Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-07 / 184. szám
1979. július 7., szombat Dunántúli napló 5 Közlemény (Folytatás az 1. oldalról) tudományos-műszaki, szociális, politikai és kulturális vívmányainak népszerűsítése, mert ezek a vívmányok igazolják a szocializmus életerejét, s feltárják az új rendszer hatalmas alkotó lehetőségeit. A szocialista országok fejlődésében, nemzetközi pozícióinak erősítésében fontos a közöttük kialakult barátság és szolidaritás szilárdítása, a kölcsönösen előnyös, sokoldalú együttműködés kiszélesítése és elmélyítése, fokozott részvételük az anyagi és a szellemi értékek nemzetközi cseréjében. A KGST három évtizede rávilágított a tagállamok hatalmas társadalmi-gazdasági eredményeire, a szervezet keretében megvalósuló együttműködés sikereire, további fejlesztésésnek és elmélyítésének távlataira. A tanácskozáson nagy figyelmet szenteltek annak az együttműködésnek, amely a szocializmus elméleti és gyakorlati problémáinak, a mai világfejlődés új jelenségeinek és tendenciáinak tanulmányozásában bontakozott ki. Ezek a közös kutatások szüntelenül alátámasztják és gazdagítják a dialektikus és történelmi materializmust, a tudományos szocializmust, a marixzmus—leninizmust — a munkásosztály forradalmi világnézetét. Rámutattak arra is, hogy a modern társadalmi élet dinamizmusát, az új társadalom építői kulturális színvonalának emelkedését és szellemi igényeinek számottevő növekedését figyelembe véve időszerű az eszmei nevelőmunkában és annak állandó tökéletesítésében szerzett tapasztalatok cseréje. Megállapították, hogy jelentősek a kommunista mozgalom általánosan elfogadott normáival összhangban folytatott párbeszédek, véleménycserék, nemzetközi elméleti konferenciák, amelyeken széles körűen képviseltetik magukat a testvérpártok. Mindez hatékony módszer arra, hogy közösen vitassuk meg a forradalmi világmozgalom alapvető kérdéseit. A tanácskozás részvevői az európai kommunista és munkáspártok három éve Berlinben tartott konferenciáján elfogadott elvek szellemében méltatták a kommunista és munkáspártok, minden forradalmi, haladó és antiimperialista erő közötti együttműködés és szolidaritás megszilárdításának jelentőségét és időszerűségét. Kifejezték pártjaik eltökéltségét, hogy határozottan támogatják azt a harcot, amelyet a népek a szabadságért és a függetlenségért, azért) az elidegeníthetetlen jogukért folytatnak, hogy minden külső beavatkozástól mentesen maguk határozhassák' meg sorsukat. Segítik azt a küzdelmet, amelyet a népek az imperialista, kolonialista és a neokolonialista politika, a fajgyűlölet és a faji megkülönböztetés ellen, az elmaradottság felszámolásáért, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus alapokon történő átalakításáért és az új világgazdasági rend létrehozásáért, a békéért, valamint a nemzetek barátságáért, a haladásért vívnak. A tanácskozás részvevői hangsúlyozták: igen jelentős az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek küszöbön álló VI. havannai konferenciája. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy e konferencia eredményei elősegítik az el nem kötelezett országok népei egységének és szolidaritásának erősödését az imperia-' lizmus és a kolonializmus ellen, az önálló társadalmi és gazdasági fejlődésért, a nemzetközi enyhülésért és együttműködésért vívott küzdelemben. A tanácskozás részvevői a baráti együttműködés és az internacionalista szolidaritás szellemében, tárgyszerűen vitatták meg az érintett kérdéseket. flz ENSZ főtitkárának pénteki programja Nyilatkozói Az internacionalista szolidaritásért Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és Vietnam kommunista és munkáspártjainak küldöttségei a nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárok berlini tanácskozásán ismételten hangsúlyozták pártjaik eltökéltségét, hogy a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján erősítik szolidaritásukat az imperializmus, a reakció ellen küzdő valamennyi néppel. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a létező szocializmus vívmányai hozzájárulnak a béke, a demokrácia, a nemzetek szabadsága és a társadalmi haladás ügyének újabb sikereihez. A résztvevők pártjaik nevében feltétlen támogatásukról biztosították Vietnam népét, amely keményen visszaverte a kínai agressziót. Támogatják a vietnami nép harcát a békéért, a nemzeti függetlenségért, országa területének sérthetetlenségéért, a szocializmusért. Szükségesnek tartják a további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy mind hatékonyabb kampány bontakozzék ki a vietnami nép sokoldalú támogatására. Kifejezték szolidaritásukat a Laoszi Népi Demokratikus Köz. társasággal, amely harcol az imperialista, reakciós erők mesterkedései, provokációs aknamunkája ellen és nagy erőfeszítéseket tesz, hogy mélyreható politikai és társadalmi változásokat hajtson végre a szocializrmS: építésének érdekében. üdvözölték az új Kambodzsát, amelynek népe az egyetlen törvényes kormány, a kambodzsai népi forradalmi tanács vezetésével megdöntötte a zsarnoki Pol Pot-rendszert, és hozzákezdett hazájának valóban demokratikus alapokon történő felvirágoztatásához. A pártok képviselői aláhúzták, hogy Peking nagyhatalmi hegemonista törekvései, amelyeket a nemzetközi imperializmus kihasznál a szocializmus elleni harcában, súlyosan veszélyeztetik minden népnek, legfőképpen pedig Délkelet- Ázsia népeinek biztonságát, és ellentétesek a kínai nép érdekeivel is, A testvérpártok kifejezték szolidaritásukat a szocialista fejlődés irányába haladó ázsiai és afrikai országokkal, s aláhúzták, hogy határozottan fellépnek az imperialista, gyarmatosító köröknek ezen országokkal szemben folytatott provokációi ellen. A résztvevők hangsúlyozták, hogy szolidárisak Nicaragua népének az elnyomó rendszer ellen, hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcával; szembeszállnak az imperializmus minden olyan kísérletével, hogy Nicaraguában katonai intervenciót hajtson végre; ez a békés egymás mellett élés elveinek durva megsértését jelentené, és ellentmondana az enyhülés érdekeinek A tanácskozás résztvevői megerősítették: változatlanul támogatják az arab népeket s különösen a palesztinai arab népet; méltatták az arab országok többségének fellépését a Washington közreműködésével megkötött egyiptomi—izraeli különalkuval szemben. Szolidaritásukról biztosították Namíbia, Zimbabwe és Dél-Afrika népeit az imperializmus ellen, a nemzeti jogok biztosításáért és védelméért, a békéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelmükben. « (Folytatás az 1. oldalról) Szervezetét még hatékonyabbá tegyük e feladatok ellátására. Hazánk ennek figyelembevételével fejti ki tevékenységét az ENSZ-ben. Az egész emberiség szempontjából oly fontos feladatok megoldásának elősegítésében a világszervezet, és személy szerint ön, igen tisztelt főtitkár úr, számíthat a magyar kormány további aktív közreműködésére és támogatására — mondotta Lázár György. Kurt Waldheim pohárköszöntője — Hat éven belül másodszor vagyok a Magyar Népköztársaság vendége. Azt látom, hogy legutóbbi ittlétem óta minden téren nagy haladást értek el. Szeretném felhasználni az alkalmat, hogy gratuláljak eredményeikhez. — Napjainkban senki sem tagadja, hogy az emberiség jövője attól függ, képesek leszünk-e megoldani azokat a világméretű kérdéseket, amelyekkel valamennyi országnak szembe kell néznie, függetlenül politikai irányzatától vagy fejlettségi fokától. A megoldás megköveteli a nemzetközi megértés és bizalom erősítését. Ugyancsak szükség van arra, hogy az országok és a népeik felülemelkedjenek szorosan vett nemzeti érdekeiken, és arra, hogy támogassák az Egyesült Nemzetek szervezetének alapokmányában foglalt elveket és azokhoz tartsák magukat. — Európában — mint ahogy azt a helsinki záróokmány tanúsítja — jelentős haladás történt ebben a vonatkozásban. Ezzel összefüggésben figyelemmel kísértem és kísérem Magyarország jelenlegi erőfeszítéseit, amelyeket — a záróokmány más aTáíróival együtt — annak érdekében tesz, hogy Európában tovább szilárduljon az enyhülés a korszak igényeinek különösen megfelelő, korunk igényei , szempontjából a „bizalomépítő" lépések sorozatával. A főtitkár kifejezte reményét, hogy a SALT—II. szerződés fontos lépést jelent majd a nukleáris fegyverkezési hajsza megállításában, csökkentésében, és általában is a leszerelés, különösen a nukleáris leszerelés hatékonyabB megközelítése felé egyengeti majd az utat. Nyilvánvaló, hogy hosszú utat kell még megtennünk. Az erő alkalmazásának eszközeit — a helsinki javaslatok ellenére — még Európában sem csökkenKommentar tették. A fegyverkezési kiadások világméretekben tovább nőnek. A Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában továbbra is megoldatlanok és veszélyeztetik a békét a regionális konfliktusok. A mai világban minden problémának, minden válságnak, minden konfliktusnak olyan következményei lehetnek, amelyek nemcsak a szóbanforgó térségeket, hanem egész bolygónkat érinthetik. Ezért globális látásmóddal kell keresnünk a megoldásokat, legyen szó akár gazdasági, akár társadalmi vagy politikai problémákról. Ha az Egyesült Nemzetek Szervezete eleget kíván tenni annak a nagy felelősségnek, amellyel valamennyi tevékenységi szférájában működik, akkor a szervezetnek valameny- nyi tagország részéről folytatódó támogatásra és hozzájárulásra van szüksége. Márpedig eleget kell tenni e felelősségteljes feladatoknak, mivel a mai világban a kudarcnak — a háborúnak, a zabolátlan környezetszennyezésnek, a világ erőforrásai kimerítésének — könnyen a közös pusztulás lehet az ára. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a világ egyetlen olyan fóruma, alhol valamennyi ország képviselteti magát, és — igazságos, méltányos megoldásokat keresve r- megvitathatja problémáit. A valódi nemzetközi együttműködés soha nem volt még olyan fontos, mint éppen ma, amikor a nemzetek közösségének nemcsak a számos megoldatlan regionális konfliktussal, hanem számos új kihívással is szembe kell néznie. Ezek békés megoldása: korunk nagy kihívása. Nézzünk szembe vele annak érdekében, hogy egy jobb világot teremthessünk a magunk és a jövő nemzedékei számára — mondotta befejezésül Kurt Waldheim. ORA A NAGYVILÁG ■ 7Á. í NOU S „-JTíRMTIO1 <rvO 1/S.LÄ. New Yorkban nagyszabású tüntetés volt, amelyen a felvonulók követelték az amerikai kormánytól : szüntesse be a Somoza-rezsim támogatását. ♦ NICARAGUA: A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front sikeres katonai akcióinak hatására Washington pénteken folytatta diplomáciai of- fenzíváját a térség országaiban, hogy idejében megteremtse a feltételeket a nicaraguai válság amerikai érdekeknek megfelelő rendezéséhez. Ma- naguában szinte 'megszakítás nélkül folynak a tárgyalások Lawrence Bezzullo amerikai nagykövet és Somoza diktátor között. + MADRID: A sparíyo! rendőrség szakértői szerint az elmúlt héten Spanyolország tengerparti üdülőhelyein végrehajtott robbantássorozat közönséges bűnözők műve, és ezeket az embereket az ETA baszk nacionalista szervezet bérelte föl. Csütörtök este két pokolgép robbant Madridban: az egyik a belügyminisztérium raktár- épületének tetején, anyagi károkat okozva: a másikat a belügyminisztérium épületének közelében az első robbanást vizsgáló ..rendőrök találták meg és robbantották föl . biztonságos körülmények között. Egy tele- fcnbejelentés szerint az első robbanószerkezetet a GRAPO elnevezésű szélsőséges „baloldali" szervezet emberei helyezték el. A rendőrség szerint azonban azzal csak a figyelmet akarták elterelni a második, sokkal nagyobb pokolgépről. Fából vaskarika Ha más egyébre nem is, arra mindenesetre jól jött az amerikai jelenlét az egyiptomi—izraeli tárgyaláson, hogy elodázzák az újabb kudarcot. 'A megszállt területek palesztin lakosságának nyújtandó önigazgatásról folytatott eszmecserék negyedik fordulója Alexandriában tapodtat sem mozdította ki a holtpontról az álláspontokat. Tulajdonképpen már a napirend kiváltotta az ellentétet. Egyiptom és Izrael között. Kairó szerint a palesztin önigazgatásnak a függetlenség felé vezető lépésnek kell lennie. Tel-Aviv viszont úgy véli: csupán szigorúan korlátozott önirányításról lehet szó, amely a megszállt területek lakosságát érinti. Növeli az ellentéteket hogy Szadat szeretné, ha — legalább részben eleget téve a palesztinok követeléseinek — szóba kerülnének a hosszú távú elképzelések. Begin viszont hajthatatlan: az izraeli küldöttség nyomban a részletekről ,kíván tanácskozni. S ami a kairói berkekben a legnagyobb elkeseredést váltja ki: Tel-Aviv nem hajlandó még a tárgyalások idejére sem lemondani arról, hogy a megszállt területeken folytassák a félkatonai települések létesítését. Abban sem mutat engedékenységet az izraeli kormány, hogy a tárgyalásokon tűzzék napirendre Ciszjordánia és a Ga- zaövezet mellett Jeruzsálem státusát is. Ilyen körülmények között a „süketek párbeszéde” minden bizonnyal látványos kudarccal félbeszakadt volna. A mentőövet ezúttal Róbert Strauss, Carter elnök közel- keleti különmegbízottja dobta be. Javaslatára az amerikai—egyiptomi—izraeli tárgyalófelek két munkabizottságot állítanak föl. így — legalábbis látszatra — egyelőre elhárul az akadály az eszmecserék folytatása elől, noho a konkrét napirendben változatlanul nem sikerült közös nevezőre jutni* * Fából vaskarika — mondhatnák, hiszen az amerikai javaslat nélkülözi az érdemi tárgyalások szükséges alapját, s legfeljebb azt akadályozza meg, hogy a küldöttségek dolgavégezetlen távozzanak. így most arról folyik majd a vita, hogy netán egy újabb, harmadik bizottságot is létre hívjanak „egyéb kérdések" tisztázására. Az amerikai kompromisszum értelmében egy bizottság Ciszjordánia és a Gazaövezet ön- igazgatási szervei megválasztásának körülményeit, a másik az e szervek hatáskörével és felelősségével összefüggő kérdéseket vitatja meg. Camp David — mint az várható volt — nem oldotta meg az egyiptomi—izraeli ellentéteket. A palesztinok jogait semmibe vevő különalku kínos következményei egyre világosabbak a kairói politikusok előtt. Nyilván ezért terjesztették elő azt a 17 pontos javaslatot, amelyet Izrael elfogadhatatlannak minősített. Ilyen körülmények között a bizottságosdi is legfeljebb ideig-óráig feledtetheti a két álláspont közötti szakadékot. Megoldást senki nem várhat tőle. Gyapay Dénes ♦ ALEXANDRIA: Alexandriában pénteken befejeződött az Izrael által megszállt arab területek autonómiájáról folyó tárgyalások negyedik fordulója. A tanácskozás végén kiadott közlemény megerősíti, hogy az egyiptomi, izraeli és amerikai tárgyalópartnerek megállapodásra jutottak a két vegyes munkabizottság felállításában, amelyek a tervezett palesztin választások módozatait, illetve a felállítandó önkormányzati tanács hatáskörét fogják kidolgozni. A munkacsoportok — amelyekbe mindhárom küldöttség két-két tagot delegál — két hét múlva kezdik meg a munkát. Illllli® Rómában péntek este nyilvánosságra hozták Enrico Berlin- guernek, az OKP plenáris ülésén mondott záróbeszédét. A főtitkár hangoztatta: a négynapos tanácskozáson a párt megújulását elősegítő élénk vita bontakozott ki. Az elhangzott állásfoglalások sokasága azt tükrözi, hogy a pártban és magában a központi bizottságban a vártnál nagyobb aggodalom és nyugtalanság él — mondotta. Az utóbbi három év során követett politikát taglalva, a főtitkár kijelentette: a párt helyesen döntött, amikor akkoriban elhatározta, hogy csatlakozik a parlamenti többséghez. Megállapította, attól a pillanattól kezdve, hogy az OKP a hatalom küszöbéhez érkezett, a legvadabb támadások kereszttüzébe került, s hiba volt, hogy erre a párt nem tudott eléggé erélyes választ adni. Nem várható — folytatta — a jövőben sem,* hogy az OKP ne legyen célpontja különböző támadásoknak, sőt, a tőke éppen újabb offenzivára készül. * A TASZSZ hírügynökség pénteken jelentette, hogy a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormánya elismerte a nicaraguai demokratikus erőket képviselő Nemzeti Újjáépítés Kormányát. * A Covert Action című amerikai folyóirat dokumentumok birtokába jutott, amelyek arról tanúskodnak, hogy a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) jelenleg is folytat kísérleteket embereken. A beszámoló szerint különleges csoport, vezető orvosok és pszichológusok bevonásával az „emberi magatartás néhány aspektusát” tanulmányozza, mint. ha az ilyen kísérletek az ország nemzeti érdekeit vagy a külpolitikát szolgálnák. Mint ismeretes, a 60-as években hasonló titkos kísérleteket végzett a CIA.