Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-19 / 227. szám
A tömegsport új formái Rajt előtt az NB IKét pécsi csapat az élvonalban PMSC: a középmezőnyben végezni PYSK: kiharcolni a bentmaradást A tömegversenyek hagyományos formái nálunk a versenyszerűségen alapulnak. Az üzemi, hivatali bajnokságok azonban nem tudják igazán megmozgatni a dolgozókat. Az idősebbek, az ügyetlenebbek kimaradnak a csapatokból, pedig nekik is szükségük lenne a mozgásra. De más nehézségekkel is szembetalálják magukat a szerverők. Az emberek munka után sietnek haza. Kevesen maradnak ott az üzem, sportkör pályáján. A legutóbbi időkben új módszerrel próbálkoznak a tömegsport szervezői. A lakóhelyi testnevelésnek mind több híve van nálunk is. A sportpályák, játszóterek, az edzőtermek a lakóterületen épülnek, melyeket aztán nemcsak a fiatalabbak, de az idősebbek is felkereshetnek. Pécsett is foglalkoznak a gondolattail. Kertvárosban az Anikó utcai általános iskola ad otthont a terület lakóinak, akik ott rendszeresen sportolnak. De erre máshol is nyílna lehetőség. Az erdei tornapálya a Mandulásban és az Éger-völgyi pálya ugyan messze van, de a tettyei grund mellett 1°' kők, vagy a Tüzér utcai grund környékbeliek igénybe vehetnék a pályákat. A Mecsek Áruház előtti területen, a Ba- lokány ligeti sporttelepeken, a Rókus utcában, Lvov-Kertváros- ban, a Kodály Zoltán utcában és más helyeken is vannak s po rtl étes ítmén yek. Hiányoznak azonban a szervezőik. Ezért vetődik fel a lakótelepeken a sportcsoportok megszervezése. Az elgondolások szerint még ebben az évben a kertvárosi lakótelepi sportcsoport mellett még négy sportcsoportot alakítanak, ahol hetenként egy-két alkalommal kocogást szerveznek, asztalitenisz, sakk, tollaslabda sportágakkal foglalkozhatnak a lakók, a kispályás labdarúgás mellett, de asszonytorna, gyermektoma, jógatanfolyamok megszervezésére is lehetőség nyílik. A tervek szépek, megvalósításukhoz azonban lelkes sport- barátokra, szervezőkre van szükség, akik ismételten felhívják a figyelmet a sportolási lehetőségekre, megszervezik a rendezvényeket, versenyeket. A Városi Sportfelügyelőség és a Megyei Sporthivatal vezetői a közeljövőben foglalkoznak a lakótelepi sportcsoportok megalakításával. hi Egy hét és elkezdődik az 1979/80. évi bajnokság a labdarúgó NB l-ben. A sportág történetében először lesz két élvonalbeli csapata Pécsnek. Magyarországon hagyomány, hogy csak a főváros rendelkezik több NB l-es csapattal, más városok ritkán dicsekedhettek azzal az elmúlt háromnegyed évszázadban, hogy két NB l-es csapatuk is van. Az ötvenes években Szegeden, majd Miskolcon volt egy-egy évig két csapat, aztán Székes- fehérvár következett, ahol immár a harmadik évet kezdi a város két csapattal. Most fordult elő először, hogy egy bajnokságban két városnak is van két-két csapata a legjobbak között. Reméljük, hogy a PMSC és a PVSK NB l-es szereplése sok örömet szerez a szurkolóknak. Az előkészületi mérkőzéseken máris növekedett az érdeklődés, ezért határoztunk úgy, hogy automata telefonszolgálatunk egyik ügyeletében a két csapat utón érdeklődő olvasóink tehetik fel kérdéseiket. A kérdéseket rendszereztük és figyelembe vettük olvasóink igényeit az edzőkkel történt beszélgetésünk során. ♦ A PMSC az őszi idénytől Új- mecsekalján játssza bajnoki mérkőzéseit. Lehet, hogy az első mérkőzéseken még előfordulnak hiányosságok, de fokozatosan folyik a lelátó korszerűsítése. Az öltözők felújítása mór befejeződött, a gyepszőnyeg is kifogástalan állapotban van. — Szeretnénk bizonyítani, hogy az elmúlt évi nyolcadik helyezésünk nem a véletlen műve volt — mondotta Szőcs János vezető edző. — Célunk, hogy ismét megszerezzük a 35 pontot, de színvonalasabb mérkőzéseken és pozitív gólkülönbséggel. Ha sikerül, akkor változatlanul ott maradhatunk a középmezőnyben. Célunk továbbá, hogy az MNK-ban eljussunk legalább a legjobb négy csapat közé és minél több játékosunk legyen ott a különböző válogatottakban.- Milyen lehetősége van Rétinek a csapatba kerülésre? — Réfi egy évvel ezelőtt még Kovács Imre edzősködése idején játszott a PMSC-ben NB I- es bajnoki mérkőzésen. Ezután egy évre kölcsön adtuk az akkor még NB ll-es PVSK-nak, ahol megállta a helyét. Elsősorban góljaival hívta fel magára a figyelmet és úgy határoztunk, hogy az egy év lejárta után visszahozzuk. A csapatba kerülésért versenyben van Dobánnyal.- Hogy tervezi az összeállítást a Ferencváros ellen? — Sajnos a napokban Kat- zirz sérüléssel bajlódott, de remélem, hogy ott lehet szombaton az üllői úton. A jobbhátvéd személye kérdéses, Tapaszt! vagy Schulteisz fog kezdeni ezen a poszton. A hátvédsorban Torna, Pál és Kincses helye biztos. A középpályán Lőrincz játéka sérülése miatt bizonytalan, így a Lutz, Morvái, Dárdai sor szerepeltetését tervezem. A jobbszélső valószínűleg Kardos lesz, középen Dobány vagy Réfi játszik, míg balszélsőt az elmúlt hetekben jó formába lendült Varga játszik majd. Készenlétben áll Nagy. — Sokan feltették a kérdést: mire számit a PVSK elleni városi rangadón? — Bizonyára nagy harc lesz és remélem, hogy ősszel és tavasszal is miénk lesz a két pont. ♦ A PVSK-nál nagy volt az öröm júniusiján, hiszen 27 év után ismét az NB l-ben szerepelhetnek. A felkészülés is jobban sikerült a vártnál, az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégis lesz túralehetőség, ráadásul kettő is. Játszott a csapat három mérkőzést Jugoszláviában és egyet pedig Lengyelországban. Az esélyekről és a tervekről Rónai István vezető edzőt kérdeztük. — Milyen szereplést vár a csapattól az NB l-ben? — Tudom, hogy bennünket sokan a kiesők közé sorolnak és hiba lenne, ha egy percig is elhitetnénk magunkkal, hogy nem a kiesés elkerüléséért kell küzdenünk. Célunk, mint újoncnak, nem lehet más, mint a bentmaradás kiharcolása. Ezt úgy érhetjük el, ha töretlen marad a lelkesedésünk és a támadójátékunkat eredményessé tesszük. — Gondot jelent Réti távozása? — Feltétlenül. Réfi 16 góljával a csapat gólkirálya volt az elmúlt évben és játéka jól illeszkedett a kialakult játékrendünkbe. A helyére Stájer kerül, és bízom benne, hogy sikerül pótolni Réfi távozását. — Kialakult mar a csapat? — Néhány poszton van még nyitott kérdés. A várható ösz- szeállítás a Honvéd ellen: Sulyok — Hüber, Tallósi, Szabó (Hosszú), Németh (Winkler) — Kaszás, Tóth, Grünwald, Kresz — Szőcs (Szász), Stájer. — Szőcs Jánost is megkérdeztük, hogy mit vár a városi rangadótól. Rónai István milyen eredményre számit? — Szeptember 22-én mi leszünk a pályaválasztók és egy pontot remélek. Lázár Lajos A Magyar Televízió Natúra Szerkesztősége tizenhárom részes — egyenként harmincperces — filmsorozatot forgat az „Országos kék túrá”-rél. A tíz főből éllé forgatócsoport július 31-én indult a Nagy-Milic csúcsról gyalog teljes túrafelszereléssel az 1083 kilométeres távra. Naponta tizenöt kilométert haladva október 15-én érkeznek Velembe. Rendező: Rockenbauer Pál, vezető operatőr: Szabados Tamás. A képen: elöl halad a speciális fordulatszámmérő kerék. A 2,05 m kerületű kerékkel szinte pontosan meghatározható a túra teljes hossza. Bátor emberek sportja Az MHSZ pécsi ejtőernyősei a nyár folyamán csak vendégségbe jártak a pogányi repülőtérre, mert alighogy megérkeztek, máris utaztak a következő versenyre. Egy héten keresztül viszont ki sem mozdultak a repülőtérről, mivel Pogány volt a színhelye Baranya, Bács, Győr és Fejér megye ejtőernyősei edzőtáborának. Az egy hét alatt a résztvevő 84 ejtőernyős 1050 ugrást hajtott végre. Most augusztus második felében a versenyek helyére a felkészülés lépett, majd a hónap végén elkezdődik a testvérklubok hagyományos versenye, mellyel zárul az évad. Az év versenyein a legismertebb versenyzők helytálltak, Szurofka Zoltán, Horváth Péter, Selymes László, Nagy László, Paczári Miklós és Kö- röszturi Jenő érték el a legjobb eredményeket * Az ejtőernyősöket a legbátrabbak közé sorolják. Jelenleg a versenyeknek két formája is. mert: a oéibaugrás és a stílusugrás. A célba ugrásnál a versenyző 700 méter magasságból hajtja végre az ugrást és a kijelölt kör 10 centiméter átmérőjű középpontjelző korongját kell lábbal megérintenie a földreéréskor. A stílus- ugrást 1800—2000 méter magasságból hajtják végre és ugrás közben meghatározott sorrendben különböző gyakorlatokat mutat be a versenyző. Az ejtőernyőzés több mint 600 éves múltra tekinthet visz- sza, pontosabban 1306-ból van írásos emlék, amikor Fo Kien kínai császár koronázási ünnepségén ernyővel ugrásokat hajtottak végre. Egy közép-orosz krónika 1430-ban örökített meg ejtőernyős ugrásokról emléket. 1550 körül Leonardo da Vinci is kísérletezett. Az első bizonyítható ugrásokat a 18. század második felében hajtották végre, de ekkor még csak mutatványosok ugrottak tornyokból, magas épületekről. Repülőgépről az első tényleges ejtőernyős ugrást az egyesült államokbeli Albert Berry hajtotta végre 1912-ben. Ezután már egymást követték az események, az ejtőernyőzés a sportágak között is elfoglalta helyét. Hazánkban az első országos bajnokságot 1953-ban rendezték. * A versenyidényből már csalk néhány hét van hátra, de azután sem térnek hosszú pihenőre az ejtőernyősök, hiszen a téli időszakban sem lehet elhanyagolni a fizikai képzést, no meg az ernyők hajtogatásának gyakorlását. Ősszel kezdődik a jövő ejtőernyőseinek képzése is.- Ki lehet ejtőernyős? - tettük fel a kérdést Egervári Józsefnek, az MHSZ Baranya megyei vezetősége ejtőernyős főelőadójának. — Mindenekelőtt döntő az egészségi állapot és a rátermettség. Tizenhat éves kortól fogadunk el jelentkezéséket és az első lépcső az orvosi vizsgálat. Ha a jelölt megfelelt, akkor következik a kiképzés, mely elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti foglalkozásokon a hallgató megismerkedik azokkal a tudnivalókkal, melyek az ugrásnál nélkülözhetetlenek, így légkörtan, aerodinamika, anyagismeret és mechanika. Az elmélettel párhuzamosan tornatermi foglalkozásokon vesznek részt a jelöltek és nagy alapossággal kell készülni az ernyőhajtogatásra. A képzést vizsga követi és csak azután lehet szó az első ugrásról. — Milyen magasságból hajtják végre az első ugrást? — 800 méterről ugrik először az ejtőernyős. Óriási ilyenkor az izgalom ugrónál és oktatónál egyaránt. Talán az első egy-két másodpercben az ugró azt sem tudja, hogy mit csinál, de amikor kinyílik az ernyő, akkor már „otthon van". Az első négy ugrásnál nincs különösebb félelem, de az ötödik-hatodik ugrásnál gátlás jelentkezik. Ilyenkor méri fel az ejtőernyős, hogy mire is vállalkozott. Tulajdonképpen itt dől el, hogy lesz-e belőle ejtőernyős vagy sem. Ha megmarad a sportág számára, akkor valóban elmondhatjuk róla, hogy bátor ember. L L Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Postc* Befizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007