Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-29 / 206. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM—MŰVÉSZET 1979. JÚLIUS 29. — Szentirmai Zoltán III. díjas alkotása. — Benedek György: Bálványos Huba portréja. — Váró Márton: Kockák, figurák. DOBÓKOf m Jegyzetek a kisplasztikaI blennáléról H atosra fordult o pécsi kisplasztikái biennálé dobókockája. 1967 óta ez a hatodik országos seregszemle, mely minden bizonynyal vízválasztó lesz a sorban. Részint azért, mert ezzel a kiállítással nyitotta meg kapuit a város új állandó kiállítóterme a Széchenyi téren, történelmi hangulatot sugározva; részint azért, mert a mostani tárlat több olyan tanulsággal szolgál, mely egész képzőművészeti közéletünkre érvényes; részint azért, mert a budapesti nemzetközi kisplasztikái biennálék fényében-árnyéká- ban mind szélesebbre tárt esztétikai körzőnyílással, tá- gabb horizontok ismeretében mérhetjük fel, vethetjük össze hazai eredményeinket, helyezhetjük el kisplasztikánk új jeleit egy nagyobb egész térképén. Játsszunk el egy kicsit a plakát és a katalógus jelképes dobókockájával. Egyest a vendégkritikusnak nem illik dobnia, már csak azért sem, mert a kultúrpolitikánk, képzőművészetünk szer. vezeti felépítése és a kiállításrendezés színvonala is áll olyan fokon, hogy egy országos seregszemle, pláne egy ilyen jelentős, szakosított tárlat nem kaphat elégtelent. Az ugyanis sokkal inkább a szervezőket, rendezőket, zsürorokat minősítené, mint magát a műfajt, az alkotókat, a műveket. Kettest dobni sem jó dolog, néhány gondolat erejéig azonban maradjunk ennél a minő. sítésnél. A VI. országos kisplasztikái biennálé szervezői négyszáz meghívót küldtek el — minden alkotónak, aki számít a szobrászatnak ebben a műfajában. A zsűri 89 művész munkáit bírálhatta el. A meghívottaknak még egynegyede sem jelentkezett. Hűséges lehet-e akkor ez a röntgenkép, amelynek célja a kisplasztika országos helyzetének fölmérése, regisztráláso?! Azt még nagyjából megérti — nem elfogadja! — a képzőművészet iránt érdeklődő néző, hogy hiányoznak a szobrászat olyan kiemelkedő mesterei, akiknek minden percét lefoglalják a köztéri alkotások. így hát tulajdonképpen Varga Imrére, Borsos Miklósra, Somogyi Józsefre, Kiss Istvánra vagy Se- gesdi Györgyre biztosan nem is nagyon számítottak. De nem küldtek munkát olyan szobrászók sem, akik ezen a fórumon díjakkal öveztettek, s akik o magyar kisplasztika meghatározó mesterei: Kiss Nagy András, Lesenyei Márta, Asz- szonyi Tamás, Csikszentmihályl Róbert, Deim Pál —, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki a sorból. Igaz, jó néhónyukat a tanítványok, az igozi és az önkéntes tanítványok képviselik a másodlagosság szintjén. Jelen van például Csikszent- mihályi Bottos Gerő szobraiban, Szunyogh László érmeiben, Borsos Miklós szelleme ott munkál Bocz Gyula már- ványcsigáján, Kaubek Péter lófejében vagy a jopán származású Mitsui Sen márványkompozíciójában; Schéner Mihály fajátékai is árnyékot vetnek Kéri Ádám fából készült, geg-nek szánt ipariskolai mestermunkájára; a nemrég elhunyt Kerényi Jenő is jelen van Seregi József Korpuszában; Kiss Nogy András szinte egy-az-egyber» Kalmár János bronzfigurájában, mint merev előkép, Töttösi Sándor munkáiban. .Persze nem véletlenek ezek a hatások, utánérzések, tanítványi vallomások. A kiállító művészek több mint egy- harmada ugyanis 1945 után született, jó részük még innen a harmincon. A fiatalok nagy számú jelentkezése (ők még bizonyára úgy érzik, hogy az országos kisplasztikái bienná- lén voló szereplés nemcsa/k kötelesség, de érdem, megbecsülés is!) meghatározza a tárlat egész karakterét, s inkább stúdió-reminiszcenciákat ébreszt, a kisplasztika már kivívott eredményeihez való csatiokozást, a hovatartozást reprezentálja, mint magát az első vonalat, a meghatározó mértéket, a kiemelkedő tájékozódási pontokat. Hármas - a plasztikoi gondolkodás elsajátításának szól. Ez a műfaj is mindinkább feszegeti klasszikus határait az új anyagok megjelenése már nem kuriózum, hanem természetes szobrászi eszköz, melynek sajátos törvényeit megtanulták. Az sem szenzáció, hogy kisplasztikában fogalmazza meg gondolatát a grafikus, a festő vagy a keramikus, és jószerével — legalábbis mennyiségileg! — perifériára szorulnak a figurális alkotások. Az alkotók egyre inkább őzt szeretnék megfogalmazni a tériben — fémek, kövek, fák, plexik, samott, terrakotta, porcelán, üveg felhasználásával —, amit érzékelnek és fölfognák dinamikuson változó világunkból, kérdéseket tesznek föl és válaszokat adnak, mind összetettebb eszközzel, egymáshoz kapcsolt anyagokkal, komplexebb szemlélettel, összefüggéseiben szemlélve a valóságot — változó színvonalon. A kiállítás legnogyobb csoportját a geometrikus térplasztikák, a nonfiguratív munkák alkotják. Olyan vezető mesterek iskoláiból nő föl ez a jórészt fiatalokból álló csoport, mint Vilt Tibor, akinek vasüveg kockái már a nemzetközi kisplasztikái biennálén is sikert hoztak számára, igaz ez a sorozatból kiemelt egyetlen darab kevesebbet árul el a művész komplex törekvéseiből. Hozzákapcsolódik, de érzékenyebb, líraibb alapállással, gazdag plaszticitással Váró Márton fémkeretbe helyezett fehérmárvány drapériával; Tóth József a „van”-t regisztráló fakockájával, melyekből Kiss György úgy építkezik, hogy művén keze nyomát is otthagyja, s Kecskeméti Sándor, aki az összeomló kocka- építmény egy pillanatát merevíti ki. A csoport másik része Bohus Zoltánnal, Kígyós Sándorral, Lugossy Máriával és Csiky Tiborral az élen az alumínium és a krómacél hideg fényét, racionalitását kiaknázva teremt ívekkel és törekvésekkel szabdalt téri rendet. E törekvések képviselői (Buczkó György, Fájó János, Tar Zsuzsa, Gellért B. István, Galántai György, Heritesz Gábor, Nádiét István és Nádler Tibor) mind precízebb és letisztultabb alkotásokkal készítik mintadarabjaikat, néha- néha már programozható sorozataikat. Két keramikus, a mester Schrammel Imre és a tanítvány Orosz Mária a deformáció katarzisait keresi. A négyes dobáshoz vezet oz előbbi csoportból kinövő, de emberi tartalmaikban gazdagabb két művész, Szőllőssy Enikő zárt és nyitott térjátéka hegesztett vasból és az egyik díjazott. Farkas Ádám, aki az organikus felületeken keresi a tükröződés és a rend katar- tikus díszharmóniáit Nem sokkal kedvezőbb a kép, ha a klisplosztika hagyományos témavilágát, az emberábrázolást tesszük nagyító alá. Alig-alig akad üdítő színfolt, olyan, mint a fiatal Pau- Hkovics Iván pop-gesztussal ékített, groteszk fintorával is karakteres arcmása, Nagysándor tömbös, pattintott kis már- ványalokjai, Szabó Iván kecses aktja és két nagyszerű művész munkái: Ligeti Erika bájosan esetlen, szellemesen groteszk, nagy mesterségbeli felkészülésről és szellemi intenzitásról tanúskodó érmei és Lóránt Zsuzsa esettségükben is megejtően kedves, érzelemgazdag, festett szobrai. Egyetlen igozi, szellemes gesztus látható a tárlaton: Czinder Antal „menüje", a Szűzérmék. Nem azért kap ötös dobást Rétfalvi Sándor, Szentirmai József és Bányai József, mert díjakat koptak a mostani biennálén. ök képviselik leginkább azt a szándékot, hogy mind több eszközzel, minél összetettebb és eredeti módon töltsék meg gondolataikkal o teret. Rétfalvi nemcsak hogy anyanyelven szól plasztikáiban a pannon tájról, de gazdag emberi tartalmakat, szeretetet és hűséget, örömöt és szorongó fájdalmat egyszerre képes plasztikává sűríteni. Szentirmai Zoltán úgy ragad ki sajátos teret a térből fémvázaival, hogy azon belül egy öntörvényű világot épít föl akkor is, ha a reneszánsz eszenciáját — elemeit, hangulatát, nyugalmát — fogalmazza meg, akkor is, amikor emléket állít a magyarországi gályarab prédikátoroknak levegőbe kapaszkodó, segítségért kiáltó lapáttüskéivel. Bányai József pedig ősi jeleket vés tölgyfába, s ezekkel az újrafogalmazott hieroglifekkel küldi művészi üzeneteit. (Ilyen jelekből formál alumíniumcégért Várnagy Ildikó.) Hatost nem kell dobni, hiszen a hatos rajta van a plakáton, katológuson. A tanulság azonban mindannyiunké: (1) amíg a kisplasztikái bien- :nólévai egyidőben rendezik meg a soproni érembiennálét, (2) amíg a felkért művészek döntő többsége nincs jelen a tárlaton (3) amíg a kisplasztika műfaji reformtörekvései között a rendezők-zsürorök nem találják meg a helyes arányokat, (4) amíg hatásosabb és eredményesebb mások bőrébe bújva mimes játékot játszani önmagunk vállalása helyett, (5) amíg a divatok erőteljesebbek az igazi értékeknél (6) , ómig a biennálé nem nyeri vissza rangját és méltóságát, addig torzó-kiállítások születnek és sok fontos jel, tájékozódási pont hiányozni fog a kisplasztika és az egész művészeti élet hazai térképéről. Tandi Lajos Rétfalvi Sándor: Táj—ember (II. díj). Erb János felvételei Eltolódások 1975—79 Maurer Dóra kiállítása elé 1937-ben Budapesten született. 1951—55 között a Képző- művészeti Gimnáziumba, majd 1955—61 között a Képzőművészeti Főiskolára járt, a nyomtatott grafikai tanszékre. 1962- ben tanulmányútokat tesz Európában, amelyeket rézkarcsorozatok követnek. 1967-68- ban a Künstlerhaus ösztöndíját kapja Bécsben. Azóta Bécsben és Budapesten él. — A tárlatlátogatók sokszorosított grafikusként ismerik. Mint ilyen, a legrangosabb nemzetközi biennálékon: Olaszországban, Angliában, Ausztriában, Norvégiában, Finnországban és Lengyelországban kapott díjakat. — Korábban a természeti formák átírásáról készültek munkáim, de 1971-től nálam a nyomólemez mint akcióobjekt, a nyomat mint dokumentum jelentkezik, közülük néhányat a Modern Grafika ’72 és ’76-os kiállításain láthattak Pécsett. Ezeket folyamatgrafikáknak neveztem. Újabban a lemez lépésről lépésre történő hajtogatásával, deformálásával vagy éppen elpusztításával, egymás mellé nyomtatásával, sorozat- jellegű grafikákat készítek. — Ezek sorozatműveknek tekinthetők? — Lényegében igen, de az előzetesen megadott rendszer szerint készült műveimben egy másfajta elv is érvényesül, az eltolódás elve. — Tudomásom szerint fotóval, rajzzal, festészettel, objekt- készítéssel is hasonló elképzelés szerint dolgozik. — Igen, például régebbi fotószekvenciáimban időbeli és így jelentésbeli eltolódások jöttek létre a fázisfelvételek felcserélése révén, máskor viszont a kamera elmozdulásával dolgoztam ilyen módon. — A Balázs Béla Filmstúdió K 3-as kísérleti stúdiójában több filmet is készített. Mondana ezekről néhány szót? — Szívesen, hiszen a filmek szervesen illeszkednek a fentiekhez. Például a „Keressük Dózsát" című filmemhez — mivel hiteles portré nem maradt fenn róla — hat elképzelt fejet rajzoltam meg. A raizokat vízszintesen csíkokba váqtam, falécekre raqasztottam és sínek mellett elcsúsztattam őket. Az eltolódás, a keresés sok variációra adott lehetőséqet. amelveket filmen röqzítettem. A leqújabb filmem eqy Macbeth-film és eqy kommerszfilm jeleneteit, illetve ezek amatőrszínészek által történt rekonstrukcióit tartalmazza, sajátos viszonyrendszerben, behelyettesítésekkel. — Mit állít ki Pécsett? — A kiállítás központi qon- dolata a mennyiséqi változások, eltolódások eqy fajtája: előre megadott számú és területű formák rendszere helyezkedik el egy másik adott rendszer formáin. Maurer Dóra lapunk számára készített qrafikáját a kiállítás megnyitóján, augusztus 3- án délután 4 órakor dedikálja az érdeklődőknek. P. S.
