Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-18 / 226. szám
2 Dunántúli napló 1979. augusztus 18., szombat Több termelés, kevesebb költség Újabb vállalások az üzemekben A vállalások középpontjában: a takarékosság Létszámleépítés a Pécsi Bőrgyárban Alkotmányunk ünnepét köszöntötték Baranyában Kitüntetések Pécsett, ünnepi tanácsülés Komlón, munkásparaszt találkozó Mohácson Kitüntetések ünnepséget rendeztek tegnap délután Pécsett a Baranya megyei Tanács nagytermében augusztus 20. alkalmából. Beszédet dr. Álló Miklós, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője mondott, majd 46 mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozónak átadta a mezőgazdasági miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését. Az ünnepségen részt vett dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnökhelyettese. j. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a közelgő augusztus 20. alkalmából kitüntette a kimagasló eredményeket elért termelőszövetkezeti dolgozókat. Baranyában a Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért elismerést hét mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozó kapta meg * Az alkotmány ünnepe alkalmából a közművelődés és a népművészet kiváló munkatársait és művelőit tüntették ki pénteken a Parlament vadásztermében. Az ünnepségen jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Pozsgay Imre kulturális miniszter köszöntötte a kiváló népművelőket, könyvtárosokat muzeológusokat, levéltárosokat, a népművészet mestereit majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Kovács Jenő, a KISZ KB titkára A népművészet ifjú mestere kitüntetéseket adta ót. A Magyar Népköztársaság kulturális minisztere az iskolán kívüli művelődés területén végzett kiemelkedő munkájáért 17 személynek, a kultúra és a köz- művelődés különböző terülteken működő dolgozóinak a Kiváló népművelő kitüntető címet adományozta. Közöttük vette át ezt a kitüntetést Hallama Erzsébet, a Dunántúli Napló főszerkesztőhelyettese. A népművészet fejlesztése terén elért kimagasló eredményekért A népművészet mestere kitüntető címet az idén heten kapták meg közöttük Kálmán Endréné szövő (Pécs). * Ugyancsak pénteken délelőtt Budapesten, a Fészek Klubban a szakszervezeti mozgalomban dolgozó népművelőket tüntettek ki. Itt vehette át a kulturális miniszter Szocialista Kultúráért kitüntetését Havasréti Józseféé, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa központi könyvtárának igazgatóhelyettese, valamint Pohl János, a Pécsi Köztisztasági Vállalat dolgozója. Rádió mellett... Ezúton tudatom az olvasókkal — a rádióban hallottak alapján — hogy ismét gyarapodtunk egy intézménnyel: a fővárosban megalakult a „Família Rendező Intézet” s ezzel az okos húzóssal a széles néptömegek nagyon régi és jogos kívánsága nyert kielégítést Biztosíthatom önöket, hogy a magam részéről nagyon örülök. Ez az intézet súlyos tehertől szabadítja meg a házasulandókat, örömszülőket, mert a virágcsokortól kezdve a taxin át a lakodalmi étkek kiválasztásáig, továbbá zeneszolgáltatásig Újabb munkaverseny-váila- lások a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére — ezúttal három gyárból. Beremendi Cement- és Mészművek Az adott kapacitású beremendi cementgyár eddig is évről évre nagyobb teljesítményt nyújtott, a kollektíva most újabb tartalékok feltárását vállalta. Az éves klinkergyártási előirányzatot 15 ezer tonnával teljesítik túl, cementből pedig a tervhez képest 30 ezer tonnával értékesítenek, illetve szállítanak többet, amennyiben a többletekre megrendelés, zsákok és vagonok lesznek. Mészhidrátból a tervhez képest 2000 tonna többletet ígérnek. Figyelemre méltóak költség- csökkentési elképzeléseik, eszerint a villamosenergia-felhasz- nálásban milliós; az olajfűtésű kazánok hatásfokának javításával, a pazarlások megsSoteté- sével, műszaki és szervezési intézkedésekkel a fűtő-, gáz- és kenőolaj-felhasználásban 400 ezer forint értékű megtakarítást szeretnének elérni. Takarékos- kodnak az anyagokkal: csaknem 800 ezer forinttal kevesebb anyagot és segédanyagot kívánnak felhasználni, ezen belül kiselejtezett szállítószalagot vonnak be a termelésbe; újabb lehetőségeket tárnak fel a törött, a kopott, különösen az importból származó alkatrészek felújítására (1,5 milliós megtakarítás) ; csökkentik a raktári készleteket, összességében az éves termelési tervet 11 millió forinttal, a nyereségtervet 5 millió forinttal kívánják túlteljesíteni. Pécsi Hőerőmű Vállalat A vállalások középpontjában itt is a költségek csökkentése áll: önköltségüket éves szinten Múlj századi társasjátékok, összerakható hidak, vasutak, a századforduló idejéből való bábfigurák, felhúzható auták — több száz régi és új gyermekjátékot csodálhatnak meg a Közlekedési Múzeum látogatói augusztus 17—október 31. között. A nemzetközi gyermekév alkalmából a kis- és „nagy" gyermekeknek szánt bemutatót pénteken Király Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára nyitotta meg. A közlekedési játékok régen és ma című kiállítás felvonultat ötletgazdag, népi játékokat, kis szekereket, nádhajókat mindent gyorsan, pontosan elintéz. Mert csak az tudja igazán, aki valaha is nősült, vagy nősü Igetett, (én csak tudom) hogy mennyi szaladgálással, gonddal, ezernyi problémával jár akár csak egy szolidabb esküvőnek is a lebonyolítása. Mi kellett — teszem fel — egy esküvőhöz? Először is egy vőlegény, aztán egy jó kis ... menyasszony, aztán az egész utcából össze kellett kunyerbálni a székeket, tányérokat, kanalakat, asztalokat és rissz-rossz padokat, le kellett vágni a disznót és a tyúkokat, meg kellett sütni a hetven tortát és százhetven kalácsot, a férfinépet borért, sörért, pálinkáért sza- lajtottók, s e megbízást ezek fölöttébb nagy lelkesedéssel vállalták, meg kellett hívni az öttagú cigányzenekart, akik huszonötödmagukkal (asszonyostul, gyerekestül) meg is érlegalább 3'százalékkal kívánják javítani azáltal, hogy a fajlagos felhasználási normát 2 százalékkal, a villamos önfogyasztást 1,75 százalékkal csökkentik. Az éves normához viszonyítva 10 ezer tonnával kevesebb folyékony szénhidrogént használnak fel, a szükséges hőmennyiséget a hányóhulladék kitermelésével biztosítják. Vállalták még az épülő III. sz. főturbina és hőközpont IV. negyedévi — időbeni — termelésbe állítását, gazdaságosságát, ezzel Pécs növekvő hőigényének biztonságos ellátását. A felvilágosítóoktató munka kiszélesítésével elejét kívánják venni a baleseteknek, csökkentve az emiatt kieső munkanapokat. Pécsi Bőrgyár A vállalat tovább korszerűsíti termékszerkezetét, javítja termékeinek minőségét; 1980- rc a keresett nemes bőrök aránya a marhabőröknél eléri a 80, a sertésbőröknél a 70 százalékos arányt, ami már igen magas szám. A szocialista brigádvezetői értekezleten továbbá elhatározták: az importanyagköltségek csökkentése érdekében az éves tervhez képest 3 százalékkal kevesebb nyersbőrt használnak fel, szorgalmazzák az import segédanyagok és al^ katrészek belföldivel való kiváltását. A vállalati létszámgazdálkodás szigorításával, a munis, megismerteti a falusi gyermekek hajdani ikedvelt „járművét”, a gólyalábat. Mellette vesszőparipa, régi hintaló, csacsifogat s a mai biciklik, kisautók is békésen megférnek. A kis látogatók maguk is kiállítókká válhatnak, ha részt vesznek a múzeum pályázatán. A rendezők ugyanis egy vitrint üresen hagytak: a kiállítás ideje alatt várják a gyermekek barkácsolta közlekedési játékokat, Közülük a legsikerültebbeket jutalmazzák és bemutatják a mestermunkákra váró vitrinben. keztek, meghívták a hivatásos öregasszonyokat, akik fvégig- bőgték az esküvőt, majd több üveg szesz elfogyasztása után az egész lakodalmat, a rokon- asszonyokat ki kellett oktatni, hogy figyelmük egy pillanatra se lankadjon a lagzi alatt, óránként és fölváltva számolják a tortákat, nehogy avatlan kosarakba kerüljön csak egy is, továbbá az sem árt, ha néha odafigyelnek a fiatalokra, k: kicsodát macerái az asztal alatt vagy hátul a gyümölcsösben, utasítsák rendre a részeg férfinépet, amikor eléggé el nem ítélhető módon a menyasszonytáncnál minduntalan megpas- koljók a szűzi (?!) menyecske hátsófelét... Ajaj, még felsorolni is sok a temérdek tennivalót! Most ez megszűnt Az intézet mindent átvállal és — ezt egyik illetékes mondotta el — bizokafegyelem erősítésével, a termelékenység növelésével a Pécsi Bőrgyárban el kívánják érni, hogy a vállalat létszáma az idei esztendőben további 80 fővel csökkenjen. Az augusztus 20-i ünnepségek keretében tegnap kitüntető címeket adományoztak több tanácsi dolgozónak oz állam- igazgatásban végzett, több évtizedes jó munkáért. A Baranya megyei Tanácson tegnap délelőtt tartott ünnepségen Horváth Lajos tanácselnök adta át Orsós Lászlónak, a művelődési osztály nyugdíjasának a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kitüntetését, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. A Baranya megyei Tanács elnöke a Minisztertanács rendelete alapján főtanácsosi címet adományozott Diósdi Sándorné c/r.-nak, az igazgatási osztály helyettes vezetőjének; tanácsosi címet pedig két dolgozónak: dr. Bárdi Lászlónak, a művelődési osztály csoportvezetőjének és dr. Tarcsay Imrének, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály csoportvezetőjének. + Hasonló ünnepséget tartottak Pécs megyei város Tanácsán is, ahol a kitüntető címeket Czente Gyula, a városi tanács elnöke adta át Főtaná-' nyos új momentumokkal is gazdagítják az esküvői szertartást. Mert hogy ma már majdnem minden eskető helyiségben megszólal a gépzene - az természetes. Ezúttal versek is elhangzanak az ügyfél rendelése alapján. Mert a legszebb emberi érzésről, a szerelemről, odaadásról, hűségről ha valaki, hát a költők aztán valóban tudtak mit regélni. És — most jön az igazi! — a versek nem holmi magnóról vagy egyéb alkalmatosság igénybevételével hangzanak el, hanem élő adásban. Vagyis: az ügyfél beme- gyen az intézet irodájába és azt mondja: kérek ilyen-olyan virágból menyasszonyi csokrot, kérek tizenhét taxit erre meg erre az időpontra, kérem a lakodalmat megrendezni este nyolcra a Zokogó Majom nevű étteremben, a vacsora álljon ilyenolyan húsokból, levesekből Tegnap folytatódtak Baranyában az alkotmányunk napját köszöntő rendezvények. Pécsett, a Hazafias Népfront Baranya megyei titkárságán rendezett ünnepségen — melyen részt vett Rózsahegyi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője — Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkára adta át a HNF országos és megyei elnöksége nevében a kitüntetéseket a kiemelkedő közéleti tevékenysécsosi címet adományoztak dr. Somogyvári Róbertnénak, a kerületi hivatal osztályvezető-helyettesének; tanácsosi címet: Bogner Ferencné c/r.-nak, a kerületi hivatal csoportvezetőjének, dr. Horváth Béláné főelőadónak, Horváth Gyula csoportvezetőnek, Kamper Jánosáé csoportvezetőnek, Meizer Györgyéé csoportvezetőnek és Saághy István csoportvezetőnek. ♦ Főtanácsossá nevezték ki Müller Gézát, a Mohácsi városi Tanács népművelési főelőadóját és Jäger Józsefet, a Siklósi járási Hivatol főelőadóját. Tanácsosi címet adományoztak Fóri'v Istvánnak, a Komlói városi Tanács személyzeti főelőadójának, Hajnal Lászlóné c/r.-nak, a Szigetvári városi Tanács csoportvezetőjének, Cser- nus Zoltánnénak, a Komlói járási Hivatal főelőadójának, Pál Lászlónak, a Komlói járási Hivatal csoportvezetőjének, Mi- lich Györgynének, a Mohácsi járási Hivatal főelőadójának és Varga Jánosnak, a Siklósi járási Hivatal főelőadójának. (csigatésztával!), legyen torta és „aperitif" és bor és sör és kérek szobát foglalni az ifjú párnak, hja ... majdnem elfelejtettem, az esketés után két lírai verset kérek X. Y. művész úr előadásában, tudja nagyon tetszett nekem múltkor a tévében, amikor éjjel átugrott a kerítésen és ahogy az osont a fal mellett... Szóval őhozzá ragaszkodunk... És a művész úr — egy tévéfelvétel és egy rádiószereplés között délután ötre beugrik az anyakönyvvezetőhöz, mert „meg lett rendelve” ... Ez nem vicc! A rádióban elhangzott riportból tudom, hogy a verset interpretáló színművészt meg lehet rendelni. Akár egy virágcsokrot vagy marcipános tortát. Hát mondhatom, remek ötlet. Nagyon örülök. Rab Ferenc get végző személyeknek és kollektíváknak. A „Népfrontmunkáért" kitüntetést kapták: Bö- röcz Istvánná, a HNF Mohács városi Bizottságának alelnöke, dr. Ehmann Béla, a HNF Baranya megyei Bizottságának tagja, Gere lánosné, a HNF Baranya megyei Bizottságának alelnöke, Horváth Péter, a HNF Szentlőrinci nagyközségi Bizottságának elnöke, Kádár Német Béláné, a HNF Baranya megyei Bizottságának tagja, Király Lajos, a HNF Baranya megyei Bizottságának aktívája, Stein- hőler Károly, a HNF Baranya megyei Bizottságának munkatársa és Illa József, a HNF Ké- kesd községi Bizottságának titkára, aki a kitüntetést Budapesten vette át. Kiváló Társadalmi Munkáért plakettet kapott a szágyi, a majsi, a kémesi, a szentdénesi, a bikali, az alsószentmártoni, a hidasi községi és a pécsvára- di nagyközségi népfrontbizottság, valamint a mecseknádasdi felszabadulási lakótelep közössége és a bükkösdi Zalka Máté szocialista brigád tagjai. Tizenhármán a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntető jelvényben részesültek. Komlón, kora délután, a Lenin téren a bányászzenekar térzenét adott. Egy órakor kezdődött a városi tanács nagytermében az ünnepi tanácsülés, melyen megjelent Hartmann János, az MSZMP Komló városi Bizottságának titkára, Jazbinsek Vilmos országgyűlési képviselő, dr. Ságodi Lajos, a Baranya megyei Tanács Komló járási hivatalának elnöke, Piegl János Komló város díszpolgára. A Himnuszt követően a Komlói Bányász Színpad tagjai adtak műsort, majd Morber János tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Nyers János, a Mecsekgyöngye Termelő- szövetkezet elnöke adta át az új lisztből sütött kenyeret a tanácselnöknek, jelképesen a város lakóinak. Az ünnepségen a népfrontmozgalomban végzett eredményes munkájuk elismeréseként öt főnek a Kiváló Társadalmi Munkás, hétnek az Érdemes Társadalmi Munkás kitüntető jelvényt, négynek oklevelet adtak át. Ugyanitt nyújtották át a Komló várossá nyilvánításának tiszteletére hirdetett honismereti pályázat helyezettjeinek a díjakat. Mohácson az Öntödei Vállalat mohácsi vasöntödéjének munkásai és a Mohácsi-szigeti Dunavölgye Termelőszövetkezet dolgozói tegnap tartották a már hagyományos munkás-paraszt találkozójukat, melyen részt vett Halasi Lajosné or-< szággyűlési képviselő és Zimmermann Ferenc, a Mohács városi Tanács elnökhelyettese. Ezúttal a vasas szakmunkások látták vendégül a szövetkezeti tagság képviselőit. Siklóson tegnap avatták Lő- rincz Győző: Három oszlop és metszete című kerámiaalkotását, illetve a Béke téren létesített játszóparkot. Sellyén a felszabadulási emlékműnél rendeztek ünnepséget, melynek keretében adták át a nagyközség 28 lakójának és két szocialista brigádnak a „Kiváló Társadalmi Munkás" és az „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntetést. Az ünnepséget követően a körzeti művelődési házban megnyitották a Sellye és környékének iparát és mezőgazdaságát bemutató áru- és termékkiállítást. Olasz községben is ünnepi tanácsülésen köszöntötték az alkotmány napját, ünnepi beszédet Pintér István országgyűlési képviselő mondott. Számos baranyai településen — többek között Egyházasha- rasztiban, Somberekén, Dráva- sztárán, Kákicson, Sósvertikén — és üzemben, termelőszövetkezetben ugyancsak tegnap rendeztek kulturális programmal egybekötött ünnepséget augusztus 20-a tiszteletére. Kérek egy színművészt délután ötre. Kiállítás közlekedési gy érmékj átékokból Tanácsosi, főtanácsosi címeket adományoztak A kitüntetettek közül hárman. Balról dr. Tarcsay Imre, Orsós László és Diósdi Sándorné dr., a kitüntetések átvétele után.