Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-16 / 193. szám

Röntgenezett műalkotások A két helyen röntgennel átvilágított „Madonna, szentekkel” című freskó fotója Velence él (3.) Deszai lemondott Morardzsi Deszai indiai mi­niszterelnök vasárnap — helyi idő szerint az esti órákban — le­mondott. Deszai, aki valamivel több mint két esztendeig állt az indiai kormány élén, döntését a Szandzsiva Reddi államfőnél tett látogatása végeztével je­lentette be. Az államfőtől távozóban De­szai igennel válaszolt az újság­íróknak a lemondását firtató kérdéseire, majd hozzátette: az elnök felkérte a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátására. A kormányfő lemondását az tette szükségessé, hogy a kor­mányon belül kiéleződtek a po­litikai és gazdasági kérdésekről folyó viták és ennek eredménye­ként egyre többen váltak ki a Dzsanata pártot támogató par­lamenti többségből, sőt magá­ból a kormányból is. Vasárnap további három miniszter közöl­te, hogy lemond a kabinetben betöltött tisztéről. A Deszai le­mondását kiváltó okok között volt a kormányfő fia, Kanti De­szai ellen felmerült vesztegetési vád is, valamint a kormány né­hány tagjának homályos kap­csolata szélsőséges elemekkel. Az indiai parlamentben egyéb­ként hétfőre tervezték a Deszai- kormány elleni bizalmatlansági indítvány vitáját. Öngyilkos állatok? M últ év decemberében Olaszországból érke­zett a -hír, miszerint 200 juh tömeges öngyilkosságot követett el. Hasonló eset történt 1965-ben Svájcban. Ott 500 birka zúdult az egyik folyó hullámoiba és fulladt meg. 1970-ben 150 bálna igyekezett ki a flori­dai partokra. A mentők visszavonszolták őket a víz­be, de ők nyomban vissza­tértek a homokra, a biztos halálba. Ez is tömeges öngyilkos­ság volt? Vagy öngyilkos az a kutya is, mely gazdá­jának halála után nem haj­landó enni és úgy pusztul el. Alpesi vadászok mesé­lik, hogy az üldözött zerge mindig inkább a szaka­dékba ugrik, mintsem visz- szaforduljon a vadászok irányába. A magyarázat: az állatok félelme az őket üldöző vadászoktól na­gyobb, mint az ismeretlen szakadéktól való félelmük. Igaz, az emberek is gyak­ran épp számukra kilátás­talannak tűnő helyzetben követnek el öngyilkosságot. De az ember esetében ez tudatos cselekedet, amely­nek igen komoly oka van: gazdasági csőd, felbomló szerelem vagy szülői fenyí­tés és így tovább, A tudósok szerint kétségesnek tűnik az, hogy a zerge az ugrás megtétele előtt tisztában volna azial, mit is tesz. A félelem űzi, fogalma sincs, mit jelent a halál. Márpe­dig a halál fogalmának is­merete az öngyilkosság igazi mércéje. Az öngyil­kos ember tudatában van annak, mi a halál, az állat viszont nincs. Az állatokat egy-egy ve­reség valójában olyannyira megterhelheti lelkileg, hogy megtörik erejük, amely fennmaradásukat biztosítja. Ám az ilyen bú­suló állat lassan hal meg. Egy elkeseredett kutya so­hasem veti magát autó elé. Mert az állatoknál a ve­szélytől való félelem mégis erősebb, mint az életunt- ság — ebben különböznek az embertől. Rendkívül ér­telmes állatok azonban ta­lán mégis képesek arra, hogy végezzenek maguk­kal. Ezzel magyarázható az az eset is, amelyet szívesen hoznak fel bizonyítékként a tudósok. Egy delfint elad­tak egy másik állatkertnek. „Élettársának" majd meg­szakadt a szíve, állandóan nekirontott fejjel a meden­ce falának; nem nyugodott bele, míg gerince el nem tört és holtan a mélybe nem süllyedt. Kurt Waldhelm Angolában Kurt Waldheim kétnapos lá­togatásra az Angolai Népi Köz­társaságba érkezett. Az ENSZ főtitkára körúton tartózkodik Af­rikában, mielőtt kedden Libéria fővárosába, Monroviába utaz­na, ahol az Afrikai Egységszer­vezet idei csúcsértekezletét tart­ják. ♦ + MADRID: Vasárnap reg­gel Madridban, az általában baloldaliak által látogatott Par- nasillo bár közelében pokolgép robbant. A- robbanás következ­tében egy fiatal nő életét vesz­tette és további négy ember megsérült. A szemtanúk szerint a tettes egy szemeteskannába helyezte a több mint négy ki­lósra becsült robbanószerkeze­tet, majd motorkerékpáron el­robogott a helyszínről. Rendőr­ségi szakértők szerint a bomba robbanóanyaga megegyezett a Crapo terrorcsoport által már több ízben használt pokolgé­pek anyagával. + LISSZABON: Lisszabonban vasárnap kora hajnalban több száz ember, közöttük a repülő­téri irányítótorony személyzete is egy fénylő tárgyat látott át­süvíteni a főváros felett, észak— déli irányban. Ezzel egyidejűleg a központi rádióállomás adása rejtélyes okok miatt három percre megszakadt és az URH- val felszerelt taxik vételi zava­rokat észleltek. A repülésirá­nyítók szerint a tárgy bevilágí­totta az egész környéket, amint a magasban elsuhant. + BOGOTA: A kolumbiai Quimbaya város körzetében a hét közepén földcsuszamlás tör­tént és legkevesebb 26 személy életét vesztette — jelentették be a dél-amerikai ország ille­tékes hatóságai. + TOKIÓ: Szonoda Szunao japán külügyminiszter hétfőn 11 napos, öt országot érintő afri­kai körútra indul. A japán dip­lomácia vezetője Nigériába, Elefántcsontpartra, Szenegálba, Kenyába és Tanzániába láto­gat el. Elnöknő a Fehér Házban? Legyen egyszer végre nő az Egyesült Államok elnö­ke! —, követelte az a mint­egy kétezer asszony, aki szombaton az ohio állam­beli Cincinnatiban részt vett egy másodévenként sorra kerülő országos nőkonfe­rencián. A vezérszónok Pat­ricia Harris, az Egyesült Államok lakás, és városfej­lesztési minisztere volt, an­nak az öt nőnek az egyike, akinek sikerült bejutnia a washingtoni kormányba. Harris asszony és a kon­ferencia többi szónoka is azt sérelmezte, hogy nőnek még soha nem sikerült „meghódítania a Fehér Ház csúcsát” — leszámítva persze azt a néhány elnök­feleséget, akinek azért — férjeurára hatva — volt va­lami beleszólása a nagy- politikába. + BOLOGNA: Olaszország­ban a Bologna és Pescara kö­zötti 380 kilométeres autópá­lyán szombat óta egyetlen ben­zintöltő állomás sem tud üzem­anyagot adni a „megszomja­zott” gépjárműveknek, mivel nem kaptak elegendő üzem­anyagot. A benzinhiány oka az, hogy az üzemanyagárak emelé­sének bejelentése óta több olajtársaság szállítási korláto­zásokat határozott el. Huszár István az Egyesült Államokba utazott Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese Juanita Kreps kereskedelmi miniszter meghívására hivatalos látoga­tásra az Amerikai Egyesült Ál­lamokba utazott. A Miniszterta­nács elnökhelyettesét útjára el­kísérte Nagy János külügymi­niszter-helyettes, Török István külkereskedelmi miniszterhelyet­tes és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Huszár István elutazásakor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. ♦ + BELGRAD: A Jugoszláv Légitársaság, a JAT bejelentet­te, hogy a folyékony üzemanyag árának megdrágulása miatt hétfőtől megemeli a légiközle­kedési tarifát. ♦ dar ES SALAAM: Hatva­non életüket vesztették, 33-an pedig megsérültek, amikor egy túlzsúfolt autóbusz a Viktória- tóba zuhant — jelentette a Sunday News tanzániai hetilap. Csupán 13-án úszták meg sé­rülések nélkül a szerencsétlen­séget. A magántulajdonban lé­vő jármű hivatalosan csak 65 személyt szállíthatott volna, ennek ellenére a szerencsétlen­ség időpontjában 106-an utaz­tak rajta. + SZÓFIA: Emberemlékezet óta nem látott jégeső pusztított szombaton az észak-bulgáriai Vraca megyében. A természeti csapás összesen mintegy 80 000 hektáron okozott súlyos károkat a zöldség-, búza- és szőlőültet­vényekben. A kár összértéke az első becslések szerint több tíz­millió levára rúg. Ráülünk egy motoros gondo­lára. Hiába, ez az út most nem álmodozás, hanem munka, és nem illik lassan evezősben rin- gani. Odakanyarodunk a part­hoz, néhány lépés és kusza­leveles főkapun, a Porta déllé Cartán át visz az út a Sancto Stefano trecentóban épült temp­lomába. A velencei mérnökök rejtett csodákhoz visznek, ezt be is vallják: Szinyor, itt minden ap­ró utcácskában csodák vannak! — és megállítanak egy éles vo­nalú freskó előtt, Palma di Vecchio képe tárul a szemünk elé, a „Madonna szentekkel”. Tiszta színek, éles vonalak és jön a meglepetés: — Látja! — mutat egy ha­talmas fotót a három mérnök. — Ilyen volt ez 1971-ben, ami­kor lefényképeztük. Szürke kép, alig látható. De újabb fotót húznak elő: — Ez pedig a restaurálás alatt készült. Az eredeti állapot­ban lévő képet két helyen át­világítottuk röntgennel és az egészet együtt fotóztuk le. Néz­ze csak meg jól! A külső felület alól a rönt­gen teljes pompájában mutatja az eredeti freskót. A színek ki­fejező erővel élnek, a vonalak tiszták, élesek és még azt is megmutatja a röntgenkép, hogy belül a falban milyen repedés látható. Kettős öröm nézni eze­ket a fotókat. Öröm a meg­mentett Vecchio-freskó fölött és öröm a tudomány győzelme fö­lött, mert lám, ezzel a röntgen­szemmel visszapillanthattunk az elveszett múltba. Közben írom a számokat: 1973-ban 25 milliárd lírát köl­töttek el, 74-ben 60 milliárdot, majd a következő évben 90-et, 76-ban 85-öt. E számokat vég­telennek érezzük. De végtelen a tehetős velenceiek adománya is, hétjegyű számokkal lehet csak kifejezni. Beülünk a stí­lustalan, de praktikus motor­gondolába, és elhúzunk néhány állványerdő mellett. Az abla­kokban megjelennek a holló­szín hajú szinyorinák, rámoso­lyognak a városi tanács motor­gondolájára. Nem integetnek, de a tekintetük sokperces inte­getéssel ér fel. Lám, szeretik a városi tanács építési osztályát, pedig nemrég jöttek haza Mi­lánóból, „kitelepítésből”. — Megegyeztünk a milánóiak­kal, hogy ha egy új utcasoruk felépül, mielőtt beköltöznének az új lakók, fél évre átengedik egy velencei utcának. A férfiak itt maradnak a munkahelyükön, de az asszonyok és a gyerekek átköltöznek Milánóba, s ezalatt mi restauráljuk az utcát. Utána évszázadokig megint él majd minden ablak a cana- lok mentén. Befordulunk egy másik szűk canalba, az adriai víz illata árad felénk. A szinyo­rinák még néznek utánunk. (Folytatjuk) Az Autóközlekedési Tanintézet Pécsett az alábbi szaktanfolyamokat indítja! • 309. SZAKSZÁMÚ GÉPJÁRMŰVEZETŐ- ÉS KARBAN­TARTÓ SZAKMUNKÁS (csak munkaviszonyban álló gépjárművezetők részére). Tanfolyam időtartama: 34 hét Dija: 2400 Ft A gépjármű- vezető és karbantartó szakmunkás-bizonyítvánnyal rendel­kező gépjárművezetőket a 7/1973. (VII. 11.) MŰM—KPM sz. együttes rendelet értelmében egy fokkal magasabb szakmai gyakorlati idő szerinti bértétel alapján kell be­sorolni, • ELMÉLETI (KRESZ ÉS MŰSZAK), VALAMINT GYA­KORLATI SZAKOKTATÓI, • GÉPJÁRMŰ-ÜGYINTÉZŐI: gépjármű-ügyintézői munkakör betöltésére jogosít, • KÖZÚTI TARIFŐRI (BEVÉTELI ELLENŐRI) —■ középfokú szaktanfolyam. JELENTKEZNI LEHET: JÚL. 28-IG PÉCS,' HENGERMALOM U. 4. SZ. ALATT SZOMBAT KIVÉTELÉVEL NAPONTA 8— 16 ÓRÁIG. Földessy Dénes NYÁRI SZÜNIDŐS DIÁKOKAT (16 éven felül) Pepsi com­palackozáshoz alkalmaz a PANNÓNIA SÖRGYÁR A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyáregysége felvételre keres: — technológus munkakörbe elektromos mérnököt vagy üzemmérnököt — műszaki rajzolót — híradásipari technikust, vagy szakmunkást meós beosztásba — elektroműszerészeket 1—2—3 műszakos munkaidő beosztásba — mechanikus műszerészeket — esztergályos és marós szakmunkásokat — hőkezelésben jártas szakmunkást — géplakatosokat szerszámgépek javítására — hőközpontkezelőnek női munkaerőt 3 műszakban — kompresszorkezelőnek női munkaerőt 3 műszakban — férfi és női munkaerőt betanított munkára — férfi és női munkaerőt segédmunkára — takarítónőket. Jelentkezés: Pécs-Kert város Szilva u. 1—3. Munkaügy PB m Az ankarai túszdráma utolsó pillanatai. Az egyiptomi nagykövetséget körülzárt katonaság elő­készíti az utat a palesztin fegyveresek és túszaik szabad elvonulására

Next

/
Oldalképek
Tartalom