Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-01 / 209. szám

1979. augusztus 1., szerda Dunántúli napló 3 VW eg re n de lések 200 mi Ili d f o rintert Mi a facsiga, meg a pilinckázás? Mi újat hozott az idei vásár? IPARI VÁSÁR Mozgalmas volt az idei nyara Pécsnek, legalábbis ed­dig. Pécsi Ipa­ri Vásár, Pécsi Nyári Színház, országos kis­plasztikái bien- nálé, Martyn- rajzok, képkiál­lítások, cserépvásár, virágvásár féláron az élelmes szombathelyi tsz jóvoltából. A júliusi program felért egy Balatonnal. A nagy nyári vendégjórás csúcsidejére összehozott, párhuzamosan fut­tatott rendezvények teljes él­ményt igyekeztek nyújtani Pécs és Baranya lakóinak, a városba érkezett hazai és külföldi ven­dégeknek, fokozták városunk idegenforgalmi vonzerejét. Mindezt az elismerést már a közgazdasági nézőpont diktál- tatja velünk. Azokban a na­pokban megteltek a szállodák és a kiadható szobák, égen, se földön nem lehetett szállást kapni. Szemle a jobb minőség felett A legkiemelkedőbb esemény, melynek mérleqét kívánjuk most megvonni, kétségkívül a 7. Pé­csi Ipari Vásár volt: a tíz napon ót zajló ipari seregszemle nyolc­vanezres tömeget vonzott. Mi újat hozott az idei vásár? Kere­ken tíz évvel ezelőtt indult útjá­ra — az egyébként évszázados múltra visszatekintő — Pécsi Ipa­ri Vásárok új, immár töretlen sorozata. A résztvevők számán keresztül már a nyitáskor meg­vonhattuk a kiállítás egyfajta mérlegét: minden eddiginél több vállalat és szövetkezet hozta el termékeit Pécsre. A vásár a szakosítási elv kö­vetkezetes érvényesítése ered­ményeként jól áttekinthető volt, a divat- és néptáncbemutatók jó szórakozást nyújtottak, a bir­kacsárdás, tamburazenés ven­déglátás kulturált, színvonalas volt, árusítottak a kisiparosok és egy sor cég, tehát vósárfiában sem volt hiány, egyszóval kel­lemesen, jó hangulatban telt el az idei vásár. A kiállítást ismét a könnyű­ipar uralta, belőle is kiemelke­dett a bőr- és bőrfeldolgozó ipar. Ismételten hadd emlékez­tessünk arra, a tavalyi nagy si­kerű országos bőr- és cipőipari kiállítás kapcsán merült fel, a Pécsi Ipari Vásárok bőrös ka­rakterét erősítendő, a nyári or­szágos cipőbörzét, legalább kétévenként, rendezzék Pécsett, s ezt a tárca itt járt vezetői is helyeselték. Nos, Pécsett meg­kezdődött a vásár, s ugyanab­ban az időben az országos ci­pőbörze is — Budapesten. Nem tudtunk összetalálkozni. Kár. Ami az újdonsághozásban feltétlenül kiemelendő: a ter­mékek minősége, az ebben való előrelépés a korábbiakhoz ké­pest, amit nem lehetett nem ész­revenni. A kiállításon jól kiraj­zolódtak a vállalatok utóbbi évi termékszerkezet-átalakító, mi­nőségjavító törekvései, e neki­rugaszkodás kezdeti eredményei fölött szemlézhettünk, s mindez feledtette, hogy az idei vásár takarékossági okokból külsősé­geiben szerényebb, mértéktar­tóbb volt. Az újdonságok felmu­tatásából mindnyájan erőt me­ríthettünk, képesek vagyunk ma- qasabb teljesítményekre is. Va­lami elmozdult, ami a szép és korszerű, a jól eladható termé­kek világába vezet. Kis kiállítók, nagy üzletek Ezúttal is sok kis vállalattal és szövetkezettel találkozhat­tunk, ez is a Pécsi Ipari Vásárok karakteréhez tartozik. Akik ki­szorulnak, vagy „elbújtatják" őket a Budapesti Nemzetközi Vásárokon, üzletet remélve, elő­szeretettel jönnek Pécsre (és Szegedre), itt sokkal hatásosab­ban tudják bemutatni termékei­ket. A jelek szerint haszonnal is, a bejelentett üzletkötések tanú­sága szerint sok kis vállalat ka­pott megrendelést. Ha mór az üzletkötéseknél tartunk, készítsünk itt is mérle­get: csaknem 200 millió forint értékben adott megrendelést a kereskedelem az iparnak, bi­zonyságául annak, hogy a vásár ismét jól összehozta az ipart és a kereskedelmet. A kiállítók zö­me élt is az alkalommal, soha ennyi — egy-egy napra 2—3 is jutott — szakmai napot nem lá­tott még a pécsi vásár, amikor is a gyárak zavartalanul tár­gyalhattak meghívott partne­reikké}. tegyük hozzá, kellemes környezetben. És nem utolsósorban a fo­gyasztó is összetalálkozott az iparral és a kereskedelemmel. Megállapíthatta, hoqy sok szép termékünk van, melyek közül sokat jól meg kell néznünk, mert többet ilyet nem látunk. Legalábbis egyelőre, legalábbis Baranyában. Különösen a sport- csarnokbeli kiállítás nyújtotta óriási bútorkirakat késztetett tű­nődésre, vajon kiknek a lelkén szárad, hogy jó jövedelmi viszo­nyaink közepette mostohagyere­kek vagyunk a bútorellátásban? összességében: a Pécsi Ipari Vásár haszna abban is megmu­tatkozik, hogy tovább formálta a közönség ízlését, fokozta igé­nyességét, ezzel együtt a keres­let oldaláról gerjesztette azt a Újra termelő üzem lesz a múltszázadi bánya Gyulatáron. Az Ajkai Szénbányákhoz tartózó, 1800-as években működő bánya mélyebben fekvő szintjén mintegy négymillió tonna szén található. A Bá­nyászati Aknamélyitő Vállalat bakonyi körzetének brigádjai új vágatokat hajtanak ki a szénmezőkhöz.. A tervek szerint a régi bánya utódja 1983-ban már ad szenet A képen: készül a cser­vári szalagvágat. feszítést, ami remélhetőleg eredményesebb munkára ser­kenti a kereskedelmet. Pillantás a külföldiekre Első ízben jelentkeztek vásá­runkon az NDK-beli Schwerin megye vállalatai. Külön kiállí­tásuk sikert és elismerést ara­tott, nyugtázzuk újfent, jó ötlet, csalogató volt a hétvégi ház felállítása az iskolaudvaron. Tel­jes a sor: valamennyi testvér­városunk és -megyénk bemutat­kozott termékeivel Pécs és Ba­ranya közönsége előtt. Vissza­tekintve a külföldiek szereplésé­re, immár - és ismételten — le­szögezhetjük, a vásár kitűnő al­kalom a testvéri kapcsolatok ápolására és szorosabbra fűzé­sére. A termékek kézzel fogha­tó közelségbe hozzák a még oly távoli testvérterületek lakóit és mindennapjait, termékeikben ölt testet munkájuk, törekvéseik, igazából ebből ismerjük meg egymást, alkalmat adva az ösz- szehasonlításra is, ki hol és merre tart. Dicséretes, hogy a Konzum Áruház ezekre a na­pokra időzítette az NDK áruhá­zi hetet, a kiállított termékeket árusították is. A schweriniek részvételét méginkább felerősí­tette a vásár idején zajló NDK barátsági hét. Kiállításukat ter­mészetesen viszonozzuk, jövőre Pécs és Baranya gazdasága mutatkozik be Schwerinben. A jugoszlávok most is itt vol­tak. Közhely már, csak a rend kedvéért, a Pécsi Ipari Vásárok a magyar—jugoszláv határ menti árucsere fontos fórumai. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen, fi­gyelemre méltó tény, a jugo­szláv kiállítók részvételét szerve­ző Osijek Export—Import céq a határ menti forgalom oroszlán- részét mondhatja magáénak. A jugoszlávok a határ menti cse­rében már bevezetett, jól ismert és idehaza is kapható termé­keikkel vonultak fel, legfeljebb cipőiket említhetjük újdonság­ként. Mindez némileq érthető is, a két oldalon kereskedő cégek és üzletemberek immár nagyon is tisztában vannak a lehető­ségekkel, a vásár nem öncélú parádézgatás, azt mutogassuk, ami üzlettel kecsegtet. Az idén az ismert gazdasági nehézségek miatt különben is csak nemrég indultak meg a kötések a ha­tár mentén. Azt, hogy egymásra vagyunk utalva, az ismert — itt és ott — külpiaci nehézségek még közelebb hoztak egymás­hoz bennünket, kölcsönösen ér­dekeltek vagyunk és megúju- lóan készséget mutatunk az árucserére, ezt ismételten kife­jezésre juttatták, s demonstrál­ták azzal is, hogy a határ túlsó oldaláról soha annyi üzletem­bert nem látott méq Pécs, mint amennyi a vásár idején rende­zett jugoszláv napon összese- reglett. A vásáron irodát nyitottak a határ menti cserében érdekelt külkereskedelmi vállalatok, a KONSUMEX, a HUNGÁRO- COOP, az UNIVERZUM és a már említett Osijek Export- Import. Sor került üzleti tárgya­lásokra, új üzletek elindítására. Hogy mást ne említsünk, a MECHLABOR pécsi híradás- technikai qyára a vásár idején százezer dolláros megrendelést kapott stúdiómagnetofonjaira a szlovéniai Ptui rádiójától. A sze­gedi vezetők is megfordultak Pécsett, az ő szájukból hang­zott el, s ide kívánkozik, el kel­lene érnünk, hogy vásárainkon — Pécsett és Szegeden, Szabad­kán és Eszéken — a helyszínen árusítsanak is a cégek, hogy ne utazgassanak az emberek csu­pán azért ide és oda, hogy va­lamilyen kelendő cikket megvá­sárolhassanak. Különben ez év októberében viszonozzuk a ju­goszlávok tavalyi pécsi önálló kiállítását, Pécs és Baranya ipara az eszéki sportcsarnokban mutatkozik be. Végezetül röviden ejtsünk szót a Pécsi Ipari Vásárok jövő­jéről is. Kilépni az iskolai tan­termekből, valahol pavilonokat felhúzni és ott vásározni, nos, erről egyelőre még álmodozni se merjünk. Azt viszont vélemé­nyem szerint érdemes lenne fontolóra venni, mivel lendítene többet, ha egy kézbe adnák a havi vásárok, az évi kiállítások, a kétévenkénti vásárok, netán még a piacok szervezését és irányítását is. Egy ilyen külön szervezet bizonyosan igencsak ambícionáltatva érezné magát. Ugyanakkor Pécs város gazda szerepének is jobban ki kellene domborodnia, ugyanis némi­képp felemás helyzet, a pécsi ipari vásárok rendezője Bara­nya megye Tanácsa. A rendező Mecsek-Tourist egyébként a kö­vetkező évre két - országos köz­lekedési vagy szabadidő (kis­gép, barkács stb.) — kiállítás gondolatával foglalkozik. Ez utóbbira szavazunk Miklósvári Zoltán Játszóterek „Miért vessem le a cipőmet?” Jó lenne lekapni a cipőt és elfutni a hűvöszöld gyöpön, ki a játszótér széléig, amelyen túl már remeg a forró levegő az aszfalton és a nehéz teherautók fekete-szürke füstöt terítenek el az úttesten, aztán kevéske kár­örömmel megbámulni a kocsik­ban izzadó embereket, buszok­ba préselt utasokat, visszaro­hanni a púderfinomsógú ho­mokba, ugrálni gyerekes eszte- lenséggel, ledobálni minden fe­lesleges göncöt és az sem baj, ha az izzadt testre a verejték piszokcsíkokat rajzol, így-úgy megkent nagy karéj kenyereket- Miért nem veted le a cipő­det? A kisgyerek fölhúzza a vállát és gyanakodva néz rám: — Miért vessem le a cipőmet? Megmagyarázhatnám, el­mondhatnám neki, hogy valami­kor milyen jó volt mezítláb ro- hangászni végig az egész nya­rat és az ég-eqy-adta-világon semmi bajunk sem történt, még akkor sem, amikor már hetek múltán megkérgesedett mezíte­len talppal a szúrós tarlón hen­cegtünk, ki bírja tovább a futást minden szisszenés nélkül. Nem is tudja, mi az a „tarló" vagy a „törzs” — a falusi srác ismeri, de rá nem lép, és aligha ismeri a csalán csípését is, ami persze nem nagy baj. A Tüzér utcai „nagy-játszó" a pécsi játékterek közül azért tetszik nekem legjobban, mert va-ahogy még emlékeztet a kül­városi grundokra, de csak ép- penhogy, mert ez is mestersé­ges. Vannak „gödrök”, de gon­dosan füvesítve, vannak „dom­bok”, de géppel összehordva és a tetejéről kanyarog le merész ívben a csúszda, amit viszont gyerekkori énem kissé irigyel tő­lük. Az ám, a csúszda! Nem itt — másutt történt —, hogy egy haj­nalon hatvankilenc éves asz- szonyt tettek hordágyra a men­tősök a játszótéren ... Az új la­kótelep bérházának erkélyéről figyelte, hogyan egyengetik el gépekkel a talajt, hogyan épí­tik fel a hintákat, homokozókat, mászókákat, csúszdákat, ültetik el a fákat, díszcserjéket... És egy hajnalon kilopódzott a még néptelen játszótérre és be­leült a csúszda teknőjébe, egy­szer, kétszer... harmadszor és eltörött a lába. Azt mondta, képtelen volt ellenállni, ki kel­lett próbálnia, mert 6 még so­ha nem csúszkált ilyen szerke­zeten. .Szóval elmondhatnám ennek a kisfiúnak, hogy milyen volt valamikor a „grund", ami vad volt, s ahova senki sem telepí­tett játékszereket, ahol a bok­rokból, derékig érő fűből, lapu­levelekből, sűrű indákból a gye­rekek képzelete alkotta meg a „dzsungelt", amely „titokzatos” volt és „félelmetes" ... De nem hiszem, hogy megértené. Grun- dot keresve^sem találni a nagyvárosokban, mert beépül­tek. És a betontömbök közötti parkok, játszóterek mérnöki pontossággal, születtek meg a -rajzasztalon és ugyanilyen szi­gorúsággal realizálódtak a valóságban is. Változtatni ezen nem lehet, nem is kell: játszó­terek vannak s olyanok, amelyeket a körülmények meg­határoztak. A hajdani Bolgárkertben — Pollack Mihály utca, Tarr Imre utca környékén — már szépen felnőttek a fák, árnyat vetnek a homokozóra, hintákra, mászó- kákra, növényzettől dús és üdí­Sátorverés a lakóházak tövében tő a 48-as tér játszótere is, de a kertvárosi — mondjuk a Dóra utcai — épületek köze, ahol pingpongcsaták zajlanak le, reggeltől estig, már eléggé ko­pár. A siklósi városrészen a Faze­kas Mihály utca épülettömb belsője merő beton, a gépko­csiknak megépítették a parko­lókat és ha a betonteknőket fel is töltik földdel — pázsitnak a bokroknak — ettől még vigasz­talan a környék és nem tudni, mennyi hely jut majd a gyer­mekek részére. Túl sok a beton, kevés a gyep, a bokor és a fa, pedig — ha valahol — hát az új lakóte­lepeken igazán vágyódnak a zöld után, néha egészen komi­kus módon. Az Ifjúság úti tíz­emeletes tövében sátort vertek a gyerekek, azaz — húsz lépés­nyire otthonuktól — „kirándul­tak", sátorponyva alatt eszik c szalámis kenyeret és isszák a vi­zet — kulacsból... Kolléganőmtől kérdezem: — Régen, kislány korodban mit lehetett játszani? — Hót az nem is volt régen — jegyzi meg némi éllel — szóval hintázni, homokozni, valamint egynyári virágokat kitépdes- ni... Tehát ő is új lakótelepen ne­velkedett. Most Kertvárosban — a Fazekas Mihály utcában ér­deklődöm nyolc-tíz esztendős gyerekektől: — Tudjátok-e, mi a lacsiga? Meg a pilinckázás? Csak pusmognak. Egy kislány a szója elé kapja a tenyerét, kuncog, azt hiszi, valami rondát hallott. — Karikázni sem szoktatok? — Milyen karikával? Ezt sem értik. Fából faragott csigát — amelyet ostorral pör­gettünk a betonon — nem is gyártanak, pedig szórakoztató, olcsó kis játékszer. Fakarikót szintén nem. Sárkány? Azt isme­rik. Állítólag készen lehet vásá­rolni De ahhoz szabad és nagy terület kell. Sárkányt eregetni tízemeletes lakóházak között? Hiábavaló kísérlet. Marad a hinta, mászóka, homokozó és persze — ez különben nagyon okos doiog - a bekerített foci­pálya, de ezeket többnyire ti­nédzserek birtokolják. A játszóterek berendezései alkalmazkodnak a betontömbök alkotta környezethez — más le­hetőség híján. S ehhez alkal­mazkodnak a gyermekek is, eléggé ötletszegényen. Úgyany- nyira, hogy még a cipőjüket sem dobják le . . . Rab Ferenc Fotó: Proksza László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom