Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-29 / 206. szám
1979. JÚLIUS 29. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Korunk nagy kérdései Interjú Berecz Jánossal, a Központi Bizottság osztályvezetőjével — Korunk jellegére vonatkozóan többféle meghatározással lehet találkozni. Melyik az, amelyik a valóságos viszonyokat a leghívebben kifejezi? — Valóban sokféle jelzővel illetik ma korunkat. Ám egy korszak lényegét a társadalmi fejlődés folyamata határozza meg. A társadalmi-gazdasági változások elemzése alapján állapíthatjuk meg konkrétan a fejlődés irányát, fő tartalmát. Ebből tűnik ki világosan, hogy melyik osztály, milyen politikai erők, szövetséges mozgalmak határozzák meg a fejlődés menetét és nyomják rá bélyegüket a jövő alakulására, formálják, határozzák meg az emberiség útjának irányát. A világban az utóbbi fél évszázad folyamán hatalmas forradalmi változások mentek végbe. E folyamat kibontakozásának kezdetén a Szovjetunió létrejöttének történelmi ténye áll. A szovjet nép alkotó munkájának eredményeként — a nehézségek ellenére —. a Szovjetunió szocialista nagyhatalommá fejlődött, és ezzel megdönthetetlen bázist teremtett a forradalmi folyamat továbbhaladásához. A fejlődés újabb jelentős tényezője a szocialista világ- rendszer létrejötte és megerősödése volt. A munkásosztály hatalma ezzel kilépett egy ország keretei közül és nemzetközi erővé vált. Az emberiség sorsának alakulását mindinkább a szocialista világrend- szer helyzete és magatartása határozza meg. A szocializmus történelmileg legyőzhetetlenné vált. Napjainkban a világban újabb hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki. A világ békés fejlődéséért és biztonságáért folytatott harcban ma három hatalmas erő egyesül: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító forradalmi mozgalom. E három erő egységes, összefogott fellépése újabb távlatokat nyit meg az emberiség jövőjéért, az imperializmus ellen folytatott harcban. A kapitalista világrendszer történelmileg visszaszorul, és az elmúlt fél évszázad folyamán súlyos vereségek érték. Nagy hiba lenne azonban lebecsülni befolyását és lehetőségeit. Bár az imperializmus általános válsága tovább mélyül, mégis hatalmas anyagi erővel rendelkezik. A nemzetközi burzsoázia gazdag tapasztalatokat halmozott fel az osztályharcban, és fokozza politikája agresszivitását. Vezetői jelentős mértékben felismerték, hogy rendszerük létéért küzdenek, s igyekeznek felhasználni a tudomány és a technika vívmányait uralmuk erősítésére, gazdaságuk fokozására, nemzetközi pozícióik védelmére. A jelenkori nemzetközi viszonyok legfontosabb realitása, elsődleges vonása tehát az, hogy két társadalmi világrend- szer és ennek megfelelően két világpolitika — szocialista, valamint kapitalista politika — létezik egyszerre és folytat egymással osztályküzdelmet globális méretekben. — Korunk jellege hogyan függ össze az emberiség legalapvetőbb mai problémáinak megoldásával, mindenekelőtt a háború és béke kérdésével, valamint a forradalom és társadalmi haladás ügyével? — Korunkban a kapitalista társadalmat világméretekben váltja fel a szocializmus. Ez az egyes népek életében konkrét forradalmi változásokat jelent és mint folyamat átfogja az egész emberiséget. Ez az esemény, akár robbanásként, akár tartós, elhúzódó folyamatként megy végbe, mindenképpen csak olyan forradalom lehet, melynek célja a szocializmus megvalósítása az adott országban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme és a Szovjetunió több mint hat évtizedes léte, majd a szocialista országok közösségének létrejötte és fejlődése történelmileg bizonyítja a korszakváltás szocialista jellegét. A szocialista orientációjú országok növekvő száma is alátámasztja ezt az értékelést. A mai korszakváltás minőségileg új tudományos-technikai feltételek között zajlik. A társadalmi célokat megvalósító osztályharc minden területen, minden felhasználható eszközzel folyik. A tudományos-technikai forradalom olyan erőket és eszközöket hozott létre, melyek hatásukban globálisak és tömegesek. Elsősorban ezektől függ minden társadalom anyagi létfeltétele, s ugyanakkor a forradalmi harc stratégiájának és taktikájának alakulását is jelentősen befolyásolják. Másrészt ezek a hatalmas erők rombolásra is felhasználhatók. A kapitalizmus elnyomó és kizsákmányoló jellege a háború állandó veszélyét hordozza magában, kockára téve az emberiség létét, az emberi civilizáció fennmaradását. Minden progresszív társadalmi erőnek és mozgalomnak számolnia kell ezzel a valósággal és lehetőséggel. A szocializmus megvalósításáért folyó osztályküzdelmet mind a nemzeti keretek között, mind a nemzetközi porondon ma úgy kell megvívni, hogy megakadályozzuk a termonukleáris világháborút és minél biztosabban kiiktassuk a háborúkat az országok kapcsolataiból. Ez bizonyosfajta együttműködést is szükségessé tesz, kompromisszumokat követel az ellentétes társadalmi osztályok intézményei között. Az együttműködés csak oly mértékű lehet, ami nem gátolja meg, nem teszi lehetetlenné a szocialista forradalmi folyamat végigvitelét, a szocialista országok vívmányainak védelmét. — Korunk legalapvetőbb kérdésével szorosan összefügg a nemzetközi enyhülés. Ezzel kapcsolatban a tapasztalatok meglehetősen erős hullámzást mutatnak. Megítélése szerint mi ennek az oka és hogyan ítélhetjük meg jelenlegi állapotát és a perspektíváját? — Való igaz: a mai helyzetet az jellemzi, hogy az enyhülés a nemzetközi viszonyok fejlődésének fő iránya, de a folyamat kétségtelenül lelassult és ellentmondásossá vált. Miért következett ez be? Az enyhülési folyamat előző szakaszában a kialakult realitásokat kellett elismertetni. Az enyhülésnek abban az időszakában nagyon jelentős eredmények születtek, különösen Európában, a szovjet—amerikai kapcsolatokban, de néhány veszélyes hidegháborús feszültséggóc felszámolásában is. A mostani szakasz eltérő. Ebben a szakaszban a megelőző, az eredményeket létrehozó erőviszonyok alapján állunk, bár a fejlődés tendenciája megerősödött a társadalmi haladás erőinek javára. Lényegében tehát az erőviszonyok azonos színvonalán kell továbblépni. Éppen ezért ezt az időszakot nem a rendkívüli, nagy eredmények, hanem az enyhülés hétköznapjain végzett szívós építőmunka jellemzi, amikor mindennap harcolni kell az újabb megállapodásokért, vagy a korábbi eredmények megvédéséért, és sokkal inkább érvényesíteni kell a kölcsönös érdeket. Ugyanakkor a burzsoázia hidegháborús körei is magukhoz tértek és az új körülmények között megtalálták a mócT- ját és lehetőségét annak, hogy nyomást gyakoroljanak a szocialista országokra, hogy akadályozzák a nemzetközi viszonyok továbbfejlesztését és hogy nyomóst gyakoroljanak saját osztályuknak azokra a köreire is, amelyek viszonylag reálisan tekintenek a nemzetközi helyzetre. Az enyhülés korábbi időszakában igazolódott, hogy ez a fejlődés elsősorban a társadalmi haladás erőinek kedvez. Éppen ezért a hidegháborús körök megpróbálják megállítani, visszafordítani a folyamatot. A viszonylag reálisabb csoportok a folyamatot lassítva keresik osztályérdekeik érvényesítésének módját, lehetőségeit a békés egymás mellett élés viszonyai között. A nagy nehézségek ellenére is optimisták lehetünk az enyhülés jövőjét illetően, ha minden érdekelt politikai erővel szívósan és következetesen harcolunk továbbfejlesztéséért. Ezt bizonyítja a szovjet—amerikai kapcsolatokban beállt javulás, a SALT—II aláírása, a különböző társadalmi rendszerű országok vezetőinek gyümölcsöző találkozói stb. — Az enyhülés útjában a fegyverkezési verseny jelenti a legfőbb akadályt, amelyet az erőpolitikát képviselő militarista körök kényszerítenek a világra. Az utóbbi években ezek egyre nagyobb aktivitást fejtenek ki, ez a körülmény milyen veszélyekre hívja fel a figyelmet? — A fegyverkezési verseny anyagi terhei általában ismertek. Nagyon sok adatot ismerünk ezzel kapcsolatban, mindnyájan tudjuk, hogy a világon most naponta 1 milliárd dollárt költenek fegyverre. Emö- gött anyagi erő van, nem papír. Tudunk más adatokat is, ezeket most nem akarom sorolni, viszont nem vizsgáljuk meg elég mélyen és közösen a mi- litarizmus szociális-társadalmi hatását. Én erre szeretném felhívni o figyelmet. Először az imperialista mili- tarizmus a társadalomban az erőszak legfőbb bázisa. Ezzel összefüggésben kell vizsgálnunk a terrorizmust is. A terrorizmus újabb hulláma a 70- es évek közepén és második felében kezdődött, megintcsak összefüggésben azzal, hogy fokozódott a fegyverkezési verseny és az ,,emberi jogok” kampánya antikommunista tartalmat kapott. Ezért szerintem a terrorizmust nem lehet csak nemzeti keretek között vizsgálni, gyökerei a nemzetközi imperializmusban és a militariz- musban vannak. Jellemző, hogy abban a pillanatban, amikor egy országban a terrorizmus nagyobb arányokat ölt, baloldalinak álcázzák, a nemzetközi forradalmi mozgalomból (vett kifejezésekkel illetik) lopott mezbe öltöztetik, és az imperialista propaganda azzal vádolja a szocialista országokat, hogy ott képezik ki ezeket a csoportokat. A militarizmus további társadalmi hatása, hogy félelmet kelt az emberekben, azt a gondolatot ülteti el, hogy „rendnek" kell lenni a társadalomban, mert ha nincs rend, akkor az nemzetközi konfliktushoz, pusztuláshoz vezethet. A rend jelszavával igyekszik a reakció fékezni a tömegek társadalmi aktivitását, azt, hogy ne vegyék saját kezükbe sorsuk irányítását. Bízzák csak ezt a Kereszténydemokrata Pártra Olaszországban, az ellenzéki pártokra Nyugat-Németország- ban és így tovább. A fejlődő világnak is különösen sokat árt az imperialista militarizmus. Mondhatjuk-e mi barátainknak, a forradalmároknak a fejlődő világban, hogy elsősorban a belső kérdésekkel foglalkozzanak, hogy oldják meg az élelmiszertermelést, hogy számolják fel az analfabétizmust, hogy szervezzék meg az egészségügyi ellátást, amikor állandó fenyegetettségben élnek. Angolának, Mozambik- nak szinte még nem volt egy nyugodt napja sem. Az állandó fenyegetéssel szemben valamilyen erőt szükséges szembeállítani, s ezért szűkös anyagi és szellemi kapacitásuk egy részét a védelemre kell fordítani. Tehát általában a fejlődő világban is az imperialista militarizmus a társddalmi haladás, a demokratikus kibontakozás alapvető ellensége. A militarizmus nemzetközi hatása az erőpolitikában nyilvánul meg. A szabad útválasztás jogának biztosításához a legkedvezőbb nemzetközi feltételt a békés, demokratikus nemzetközi viszonyok jelentik, amikor tárgyalásokkal, megegyezésekkel, kompromisszumokkal oldódnak meg a dolgok és előrehaladás van fontos nemzetközi kérdésekben. Az erőpolitika viszont ennek az enyhülési szakasznak az ellensége. Az erőpolitika gátolja az egyes országok fejlődését, gátolja a kérdések demokratikus megoldását, sőt, az erőpolitika az ellenforradalom exportjának állandó veszélyét is magában hordozza. A leszerelésért és a militarizmus ellen folytatott harc nem egyszerűen az életbenmaradásért folytatott harc, hanem a szocialista forradalom kedvező nemzetközi feltételeiért folytatott küzdelem is. A békeharcnak két alapvető tényezője van. Az egyik az az erő, amely ellensúlyozza a nemzetközi imperializmus militarista köreit, a másik a tömegek olyan mozgalma, amely arra irányul, hogy a saját kezükbe vegyék sorsuk intézését. Ha szembeállítjuk ezt a forradalmi demokratikus tömegmozgalmat, benne a kommunista pártokat is a szocialista országok katonai erejével, ha elnézzük az imperialista propagandának, hogy azonos módon kezeljen minden hadsereget, és ezzel megzavarja a tömegek gondolkodását — akkor a szocialista forradalom győzelmének, a társadalmi haladásnak és a békének nemzetközi feltételeit gyengítjük. — Az utóbbi hetek legna-' gyóbb haderejű nemzetközi eseménye volt a SALT—II aláirása. Miben látja a megállapodás jelentőségét az enyhülési folyamatban és várható-e, hogy ettől újabb lendületet kapnak a nemzetközi élet pozitív tendenciái? — A SALT-II megállapodásnak több irányú jelentősége van. Először is bizonyítja, hogy a Szovjetunió, a szocialista országok következetes békepolitikája, megegyezési készsége még a legbonyolultabb területen is előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Másrészt igazolja, hogy a hidegháborús körök mesterkedései és rágalmazási hadjáratai közepette is a világ két legnagyobb hatalmának, a szocialista Szovjetuniónak és a tőkés Amerikai Egyesült Államoknak a vezetői megtalálhatják a kölcsönös érdekeknek azt a kompromisszumát, amely az egész világ békés jövőjéhez jelentős hozzájárulás. De ne felejtsük el, hogy a SALT—II. megállapodás még nem lépett életbe. Az Egyesült Államokban ősszel kezdődik meg a ratifikálási vita a szenátusban. Az már a mai elő- csatározásokból is látható, hogy a leszerelés ellenfelei, a fegyverkezési verseny megszállottjai, — lényegében az emberiség ellenségei — nagy erőfeszítéseket tesznek a jóváhagyás megakadályozására. A leszerelésért folytatott harcnak van programja, amely reális és a néptömegek harcos fellépésével, a szocialista országok diplomáciai aktivitásával, a szociáldemokrata vezetők őszinte együttműködésével, a polgári politikusok józan, reális köreinek hozzájárulásával megvalósítható. Ezt a leszerelési programot alkotják a Szovjetunió kezdeményezései, a Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottságának budapesti ülésén kidolgozott javaslatok, a Szocialista Internacio- nálé leszerelési bizottságának lépései és a különböző leszerelési tárgyalások témái. Van miért és — a SALT—II aláírása is mutatja — lehet a siker reményében folytatni a harcot, a következetes tárgyalásokat. Rákos Imre — Esik. Ez jó a mezőgazdaságnak — mondja valaki a vonatablak mellé húzódva. Szerintem már elkésett — teszi hozzá a vele szemben ülő. A kupé harmadik utasa mutatóujját fölemelve ad nagyobb nyomatékot különvéleményének, amely szerint a termésnek - a mai öntözési technológiák ésszerű alkalmazása esetén — nem szabadna az időjárástól függnie. A három különböző vélemény foglalatául szolgáló három különböző fej mindhárom birtokosának eltérő a véleménye. Ismerve őket, máris elmondhatom: egyik sem ért a mezőgazdasághoz. Az ablak mellett ülő bölcsész, a másik jogász, a harmadik közgazdasági technikumot végzett. De lám, van véleményük a ritka természeti jelenségről. Esik. És ez most az ő gondolataikra is serkentőleg hat, nemcsak a veteményeskertek kókadozó növényeire. A három vélemény persze nem élhet meg békésen egymás mellett. Parázs csata támad köztük, amely a félhangosból lassan átcsap a felhangosba. Vélemények hullámzónak végig a peronon. Az eső miatt a vonat késik, ez újabb vélemények tömkelegét váltja ki a hazai vasúti utaztatással kapcsolatban. Az állomáson nincs elég taxi. A vélemények fekete szítokmadarakká válva röpködnek a buszmegálló felé özönlők feje fölött. Mire a busz megérkezik, az átázott ingekben ácsorgók véleménye nyomdafestéket nem tűrő színezetet ölt. Van, aki egy-két szavas formában kimondja, van, aki hazaviszi. Ezeknek a véleményeknek a zöme az egész életre, az egész világra kiterjed. Aztán eláll az eső, sütni kezd a nap, és a vélemények átszí- eződnek, a régi kókadtak he- ébe újabbak sarjadnak. Az embernek van véleménye a SALT-ról, a zöldségárakról, a nőkről, a vendéglői kiszolgálásról, a főnökéről, az olajárak és főleg a benzinárak emelkedéséről, az alkoholista szomszédról, a nyertes és vesztes csapatról, az országgyűlés legutóbbi ülésszakáról, a fakszni- zó tejcsarnoki pénztárosnőről és az új btk-ról ... Egyszóval: mindenről és mindenkiről. A legtermészetesebben önmagáról is. Szép lenne, ha éppen e végtelen sok és nyilvánvalóan helytálló vélemény forrásáról, önmagáról ne lenne véleménye ... Hogy milyenek ezek a vélemények? Sokfélék. És aligha a V kell bizonygatni, mélyen megalapozottak. — Mert én már csak fölöslegesen nem vesztegetem a szót. — Nem mondanám, ha nem olvastam volna az újságban, ha nem hallottam volna a rádióban, ha nem láttam volna a televízióban — bizonygatja szinte egybevágóan a kupé három esőszakértő utasa. Márpedig a vélemény nagy dolog. Nélküle merev dogmatizmusba halna minden. Itt vannak például a Széchenyi téri házak. Az egyik este végighallgattam egy előttük álldogáló, vitába mélyedt kisebb brigádot. — Világos, hogy a legalsó házat nem pirosra kellett volna festeni, hanem kékre, a középsőt és a harmadikat pedig éppen fordítva kellett volna színezni... — Azt nem I Ez a két szélső itt éppen jó, a középső viszont csapnivaló... — Méghogy a középső? Szerintem az a leggyengébb. — Ha rám lett volna bízva ... — Ha engem megkérdeztek volna . .. Mi mást gondolhattam volna a vita hallatán, mint hogy mi magyarok nemcsak azokban a bizonyos fekete statisztikai adatokban vezetünk a világmezőnyben, hanem vitakészségben és véleményalkotásban is. Mi mást gondolhattam volna még, mint, hogy hej de jó, hogy mindezt végre megcsinálták ... Anélkül, hogy az itt vitatkozókat megkérdezték volna, pusztán a szakemberek döntései, véleménye alapján dolgoztak. Nemrég hallottam az egyik barátomtól: — Végig kellett olvasnom egy kisebb fajta könyvtárat, hogy egyáltalán véleményt alkothassak a problémáról ... — Az nem megy — mondtam. És különben is, ha a fodrász az engedélyed nélkül leborotválja a bajuszodat, nyilván azonnal van véleményed a problémáról, anélkül, hogy könyveket olvasnál. — Így van — mondta ő. Megegyeztünk abban, hogy fölöttébb sok még köreinkben a közömbös ember, akinek egyáltalán nincs véleménye semmiről, kivéve az őt ért konkrét sérelmekről. Sőt, még több talán azoknak a száma, akiknek anélkül van különvéleménye, hogy egyáltalán valamiféle elfogadható véleménye volna ... Mert ez divatkérdés is. Manapság pedig mintha kezdene divatbajönni a különvélemény. Vagy netán más erről a véleményük? Bebesi Károly A Ganz Villamossági Művek Óbudai Gyárában gyártmányszerke- zet-váltás után szakaszolók, megszakítók és mérőváltók készülnek a különböző nagyfeszültségű távvezetékek, alállomások részére. A termékek között legújabbak a mérőváltók. Jelenleg a százhuszonhárom kilóvoltos típust gyártják, melyből az első félévben mintegy kétszázötven darabot állítottak elő. A gyár az első féléves tervét csaknem száztíz százalékra teljesítette. A képen: Szigetelik a mérőváltókat. Véleménye nincs - különvéleménye van...
