Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-29 / 236. szám
1979. augusztus 29., szerda Dunánt úli napló 3 Hol égnek, hol nem, nagy sárgán villognak A forgalomirányító jelzőlámpák működése a biztonságos közlekedés nélkülözhetetlen feltétele Beszélgetés Szalai Bélával, a KPM forgalomtechnikai főmérnökével Szó nélkül hagyott tartalékunk A szakma F orgalomirányító jelzőlámpák. A közlekedés ma már elmaradhatatlan segítői, amelyek nélkül a forgalmasabb csomópontokban állandósulna a járművek torlódása, a tumultus, a balesetveszély. Mostanában mind több szó esik róluk. Nem a zavartalan működésük a szóbeszéd tárgya, hanem az, hogy hol működnek, hol nem, nemegyszer sárgán villognak naphosszat, máskor napokon át semmi fényt nem adnak — azaz sok baj van velük. Gyakorta panaszkodnak rájuk Pécsett és Budapesten, Győrben és Komáromban, s mindenütt, ahová telepitettek ilyen berendezéseket. A gond országos. Ezért beszélgettünk a forgalomirányító jelzőlámpákról, telepítésükről, karbantartásukról Szalai Bélával, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium forgalomtechnikai főmérnökével. — A 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton mintegy 150 csomópontban irányítja a forgalmai közúti jelzőlámpa, az V. ötéves terv hátralévő időszakában ez a szám a tervek szerint túllépi a kétszázat. A jelenleg működő automaták öt különböző gyártmánycsaládba tartoznak, van közöttük finn, jugoszláv és többfajta magyar berendezés is. Mi az oka, hogy , ilyen sokféle készülék üzemel? — Az országos közúthálózaton jelentős számú jelzőlámpa- telepítés a 70-es évek elején indult meg. Ekkor kezdődött a jugoszláv gyártmányú Tesla- automaták importálása és telepítése a VILATI-n keresztül. Amikor a külkereskedelem erőteljes ajánlásával a FISKARS finn cég berendezései kerültek előtérbe, kellő műszaki referenciák hiányában az országos közutakon az ilyen típusú automaták telepítését nem engedélyeztük. (E döntés helyességét a FISKARS kooperációs termékek fővárosi alkalmazása során tapasztaltak teljes mértékben igazoltál«.) Mivel a Teslák behozatala nehézségekbe ütközött. átmeneti megoldásként a KPM támogatta a hazai készülékek kifejlesztését, illetve gyártását. Ezen fejlesztések közül a Pécs—II. típus előállítása 1977- ben befeieződott, az útkereszteződésekben még kinnlévő automaták cseréje is elhasználódásukkal összhangban, folyamatosan történik. A korszerűbb Debrecen nevű készüléket — amelyből a Budapesti Műszaki Egyetem folyamatszabályozási tanszéke javaslatainak messzemenő figyelembevételével évente 10—15 darabot gyárt a Mót- ravidéki Szakipari Szövetkezet — biztonsági tartalékként tekintjük előre nem látható importkorlátozások esetére. — Ugyancsak saját fejlesztésre késztette a KPM-et a VILATI árpolitikája, nevezetesen az, hogy a Tesla-berendezések importálására egyedül a VILATI kapott lehetőséget, ám a behozott automatákat a külkereskedelmi beszerzési ár közel kétszereséért adta tovább a beruházó közúti igazgatóságoknak, még akkor is, ha áttelepítést nem a VILATI végezte, így a költségvetési hitelek gazdaságosabb felhasználása a jóval olcsóbb hazai automaták fejlesztését helyezte előtérbe. — A szakemberek körében sok vitára adott okot a jelzőlámpák telepítése, amivel a VILATI és néhány Közúti Igazgatóság is foglalkozik. Miért nincs ez egy kézben? — A hetvenes évek elején a VILATI telepítette a forgalomirányító jelzőlámpákat az országos közúthálózaton. Telepítő kapacitása viszont nem tudta kielégíteni az igényeket, kapacitásfejlesztésre sem vállalkozott. Ezért kényszermegoldásként a pécsi és a debreceni Közúti Igazgatóságnál egy-egy telepítő részleget szerveztünk, amelyek most is évente 20—22 jelzőlámpát telepítenek. Meg kell azonban jegyezni: e tevékenység nem kimondottan közúti igazgatósági feladat, a telepítő csoportok fenntartása is súlyos gondot jelent évek óta. Fokozza a nehézségeket, hogy anyagellátásuk (tartóoszlop, jelzőlámpafej, automata) a VlLATI-n keresztül bonyolódik és ez a függőségi helyzet nem előnyös. Jelenleg az országos közúthálózaton az éves telepítési igény körülbelül 45 darab, ebből a két közúti igazgatóság elvégez 20—22 darabot, a fennmaradó mennyiségnek a VILATI csak a felét vállalja, de nagyon gyakran azt sem teljesíti határidőre. — Az öt gyártmánycsaládba tartozó készülékek közül melyik a legmegbízhatóbb, és ennek javára várható-e a jelzőlámpapark egységesítése? — Az üzemviteli megbízhatóság szempontjából messze kiemelkedik a Tesla-automata- család, amely ugyan nem a legkorszerűbb, de a legüzem- biztosabb. Ezt a svéd Ericsson cégtől megvett licenc alapján a jugoszláv Nikola Tesla gyár készíti. Ha ugyanazon városban zömmel Teslák vannak, oda a jövőben is azok kerülnek, mellettük a Debrecen típusú hazai berendezés jut majd főszerephez, Még két-három év, és elérjük, hogy nem lesz más jelzőlámpa az országban, csak ez a kettő, addigra a többieket is ilyenekre fogjuk kicserélni. Az országos egységesítést a jelenleg is üzemelő gépcsaládokon belül ésszerű megoldani azzal a típussal, amelyik a legmegbízhatóbb és a legtöbb van belőle. Ez pedig a Tesla. Ehhez jön biztonsági tartalékként a Debrecen. — Nagy gond a forgalomirányító lámpák javítása. így van ez Pécsett Is, ahol a városi tanács és a Közúti Igazgatóság kezelésében is működik automata. Előbbiét a VILATI tartja karban és szakembereinek még egy izzócseréért is le kell utazniuk Budapestről, utóbbinak pedig külön emberei vannak a kisebb javításokra. Nem túl nagy luxus valakinek a fővárosból leautózni kétszáz kilométert Pécsre, aztán ugyanannyit vissza, hogy pár perc alatt egy égőt kicseréljen? — A célszerűség azt diktálná, hogy a tanácsi kezelésben lévő lámpákat karbantartásra átvállalja a Közúti Igazgatóság, ahol ilyen kettősség még fennáll. Már csak azért is, mert fél éven belül minden igazgatóságnál elektrotechnikai szervizcsopcrt alakul, amely a gyors beavatkozásokra, a futó javítások elvégzésére lesz alkalmas — persze megfelelő alkatrészellátás mellett. Ha a csoportok tagjai már bizonyos jártasságra tesznek szert, akkor ismételten megvitatjuk a karbantartás átvállalását.- összefoglalásul elmondhatom, hogy a KPM Közúti Főosztály koncepciója szerint a jelzőlámpák kihelyezését a KGM-tárcán belüli, erre profilírozott vállalatnak kell országosan végezni, zavartalan alkatrészellátással, a telepítési igények kielégítésére alkalmas kapacitással, az üzemeltetési és szervizfeladatok ellátására kész apparátussal. Ezen háttér hiányában a jelzőlámpa-telepítések nem érhetik el céljukat. Horváth László Szállítási megállapodás Az ötéves keretszerződést pontosítva a Volán Tröszt és a magyar cukoripar megkötötte az idei szállítási megállapodást, amely szerint szeptember elejétől a feldolgozási idény végéig több mint 1,9 millió tonna répát fuvaroz el az ország legnagyobb közúti közlekedési szervezete. A szerződésnek megfelelően 260 ezer tonna répát közvetlenül a földekről, a betakarító gépsorok alól szállítják a gyárakba, a többit a prizmákból és a rakodóhelyekről viszik a teherautók az üzemekbe, s csaknem 400 ezer vagon répát fuvaroznak a lerakótokból a vasútra is. A kocsipark már rendelkezésre áll a répaszállításra, munkájukat, beosztásukat a következő napokban, hetekben szervezik meg az érdekelt gyárak és volán vállalatok, amelyek szakemberei bejárják a répaútvonalakat, felmérik a távolságokat, kijelölik a rakodóhelyeket, és ezek alapján pontos menetrendet készítenek a teherautóknak annak érdekében, hogy az utolsó répaszállítmányig megállás nélkül dolgozó cukorgyárak folyamatosan, zavartalanul megkapják a nyersanyagot. tiszteletéről “Cplplnn poszton! — háborog rClulUu csendesen egy elektroműszerész ismerősöm. - Mintha bizony csak meghatározott pozícióban levő emberek neve mellé lehetne ezt odaragasztani. Hiszen tulajdonképpen én is felelős poszton vagyok, amennyiben felelek azért a munkáért, amit elvégzek..." Nehezen lehetne vitatni az igazát, s az ő esetében ezt nem is tehetem, mert tudom, hogy becsületesen dolgozik, kevés gyűlöletesebb dolog van előtte, mint a hanyagul végzett munka. Mindez annak kapcsán került szóba közöttünk, hogy azonos nevezőre tudtuk hozni tapasztalatainkat: gyakori jelenség a különféle szakmákban dolgozó fiatalok jó részénél, hogy a kapott feladatot nem becsülik annyira, hogy tudásuk legjavát nyújtva végezzék munkájukat, ráadásul a tanult szakmájuk iránti tisztelet — majdnem alázatot írtam — is hiányzik belőlük. Mondhatjuk nyugodtan: a szakmák tanulásának lehetősége nálunk mindenki előtt biztosítva van. Hozzátehetjük azt is, hogy a képzés színvonala — különösen az utóbbi években — sokat javult. Még akkor is, ha a tulajdonképpeni gyakorlatot — ami a mestert teszi — csak a mindennapos munkavégzés során lehet elsajátítani, az iskola ehhez kevés. Említhetnénk azt is, hogy a szakemberek kitaníttatása sok pénzébe kerül az államnak. Akárhogy is, de a végeredmény egy: elvileg ez a háttér becsületes, jó minőségű munkát végző szakembereket tételez fel, vagyis olyanokat, akikben él a felelősségérzet a szakmájukkal, a jövőjükkel szemben. Elvileg — írom —, mert a gyakorlat ennél sokkal színesebb képet mutat. Például az olyan kőműves fiatalemberét, aki fütyül arra, hogy a vakolt fal sima lesz-e vagy sem. Az olyan ifjú vízvezeték-szerelőét, akinek távozta után két nappal ismét csöpög az általa „megjavított” csap. Az olyan rádióműszerészét, aki kiadja a kezéből a készüléket, de a potméter egy hét múlva megint elromlik. És sorolhatnánk a példákat, amelyek közös csomópontban találkoznak: a hanyagság nem kis részben abból ered, hogy a szakma iránti becsülés, a saját munkám iránti tisztelet, az eredménnyel szembeni felelősség megcsappant. Igaza van annak a tervező ismerősömnek is, aki szerint „ha egy tervet elfuserálok, ilyen vagy olyan formában bűnhődnöm kell. Felelek az épületért, hogy az évtizedekig megfeleljen a céljának. De ha egy asztalos elszabja az egyébként sablon szerint készülő beépített szekrény méreteit, ugyan ki kérdezi meg tőle: hát te meg mit műveltél?!” Természetesen megkérdezik, ám a tény megmarad: a saját szakmáját veszi semmibe a keze alól hanyag munkát kiengedő szakember, öreg iparosokkal beszélgetve erősödött meg bennem a vélemény: a fiatalokat meg lehet tanítani — például - a könyv- kötészet szabályaira, fogásaira, de a szakma iránti szere- tetet, tiszteletet már nehezebb bennük kialakítani. Ez vagy magától jön, vagy sem, de az utóbbi esetében már a minőséggel szembeni közömbösség jellemzi — egy életen át — a munkáját. Elég felhozni példaként egy több emeletes épületet. Tucatszám vannak ezekben a lakások. Egy év alatt sok minden kiderül az építők becsületességéről. A garanciális javítást igénylő listák ugyanis meglehetősen hosszúak. Lehet, hogy az anyag rossz minőségére, a szükséges hajtás közben könnyen becsúszó hibákra, vagy éppen más körülményekre fogják ezek egy részét. De ide számítható a szakmaszeretet hiánya is. Érdemes szólni arról is: vajon a munkát végzők tudásuk legjavát nyújtották-e? Mennyi pénzbe kerül a sok javítás? És időbe?! Egy pillanatig azt mondani, hogy a büntetések, a sűrűbb felelösségrevonás kialakíthatja a szakma iránti megbecsülést. Annyit azonban megkockáztatok: enélkül — tudniillik a saját munkám tisztelete nélkül — nem lehet szép és jó eredményt produkálni. S azt is hozzáteszem: a jó minőségű munka, a becsülettel megoldott feladat tartalékaink egyik forrása. És minden tartalékunk kihasználására szükségünk van. Mészáros Attila Kocsis Sándor anyaggazdálkodási osztályvezető-helyettes Huszonévesen A z általános iskolai bizonyít- vány év végi osztályzatai után még odaírtak egy mondatot: a következő osztályba léphet. Ez a mondat, elkíséri az embert. Jóllehet nem egészen ezzel a tartalommal és nem ezekkel a szavakkal, de egy életen át osztályozzuk, minősítjük egymást és magunkat. Nem kell magyarázni, mit jelent, ha valakire azt mondjuk: ,,befutott", ,,vitte valamire", az ,,élvonalban van", „megvalósította önmagát". Legfeljebb akkor kapjuk fel a fejünket, ha hozzáteszik, hogy az illető még csak huszonéves. Pedig ilyenek szép számmal vannak közöttünk. Közülük egy Kocsis Sándor, a Pécsi Bőrgyár anyaggazdálkodási osztályvezetőhelyettese. Kocsis Sándor Murakeresztúr- ról származik. Itt járt általános iskolába, majd Nagykanizsán gimnáziumba: — Sosem voltam valami jaj de jó tanuló — mondja. Egyetlen egyszer kaptam kitűnő minősítést — az érettségin. Igaz, akkor nagyon igyekeztem. Tovább akartam tanulni, s tudtam, hogy másként nem megy. Félig leszámoltam a humán érdeklődésemmel, a történelmet és matematikát nagyon „nyúztam”, hogy felvételizhessek a közgazdaságtudományi egyetemen. Az évben indult a pécsi kar, ide irányítottak. Ilyen tudatos készülés mellett egy kicsit mégis elszámíaz élvonalban tóttá magát: remélte, hogy könnyebb lesz a matematika, statisztika. Tévedett. így az első két év gyötrelmes lassúsággal telt. — Könnyebb lett volna itthagyni az egyetemet — mondja — ez néha egy pillanatra fel is villant bennem, de elhessegettem a gondolatot. Visszatartott az önbecsülés és a lelkiismeret. Nem rúghattam fel a szüleim önzetlenségét, addigi támogatását az én nehézségeim miatt. Édesapám egyedül keresett. A bátyám akkor már önálló családot alapított. A húgom Keszthelyen, az Agrár- tudományi Egyetemen tanult, az öcsém szakmunkásképzőbe járt. Nekem havi öt-hatszáz forintot küldtek, nagyobb bevásárlásokkor pedig lényegesen többet. Szakmai gyakorlatát a bőrgyárban töltötte és itt írta a diplomadolgozatát is. Megtetszett neki a nyitottság, a mozgás, a lehetőségek és az egyetem után munkára jelentkezett. A kereskedelmi főosztályra került, egy év múlva pedig az export ügyeként felelős csoportvezető helyébe lépett. Itt dolgozott tavaly novemberig, amikor anyaggazdálkodási osztályvezető-helyettesnek nevez, ték ki. A gyár vezetői azt is megmondták neki, és osztály- vezetőjének is, hogyha megfelel az elvárásoknak1, akkor ő lesz az utódja a majd nyugdíjba menő osztályvezetőnek. Két évvel ezelőtt nősült. A feleségével itt a gyárban ismerkedett meg. A kisfiúk most augusztusban volt egyéves. A felesége szüleinél laknak Postavölgyben. A családi ház már félig kész volt, amikor a fiatalok összekerültek, azóta pedig együtt építgették. Most jutottak odáig, hogy csak apróbb simításokra van szükség. Lakásigénylési kérelmet nem adtak be, s mint mondja nincs is szándékukban. — Nagyon szépen megvagyunk a szüleimmel — mondja, s akkor sem helyesbít anyós, apósra, mikor kérdezem, hogy nyelvbotlás volt-e vagy valóban szüleinek érzi felesége édesanyját, édesapját. — Kompromisszumok vannak köztünk — folytatja, de ezek nem egyoldalúak. Szóval nekik nem alap. állásuk, hogy mi vagyunk a fiatalok, mi alkalmazkodjunk. Kölcsönös az\ igyekezet. Még a pénzkiadásokban is vannak egyezségeink. Mi megvettük a gyermekbútort, háztartási gépeket, a szülők törlesztik az OTP-t, a gyári kölcsönt — mindketten itt dolgoznak a bőrgyárban — de például a nappali szoba berendezésének a részleteit együtt fizetjük. — Milyen tervei vannak? — Egy egészen közeli elképzelésemből semmi sem lett —• válaszol nevetve. — Jogosítványt akartam, de elnyaraltuk a tanfolyam árát. így változatlanul a feleségem kezében marad a kormány. Komolyra fordítva a szót, szeretnék még egy nyelvet tanulni, az angolt. T. É.
