Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-06 / 183. szám

Pécsi szemmel a kosárlabda EB-ről Huszonöt fős kerettel M/t látott Horváth Imre Torinóban? ■ A szovjetek kiemelkedtek ■ Óriások nélkül is lehet.., ■ Hódít a zónavédekezés és védő egy-egy elleni har­cából a támadók halálos biz­tonsággal tudták értékesíteni a helyzeteket, még akkor is, ha ellenfelük akár 20 centimé­terrel is magasabb volt, mint ők. Arról nem is beszélve, ho­gyan tudnak passzolni a já­tékosok, egy kézzel, két kéz­zel, fül mellett, hát mögött, de sohasem öncélúan használva ezeket, hanem a csapat érde­keit szolgálva. Belénessy Csaba B nemrég Torinóban megrendezett férfi kosárlabda Európa- bajnokságon ott volt Horváth Imre, a PVSK NB l-es női csapatának edzője is. A döntő valamennyi mérkőzését látta, naponta átlag négy találkozót ült végig a Palazzo dello Sport lelátóján. Hazatérte után beszámolt tapasztalatairól.- A szovjet csapat megér­demelten nyerte az Európa- bajnokságot. Kiemelkedtek a mezőnyből, nemcsak magas­ságukkal, hanem nagyszerű já­tékukkal. Gomelszkij vezető edzőnek sikerült nagyszerűen felkészíteni csapatát. Az „óriás” Tkacsenkót azelőtt sok bírálat érte gyengébb játék­készsége miatt, most fizikailag megerősítették és technikailag is óriást fejlődött. A palánk alatt verhetetlen volt, de már kívülről is vállalkozott dobá­sokra - sikerrel. Nagyon ered­ményesek voltak bedöbóik, s az egész gárda egységes, érett csapat benyomását keltette.- A többi élcsapatról mi a véleménye?- A legkellemesebb meg­lepetést az izraeliek okozták. Ök játszották leginkább a ko­sárlabdát a szó szoros értel­mében. Egészen kivételes tech­nikai képzettségű játékosokat vonultattak fel Silver, Kaplan, Leibowitz és Barkowitz szemé­lyében. Nem véletlen: több játékosuk az Egyesült Álla­mokból származott. A bajnoki címet védő jugoszlávok nagy csalódást okoztak. Semmiféle elgondolást nem lehetett fel­fedezni játékukban, amolyan „ahogy esik, úgy puffan” ko­sárlabdát mutattak. Játékosaik egyéni képességei emberfogás esetén még érvényesültek, de a zónavédekezés ellen már csődöt mondtak. Valami nincs rendben náluk, Skansi is ösz- sze-vissza kapkodott, belső ba­jok lehetnek náluk. Az ola­szok élvezték a házigazdának „járó” összes előnyöket, a spa­nyolok ellen - akiket össze is tört ez a vereség — időn túl dobott kosárral nyertek. Nem véletlen, hogy ez után a mér­kőzés után egészen az öltö­zőkig tartó verekedésbe tor­kolló veszekedés támadt. — Milyen volt a bíráskodás? — Szerintem kiengedték a birók a kezükből a mérkőzé­seket. Rengeteg volt a vita, az edzők ki-be szaladgáltak a pályán, azt csináltak, amit akartak, ha úgy érezték szük­ségét, ököllel verték a zsűri- asztalt. Technikai büntetéssel nem sújtották őket. Röviden: ez nem tetszett.- A magyar csapat elbu­kott már a selejtezőkön, ki sem jutott az Európa-bajnok- ságra. Látva a mezőnyt: ke­reshettünk volna-e ott vala­mit? — Talán megtévesztő, hogy a görögök és a franciák, aki­ket legyőztünk az EB előtt, a 8. és 9. helyen végeztek. En­nek ellenére azt kell mond­jam, hogy a látott csapatok mind jobbak voltak nálunk. Mi mindenből tudunk vala­mit, de semmit sem eléggé, ráadásul közismerten kifulla­dunk a sorozatmérkőzéseken.- Több füzetet jegyzetelt tele. Mik a legfontosabb ta­pasztalatai, amiket itthon is tud hasznosítani?- Itthon állandóan siránko­zunk, hogy azért nem jutunk előbbre, mert nincsenek „óriásaink”. Most az ezüst­érmes izraelieknek három két méteren felüli játékosuk volt mindössze, ők is 201—202 cen­timéter magasak voltak. Tehát ez nem lehet mentség. Meg­lepő volt a zónavédekezés tér­hódítása. Nem a merev, régi­módi zóna jött vissza, hanem az úgynevezett „alakuló zó­na”, amely gyakran ember- fogásos elemekkel keveredett. De még ehhez sem . ragasz­kodtak görcsösen a csapatok. Egy félidőn belül 4—5 véde­kezési alakulatot is bemutat­tak, attól függően, hogy me­lyik volt a leghasznosabb az adott helyzetben. Rendkívül hatásos fegyvernek bizonyultak a gyors indítások, s a támadó Új edző az MVTE-nél Váratlan változások történ­tek a Mohács-Véméndi TE újonc NB ll-es labdarúgó- csapatának vezetésében. Az eddigi szakosztályelnök, Rótt Ferenc helyett dr. Heim Gás­pár tölti be a jövőben ezt a tisztséget. Az egyesület elnök­sége felmentette vezető edzői tisztségéből Bán Lászlót, és az edzések megtartásával Gyévai Istvánt, az eddigi pá­lyaedzőt bízta meg. Az új ve­zető edző végleges kijelölésé­re később kerül sor. Röviden Mecseki nyilt túra: Holdvi­lágtúra a Közép-Mecsekben július 7-én. Célja: az éjszakai erdő megismerése. Útvo­nal: Misina—Tubes—Daindol —Istenkút. A túra hossza kb. 7 km. Várható visszaérkezés: kb. 24.00 óra. Találkozás: 20.20 órakor a Kossuth téri 35-ös autóbusz megállójánál. Túravezető: Szemen Rudolf. * ATLÉTIKA. Budapesten, a MASZ hétközi atlétikai verse­nyén a női gerelyvetésben Tor­ma (PMSC) 51 méter 68 cen­timéteres dobásával a 3. he­lyen végzett. A fehérhegyi iskolában közel 200 tanuló tölti a nyarat a napközis táborban. A kulturális prog­ramok mellett legnépszerűbbek a sportvetélkedők, melyeket szaktanárok irányítanak. Felvé­telünkön nehéz helyze S in tisztáz a fehérhegyi ek kapusa a szabolcsiak elleni kispályás lab­darúgó-mérkőzésen. Arató László felvétele Tájfutás M egkezdte felkészülését a Komlói Bányász Hétvégén Zinnovitz térségé­ben sorra kerülő Ostsee Kupán a magyar válogatott tagjaként Szieberth Péter is rajthoz áll. Péter Edit, a PVSK 17 éves versenyzője az első félévi rang­lista-versenyeken elért ered­ményei alapján meghívást ka­pott a magyar ifjúsági válo­gatott keretbe. Kelemen János, a PVSK első számú futója szá­mára örvendetes hírt kézbesí­tett a posta. A Svédországból érkezett névre szóló meghívás szerint résztvevője lehet a Hó­nap második felében a világ legnagyobb szabású verse­nyén, a svéd ötnapos O-Rin- genen, melyen 30 ország 150 000 futója indul. A Komlói Bányász 25 fős kerettel kezdte meg az őszi idényre való felkészülést. Meggyes Lajos vezető edző, Szám Frigyes pályaedző és Faragó József, az ifjúságiak vezető edzője szinte ugyan­azzal az összetételű gárdával fogott a munkához, mint amely az 1978/79-es bajnok­ságon a második helyen vég­zett. Mérei Emil, a Mecseki Szén­bányák és Komló város veze­tésében határozta meg a lab­darúgó-szakosztály feladatát. A tavalyihoz képest előrelé­pést várnak a csapattól. Ez más szóval a bajnokság meg­nyerését tűzi ki célul, amely­hez biztosított a személyi és a tárgyi feltétel. Az átigazolások miatt nincs még végleges keret. A régiek közül a tartalékkapus Maehlik békéscsabai távozása biztos. A felkészülési programot rögzítették. Július 23-ig napi két edzés, utána az augusz­tus 5-i bajnoki rajtig pedig heti 8 foglalkozás (számos előkészületi mérkőzés) szere­pel a tervben. Végleges az is, hogy egy bolgár együttes (Radnevo város) látogat Kom­lóra, s július 20-26. között egy másik baranyai csapat társaságában körmérkőzést vívnak. Ezt követően a Komlói Bányász egy hétre viszonozza a bolgár együttes vendégjá­tékát. !¥i*en példája vonzó Juantorena újabb rekordokra készül J ua” becenévre fel­tehetően csak egy világhírű atléta hallgat — talán nem is nehéz kita­lálni —, hát persze, hogy a kubai Alberto Juanto­rena. A Budapesten már többször is megfordult színes bőrű futófenomén — a huszonhetedik évé­ben jár — nemrégiben őszinte hangú interjú ke­retében próbált feleletet adni arra, hogy mire szá­míthat még pályafutása hátralevő szakaszában. — A férfi atlétikai világcsú­csok közül kettőnek nagyon hosszúra nőtt a szakálla -így kezdte. — Lassan már tizenegy esztendeje, hogy az amerikai Bob Beamon 890 centiméter repülés után „landolt" a tá­volugró gödörben, s ugyan­úgy 1968-ban született meg a 400 méteres síkfutás 43.86 másodperces „szuperrekord­ja”, köszönhetően az ugyan­csak amerikai Lee Evans tu­dásának és akaraterejének. Úgy érzem, hogy a távolug­rásban a 9 méter felé vezető út egyelőre járhatatlan, ami viszont a leghosszabb vágta­számot illeti, ott azért lehet valamit „keresni”. Beamon és Evans világcsú­csa között nemcsak rekordjaik évszáma, hanem megszületé­sük helyszíne is párhuzamot von. Mindkét csúcs az 1968-as nyári olimpiai játékokra em­lékeztet, Mexikóvárosra, a tengerszint felett jó 2000 mé­terrel fekvő „csoda-stadion­ra".- Aki világcsúcsot akar ja­vítani a 400 méteren, annak Mexikóvárosba kell utaznia - folytatta Juantorena. — De ez önmagában még kevés a boldoguláshoz. Szükség van még három-négy nagyon ke­mény ellenfélre, mert a 400-on képtelenség „szólózni”. „Jua” élete vágya, hogy a moszkvai olimpia után ugyan­azzal büszkélkedhessen, mint 1976-ban Montrealban a finn Lasse Viren, aki kanadai föl­dön megnyerte az 5000 és 10 000 métert, úgy mint Mün­chenben, 1972-ben. — Viren remek atléta, és szerintem az is kitelik tőle, hogy Moszkvában triplázik. Jómagam is úgy szeretnék ten­ni, mint eddig a finn, hiszen az én korom kizárja a harma­dik, az 1984-es olimpián a részvételt. Juantorena szerint tehát 44 másodpercnél gyorsabb 400 métert csak azték földön, s ónnak is csak a magasan fek­vő pályáin lehet futni. A ku­bai előtt ott a nagy lehető­ség: idén Mexikó rendezi a nyári Universiadét, s nerrr más­hol, mint annak idején a nyá­ri játékok versenyeit. — Szeretnék elindulni, hi­szen jogosult vagyok a rajtra, mint a havannai Közgazda­ságtudományi Egyetem hallga­tója. A baj csak az, hogy a főiskolások nagy találkozója az idény végére esik, számomra o lehető legrosszabb időszak­ra. Nyilvánvaló, hogy nekem a legfontosabb erőpróba a pán­amerikai játékok, amelytől már csak másfél hónap választ el. Puerto Ricában világcsúcs- javitásra képes mezőny gyűl­het össze, csak sajnos a hely­szín nem a legjobb, s az a pálya egy kicsit lassú is. A kétgyerekes családapa mindenképpen világcsúccsal szeretné megnyugtatni magát 1979-ben, így az olimpiai fel­készülése is jobban menne. — Ha nem sikerül a 400-on, akkor megpróbálom a 800-on — ezzel a tervvel fejezte be nyilatkozatát. — A jelenlegi rekord — 1:43.4 perc — az enyém, s remélem, az enyém is marad. Ismerve az ellenfe­leket, ez csak egy módon si­kerülhet. Ha megelőzöm őket. Azaz a mostani rekordon a le­hetőség szerint minél többet javítani... A szigetvári járási bajnokság vág- eredménye: '* 1. Hóból 2. Mozsgó 3. Szentdénes 4. Somogyapáti 5. Dobsza 12 10 2 - 43: 8 22 12 6 4 2 37:15 16 12 5 4 3 38:36 1 4 12 5 4 3 31:25 14 12 5 - 7 25:23 10 12 2 - 10 13:43 4 2 - 10 7:44 4 6. Merenye 7. Somogyhárságy 12 A járási serdülő bajnokságának végeredménye: 1. Kishárságy 2. Szentegát 3. Kétűjfalu 4. Mozsgó 5. Nagypeterd 6. Szentlászló 7. Dobsza 8. Somogyapáti 14 13 - 1 57: 8 26 14 9 2 3 31:12 20 14 6 3 5 22:20 15 14 5 2 7 14:24 12 14 4 3 7 18:17 11 14 4 2 8 21:35 10 14 3 4 7 11:37 1 0 14 2 2 1 0 9:30 6 Mai sportműsor RÖPLABDA. NB I. mérkő­zés: Universitas PEAC—Köz- gazdasági Egyetem. Női Csa­patok, POTE-csamok, 15.00. £ BRÜSSZEL: A tenisz BEK első fordulójában az Ü. Dózsa férfi együt­tese 7:0 arányban legyőzte az osztrák bajnok UTC Fischer Ried-et, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Borg a döntőben Csütörtökön délután 15 000 néző előtt került sor a férfi egyes két elődöntő mérkőzésé­re a wimbledoni teniszverse­nyen. Az első mérkőzés ered­ménye: Björn Borg (svéd)- Jimmy Connors (amerikai) 6:2, 6:3, 6:2. V. I. % ATHÉN: Újabb győzelmet ara­tott az athéni nemzetközi tornán a magyar vízilabda-válogatott és há­rom forduló után a hatos mezőnyben az élen áll. A harmadik játéknapon a magyarok az Egyesült Államok el­len szálltak vízbe és 4:2-re győztek az amerikaiak ellen. A másik két mérkőzés közül meglepő volt az NSZK minimális, 5:4-es győzelme a görögök ellen. Az ausztrálok továbbra is jól szerepelnek, legutóbb 5:3-ra verték a svédeket. A táblázaton a magyar csapat áll az első helyen 5 ponttal a 4 pontos NSZK és az ugyancsak 4 pontos Egyesült Államok előtt. Az ausztrálok a negyedikek (3), a gö­rögök az ötödikek (2), a svédek a hatodikak 0 ponttal. (| POZSONY: Vereséget szenvedett második mérkőzésén a magyar férfi röplabda-válogatott a pozsonyi nem­zetközi tornán. Bulgária 3:0 (7, 8, 11) arányban verte az együttest. A torna B-csoportjában a magyarok vezetnek 3 ponttal, két mérkőzést játszva, a második helyen lévő bolgároknak egy mérkőzésből 2 pontjuk van, míg a csehszlovák B-csapat egy mérkőzésen 1 pontot szerzett. Az A-csoport leg­utóbbi fordulójának eredményei: Franciaország—Kuba 3:0 (11, 10, 10), Csehszlovákia A—NDK 3:0 (11, 9, 14). Az állás: 1. Csehszlovákia A 4 pont, 2. Franciaország 3 pont, 3. Kuba 3 pont, 4. NDK 2 pont. # DIMITROVGRAD: Ifjúsági kosár­labdatornán a magyar válogatott 74:43 (38:20) arányú vereséget szen­vedett a Szovjetuniótól. Ugyanebben a fordulóban a csehszlovákok 111:62- re verték Romániát. % MILÁNÓ: Siska győzött, Mátay második Milánóban. A nemzetközi atlétikaversenyen a női 100 m-es gát­futást Siska Xénia nyerte 13,65 mp- vel, nagy különbséggel előzte meg az olasz Aldreighettit (14.08 mp) és az ugyancsak olasz Lunghit (14.13 mp). Jó versenyt és Simeoni, az olasz világcsúcstartó győzelmét hoz­ta a női magasugrás. Az olasz atléta nő 189 cm-rel nyerte ezt a számot, mögötte Mátay Andrea 3 centivel lemaradva végzett a máso­dik helyen, míg a bronzérmet a sze­rény 175 cm-rel az olasz Cressoni érdemelte ki. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.:13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom