Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-28 / 205. szám
1979. július 28., szombat DunantCflt napló 3 Hangversenyek Szovjet művészek hangversenye a Reneszánsz Kőtárban Pécsi Nyári Színház Fotó: Proksza László Zongoraest Eredeti magyar néptáncokban gyönyörködhettünk S zovjet vendégek is részt vesznek az idei pécsi nemzetközi ifjúsági zenei tábor munkájában: Tatjana Ruzskova hegedűművész, Vlagyimir Tonha gordonkaművész, és Natalia Vinogradova zongoraművész. Ők voltak a Reneszánsz Kőtárban szerdán este rendezett hangverseny szólistái. Műsorukat csaknem egészében orosz és szovjet szerzők műveiből ál. Irtották össze. A nagy érdeklődéssel kísért hangversenyen hatalmas sikert aratott Vlagyimir Tonha gordonkaművész játéka. Nevét azt hiszem, minden koncertlátogatónak érdemes megtanulnio. Játéka minden tekintetben csak a legnagyobbak mértékével mérhető. Személyében olyan művészt ismertünk meg, aki hangszerét abszolút fölényesen birtokolva annok teljes eszköztárát a lehető legnagyobb természetességgel állítja a zenei kifejezés szolgálatába. Cselló- hangja fényes és hatalmas, óm ha kell megejtően lágy. Dinamikai skálája széles és teljes. A puhán éneklő fortisz- szimó éppúgy beletartozik eszköztárába, mint a feszülten izzó pianisszimó. Formólókészsé. ge biztos és világos: a kis részletek igen gondos megrajzolásán keresztül biztos kézzel vezet a mű egészének megértéséig. A tökéletes hangszeres tudás nem bír olyan erővel az interpretáció során, minta tökéletes formaérzék. Számomra a legnagyobb élményt az jelentette játékábon, hogy minden pillanatban biztosan lehetett tudni, honnan hová tart a zenei történés. A pillanatok folyamattá rendeződtek, ami nagy intenzitással, pillanatnyi kihagyást sem engedve láncolta figyelmünket az előadott műhöz. Ezen a koncerten ismét bebizonyosodott: az előadó tudása és személyes felelőssége bármilyen zenét igazzá és érdekfeszítővé tud tenni. Például Gubajdulina Kilenc Prelúdium szóló csellóra című művében — ahol minden tétel a gordonka játékmódjának egy-egy sajátos lehetőségét aknázza ki, egyszóval kimondottan technikoi fo- gantatású — ezek az apró tételek olyan folyamatot alkottak, ami nemcsak saját minőségüket igazolta vissza, hanem új jelentést is kaptak. Tatjana Ruzskova hegedű- művész tolmácsolásában a hangverseny elején két, számunkra ismeretlen művet ismertünk meg: két tételt Tan- gejev a-moll hegedű-zongora szonátájából és Avcsinyikov Szonátáját. Tatjana Ruzskova biztosan és meggyőzően játszotta e műveket Mindkettőjük zongorista partnere Natalia Vinogradova zongoraművész. Lenyűgöző ritmikai fegyelem, biztos technikai tudás és hivalkodásmentes alkalmazkodás volt mindvégig jellemző játékára. Reméljük, ez a nyári hangverseny elég volt ahhoz, hogy hivatalos szerveink (Interkon- cert, Országos Filharmónia) figyelmét felkeltse, és a hangversenyévadban is üdvözölhessük hazánkbon Vlagyimir Tonha-t. Kircsi László A Pécsi Nyári Színház programjában meghirdetett két zongoraest közül az elsőt, Jandó Jenő koncertjét vasárnap elmosta az eső. Ami az est hangszerét illeti, Jandó talán nem is járt rosszul. Az odaszállított zongora ugyanis sem hangzásában, sem mechanikájában nem felelt meg a művészi előadás követelményeinek. S még egy észrevétel: jó lenne megoldást találni olyan esetre is, ha az időjárás lehetetlenné teszi a Csontváry-udvarba tervezett előadást. A másik koncert hétfőn este hangzott el Fellegi Ádám tolmácsolásában. Fellegi műsorának első része nem volt meggyőző. Mozart c-moll fantáziája és szonátája kimerült a hangok körülményekhez képest korrekt megszólaltatásában. Beethoven op. Illés c-moll szonátája fogalom, nemcsak a zongorairodalomban. Önmagában mítosz. Egy életmű búcsúja a zongoraszonáta műfajától. Különösen a második tétel Gershwin- és De- bussy-stílusban interpretált variációit tartottuk túlzásnak. Beethoven modernsége és korszerűsége más irányban keresendő. Minden korszerű értelmezés egy jó értelemben vett komproRészlet a palóc tánc-szvitből N agyszerű néptánc-csemegét ígért a csütörtök esti program a Szabadtéri Táncszínen. A HVDSZ Bihari János táncegyüttese — az egyik legjobb, az amatőrök között — hozta el műsorát a Pécsi Nyámisszum az előadó egyéni mondanivalója és a legjobbnak ítélt klasszikus hagyományok között. Az est második felében George Crumb Makrokosmos-!!. sorozatának előadására került sor. Az amerikai zeneszerző címhasználata félreérthetetlen utalás Bartók Mikrokozmoszának. 6 kötetes sorozatára. Mintha a kezdő tétel pentaton dallamcsírákból építkező hang- rendszere is a zenei múlttal való tudatos kapcsolatteremtés lenne. Crumb nyilván azért tartja szükségesnek az elődökkel való rokonság hangsúlyozását, mivel 12 tételes — a csillagképek és holdhónapok nevével is aposztrofált — művében a zongora hangzáslehetőségeit oly mértékben igyekszik kitágítani, ami mór-mór a klasszikus értékkel és mértékkel való teljes szakítást eredményezi. Műve a kétirányú elkötelezettség nem mindig kielégítő megoldása miatt válik eklektikussá. Fellegi Ádám jó érzékkel nyúlt a darab mai közönségünk számára szokatlan hangzásvilágához, s a hallgatóság meleg fogadtatásban részesítette az ismeretlen világ avatott tolmácsolásáért. Jobbágy Valér ri Színházba. A legkevésbé rajtuk múlott, hogy végül is az előadás nem úgy sikerült, ahogy a néptánc és a népzene pécsi rajongói várták. Legjobb számaik előtt ismét közbeszólt az eső, az idei nyár úgy látszik most már elmaradhatatlan kísérője. Amit eddig láttunk, szép volt, mi több, időnként szemet gyönyörködtető. Novák Ferenc együttese rendkívül kulturáltan táncolja az eredeti magyar néptáncanyagot. A háború után felnőtt koreográfus nemzedék második generációjához tartozó, Erkel-díjas koreográfus számaiban összhangban van a tiszta folklóranyag s az újabb törekvések kifejezési formája. Novák Ferenc legjobb segítőtársa az együttes másik koreográfusa, Foltin Jolán és a művészeti munkatárs, Neuvirth Annamária. Az erdélyi, dunántúli, felső- tiszavidéki, észak-magyarországi táncok mind szépen komponált színpadi művek, csak az előadásukban éreztünk valami halvány fásultságot vagy fáradtságot. Talán a színpad nagysága lehetett szokatlan, bár ez egy ilyen rutinos együttesnél aligha elképzelhető. Tény, hogy a műsor első részében nem tudott a kellő hőfokra felforrósodni az előadás, s ezáltal a közönség hangulata sem. Érzésem szerint ebben a műsor szerkesztése is közrejátszott, hiszen majd minden táncot — de minden másodikat feltétlenül — a Vízöntő együttes zenekari betétje követett így a táncosokat nagyon keveset láttuk a színen, pedig elsősorban rójuk lettünk volna kíváncsiak, tudván, hogy a Vízöntő késő este ad még egy önálló hangversenyt a Barbakánban. A zenekari számok megtörték a műsor lendületét, s ezt különösen a szünet után sajnáltuk, amikor a két legsikeresebb, az 1978-as Táncantológión is szerepelt szómból már csak az egyiket láthattuk: o Párost, amely szellemes és lírai ötvözete a marosszéki forgatásnak és a verbunkosnak. Foltin Jolán e koreográfiája még a szemerkélő eső ellenére is meghozta a közönség kedvét Végül is négy műsorszám maradt el, amelyek közül személy szerint a mezőségi táncokból ösz- szeállított Katonabúcsút — Foltin Jolán koreográfiáját — sajnálom a legjobban, hiszen ezzel a számmal a Bihari együttes teljesen megnyerte volna a pécsi közönség szimpátiáját. A Vízöntő együttes koncertjére a zápor után sor került a Barbakánban, ám ez a kevés érdeklődő miatt inkább családi est jellegű volt. H. J. Az ártatlan T öbbféle lassúság van, jó részük unalmas, némelyikük megnyugtató, s van amelyik méltóságteljes. E jelzőt már életében kiérdemelte Luchino Visconti is. No nem lassúsága, de filmkészítő erényei miatt 1975-ben bekövetkezett haláláig a modem filmművészet nagy alkotója volt; a Rocco és fivérei, A párduc, a Fehér éjszakák máig megőrizték remek mí- vességüket, gondolatban, formában egyaránt A méltóságteljes lassúság hattyúdal-filmjének. Az ártatlannak a jellemzője. A múlt század végén játszódó történet múlt századvégi érzéseket feltételezne. De csak a történet, melyben van megcsalt férj, és megcsalt feleség, egymásrataFilmjegyzet lálás és végzet asszonya, sőt még megfagyott gyermek is. Ez utóbbit magára kicsit is adó alkotó röstellne felmelegíteni, no nem szó szerint, hanem mint dramaturgiai fogást Visconti él eme olcsó lehetőséggel, s nemcsak mert D'Annunzio regényéből készítette filmjét, s ez az epizód így mégiscsak kötelező. A film mondanivalóját többnyire abban határozzák meg, hogy az arisztokrácia bírálatát adja. Ez legalább annyira igaz, minthogy egy mű cselekménye, története azonos lenne jelentésével, noha Az ártatlanban Visconti valóban bírálja és elutasítja az arisztokráciát életmódjának üressége, tartalmatlansóga okán. Ám ehhez nem kellene megölnie egy gyereket. S hogy mégis így történik, talán azt is mondja Visconti, az arisztokrácia önmagát pusztítja el. önmagát is. S még ez a közlendő is a felszínhez tartozik, hiszen a gyerek, aki meghal, apai vonalról a „nép”-ből származik... S hogy a szűkös terjedelem kereteiben reménytelenül elemezném az okokat és okozatokat filmen belül, inkább film- művészeti párhuzamra, vagy éppen ellentétre utalok. Pár évvel korábban készítette Az ártatlannál Pasolini ödipusz- filmjét. Az eredeti korban játszódó, az eredetihez hűségesen ragaszkodó ödipusz-történetet Pasolini egy kerettörténettel vezeti be és zárja le. A film elején a múlt század végén járunk, nagypolgári családban, ahol az apa kegyetlen gyermekével, mert megzavarja sírásával a szerelmi együttlétet. A történet végén a megvakított ödipusz- ból mai számkivetett lesz, aki mellett az Internacionálét éneklő sztrájkoló munkások mennek el. A párhuzam kézenfekvő: Odipusz az apját a munkásság az őt szülő polgári rendet kell hogy elpusztítsa. A két film egybevetése a két alkotó különbségét történelemlátását is megvilágítja: a kommunista Pasolini az osztályharcban látja annak eredményét, ami Viscontinál a belső ellentmondásokban fogalmazódik meg. Hogy Visconti látásmódját mennyire határozza meg, hogy maga is az arisztokráciából származik, nem tudom, de éppen ez a filmje példázza: baloldali színezettségű, felvilágosodott, ám mégiscsak polgári gondolkodás csak hatásos látleletet adhat egy társadalom betegségéről, gyógyításra alkal. más diagnózist nem. B. L Képernyő előtt Amit nem láttunk, de láthattunk volna V égeláthatatlan sort alkotna, ha elkezdeném mondani, mi mindent láthatnánk, látnánk szívesen, mi mindent volna hasznos vagy érdekes látni a képernyőn. Értelme nem sok lenne ezt elsorolni. Amúgy is úgy vagyunk vele, hogy ez nem is jut az eszünkbe, leülünk a képernyő elé, olykor hálásan elfogadjuk azt, amiről informálnak bennünket, olykor berzenkedünk, hogy miért csinálták meg éppen ezt, miért így, miért épp ebben az időben . . . De hogy hiányoljunk eseményeket, tényeket, témákat a képernyőről? Ez nemigen divat. Hogy most mégis egy olyan műsorról szeretnék szót ejteni, amelyet nem láttunk, nem is láthattunk a képernyőn, mivel nem sugározták, mert el se készítették, annak több oka van. Egyrészt az, hogy itt Pécsett ezekben a hetekben nyári színházi események zajlanak, az itt élők tudnak róla, vagy mert maguk is nézőként részesei a dolognak, vagy legalább onnan, hogy látják a szokatlan formájú zöld sátrat a Széchenyi téren, a plakátokat, a jövés-menést. Ezért aztán, amikor a televízió Színházi albumának soronkövetke- ző főcíme megjelenik a képernyőn, s kiderül, hogy itt most a hazai nyári színházakról kívánnak körképet adni, teljes joggal véli úgy a pécsi polgár, hogy lát majd valamit a körülötte zajló nyári színházból is. Vagy megemlítik, hogy ilyen is van. De amikor ez nem következik be, csodálkozni kezd. Aztán — bizonyára — talál valami magyarázatot. Hátha valamilyen más műsorban, híradóban, valamiben emlékeznek majd meg, végtére is az átlagnéző hogyan látna be a szerkesztés rejtelmeibe. Esetleg arra gondol, nem tetszett a műsor szerkesztőinek a pécsi nyári színház. Ha nem, hát nem. Vagy arra gondol, hogy Pécs messze van Budapesttől, a benzin drága. Esetleg, hogy nincs a televíziónak kocsija. Mindent egybevetve, egy el nem készült műsoron nincs is mit meditálni. (Minden szerkesztőnek szuverén joga, hogy a rendelkezésre álló események közül a számára legérdekesebbnek tetszőt válassza ki, s amit érdektelennek ítél, kihagyja. Bizonyos esetekben persze fölmerülnek olyan objektív kritériumok, amelyek alapján egy eseménynek igenis ott a helye egy lapban vagy műsorban. Ha egy szerkesztő többízben téved, kiderül róla, hogy rossz szerkesztő. De ezt csak a be nem avatottak kedvéért magyaráztam el.) V isszatérve a lényegre: eszembe se jutott volna, hogy szóvá tegyem a képernyőn nem látott műsort, ha meg nem tudtam volna közben, hogy a pécsi nyári színházról egy műsor majdnem elkészült. A villányi szoborparkban rendezett balettbemutatóról. A televízió időben betervezhette, mert már május második felében megrendelte a stábnak a szállást. Mint utóbb kiderült, eltévesztették a dátumot. Június 14-ét adták meg július 14. helyett. Ebből két dolog következett, hogy június 14-én senki sem lakott a lefoglalt szállásokon, és hogy július 14-én nem várták foglalt szobák a tévéseket. Mindamellett mégis voltak megfelelő szobák, de nem elegendő. A hiányzó helyeket a villányi kollégiumban 4, illetve 6 ágyas szobákkal tudták volna pótolni az illetékesek. Ezt azonban a stáb nem fogadta el. Sarkon- fordult és hazament. Vélt egyéni sérelmek így növik ki magukat kultúrpolitikai kérdéssé. Nem követésre méltó gyakorlat. H. E.
