Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-12 / 220. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM—MŰVÉSZET 1979. AUGUSZTUS 12. Az épülő bonyhádi művelődési ház Minden uarosban müuelödési ház — Alex Haley, Vargas Llosa, Graham Greene Könyvek Az utóbbi két-három év legnagyobb sikert elért amerikai regényét jelentette meg az Európa Könyvkiadó. Alex Haley Gyökerek című regénye egy évig vezette a sikerlistát, közel négy. millió példányban jelent meg ez idő alatt. A kirobbanó sikert hamarosan követte a televíziós adaptáció is. Mi az, ami eny- nyire lázba hozta az irodalom iránt köztudomásúan közömbös amerikaiakat? A regény a négerkérdésről szól, s nem a hagyományos módon. Haley, Amerikában született néger író elhatározta, hogy felkutatja csa. ládjának történetét. Elindult, s közel tíz évi kutatás után elérkezett abba a faluba, ahonnan egyik ősét 1767-ben rabszolgakereskedők elrabolták. Haley regénye családregény, egy néger család útja Gambiától Amerikáig, majd az amerikai kisemmizettség kálváriája a legutóbbi időkig. Egyes kritikusok kétségbe vonják a család valódi genealógiáját, s kételkednek a regény dokumentum voltában. A vita azonban a regény jellegét illetően teljesen mellékes és nem érinti a lényeget, mert a történet a valóságot ábrázolja, még akkor is, ha netán vannak „regényes" fordulatai. Robert W. Fogéi, neves amerikai történész szerint a legjobb történelmi regény, amit valaha a rabszolgatartásról írtak. Kritikusai két művel vetik össze: az egyik a Tamás bátya kunyhója, a másik Mitchel, Elfújta a szél című világhírt meg. ért bestsellere. A perui Vargas Llosa nem ismeretlen a magyar olvasó- közönség előtt. A város és a kutyák, a Négy óra a Catedral- ban és a Zöld Palota szerzője méltán vált népszerűvé és olvasott íróvá Magyarországon is. Most az Európa zsebkönyvek sorozatban Kölykök címmel elbeszélés kötete jelent meg. A kis kötet hat novellát és egy kisregényt tartalmaz. Ezek a nagyvárosi, falusi környezetben játszódó novellák hol a kamaszkor lelki válságát, a falusi élet drámai összeütközéseit, hol az emberi erőszak vagy gyávaság, tisztesség titkait kutatják — meggyőző megjelenítő erővel, sodró, utolérhetetlen stílusban. Graham Greene-t sem kell bemutatni a magyar olvasóknak, hiszen csupán legjelentősebb műveinek felsorolása is hosszú lenne. Elég ha A csendes amerikaira, vagy A kezdet és a végre utalunk. Új, magyarul megjelent művének, a Szakításnak hőse egy hivatásos író, aki kiábrándultán, s cinikusan mondja el egy szerelme, szerinte szokvány nőügye utóéletét. Greene arról tétet vallomást hősével, hogy egy szokvány-viszony felszíne alatt mekkora szerelem lappanghat. Greene a látszat-cinizmusok mögött rejlő emberi igazságok titkait ábrázolja a tőle megszokott, magas művészi erővel és írói kvalitásokkal. Nagyszabású közművelődési program Tolnában Szekszórd és Tolna megye itt van a szomszédunkban. Sokszor elmegyünk mellette. Pest felé Komlód, hazafelé a szekszárdi Sió Csárda a két legismertebb helynév a megyéből. Pedig aki beljebb „merészkedik", a dinamikus fejlődés számo$ jelével találkozhat sokfelé. És nemcsak a könnyűipar és a mezőgazdaság gyarapodó új termelőüzemei, üzemcsarnokai kerülnek elénk, de — különösen a városokban és nagyobb községekben — új üzletházakat, szolgáltató házakat és új művelődési intézményeket is jóleső érzés látni a modern arculatú központok és lakótelepek között. Tolna megyében ugyanis kb. a hetvenes évek elejétől egy nagyszabású intézményfejlesztési program indult meg. A lénye, ge: tudatosan, tervszerűen kiépíteni a művelődési otthonikönyvtári hálózat ún. „második vonalát”. Egészen pontosan: az V. ötéves tervidőszak végéig a megye valamennyi városában és városiasodó nagyközségében legyen új, korszerű, a jövő céljainak megfelelő művelődési központ és könyvtár. Ez az építkezéssorozat 1979-ben befejeződik. Mi tette szükségessé ezt a proqramot, és mi valósult meg belőle eddig? A válaszkeresésben az adatok és tapasztalatok összegyűjtésében István József, a Tolna megyei Tanács vb. elnökhelyettese nyújtott segítséget és tájékoztatást. A korábbi évtizedekben Tolnában is, (mint másutt is) sokhelyütt létesültek új kultúrházak, általában egy nagy teremme1, s esetleg egy kisebbel. Ezek egv idő után már nem voltak alkalmasak a népművelés kor. szerűbb módszereihez. A megyei vezetésnek rá kellett jönnie, hogy az intézményhálózat kialakításának irányát 180 fokban meq kell fordítani. Azaz új művelődési házakat kell emelni, először a megyeszékhelyen, majd fokozatosan tovább, a vidéki városokban és nagyközségekben, kialakítva a központ és a vonzáskörzet megfelelő nagyságú, korszerű intézményét. Ugyanis Tolna városaiban (ahogyan Baranyában is) volt ipa- rosszékházakban, átalakított pa- raszthá zakban, egykori kocsmákban működtek a kultúra otthonai — miközben kis helyeken újak épültek. Ezt a sorrendet fordították meg, amikor legelőször is fölépült 1970-ben a sokszor megcsodált (és egy kicsit irigyeli) szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Központ. Ezt követte 1975-ben a szekszárdi úttörőház fölépítése, jelenleg pedig már készen vannak az újabb tervek. A szekszárdi zsinagógát megvásárolták, és 1980-ban tízmillió Ft-os költséggel átalakítják művészetek házává. Elsősorban kiállítások, irodalmi estek, kamarakoncertek céljaira. Mindezzel párhuzamosan nagy figyelmet szenteltek az ún. „második vonal” intézményeinek kialakítására. Mi történt ennek jegyében eddig? Tamásiban — a kb. Siklóshoz hasonló nagyságrendű járási székhelyen —, amit később várossá szeretnének fejleszteni, már korábban felépült egy művelődési ház. Ez különböző okok miatt megsüllyedt, így át kellett építeni. Fölújítását követően 1978-ban felépült mellette egy új járási könyvtár, az idei évben pedig befejezik az úttörőház építését is. Dombóváron, mint erről hírt adtunk, 71 milliós költséggel művelődési központot és könyvtárat avattak nemrégen. Pakson, az atomerőmű-építkezéssel egyidejűleg létesült 80 millió forintos költséggel az atomváros új művelődési központja, amit az év elején avattak fel. A régi intézmény — egykori kis szálloda — mintegy 20 milliós megyei felújítással a város ifjúsági háza lesz. Az idei évben ez is elkészül. Bonyhádon ugyancsak az idén fejeződik be a 43 millió forintos beruházással épülő városi-járási művelődési központ. Ezzel az V. ötéves tervidőszakra előirányzott intézményfejlesztést el is végezték. Ami természetesen nem jelenti a hosszabb távú program befejezését. Miből mindez? — kérdezhetjük joggal. Pontos választ, pontos adatokat kaptam. A helyi tanácsok hosszú éveken ót tartalékolták — közkeletű szóval — kigazdálkodták, cz- az félrerakosgatták a művelődési ház, illetve könyvtár építésére szánt összeget; Ez mind a négy-öt újabb építkezésnél meghaladja a teljes összeg felét. Az építési költség többi része megyei tanácsi beruházásból, központi támogatásból (Országos Közművelődési Alap, Állami Ifjúsági Bizottság, SZOT) és nem csekély mértékben társadalmi munkából és a környező tsz-ek és üzemek áldozat- készségéből tevődik ki. (Utóbbiak összege a kb. 200 000 Ft- tól egymillió Ft-ig terjed, ki-ki mennyivel tudott besegíteni), összegszerűen erről a következő tájékoztatást kaptam: Az V. ötéves tervben a köz- művelődési intézményfejlesztésre felhasznált pénzeszközök forrásai: tanácsi pénzeszközök: 103 200 000 Ft, vállalatok, tsz- ektől: 21 752 000 Ft, lakossági hozzájárulás: 3 282 000 Ft, egyéb (atomerőmű, AIB stb.) 87 000 000 Ft. Ezenkívül az intézmények (pl. a paksi ifjúsági ház) felújítására szánt összegek 38,4 millió Ft-ot tesznek ki' a tervidőszakban. Wallinger Endre Első gyulai élményem jó másfél évtizedes, és annak is tizenhat éve, hogy először hangzott fel a gyulai vár udvarán a jól ismert Erkel-dolla. makból szőtt szignál; mégis, ha emlékezetemben kutatóik, a másfél évtized távlatából a békéscsabai úszó-vidékbajnok- ság, néhány lehervadt aranyozásé alumíniumplecsni, s legélénkebben a gyönyörű versenyuszoda mangántól sűrű, langyos, fekete vizének képe bukkan csak fel. („Majd ha a mangántalanító megépül, meglátják, milyen lesz!") Mindez a Széchenyi téri újságosbódé előtt ötlött fel bennem, amikor kezembe fogtam a Pesti Műsor „Gyulai Várszínház ’79" különszámát. Itt kezdődött második ismerkedésem Gyulával, s a kínált jó tucatnyi programmal. Készültem, persze, hogy készültem Gyulára, s az utóbbi évek visszhangja, Székely János: Caligula helytartójának tv-köz- vetítése ezt csak megerősítette bennem, de könnyebben mozdul az ember, ha hívják, ha érzi, hogy szívesen látott, rangos vendégnek tekintik. És a műsorfüzet kitűnően töltötte be ezt a feladatot. Lokálpatrióta pécsi tüke vagyok: összehasonlítottam a két PM-et (Pesti és Pécsi Műsor). Egy volt csak a lényeges különbség: Pécsi Műsort nem koptom Gyulán. És Pesten sem. A vendégvárás pedig a vendéghívóssol kezdődik ... A folytatásnál az első Gyulán töltött napon gyanakodtam: itt valahol csalásnak kell lennie. Hogy valahol saját „hazánkfiát" a forintjáért — vagy akár anélkül is —1 igazi vendégnek tekintsék, csak úgy simán, minden hátsó gondoláit nélkül... (Azzal a bizonyos mangántalanítóval kezdődött. 15 évvel ezelőtt megígérték, és a sportmedence vize ma tény. leg olyan tiszta, hogy a margitszigeti pocsolyának tűnik mellette. Fürdővendég: 10— 12 000 naponta!) És aztán este: a tószínpad körül 300 szék. És csak ezért kell fizetni. Néző ezen felül: ahánynak csak kedve tartja. És este 11-kor a vár körül ha- cacáré. Ingyen. Szalmakazal, nyílt tűzön bográcsgulyás- főzés, csapra vert hordó. Fizetni csak a merítgetésekért kell. És még valami: mindehhez (vagy mindezért) kitartó közönség. Még a „természeti csapások” közt is kitartó. A tó. színpadra ugyanis balettet terveztek, de nem balettre tervezték. És Eck Imre „csapata" két nap alatt, a Balett ’78 programjával beleverte az iszapba és széttáncolta a 200 000 Ft-os „műalkotást”. S vízirevű nem lévén, az utolsó két napra az Erkel Művelődési Otthonba kellett átterelni a tóhoz szoktatott közönséget. Ment is szép számmal. Éjjel 11-től 1- ig! A vastops kijárt ott is. De be kell vallanom: nézőnek (nem táncosnak!) a tószínpad volt az igazi. Nem panaszkodhatott viszont Bauer József, hisz Sólymos Pál sajnálatos balesete bravúros beugrásra adott számára lehetőséget a Carmina Bura na ban. A várjátékok művészeti vezetője Sík Ferenc, s rajta kívül még jó pár pécsi vagy volt pécsi színész is itt vendégeskedik. A kapcsolat bizonyára mindkét város számára hasznos. A szervezési tapasztalatokon túlmenően az előadások cseréje — mint ahogy erre példa is van — művészeti nyereség. De pécsiek mellett olyan nevekkel is találkozhattunk, mint Sinkovits Imre, Lukács Sándor, Gombos Kati, Pásztor Erzsi, s rajtuk kívül színpadra lépett még az erdélyi és bán. sági magyar színjátszás sok képviselője is. Nem maradt ki az amatőr mozgalom sem: a köztük „profinak” számító Uni- vers/fas-együttes harmadik éve tér vissza Gyulára. Petőfi: Tigris és Hiéna című drámáját mutatták be. Tudni kelj hozzá, hogy a Tigris és Hiéna eddigi összes bemutatója megbukott. Rossz dráma. Katona Imre a kedvezőtlen óment azzal igyekezett kikerülni, hogy egy másik darabot rendezett. Felhasználta a „modern” színház minden eszközét, hogy a dráma helyett csak egy sajátos „magyarság, komplexus" tematika lebegjen a szemünk előtt. Vérrel, piros- fehér-zölddel, szappanbuborékkal és bicikliző Vak Bélával. Tagadhatatlan: átgondolt, kidolgozott produkció, csak nem derült ki, hogy miért kellett ehhez Petőfi? Ha már a miértnél tartunk, más meglepetés is ért. Az 1214 óta „jegyzett” város életében — gondolom — először, a várfalakat nem ostromlétrák és ja. nicsárok borították, hanem a 30-as évek kedélyesen fuldokló szakállas fejű Unicum plakátja és társai szelídítették „korhűvé" a jobb sorsra érdemes bástyákat. A vár előtt „igazi” kávéház „igazi” szalon-zenekarral, s „noch da zu” egy igazi ős Mercedes is begördült nagy dudálással a várkapun. Az Er. kel-szignál helyett ez indította Illyés Gyula: Homokzsák, avagy nevetni könnyebb c. darabjának várszínházi előadását. Lehet, hogy a hely varázsának bűvöletét számomra nem tudta feloldani a falra aggatott néhány plakát; lehet, hogy túlzottan szó szerint vettem Havasi Istvánnak, a Várszínház igazgatójának nyilatkozatát, melyben a várbeli bemutatók „profiljául” a történelmi drámákat jelölte meg, de kényelmetlenül éreztem magam. Pedig a darab Magyarország bármely színpadán biztos siker. Talán ez a baj. A Vár atmoszférája kötelez oz egyedire, a Várhoz idomulóra, s hogy ne a történelmi falakat szelídítsük egy szalondrámához. Mert bár igaz, hogy illyési darab ez a javából, a köny- nyedség mögött súlyos gondolatok, a mának szóló üzenetek húzódnak meg, a „szalondrá- ma"-műfaj csak álca, de Sik Ferenc rendezésének a méteres téglafalak ellent állnak, és Sinkovits Imre, Pásztor Erzsi, Ro- nyecz Mária és Hernádi Judit parádés alakítása sem képes a „csak itt megvalósítható” bi- zsergető színházi élményét nyújtani. Mindezekről szó került Sza- nazugban, a három Körös ösz- szefolyása melletti vízitelepen- olkotótelepen is. Mert az 1978 óta önálló színházként funkcionáló Gyulai Várszínház műhely is. Az igazi bográcsgulyás receptjének tanulása s a kapros túróscsusza ínyencmes. téri élvezetei közt ez az a „zug”, ahol a vendégművészek kötetlen eszmecseréje már a 80-as várjátékok sikerét szolgálja. És ez Gyula vitathatatlan előnye: 16 éve tudják, hogy a következő évben is lesz „Gyulai Nyár”. Azt hiszem, ezt kéne elsősorban megtanulnunk, mert vendégvárást szervezni Pécsett is csak így lehet. Szilárd István Gyulai várszínház 79-pécsi szemmel
