsi Jókaiban koptatta a padot. Mi lehet a megoldás? A szigorítással már megpróbálkoztunk, amikor hatályba lépett a pályairányításról szóló rendelet. Amellett, hogy kijátszható, a kisiskolák gondjain alapvetően nem segített. Több fizetés? Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében, néhány évvel a pedagógusbérek rendezése után aligha valószínű. A területi pótlék és a letelepedési segély mellett a tanácsoknak a szolgálati lakások építését kellene szorgalmazniuk. Ha nem is olyanokat, mint a körzeti orvosoknak építenek — 3—4 szobásat garázzsal —, de emberhez méltót. Mi volna még? A kényszer? Kétségtelenül ez is egy megoldás, de az első szempont, ami ellene szól, a családvédelem. Nem lehet megtiltani eqy fiatal tanárjelöltnek, hogy férjhez menjen X. Y. pécsi, budapesti stb. lakoshoz. A kényszerből végzett pedagógiai munkában egyébként sem lenne sok köszönet. Néhány napia az eavik egyetemi vezetővel beszélgettem. Sajnos „visszaköszönő” igazságot mondott ki: Ma még sokszor nálunk a munkának nincs meg az igazi becsülete. Sem az egyetemen-főiskolán, sem másutt, Tekintélyét visszaszerezni nem lehet máról holnapra. Ha azt akarjuk, hogy a pályakezdő értelmiségiek ne irtózottal emlegessék a vidéki munkahelyeket, elsősorban azt kell elérni, hogy már egyetemi éveik alatt kitörjenek kasztszerű elzárkózásukból, hogy a szűkre szabott gyakorlati időn kívül is leqyen alkalmuk ráiönni: nemc'ak az iskola, a kollégium és a menza háromszögéből áll a világ, nemcsak a nagyvárosokban élnek emberek. Követelni sem akkor kellene tőlük először, amikor a diplomát kézhez kapják. Mindez azonban csak akkor éri el a célját, ha nem vállal aránytala nul nagy áldozatot másokkal szemben az, aki kedvezőtlenebb munkakörülményeket választ. Havasi János Szoborpark Tóm László és dr. Varga Gyula felvételei