Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-03 / 211. szám
1979. augusztus 3., péntek Dunántúli napló 5 A Chilei Szocialista Párt küldöttségének látogatása Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a központi Bizottság titkára csütörtökön délelőtt fogadta a Chilei Szocialista Párt hazánkban tartózkodó küldöttségét, amelyet Clodo- miro Almeyda főtitkár vezet. A baráti légkörű találkozón részt vett Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Tájékoztatás a Romániából hazautazok üzemanyag-ellátásáról Az üzemanyag-vásárlással kapcsolatos romániai intézkedésekről folytatott magyar—román megbeszélések során csütörtök délután román részről bejelentették, hogy augusztus 10-ig a személygépkocsival hazainduló magyar autós turistáknak a szükséges üzemanyagot biztosítják. Hasonlóképpen biztosítják azok számára is, akik Bulgáriából Románián keresztül térnek haza. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására augusztus 1—2-án látogatást tett hazánkban a Chilei Szocialista Párt küldöttsége CIodomiro Almeydának, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttséggel megbeszélést folytatott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A találkozón részt vett Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. A szívélyes, baráti légkörben lefolytatott megbeszélésen a két párt képviselői tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, pártjaik tevékenységéről; Áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a latin-amerikai földrész politikai eseményeire. Az MSZMP képviselői nagyra értékelték a Chilei Szocialista Pártnak azt a küzdelmét, amelyet a népi egység más pártjaival együtt valamennyi demokratikus, A kínai népi felszabadító hadsereg lapja — az egyetlen sajtóorgánum, amely az idei augi^ztus 1-et vezércikkel köszöntötte — feltűnést keltő módon adta értésre, hogy nem a kínai fegyveres erők fegyverzetét, hanem a tisztikar és a személyi állomány hozzáértését keli korszerűsíteni. A haderő modernizálásának ez az új — megfigyelők szerint merőben a gazdasági lehetőségekhez igazodó — koncepciója a vezércikkben a következőképp fogalmazódott meg: „Hadfelszerelésünk a (koreai) háború éveihez képest nagyban megjavult. És az (gazdasági) építés előrehaladásával tovább javul majd. Mindazonáltal, a hadsereg parancsnoki állományának színvonala, valamint a harcosok műszaki és taktikai képzettsége nem mérhető össze a hazafias erő összefogása érdekében a fasiszta diktatúra megdöntéséért, 'a demokrácia, a szabadság kivívásáért és a társadalmi haladásért folytatnak Chilében. A chilei szocialista párt küldöttsége magasra értékelte a magyar népnek a chilei nép antifasiszta harcához nyújtott sokoldalú támogatását. A két párt képviselői kifejezték pártjaik internacionalista szolidaritását a népelnyomó fa. siszta diktatúrák ellen, az ,im- perialista beavatkozás megszüntetéséért, a demokráciáért, a társadalmi haladásért küzdő latin-amerikai népekkel, pártokkal és mozgalmakkal, üdvözöl, ték a nicaraguai népnek a So- moza-diktatúra felett aratott kimagasló jelentőségű győzelmét. Az MSZMP és a Chilei Szocialista Párt képviselői megállapodtak a pártközi kapcsolatok továbbfejlesztéséről. A Chilei Szocialista Párt küldöttsége csütörtökön elutazott Budapestről. hadfelszerelés színvonalával, és nem tesz eleget a modern hadviselés támasztotta követelményeknek sem". Másszóval: ha a kínai hadsereg még a meglévő fegyverzetéhez sem k®Pes „felnőni" — mi okból követel akkor magának még korszerűbbet? A cikk a továbbiakban útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy milyen forrásból táplálkozik a hadsereg felkészületlenségét hirdető tézis, utal ugyanis arra, hogy „összegezni" kell a Vietnam elleni agresszió tapasztalatait, majd kifejti: „A tényleges hadviselésnek megfelelő, szigorú kiképzés révén a tömegekre (emberanyagra) való támaszkodást technikával kell kombinálnunk. A hadsereg különböző fegyvernemeinek és egységeinek úgy kell együttműködniük, mint a kornak és a kéznek". Kitüntetés A Népek Barátsága érdemrenddel tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége dr Tóth Józsefet, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségének követtanácsosát, aki a közeljövőben végleg hazautazik állomáshelyéről. A magas szovjet kitüntetést Balli Jazkulijev, o Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese adta át dr. Tóth Józsefnek csütörtökön, a moszkvai Kremlben. ♦ 4 SZÓFIA: Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár Államtanács elnöke Szófiában fogadta Nyikolaj Bajbakovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az Állami Tervbizottság elnökét. A szívélyes, elvtársi légkörben tartott találkozón áttekintették a két ország 1990-ig érvényes gyártásszakosítási és hosszútávú termelési kooperációs terveinek főbb irányelveit, és foglalkoztak az 1981—85 közötti időszak, azaz a következő ötéves terv főbb kérdéseivel. 4- MÖNCHEN: Ismét rendkívüli nehézségek támadtak Olaszországban a dízelolaj- ellátásban. Mivel az autópályák mentén a benzinkutak 60 százaléka bezárt, azt tanácsolják az Olaszországba igyekvő autósoknak, hogy a határátlépés előtt Ausztriában vagy Svájcban töltessék tele gépkocsijuk üzemanyagtartályát. 4 LISSZABON: Madeira szigete mellett különleges zsákmány került a portugál halászok hálójába, Egy teknősbékát húztak ki az óceánból, amelynek lábára indulása előtt egy karikát erősítettek. Áz arra vésett dátum szerint az állat 1972. június 9-én indult el világkörüli útjára. A jelentések szerint ez a többezer kilométeres út „tek- nősbéka-világcsúcs". 4 WASHINGTON: Az amerikai képviselőhöz háromnapos vita után szerdán 263:159 arányban felhatalmazta Carter elnököt, hogy súlyos üzem- anyagellátási zavarok esetén teljhatalommal rendelkezzen a benzin adagolásáról: Korlátozó intézkedéseket abban az esetben lehet bevezetni, ha az energiakínálat hatminc napon át több mint húsz százalékkal csökken. 4 BEJRÚT: Az izraeli tüzérség csütörtökön heves tűzcsa- pást mért dél-libanoni határmenti területekre — közük a hír- ügynökségek helyi lakosok beszámolóira hivatkozva. Az izraeli légierő gépei több átrepülést hajtottak végre libanoni területek fölött. A tüzérségi támadások egyik célpontja Tyr libanoni kikötőváros volt, de találatok érték a Haszbaja faluig terjedő egész területsávoT; több épület összedőlt, sokhelyütt tűz ütött ki. Az áldozatok számáról eddig nem érkezett jelentés. Az ETA befejezi merényletsorozatát * Az ETA baszk szeparatista szervezet politikai-katonai szárnya csütörtökön olyan értelmű bejelentést tett, hogy befejezi a nyár elején, főleg külföldi turisták áltol látogatott helyeken indított merényletsorozatot. Az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint mivel „A spanyol kormány politikai játékot folytathat a szervezet által elhelyezett bombákkal" - ezért az ETA politikai katonai szárnya úgy döntött, hogy véget vet a merényletsorozatnak. A baszk szeparatista szervezet közleményében „sajnálkozását" fejezte ki az öt halálos áldozatot s több mint száz sebesültet követelő július 29-i madridi merényletek miatt. Az ETA-bejelentés ugyanakkor közli három felhelyezett és még nem hatástalanitott bombája helyét. Az egyiket a Costa del Sol-on Alicantéban, a másikat az északkeleti Sitges fürdőhely strandján, a harmadikat pedig a Spanyolország északkeleti részében levő Sa- louban egy szennyvíz-lefolyóban helyezték el. ♦ 4 MADRID: ’Spanyol és nyugatnémet újfasiszták táborát számolta fel csütörtökön a spanyol rendőrség Madridtól nem messze északra. A tábor bejáratánál lelállitott táblán a ,,Kék hadosztály’ Condor-légió" felirat „díszelgett". A Kék hadosztályt Franco Spanyolországa küldte a második világháborúban a náci Németország olda. Ián harcolni a Szovjetunió ellen, a „Condor-légiót" pedig a Spanyol Köztársaság megdöntéséért harcoló Franco támogatására irányították a nácik Spanyolországba. A náci Wehrmacht jelvényeivel teletűzdelt egyenruhába öltözött táborlakók a békés járókelőket zaklatták. 4 GUATEMALA: A guatema- lai hadsereg és rendőrség egységei Quezaltenangóban szerdán megszállták azt a középiskolát, amelyben mintegy ötezer diák lépett sztrájkba, és túszként tartja fogva az oktatási intézmény igazgatóját és egyik munkatársát. A tanulók azért tiltakoznak, mert az iskola vezetése elbocsátott hét tanárt. A fegyveres katonai és rendőri egységek kiszabadították a túszokat. 4 SANTO DOMINGO: Három ember életét vesztette, húszán megsebesültek szerdán a dominikai fővárosban a sztrájkolok és a rendőri egységek összecsapása következtében. A szakszervezeti felhívásra szervezett munkabeszüntetés során a közlekedési járművek sofőrjei tiltakoztak az üzemanyag-árak emelése ellen. 4 LISSZABON: Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára interjút adott a portugál televíziónak, s ebben többek között érintette a pártnak az ország új kormányával kapcsolatos álláspontját. A főtitkár kiemelte, hogy a PKP mindig a kormányválság alkotmányos megoldása mellett szállt síkra. Ebből kiindulva a párt fontosnak tartja, hogy Maria de Lourdes Pintasilgo új kormánya, amely az alkotmányos elöirásoknak megfelelően jött létre, mielőbb megkezdje munkáját. 4 TOKIÓ: Japánban az ország két atombomba sújtotta városában, Hirosimában és Naga- szakiban folyik a nukleáris fegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi konferencia. A tanácskozás résztvevői felszólalásaikban rámutattak, hogy a világ népeinek béketörekvései ellenére az imperialista hatalmak reakciós erői folytatják a haderők növelését, új tömeqpusztí- tó fegyverek kifejlesztését. A konferencia több résztvevője aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Kínai Népköztársaság verzetőinek a politikája szembenáll a leszerelés ügyével. 4 WASHINGTON: A SALT-II. szerződés ratifikálását előkészítő biztonsági meghallgatásokon csütörtökön Barry Goldwater arizonai republikánus szenátor és Alexander Haig tábornok, a NATO európai haderőinek volt főparancsnoka fejtette ki véleményét a szenátus hadügyi bizottságában. Goldwater, aki eddig a SALT—II. ellenzőinek egyik vezéralakja volt, most annyiban módosította álláspontját, hogy - mint mondotta - Carter elnök következő katonai költségvetésétől teszi függővé, miként szavaz majd a szerződés ratifikálásáról. Haig tábornok ugyancsak a szenátus hadügyi bizottságában megismételte a külügyi bizottságban korábban már kifejtett javaslatát, amely szerint a szerződés ratifikálását el kellene halasztani, hogy az Egyesült Államok időt nyerjen „nukleáris és hagyományos védelmi potenciáljának megerősitésére". ■ 4 TEHERÁN: Mehdi Bazar- gan, az iráni ideiglenes kormány vezetője szerda esti televíziós beszédében éles hangon Ítélte el az iráni forradalom ellenségeit. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint Bazargan ide sorolta a déli olajmezőkön tevékenykedő baloldali erőket is, s azzal vádolta őket, hon/ miközben „a nép jogainak védelmezőiként tüntetik fel magukat, szabotázs-akciókat követnek el". Hírügynökségek ezzel összefüggésben emlékeztetnek arra. hogy az olajipari munkások kiemelkedő szerepet játszottak a császári rezsim megdöntésében. 4 HAVANNA: Több mint 400 embert gyilkoltak meg ebben az évben, a januártól júliusig terjedő időszakban Salvadorban — közölte szerdán az emberi jogok salvadori bizottságának Havannában nyilvánosságra hozott jelentése. A dokumentum megállapítja, hogy a megölt személyek a rendőrség és diktatúra szolgálatában álló félkatonai csoportok terrorakcióinak áldozatai. A meggyilkoltak elsősorban munkások, parasztok, diákok, tanárok, haladó szellemű újságírók. és vallási szervezetek képviselői — állapítja meg a jelentés. 4 SZÓFIA: A bolgár szak- szervezetek augusztus 3-án ünnepük fennállásuk 75. évfordulóját. Szófiában pénteken ünnepi nagygyűlésen emlékeznek meg az évfordulóról. 4 PÁRIZS: A francia belügyminisztérium csütörtökön betiltotta az 1940 és 1945 között hetenként megjelent „Signal" fasiszta magazin újrakiadását, valamint az ország területén történő terjesztését és árusítását. A náci Németország hadseregét (Wehrmacht) és légierejét (Luftwaffe) dicsőítő képes magazint a második világháború alatt a megszállt országokban terjesztették. 4 BEJRÚT: Csütörtökön este Libanonban Jasszer Arafat elnökletével tanácskozást tartottak a palesztin mozgalom vezetői. A PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke melleit jelen volt valamennyi palesztin forradalmi szervezet főtitkára és a Palesztinái Felszabaditási Szervezet végrehajtó bizottsáaának több tagja. A tanácskozáson foglalkoztak a Dél-Libanon elleni izraeli támadások kérdésé, vei, Jasszer Aralat beszámolt Brian Urquhart ENSZ-főtitkár- helyettessel folytatott megbeszéléseiről. Megvitatták, milyen gyakorlati lépésekre van szükség annak érdekében, hogy megszilárdítsák minden palesztin irányzat nemzeti egységét a PFSZ keretein belül. LAPZÁRTA Irán legnagyobb, nem vallási politikai csoportosulása, o még Moszadik által alapított polgári nemzeti front csütörtökön bejelentette: jelöltjei és tagjai nem vesznek részt az alkotmánytervezet előkészítésére hivatott „szakértői gyűlés” pénteki megválasztásában. Ezzel t°yább növekedett a szavazást bojkottáló pártok és mozgalmak száma. Szerdán o Sariat Madari ajatollah — Khomeini fő riválisa, és a főpap hazatértéig az első számú iráni vallási vezető — híveit tömörítő Iráni Iszlám Népi Köztársaság Pártja döntött ugyanígy, azelőtt pedig a szó ciáldemokrata színezetű nemzeti demokratikus front vonta vissza jelöltlistáját. * Mint a Szovjetszkaja Rosszi- ja című lap jelenti, az északkaukázusi katonai körzet törvényszéke halálra Ítélte Kri- zsanovszkij szovjet háborús bűnöst, aki 1941-ben hitleristák szolgálatában állt és a Gestapo tagjaként mintegy 70 szovjet állampolgár meggyilkolásában működött közre. * A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumának képviselője nyilatkozatot tett közzé, s ebben határozottan elítélte az amerikai 7. flottának a vietnami parti vizeken a vietnami menekültek „megmentésére” irányuló manővereit. Ezeknek a manővereknek nyilvánvalóan provokációs jel legük van, mutat rá a nyilatkozat —, s akadályozzák az ENSZ égisze alatt megtartott genfi menekültügyi konferencián elért megállapodások végrehajtását célzó erőfeszítéseit, arról nem is szólva, hogy feszültséget keltenek a délkelet-ázsiai térségben. * Az NSZK-beli Baden-Baden- ban befejeződött a hagyományos nyílt nemzetközi sakktorna, amelyen 12 országból 117 versenyző vett részt. A ki- lencfordulós svájci rendszerű viadalon Honfi Károly szerezte meg a győzelmet 7,5 ponttal. Szaúdi cáfolat Kommentár Szaud-Arábia, amelyet pedig erős politikai és gazdasági szálak fűznek az Egyesült Államokhoz, az aktív amerikai közreműködéssel létrejött különbéke óta egyre jobban neheztel óceánon túli barátjára. Az olajnagyhatalomnak számitó sivatagi királyság vezetői úgy vélekednek, hogy Washington nem mutatott kellő megértést országuk speciális érdekei iránt a térségben. Ezért nemcsak hogy elhatárolták magukat a Camp Davidben fogant kü- lönalkutól, hanem tevékeny részvevői az Egyiptomot bojkott alá vett arab országok közös akciójának. Rijad a jelek szerint továbbra sem hajlandó megkönnyíteni Washington dolgát, azaz, hogy elmozdítsa holtpontjáról a palesztin autonómiáról folyó egyiptomi-izraeli tárgyalásokat. Szaud al-Fejszál herceg, Szaud-Arábia külügyminisztere csütörtökön kijelentette: országa változatlanul szembehelyezkedik az egyiptomi —izraeli különbékével. Cáfolta továbbá Washington közel-keleti különmegbízottjá- nak, Robert Straussnak azt a nemrég elhangzott véleményét, miszerint lehetségesnek tartja, hogy Szaud-Arábia, Jordánia és a Palesztinái Fel. szabadítási Szervezet idővel bekapcsolódjék az egyiptomi —izraeli béketárgyalásokba, valamint a palesztinaia'knak nyújtandó „korlátozott autonómiáról" folyó megbeszélésekbe. A PFSZ már korábban cáfolta, hogy ilyesmi szándékában állna, most pedig Szaud- Arábia is leszögezte ezt. (Husszein jordániai király már többször kijelentette, hogy országa semmiképpen sem vesz részt a különbéke- tárgyalásokban.) Az amerikai külügyminisztérium közben megerősítette azt az álláspontját, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni a PFSZ képviselőivel, ameny- nyiberv a szervezet elismeri Izraelt. (Ez azzal kapcsolatos, hogy Kuvait nemrég határozattervezetet köröztetett az ENSZ-ben, amely a palesztin arabok törvényes jogainak és egyben Izrael létének együttes elismerését tartalmazza.) Amerikai részről kifejezték reményüket, hogy a PFSZ végül is elfogadja a Biztonsági Tanács 242. számú határozatát és ezzel közvetett módon elismeri Izraelt is. A közel-keleti válság politikai rendezésének elveit összegező — 1967 novemberi — határozat azonban a palesztin arabokról csupán, mint menekültekről tesz említést. A PFSZ ezért ragaszkodik ahhoz, hogy egyidejűleg Izrael is ismerje el a palesztin arabok önrendelkezési és ól- lamalapítási jogát. így hát Washingtonnak először izraeli védencét kell meggyőznie. Pálfi Viktor A kínai hadsereg korszerűsítésének új koncepciója