Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-23 / 200. szám

Bemutatjuk a PMSC és a PVSK új játékosait Pécsi MSC Saját nevelésű fiatalok Megyeri Károly A 18 éves csatár Mohácson kezdett és 1975-ben került Pécsre a Sportiskolához. Több­nyire a szélső poszton kapott eddig lehetőséget az ifjúsági csapatban és tagja az UEFA tornára készülő magyar ifjú­sági válogatott keretnek. Lajtai Zsolt ö is 18 éves és a RMSC saját nevelésű játékosa. A tavaszi idényben már lehető­séget kapott a tartalék csa­patban a balhátvéd posztján. Füredi Béla A Bp. Spartacus ifjúsági csapatától került a PMSC-hez az 1961-ben született kapus. A baranyai szurkolók előtt nem ismeretlen a neve, hiszen Mo­hácson kezdett és tagja volt a megyei ifjúsági válogatott­nak is. « A z NB l-es labdarúgó-csapatok számára július 7-én zárult le a villámátigazolási időszak. A hónap végéig még kiada­tással igazolhatnak új játékosokat a csapatok. Addig még kilenc nap vissza van, de az átigazolásra kiszemelt játékosok több­sége már új egyesületénél készül. Vannak még vitás kérdések, melyekre a napokban választ kapnak az érdekeltek. így még nem dőlt el, hogy az Újpestbe készülő Kiss a bajnokcsa­pat játékosa lesz, vagy marad Pécsett Amennyiben megfelelő cserejátékosokat biz­tosítanának a lila-fehérek, akkor a PMSC hoz­zájárul Kiss távozásához. Ugyancsak nem tisz­tázódott még Stájer átigazolási kérelme sem. A hírek szerint ma eldől, hogy a csatár a PVSK játékosa lesz-e újból. A PVSK tárgyal még egy gólerős csatárral, aki ugyancsak a napokban ad választ. Az említett néhány nyitott kérdés ellenére már kialakultak a keretek és komolyan folyik a felkészülés az augusztus 25-i bajnoki nyi­tányra. Ma azokat a játékosokat mutatjuk be, akiknek átigazolása már megtörtént, illetve az utánpótlásból felkerültek az első csapat keretéhez. * Pirkhoffer István Ö is 1961-ben született és két évvel ezelőtt került Vé- méndről a PMSC ifjúsági csa­patához. Eddig elsősorban kö­zéppályán szerepelt, de ját­szott már beállást is. Réfi Gábor A 20 éves csatár o PMSC saját nevelése, az elmúlt év tavaszán a Kaposvár ellen már bemutatkozott az NB l-ben. Ezután a piros-feketék egy év­re kölcsönadták az akkor még NB ll-es PVSK-nak, ahol re­mek góljaival egyik napról a másikra az érdeklődés közép­pontjába került. Most vissza­tért anyaegyesületébe. Fekete Zsolt 1961-ben született és a Pé­csi Sportiskolától vezetett az útja a serdülő mojd az ifjú­sági csapaton keresztül a fel­nőtt csapat keretéig. Tavasz- szal a tartalékban már ő ka­pott lehetőséget a balszélen. Róth Anntal 1960-ban született és a Pécsi Sportiskolánál kezdett, majd a PMSC ifjúsági csapatának lett tagja. Középhátvédként 25 alkalommal szerepelt az UEFA válogatottban és jelenleg a Japánban megrendezendő if­júsági Világ Kupára készül. Az elmúlt bajnokság utolsó for­dulójában a Bp. Honvéd el­len játszott egy félidőt az el­ső csapatban, de hivatalosan csak most lett a felnőtt keret tagja. Pécsi VSK Ismert játékosok a keretben Hosszú Zoltán A 25 éves védőjátékos nem ismeretlen a pécsi szurkolók előtt. Két évvel ezelőtt a BVSC-től került a PMSC-hez, ahol 1977 őszén beállásként biztos tagja volt a csapatnak. Ezután ritkán kapott lehetősé­get és ez év márciusában a Kaposvári Rákóczihoz igazolt. Fél év után visszatért ismét Pécsre és a jövőben az NB I. újonc csapatában szeretne bi­zonyítani. Winkler István 1954-ben született, és Bar­cson kezdte a labdarúgást. Egészen az NB lll-ig jutott el, majd katonaként a Táncsics SE megyebajnokságban sze­replő csapatában játszott. Legszívesebben a védelem bal­oldalán szerepelt. A 25 éves középpályás első egyesülete Kisdorog csapata volt. Onnét Komlóra került 1971-ben, majd egy évvel ké­sőbb a Szekszárdi Dózsát vá­lasztotta új egyesületéül. Szek- szárdról a PVSK-haz. Előző egyesületében többnyire tá­madó középpályást játszott. Iván József 1956-ban született és a Komlói Bányásznál lett igazolt labdarúgó. A bányászvárosból egy alkalommal már átigazolt a PVSK-ba, majd katonaként a Táncsicsba játszott. A lesze­relés után ismét a Komló já­tékosa lett. Édesapja éveken át NB l-es csatár volt, ő is csatárt játszik. Győri István 1958-ban született és Sziget­váron ismerkedett meg a lab­darúgással. Tagja volt a me­gyei ifjúsági válogatottnak és két éve a Szigetvár megyei L osztályú csapatának első­számú kapusa. Brezniczki László A 21 éves csatár a PMSC ifjúsági csapatában kezdett. Egy évvel ezelőtt a BTC-hez igazolt, ohol legtöbbször a csatársor balszélén szerepelt. Ikertestvére a PMSC NB l-es csapatának védőjátékosa. Gaják Géza A Szigetvár csapatának volt játékosa. Rendszerint közép­pályán kapott lehetőséget, de játszott hátvédet is. A PVSK- ban elsősorban mint középpá­lyásra számítanak rá. 1959- ben született. Jurln Csaba A Pécsi Sportiskolában kez­dett, majd a PMSC ifjúsági csapatának lett játékosa. A piros-feketéktől egy évvel ez­előtt a Pécsi Postáshoz került, és biztos pont volt középpá­lyán új csapatában. 1960-ban született. Pletykák nyár­időben Az NB l-es labdarúgó- csapatok megkezdték a fel­készülést, s a szurkolók kí­váncsian járnak ki az edzé­sekre, mustrálgatják az új szerzeményeiket Persze ez nem jelent semmit, mert sokan még a régi együttesüknél edze­nek, s maguk sem tudják, mit hoz a holnap . . . A Nagymező utcai Ope­rett presszóban természe­tesen még tart a nagy át­igazolási kampány. A jól­értesültek úgy adják, veszik a kávéházi aszta­loknál a játékosokat, mint a mosószert. A minap betértem egy feketére. Komlós Bandi barátom szintén kora­délutáni pihenőjét tartotta a presszó teraszán, — Hallottad — kezdte megrökönyödött hangon — azt mesélik itt az okosok, hogy az FC Bruges azért jön Pestre játszani a Fra­dihoz, mert szeretné Nyila­sit megszerezni. — Ez hülyeség — jelen­tettem ki kerek-perec — hiszen te is tudod, hogy ilyen fiatalon nem fogják Nyilasit kiengedni. Neki azért még le kell tenni az asztalra egy, s mást. — És azt hallottad, — folytatta Komlós — hogy Fazekas is Hollandiába tart. — Ezt nem, de ha sike­rül neki, úgy áldásom rá ... Ekkor mellém telepedett az Újpesti Dózsa egyik vezérszurkolója, a nevét szándékosan mellőzöm. Fel­háborodva mondta: — Ki hallott még ilyet a pécsiek nem hajlandók kiadni Kisst, hogy fogunk így jól szerepelni a BEK- ben. Aztán ott a másik eset, Kereki megegyezik Várhidi- val, hogy július 16-án ta­lálkoznak a Megyeri úton, végül az újságokból tudtuk meg, hogy Zalaegerszegre igazolt. Jó lenne megnéz­ni, mi, vagy ki késztette er­re, ugyanis az hírlik hogy a volt szombathelyi váloga­tott háromszázezer forintot kapott új egyesületétől Erre a badarságra már én is felkaptam a vizet és emelt hangon mondtam. — Gondolja, hogy van Magyarországon olyan marha, aki ekkora össze­get el tud hivatalosan szá­molni egyetlen játékosért? — Nyugodjon meg, a futballban nem ismernek lehetetlent. — mindta cini­kusan a fószurkoló. — Kiváncsi vagyok — vette át a szót Komlós, hogy a Volán milyen ered­ményeket ér majd el a bajnokságban. Egy biztos, Kellner, Kovács, Szepesi, Aranyosi és Vad már az ő játékosuk, egyedül Martos átigazolásán folyik még a vita ... Zajlik tehát az átigazolá­si élet, s még van majd­nem két hét. hogy eldől­jenek a nagy kérdések. Re­méljük, mindenki jól fog járni .. . Boross Dezső Hétfői □ Szöcs Lázár

Next

/
Oldalképek
Tartalom