Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-19 / 227. szám

e Dunántúli napló 1979. augusztus 19., vasárnap Évente 200 milliárd forint válik füstté... n dohányzás ártalmáról Beszélgetés dr. Donhoffer Szilárd akadémikussal A világ élvonalába kerültünk a dohányzásban. Ez a tény éppoly kevéssé tölt­het el elégedettséggel bennünket, mint „előkelő" helyezésünk az alkoholizmus­ban. Élretörésünk annak ellenére történt, hogy folyik nálunk valamiféle ellenpro­paganda, de tegyük mindjárt hozzá: meglehetősen erőtlen ellenpropaganda. Hiába jelennek meg cikkek, riportok, a dohányzás egészségkárosító hatásának újabb és újabb tényezőiről szóló ismertetések, mindez úgy elszáll a dohányosok feje fölött, mint az általuk eregetett dohányfüst. Évente 26,5 milliárd cigarettát füstölnek el honi dohányosaink, ennek forintértéke megközelíti a 200 milliárd fo­rintot. Hihetetlenül nagy összeg ez — mintegy 350 ezer lakás értéke, csaknem egy ötéves tervidőszak lakástermése. Azt az embert, aki a do­hányzás rabjának hiszi és mondjo magát, aligha téríti jobb belátásra az ilyen, vagy ehhez hasonló összehasonlítás, amint a tüdőrák, az infarktus és több más, bizonyíthatóan nagymértékben a dohányzáséi­tól elősegített betegség réme, oz élet megrövidülésének tu­data sem tartja vissza. Mégis kell és érdemes beszélnünk a dohányzás ártalmáról. Beszél­getőpartnerünk dr. Donhoffer Szilárd akadémikus, a Pécsi Orvostudományi Egyetem kór­élettani intézetének nyugalma­zott professzora volt. — Professzor úr valamikor -dohányzott... — 1955-ben hagytam abba, amikor kezdtek nyilvánosságra kerülni azok a tények, ame­lyekkel nem lehet vitatkozni. Napi 20—25 m agaim töltötte ci­garettát szívtam el. Máról hol­napra hagytam abba a füstö­lést egy tüdőgyulladásnak kö­szönhetően. Persze nem volt könnyű végleg megszabadulni, de amikor már végig tudtam ülni egy kari gyűlést rágyújtás nélkül, holott körülöttem min­denki füstölt, már tudtam, hogy túl vagyok a nehezén. — Tehát az ön személyes tapasztalata szerint is le lehet szokni. — Amig az alkohol vagy a morfium elvonása súlyos tüne­tekkel járhat, addig a dohány­zás megszüntetésekor ilyen ká­ros objéktív hiánytünetek nin­csenek, és a szubjektív hiány­érzet semmiféle objektiv követ­kezménnyel nem jár. — Gyakran hallani, hogy a dohányzásról leszokott személy hízásnak indul, ezért inkább visszaszokik. — Ho valaki a cigaretta helyett nekiáll mértéktelenül enni, vagy cukorral tömi ma­gát, persze, hogy meghízik. De ha a leszokás jó szabályozás­sal és ésszerű magatartással párosul, ez elkerülhető. Én sem híztam egy dekát sem. — Sok szó esik a dohány­zás káros hatásairól. Ezeket hiszik, vagy nem hiszik, de tény, hogy emelkedik a dohány­fogyasztás. —■ Azt hiszem, arról van szó, hogy a dohányos egyszerűen meggyőzi magát arról, hogy ezek a hatások őt nem érintik. Ezek a hatások sokára jelent­keznek, s fiatalon ki törődik azzall, mi lesz majd 55—60 éves korában. De hogy Hinni kell e hatások káros voltában, azt azzal támasztom alá, hogy pl. Angliában a dohányzó or­vosok mintegy 30 százaléka szo­kott le a dohányzásról, míg a lakosság dohányzása növeke­dett. Nálunk sajnos nincs ilyen felmérés. — Mit tapasztal a környeze­tében, az egyetemen? — Volt egy kitűnő professzor­társam, akj túl későn hagyta abba a dohányzást, szerintem akkor, amikor a szíve már erősen rendetlenkedett. Egy­ikét év múlva infarktusban halt meg. Egy másik kollégám hol leszokott, hol rászokott. Amikor éppen dohányzott, nem tudott úgy felmenni a Széchenyi té­ren, hogy egyszer-kétszer meg ne pihenjen. Amikor viszont a leszokás stádiumában volt, akár o Mecsekre is felsétált. Egyértelműen bizonyítható, hogy a dohányosok körében lénye­gesen gyakoribb az infarktus, a tüdőrák, a légzési elégtelen­ség, mint a nemdohányosok között. Persze mindezeket a nemdohányos is megkaphatja, de a dohányos sokszorosan veszélyeztetett. — Igen elharapózott a do­hányzás a fiatalok körében. — Én ezt tartom a legelszo­morítóbbnak. Azt meg egyene­sen elítélendőnek tartom, ami­kor o pedagógus a tanítvá­nyának dohányzópartnere: A pedagógus példakép. Dohány­zása különösen káros az ifjú­ságra, ha követésre méltó em­ber tulajdonságai is vannak. Azt sem hiszem, hogy a dohá­nyos apa meggyőzően tudjon gyermekének beszélni a do­hányzás órtalmasságáról. Egyébként bizonyosra vehető, hogy a dohányos szülők gyer­mekei nagyobb százalékban szóiknak rá a dohányzásra, mint a nemdohányosoké. Ne feledjük azonban, hogy a fia- • falóknál még merő külsőség a dohányzás, ami csak később válik szenvedéllyé, ha a felnőtt társadalom nem vigyáz. Do­hányzó sei lenes tevékenység ü nlk- ben elsősorban a fiatalságra kell a figyelmünket összponto­sítani. Legyünk tisztában azzal, hogy a fiatal ember még nagyon könnyelműen nem szá­mol az elkerülhetetlen követ­kezményekkel. Tőlünk függ, ho­gyan tudjuk visszatartani, visz- szarettenteni. — Viszont vannak esetek, amikor a visszatartás helyett ösztönözzük... — E tekintetben hallatlanul nagynák tartom a televízió fe­lelősségét. Milliók nézik és látják, hogy egy-egy riportmű- sorban mindenki eregeti a füs­töt. Hát nem lehet a felvétel előtt felkérni a résztvevőket, hogy az adás ideje alatt tar­tózkodjanak a dohányzástól? Emlékeztetnék a dohányos bá­nyászokra és egy sereg más munkahelyen dolgozókra, akik egy-egy műszakon át kibírják rágyújtás nélkül. Egyébként ez is azt bizonyítja, hogy a do­hányzás nem egyéb rossz szo­kásnál. — Munkahelyeket említett. Nagyon sok helyen meg lehet­ne, meg kellene tiltani a do­hányzást. Iskolákra, óvodákra gondolunk elsősorban. De mi a helyzet a kórházakban, egészségügyi intézményekben? — Nagyon rossz hatást kelt, ha az orvos a rendelőben, a kórházban mások szeme láttá­ra dohányzik, vagy ha az ápo­lónő égő cigarettával a kezé­ben megy be a kórterembe (mert sajnos ilyen is van). A fennjáró beteg nem tiltható el a dohányzástól, de a kórter­mekben igeo's megtiltandó. Am, ha egy beteg tőlem, aki tudom róla, hogy a napjai meg vannak számlálva, azt ké­ri, hogy dohányozhasson, meg­engedném — ha el tu­dom különíteni a betegtár­saitól. Nem munkahely ugyan, de mégis abszurdnak tartom, hogy a KRESZ, amely oly körültekintően védi a köz­lekedés biztonságát, nem tiltja a vezető dohányzását. Gondol­jon csak bele, milyen veszély- helyzeteket idézhet elő a rá­gyújtás művelete, amikor van­nak másodpercek, hogy a vezető nem nézhet az útra ... — Sok és meddő vita folyik a dohányosok—nemdohányosok között. A dohányosnak joga van a dohányzásra, a nemdo­hányosnak általában nincs jo­ga a füstmentes élethez. — Pedig feltétlenül meg kel­lene találni a módját a súr­lódások elkerülésének. Eleve meg kellene tiltani a dohány­zást ott, ahol többen vannak együtt. Meggyőződésem, hogy sokkol termelékenyebb, haté­konyabb lehet egy értekezlet dohányfüst nélkül. Figyelje csak az egyik cigarettáról a mási'k- a gyújtó dohányosakat: a rá­gyújtás művelete nem a szel­lemi koncentrációjukat segíti, hanem inkább a gondolkodás alól mentesíti. — Valamikor illemszabály volt, hogy a dohányos nem­dohányos társaságában enge­délyt kérjen: rágyújthat-e . . . — Aki hozzám jön, az több­nyire megkérdezi ma is. De utána rögtön viszem iki a ha­mutartót és szellőztetek. — Nagy „neveletlenségnek" tartaná, professzor úr, egyszer nemet mondani? — Nem is tudom . . . — Egy utolsó kérdés: eljut­hat-e valaha az orvostudo­mány oda, hogy az egyéb ri­zikótényezőket kiszűrve bizo­nyos egészségi károsodásokat a dohányzás számlájára Írjon? — Az eqyes esetekben ez nagyon nehéz. Hodd mondjak egy példát. Bizonyosra vesz- szük, hogy a dohányos anya károsítja magzatát. Egybehang­zó adatok szerint jóva'l gyako­ribb a koraszülés és az átla­gosnál alacsonyabb testsúly, mint a nemdohányzó anyák esetében. —■ Befejezésül hadd mond­jak még valamit. A dohányzás komoly tehertételt jelent a népgazdaságnak olyan szem­pontból is, hogy nem mindegy: egy javakorabeli ember dől ki a termelésből, a vezetésből 45 —47 évesen, vagy hogy még 70 évesen is teljes értékűként számíthat rá a társadalom. Fi­gyelemmel erre, én nemcsak úgy egyszerűen emelném a do­hányáruk árát, hanem céladót tennék rá, hiszen a mostani dohányos majdan növeli az egészségügyi kiadásokat, s azt miért ne fizesse meg már most — o nemdohányosok helyett. Hársfai István Fiatalok a szolgáltatásokban A legközelebb a lakossághoz Munkád mellé add a neved!” ff Tehermentesíteni a csalá­dok háztartását - lényegé­ben ez a szolgáltatások egyik legfontosabb feladata. Hogy ezt a munkát milyen szinten, kulturáltan és gyorsan vég- zik-e, nap mint nap mérleg­re kerül, hiszen akik a szol­gáltatásokban dolgoznak, azok vannak a lakossággal a legközvetlenebb kapcsolat­ban. Éppen ezért helyeznek akkora hangsúlyt e munka minőségének javítására, szín­vonalának emelésére. S hogy e feladat megoldásában az ifjúsági szervezeteknek is ré­sze van, azt az is jelzi egye­bek mellett, hogy például Pécsett a szolgáltatások te­rületén több ezer 30 éven aluli fiatal dolgozik. E tény önmagában is aktuálissá tet­té, hogy a napokban a KISZ Baranya megyei Bizottsága is foglalkozzon a szolgáltatá­sok területén dolgozó fiata­lok helyzetével. Ha ezektől a fiataloktól öntudatosabb, a szakmájuk iránti nagyobb tiszteletet ta­núsító, általában a lakosság jó véleményét kiváltó maga­tartást várunk, akkor a kí­vánságunk ugyan magától értetődő, de nem árt munka­helyi körülményeiket is is­mernünk. Természetesen még a legapróbb műhelyekben, üzletekben, még a „kóceráj- nak" nevezett munkahelyen is lehet mások megelégedé­sére dolgozni. Így nem ma­gyarázatként, hanem tényként említjük: a szolgáltatások te­rületén dolgozó fiatalok hely­zete, szociális ellátottsága ál­talában kedvezőtlenebb, mint a termelő vállalatoknál fog­lalkoztatottaké. Egyebek mel­lett ezt azok a kérdések, gon­dok is bizonyítják, amelyeket a fiatalok az ifjúsági parla­mentjeiken vetettek fel, s ezek között nagyon gyakran hangzott el a kívánság: le­gyenek tágabbak a tovább­tanulás, a szakmai képzés le­hetőségei, törődjenek többet az érintettek a munkahelyi körülmények javításával. önmagában természetesen mit sem ér, ha a fiatalok csak kérnek. Sőt, egy határon túl ez mór visszatetsző is lehet. Csakhogy a szolgáltatások területén foglalkoztatott KISZ- korúak olyan mozgalmak ré­szesei, mint a „Munkád mel­lé add a neved!”, ahol sze­mélyes, névre szóló felelős­séget vállalnak egy-egy álta­luk elvégzett munkáért. A szocialista munkaverseny más formáiban való részvételük is jobbító szándékaikat bizo­nyítja. Van természetesen ne­gatívum is, például az, hogy szinte minden szolgáltató te­rületen „él és virul” a borra­való, a csúszópénz, aminek nem utolsósorban az a táp­talaja, hogy az alapbéreket a mellékesek feltételezésével állapítják meg. De maradjunk most inkább azoknál a jeleknél, omelyek azt bizonyítják, hogy a szol­gáltatások területén dolgozó fiatalokban él a felelősség a szakmájuk, a munkaterületük jövője iránt. Számos szak­mai verseny során derült ki, hogy lépést tartanak az új ismeretekkel, s hogy képesek is azokat megelőzni. Sok az újító közöttük, s a benyújtott javaslatok között tiszteletre méltó az elfogadott, vagyis a hasznos újítások aránya. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a múlt évben az Alkotó Ifjúság oályázatra a szol- qáltatásokban dolgozó pécsi fiatalok 115 pályamunkával neveztek be. Mint ahogy az sem közömbös, hogy a fia­taloknak csaknem 80 százalé­ka vesz részt valamilyen kép­zésben, továbbképzésben. Az, hogy a lakosságnak a szolgáltatásokkal való meg­elégedésének a kivívásában mekkora a fiatalok felelőssé­ge és mekkora a munkáltatói­ké, természetesen aligha le­hetne pontosan meghatároz­ni. Annyi bizonyos: van mit javítani a szoláltatások szín­vonalán jó néhány területen, s az is bizonyos, hogy előbb- utóbb a jelenlegi fiatalok lesznek az ágazat irányítói. Vagyis magatartásukkal, szakmai ismereteikkel, tö­rekvéseikkel nemcsak a sa­ját, hanem az ágazat jövő­jét is alakítják, befolyásol­ják. M. A. Miért húzódik a pécsváradi földpátoshomok-tisztítómű ügye? H DÉLKÖ várakozó állásponton Flotálás helyett mágneses szétválasztás ? A félüzemi kísérletek bizo­nyították: a pécsváradi föld- pátos homokot jól hasznosít­hatja a hazai finamkerámia- ipar. A bánya, amely harma­dik esztendeje dolgozik a Dél­dunántúli Kőbánya Vállalat irányításával, az elmúlt eszten­dőben tizenötezer tonna mo­sott homokot adott az ipar­nak, ebben az esztendőben pedig várhatóan húszezer ton­nát biztosít a porcelángyáraik számára. A pécsváradi föld- pátos homok ügye lassan több mint egy évtizede izgatja a szakembereket: többségük a nagyüzemi termelés mielőbbi megkezdését sürgeti. Az ok egyszerű, jelentősen csökkent, hetnénk a földpót-importot, de ehhez legalább kétszázmilliós nagyságrendű beruházásra len­ne szükség. Hosszú ideig tar­tott az is, míg tisztázódott, mi­lyen technológia alkalmazása lenne a legésszerűbb, figye­lembe véve a költségeit és a rendelkezésre álló anyagi le­hetőségeket. Fekete László, a DÉLKŐ fej. lesztési osztályvezetője, a téma részletes ismerője szerint a ter­vezett beruházás a legkoráb­ban — és ez feltételezi az ütemes ügyintézést — a nyolc­vanas évek közepén léphet üzembe. Márcsak azért is, mert a DÉLKŐ-nek egyelőre nincs annyi fejlesztési lehető­sége, hogy a tervezés megkez­dődhessen. De vegyük sorra a történteket! A részletes földtani kutatást az elmúlt évben harminchektá. ros területen végezte el az Or­szágos Földtani Kutató Fúró Vállalat —■ megjegyzendő, hogy a most működő bánya terüle­te alig haladja meg a két hek­tárt — az előfordulás terüle­tén a készletszámítás szerint az iparilag kitermelhető föld- pátos homok 3,4 millió köb­méterre tehető. A jelenlegi ha­zai földpótigényt figyelembe véve — amely évi hetvenezer tonna — a leendő üzem mint­egy ötvenezer tonna őrölt-vas- talanított földpáto* homokot lenne képes előállítani a ki­dolgozásra váró technológiá­val. Korábban arról volt szó, hogy a kvarchomok és földpát szétválasztását flotáció útján oldják meg, de ehhez nagy mennyiségű tőkés importból származó hidrogénfluoridra len­ne szükség, amely jelentősen megdrágítaná az előállítási költségeket. így aztán az ÉVM műszaki fejlesztési főosztályá­nak ajánlatára a DÉLKŐ-sök figyelme a mágneses szepará­lás felé fordult. A homokmo­sást őrlés követné, majd ezek- után egy nagy teljesítményű mágneses szeparátorral válasz­tanák ki a még szennyező vas­szemcséket. Magyarországon viszont egyelőre nincs ilyen berendezés, amelynek segítsé­gével elvégezhetnék a szüksé­ges kísérleteket. így jutott el a DÉLKŐ — műszaki irodalom alapján — az NSZK-beli Hum- ■boldt-céghez, amely a svájciak által gyártott berendezést for­galmazza. Az elképzelések sze­rint a DÉLKŐ csak a mágne­ses szeparátort vásárolná meg tőkés importból: a technoló­giához szükséges egyéb be­rendezéseket hazai, illetve szo­cialista relációból szerezné be. A DÉLKŐ egyelőre— s érthe­tő okokból — várakozó állás­pontot foglal el, hiszen hite­lekkel elkötelezett, továbbá egyelőre nem tudhatják, mi­lyen mértékben változik majd a beruházás és a hitelpolitika. A vállalat mindenesetre a VI. ötéves tervében szerepelteti a pécsváradi üzem megépítését, amely évi százhúszezer tonna nyershomök feldolgozására len­ne képes. A beruházás során egyébként további két fontős dolgot kell megoldaniuk a DÉLKŐ-söknek. A leendő üzem jelentős mennyiségű — hatvan köbméter óránként — vizet igényel: így saját kutakat kí­vánnák mélyíteni, továbbá fel kívánják használni a Dombay- tó elfolyó vizét is. A rendszer kiépítése során meg kell ol­dani a képződő zagy ülepíté- sét, a meddő elhelyezését oly módon, hogy a környezetet is óvják. Salamon Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom