Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-12 / 189. szám
1979. július 12., csütörtök Dunántúlt napló 3 Megbízhatóbb tervek több alapján Beszélgetés a prognosztizálásról A mérnökség, a műszaki fejlesztési csoport, az üzemgazdászok két hónapig dolgoztak az új bányatérség helyének kijelölésén, az alkalmazható vágathajtási technológián, a biztosítás módján, a várható költségeken, a lehető leggazdaságosabb megoldásokon. A számításokat csupán összegezni kellett volna, amikor az üzemvezető a bányát járva kiadta az utasítást: itt induljon holnap reggel az előkészítő vágat — mutatott a keresztvágaton egy helyet — 10 négyzetméteres szelvénynyel, elleníves TH biztosítással, két rakodógéppel, a gázkitörés megakadályozására telepmosatással. A számítások a fiókba kerültek, tucatnyi mérnök, technikus és közgazdász a fogát csikorgatta, s mindaddig idiótának tartották a csupán bányaiskolát végzett üzemvezetőt, míg ki nem derült, hogy a „hasára ütve”, a lehető legoptimálisabb megoldást választotta. Több, mint három évtizede dolgozott óbban a bányaüzemben. Az üzemvezető már nem él, módszere azonban igen, de ma már egyre kevesebben vannak, akik csupán hasukra ütve nem vágják aztán faiba a fejüket. A szervezetlenséget és a laza munkafegyelmet nem lehet matematikai modellbe építeni A saját szakmunkásképzés talán segítene Épületfelújítás a Munkácsy Mihály utcában Dr. Sípos Béla, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság- tudományi Karának adjunktusa kandidátusi értekezést írt: „Prognózismódszerek felhasználása az iparvállalatok tervének kidolgozásában” címmel. A tanulmány vitáját hallgatva jutott eszembe az előbbi történet. A tudományos mű egyik gondolatával azonban vitába kell száll- nom. Mint mondja: a szocialista tervgazdálkodás keretei között a prognosztizálás sokkal megbízhatóbb, tágabb teret kap, mint a tőkés vállalatoknál. Bár így volna a gyakorlatban! Kezdeti szakasz — Valóban, ezen gondolkodni kell — mondja az alig 34 esztendős kutató. — A tervutasításos gazdasági irányításban a vállalati szintű prognosztizálásnak semmi értelme sem volt, hiszen a gazdasági folyamatokat szűk mederben eleve a főhatóságok irányították. Az új gazdaságirányítási rendszerben elengedhetetlen volna a prognosztizálás, amely a vállalati terveket megalapozná, amely hosszú távú gondolkodásra késztetné a vezetőket, és amelynek segítségével éppen rugalmassá lehetne tenni a vállalatokat a gyakran változó körülmények követésére. Sajnos, a népgazdasági, ágazati szintű prognosztizálás is kezdeti szakaszában van hazánkban, a vállalati pedig még gyerekcipőben jár. — Mi is hát a prognózis? — A felgyorsult fejlődés következményeként a gazdasági előrejelzés szükségszerű, a gazdasági élet alapvető követel- * ménye. Ma már nem elég a vezetői tapasztalat, a rutin, szükség van a matematikai, statisztikai, számítástechnikai módszerek alkalmazására, amelyek akár 15 évre előre is előrejelzést adhatnak bizonyos gazdasági folyamatokról, az egyes tényezők gyakori változását feltételezve különböző alternatívák kidolgozása is lehetővé válik, amelyek figyelembevételével sokkal megalapozottabb terveket lehet kidolgozni. — ön szerint létezik olyan matematikai modell, amely képes a bonyolult gazdasági folyamatokat megrajzolni? — Ilyen nincs. A lineáris programozás a gazdaságos termékszerkezet kialakításához jó- támpontul szolgálhat. A Pécsi Bőrgyárban például készítettünk ilyen lineáris programozási modellt, amelyben figyelembe vettük az új termékeket, az erőforrások változását, sőt érzékenységi vizsgálatot is végeztünk, amelyek megmutatták, hogy például a kereslet változása a programot miképpen módosítja. A lineáris programozás lényege, hogy a termelés, a bruttó hozam, a nyereség lineárisan emelkedjék, sorozat- gyártás legyen, a kijött eredményt megfelelően értelmezni lehessen. Például a cipőgyártásban nem nagy hiba, ha az optimális mennyiség bizonyos termékből mondjuk 2,500-ra jön ki. A hajógyártásban viszont nem minegy, hogy ha a program 2,5 hajó gyártását tortja optimálisnak, akkor kettőt, vagy hármat kell gyártani. — Melyek mégis azok a termelési tényezők, amelyek mondjuk a baranyai vállalatok nagyságrendjét figyelembe véve, viszonylag biztonsággal alkalmazhatók? — A hagyományos tervek készítésénél főként a termelés mennyiségi megállapítása volt előtérben. Ehhez megnézték^ a szűk keresztmetszeteket, mondjuk a létszámot, aztán egy variációban elkészítették a tervet. Ha anyaghiány volt, annak megfelelően módosították. A lineáris programozás sokkal munkaigényesebb 20—25 000 információt ■ kell összegyűjteni, rendszerezni, amíg a számítógépbe lehet táplálni. A lineáris programozásba nagy biztonsággal bevonható a termelési és értékesítési, a munkaügyi, az anyag-terv, a kapacitás, a nyereség-terv. Nem lehet viszont bevonni a pénzügyi tervet, a műszaki fejlesztési tervet, s a beruházási tervet is csak nagy bizonytalansággal. Megalapozatlanság — Valóban lehetetlen a beruházások szükségességéről megbízható előrejelzést készíteni? — 1968 után a vállalatok rendkívül optimisták voltak, amikor a beruházási hitelkérelmeiket indokolták, vagy amikor állami támogatást kértek. Valójában még a létszámigényt sem pontosították, a költségeket és a megvalósítás idejét pedig különösen derűlátóan, tudományos megalapozottság nélkül állapították meg. A beruházás megvalósulásának szakaszában és utána viszont kiderült, hogy az optimista becslések megalapozatlanok voltak. Az elmúlt 10 évben alig változott ez a szemlélet. Egyik vállalat például vásárolt egy NSZK-gépsort, a gépekhez szükséges mobil székeket, viszont nem vették meg, mondván, hogy költséget takarítanak meg, és mi még amúgy sem tartunk ott, hogy a munkások leülhetnének a gépek mellé. Két éve rozsdásodnak a berendezések, ugyanis úgy vannak konstruálva, hogy csak ülve és az NSZK- ban kapható székeken lehet mellettük dolgozni. Nálunk ilyen székeket akkor nem gyártottak. Másutt cipőipari gépsorok állnak. Nem készítettek árprognózist, a festékek ára olyan mértékben- emelkedett, hogy a különleges cipők gyártásának nyereségessége került veszélybe. Alig-alig van olyan beruházás, ahol a várható keresletet, vagy akár a megtérülési időt tudományos módszerekkel elemeznék. — Mint olvastam, a kandidátusi értekezésben két évtizedre (1970—1990) ön prognosztizálta a magyar iparban várhatóan rendelkezésre álló munkaerőt. 200 000 lő meglehetősen kevésnek látszik a rohamosan növekvő szükségletek kielégítésére. Amint látom, a termelési függvények számításánál figyelembe vette ezt. '•— Mindenütt a bázissal számoltam, növekvő termésmennyiség csak a termelékenység növekedésével, a termékszerkezet és technika korszerűsítésével érhető el. Az említett 200 000 fő növekedés elsősorban a szolgáltatásban, kereskedelemben, a kutatói, műszaki előkészítő területeken, a számítógépes termelésirányításban jelentkezik. — Ha valóban Így van, akkor számitahi lehet az ön által kidolgozott, vagy más hasonló módszerek gyors elterjedésére a tervezésben, termelésirányításban. Ezt látszik bizonyítani, hogy■ tucatnyi államtitkár, tudós, gyakorlati szakember nyilvánított véleményt kandidátusi értekezésén. — Remélhetően. Sajnos, most még túlságosan sok az objektív és szubjektív tényező, túl sok szociális meggondolás akadályozza gyakorlati elterjedését. Magyarországon nem lehet például egy hálódiagrammos tervet megvalósítani, mert késik az anyag, mert precíz pontos munkát igényel, amely ellen a művezetők a munkásokkal vállvetve lázadoznak. Először a munkafegyelmet kell megszilárdítani, ennek hiányát ugyanis nem lehet matematikai modellbe építeni. Talán ezért is kell igazat adnom, hogy a kétségtelen elméleti igazsággal szemben a gyakorlatban valóban a tőkés vállalatok alkalmazzák inkább a termelés- irányításban a matematikai, a matematikai-statisztikai módszereket. Lombosi Jenő Kevés fiatal vállal munkát a Pécsi Ingatlan- kezelő Vállalatnál A feladatokhoz kapcsolódó gondok és tennivalók Kevés a fiatal a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnál. Számokban kifejezve ez annyit jelent, hogy a vállalat összlétszámának mindössze 34 százaléka harminc éven aluli. Vajon miért nem vonzó egy fiatalnak a PIK-nél dolgozni?- Megmondom őszintén, ha harminc évvel fiatalabb lennék, én sem ide jönnék dolgozni — mondja Tiborcz István, a vállalat igazgatója. — Mint mindenki, aki egy szakmát vagy hivatást elkezd, én is újat, szépet szeretnék alkotni. Erre itt nálunk nem sok lehetőség van. Tevékenységünk zömét a karbantartó, javítótevékenység jelenti. A szakmák igazi szépségét egy munkáját szerető fiatal nemigen találja meg nálunk. Sajnos, ez a realitás. Ezt vagy kimondjuk, vagy nem, így van. Ugyanakkor - s ez ellentmondás - a PIK-nél olyan magasan képzett szakemberekre volna szükség, akik az adott mesterségük csinját-bínját ismerik. E két dolog nehezen fér el egymás mellett.- Mégis miben kíván a vállalat előbbre lépni a fiatalok idecsalogatásában, s megtartásában? — A mi szolgáltatóipari tevékenységünknek még nincs olyan becsülete társadalmi szinten, mint amit megérdemelne. Nagy gondunk, hogy nálunk nincs szakmunkásképzés. Ha lenne, talán alapvető gondjainkat meg tudnánk oldani. Például egyszerűen képtelenek vagyunk felvenni vasbetonszerelő és tetőfedő szakmunkásokat, mert nem jelentkeznek. Talán vállalati képzéssel ezt a hiányt is csökkenteni tudnánk. Erre azonban nincs lehetőségünk. Hogy mégis jöjjenek hozzánk fiatalok, a legnagyobb feladatunk o munkásellátás színvonalának a javítása, a minél jobb munkahelyi közérzet megteremtése. Az átlagbérszínvonalunk évi 35 000 forint, ezzel nem tudunk versenyezni a környezetünkben levő vállalatokkal, szövetkezetekkel. Az egyes jövedelmek ennél magasabbak, hisz 23 000 bérlemény van a kezelésünkben, így a szakmunkásaink zöme karbantartó, hibaelhárító tevékenységet végez. Ezeknek az embereknek munkaidő alatt van alkalmuk egy kis „mellékest” megkeresni. Az, hogy egy vállalatnál az legyen a vonzó, hogy ilyen lehetőségek vannak, hosszú távon nem szabad, hogy cél legyen. — A vállalatnál igen nagy gond, hogy kevés a telepített munkahely, így a szociális körülmények sokszor a minimális igényeket sem elégítik ki. Ez a gondunk akkor oldódik meg majd, ha elkészül a központi telepünkön az új szociális létesítmény. Másik problémánk, hogy szakmai továbbfejlődésre nincs lehetőségük a fiataloknak ... — mondja Kőműves Katalin, KISZ-titkár. — Mikor eljött a PIK-töl beszélt valaki önnel? — Velem nem, beszélt senki ... Buchmüller József, a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál szabadult fel mint festő. — A magasoknál nagyon sablonos, egyhangú volt a munka. Volt olyan, mikor napokig csak gletteltem, vagy szórópisztollyal dolgoztam. Itt a ll-es házkezelő- ségnél igen változatos a munka. A festőszakma valamennyi válfaját gyakorolhatom. — A PIK-nél órabérben dolgozik. — Igen és jó munka esetén erre jön még rá prémium. A magas- és mélyépítőknél többet kellett dolgozni . .. — Nincs szándékában elmenni a PIK-töl? — Egyelőre nincs. Most majd bevonulok katonának, aztán majd meglátom. — Nekem ez a vállalat nagyon is megfelel — kezdi a beszélgetést Kolics György, az 1-es építőmesteri főépítésvezetőség lakatosa. — A fizetésem arányos azzal, amennyit dolgozni kell. Egy műszakban vagyok. — Szakmailag tud-e fejlődni? — Azt nem lehet, hisz csak javításokat csinálok. Ehhez ugyan kell az alapos szaktudás, de fejlődésre nincs lehetőség. Nagy gond, hogy még az alapvető gépekhez sem biztosítják a részemre a szerszámozottságot. Több hónapja megrendeltek köszörű- és vágókorongot, de nem ér ide. — Jól érzi magát a vállalatnál? — Elmenni nem szándékozom. Megtalálom a számításomat. .. Orbánná Czenki Ágnes: — Most júniusban hagytam ott a vállalatot. A termelési osztályon ' dolgoztam, ghol ugyan jól éreztem magam, csak éppen szakmailag nem tudtam fejlődni. Épületgépész szakon végeztem a műszaki főiskolán, a PIK-nél elszámoló technikus voltam. Amit tanultam, azt egyáltalán nem tudtam hasznosítani. Ajánlották, hogy legyek művezető, de úgy éreztem, az nem nekem való. Most a BARANYA- TERV-nél dolgozom mint gépész-szerkesztő, s jól érzem magam. Belső munkálatok a-Semmelweis utcai lakóépületben Roszprim Nándor
