Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-15 / 192. szám

1979. július 15., vasárnap Dunántúlt napló 13 Somoza nem hátrál? A felszabadítók körülzárták Managuát Szolidaritás a nlearagual néppel zetesen Peru, Kolumbia, Vene­zuela, Ecuador és Bolívia) ar­ra készülnek, hogy elismerjék a nicaraguai nemzeti újjáépítés kormányát. A diplomata tár­gyalt az ideiglenes kormány tagjaival, s a Prensa Latina hírügynökségnek adott nyilat­kozatában a találkozó után kö­zölte: lehetséges, hogy az elis­merés már a jövő héten meg­történik. Caracasban nemzetközi érte­kezlet kezdődött, amelyet a Béke-világtanács szervezett: a találkozó jelszava: szolidaritás a nicaraguai néppel! Megnyitó beszédében a tanács elnöke, Romesh Chandra nyomatékkai hangsúlyozta, a világ összes népei követelik, hogy az Egye­sült Államok hagyjon fel a ni­caraguai nép ügyeibe történő beavatkozásával. A közép-ame­rikai ország diktatórikus rend­szere ellen küzdő hazafias erők­kel való szolidaritásról beszélt az értekezlet sok felszólalója. A Sandinista Nemzeti Felsza- badítási Front küldötte köszö­netét fejezte ki a nicaraguai haladó erőknek nyújtott támo­gatásért. A szolidaritási talál­kozón 59 állam több mint 300 képviselője vesz részt. Hie Verdet életrajza Ilié Verdet, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Román Szocialista Köztársaság mi­niszterelnöke 1925. május 10-én szü­letett Comanestiben, Bacau megyé­ben. 1945-ben felvették az RKP tag­jainak sorába. Bukarestben, a Köz­gazdaságtudományi Akadémián szer­zett diplomát. 1948 és 1965 között a pártappará­tusban töltött be felelős tisztséget. 1955-ben, a párt VII. kongresszusán az RKP Központi Bizottságának pót­tagjává, 1960-ban a Vili. kongresz- szuson pedig központi bizottsági tag­gá választották. 1965 márciusában megválasztották az RKP Központi Bizottságának tit­kárává, 1974-ben a párt XI. kong­resszusán pedig újra választották er­re a tisztségre. 1965-ben, a IX. kongresszuson az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizott­ságának póttagjává, 1966 júniusá­ban, a Központi Bizottság plenáris ülésén a végrehajtó bizottság tagjá­vá választották. Ebben a minőségé­ben újjáválasztották a párt X. és XI. kongresszusán, 1966—1974 között az RKP KB állandó elnökségének tagja volt. 1965-től a Román Szocialista Köz­társaság Minisztertanácsának elnök- helyettese, 1967-től 1974-ig pedig el­ső elnökhelyettese volt. Az 1974—78-as időszakra az RKP Központi Bizottsága titkárává válasz­totta. Ebben az időszakban, 1974— 1975 között betöltötte a gazdasági és társadalmi tevékenység munkás­ellenőrzésének központi tanácsa el­nökig 1975—1978 között pedig a gaz­dasági és társadalmi szervezési ta­nács elnöki tisztét. 1978 márciusában a kormány mi­niszterelnökének első helyettesévé, és az Állami Tervbizottság elnökévé ne­vezték ki. 1979 márciusában megválasztották a Román Szocialista Köztársaság mi­niszterelnökévé. 1961-től képviselő a nagy nemzet- gyűlésben. Párt- és állami küldöttségeket ve­zetett, vagy azok tagja volt. Munkájáért a Román Szocialista Köztársaság több érdemrendjét és kitüntetését kapta meg. 1971 máju­sában a Román Kommunista Párt fennállásának 50. évfordulóján a „Szocialista munka hőse" címmel tüntették ki. Ancstasio Somoza nicaraguai államfő titokban Guatemalá­ban járt, ahol találkozott a he­lyi kormány, illetve Salvador és Honduras képviselőivel. Hírügy­nökségek úgy tudják, hogy ka­tonai segélyt kért a szomszédos országoktól: hogy milyen vá­laszt kapott, arról nem érkez­tek hírek. Mindenesetre haza­térése után managuai bunker­jából Somoza nagy hangon ki­fejtette, hogy folytatja a harcot az ellene kelőkkel szemben és nem hajlandó megadni magát. A guatemalai látogatással „párhuzamosan” a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egységei teljes egészében kör­bezárták Managuát és 15—20 kilométeres távolságokban a fővárostól hat állást építettek ki. Olyan hírek is jöttek, hogy több sandinista előőrs behatolt magába Managuába is. Heves harcokat jelentettek az ország más frontvonalairól is: a leg­keményebb összecsapások a fővárostól keletre fekvő Grana­dánál és a még gárdista kéz­ben lévő Ehinandegánál vol­tak. Limában Peru AÁSZ-képvise- lője bejelentette, hogy az An- dok-egyezmény országai (neve­ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága Palesztin gerillák pénteken megszállták Egyiptom ankarai nagy- követségét. Képünkön: kórházba szállítják azt a diplomatát, aki az épület első emeleti ablakából kiugorva súlyos sérülést szenvedett. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megvitatta a szocialista orszá­gok kommunista és munkás­pártjai KB-titkárainak Berlin­ben, július 3—5. között tartott tanácskozásán született ered­ményeket. Az ülés jóváhagyta a szovjet küldöttség tevékeny­ségét, valamint a tanácskozá­son elfogadott, az internacio­nalista szolidaritás fokozását célzó felhívást. A Központi Bizottság nagyra értékelte Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter bécsi találkozó­ját, a SALT—II megállapodás aláírását, s leszögezte: a so­ron következő időszakban a legfontosabb feladat a Bécs- ben született megállapodások gyakorlati megvalósítása. A KB foglalkozott egyéb, időszerű nemzetközi kérdések­kel is, különös tekintettel a fegyverkezési hajsza megféke­zése, a leszerelés ügyét elő­mozdító konkrét intézkedések feladataira. Végül megállapí­totta, hogy a fejlett szocialista társadalom építésében és tö­kéletesítésében meghatározó szerepe van a testvérpártok ideológiai munkája egyez­tetésének, a tapasztalatok és információk rendszeres cseréjé­nek. ♦ ♦ ALGÍR: Az Afrikai Egy­ségszervezet küszöbön álló csúcstalálkozójáról tárgyal az algériai vezetőkkel Julius Nye- rere tanzániai elnök, aki pén­teken érkezett hivatalos láto­gatásra az észak-afrikai or­szág fővárosába. A tanzániai államfő első ízben tesz láto­gatást Algériában, ahol —az AP amerikai hírügynökség sze­rint — eddig Ben Bella őri­zetben tartása miatt nem uta­zott. ♦ KARACHI: A Korán tör­vényei alapján egy pakisztáni bíróság lopás miatt a napok­ban kézlevágásra ítélt egy tolvajt. Egy másik bíróság ko­rábban egy bankrablás négy résztvevőjét szintén kézlevá­gásra ítélt, de az amputációt még nem hajtották végre. Fel­lebbezésükre Hak tábornok­elnök börtönbüntetésre változ­tatta az ítéletet. + OLBIA: Szombaton egy vegyianyagokat szállító 1330 tonnás görög hajó kigyulladt Tavolara-sziget közelében a nyílt tengeren. Az olasz vas­utak révhajója sietett a lán­gokban álló hajó tizenhét fő­nyi személyzetének megsegí­tésére. ♦ BONN: Sem az NSZK, sem a NATO nem fog létre­hozni olyan gyorshadtestet, amelyet esetleg az olajkiter­melő országokban vetnének be - nyilatkozta Hans Spel nyugatnémet hadügyminiszter a Bild Zeitung című lapnak ar­ra a kérdésére válaszolva: ho­gyan viszonyul az NSZK az amerikaiaknak egy büntető gyorshadtest létrehozására vo­natkozó tervéhez. ♦ MADRID: Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára szombaton egynapos spanyolországi láto­gatása befejeztével elutazott Madridból. A világszervezet főtitkára madridi tartózkodása alatt megbeszéléseket folyta­tott Marcelino Oreja külügy­miniszterrel és fogadta őt I. János Károly spanyol király is. A főtitkár, úton Monrovia fe­lé, ahol részt vesz az Afrikai Egységszervezet csúcsértekez­letén, megálf az angolai fővá­rosban. ♦ BRÜSSZEL: A Belga Kom­munista Párt Központi Bizott­sága nyilatkozatban Ítélte el a belga kormány terveit, arra vonatkozólag, hogy 1200 pán­célozott járművet vásárol az Egyesült Államoktól. A kor­mány ilyen lépései határozot­tan ellentmondanak Belgium nemzeti érdekeinek — mutat rá a nyilatkozat. + HONGKONG: Hamaro­san arany érmék készülnek a szerdán lezuhant Skylab űrál­lomás maradványainak fel- használásával. Egy élelmes amerikai üzletember ugyanis ezzel az akcióval szeretne te­temes nyereségre szert tenni, és unciánként minden hitele­sített Skylab-roncsért hajlan­dó egy uncia aranyat fizetni a szerencsés megtalálóknak. Elképzelése szerint az arany­érmék darabonként egy szá­zad Skylab-fémet tartalmaznak majd.-f BELGRAD: A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Ta­nács (kormány) péntek este kiadott értesítése szerint szom­battól, július 14-től kezdődő­en Jugoszláviában emelkedett mindenfajta folyékony üzem­anyag ára. Az új árak a kö­vetkezők: szuperbenzin 13,50 dinár, normálbenzin 12,50 di­nár, gázolaj (d-1) 9,50 dinár, gázolaj (d-2) 9,40 dinár, gáz­olaj (d-3) 9,30 dinár, háztar­tási fűtőolaj 5,20 dinár lite­renként. A pakura (mazut) ára mintegy 30 százalékkal emelkedett, míg a kerozol (könnyű, repülőgépbenzin) ára 84 százalékkal drágult. + BELGRAD: Stefan Andrei román külügyminiszter jugo­szláv kollégája, Joszip Vrho- vec külügyminiszter meghívá­sára szombaton egynapos, munkajellegé látogatásra Ju­goszláviába érkezett. A román külügyminiszter megkezdte tár­gyalásait vendéglátójával. A két külügyminiszter az orszá­gaik közötti együttműködés, valamint a nemzetközi politi­ka időszerű kérdéseit vitatja meg. + WASHINGTON: Elvesztet­te kapcsolatát a lakossággal s ha vasárnapi beszéde nem hoz fordulópontot, búcsút mondhat a Fehér Hóznak — jelentette ki Carter elnök ve­zető amerikai újságíróknak. Carter áldozatokra, az élet- színvonal csökkenésére kívánja felkészíteni az országot, s az energiagondokra csak egy év­tized múlva ígér megoldást. Az elnök elismeri, hogy politikai mélypontra jutott, de azt re­méli, hogy a helyzet józan feltárásával és energiaprog­ramjával végül mégis sikert arathat — írják a lapok. Raymond Bressier, a Francia Köztársaság budapesti nagykö­vete a francia nemzeti ünnep alkalmából fogadást adott re­zidenciáján. A fogadáson részt vett Veress Péter külkereske­delmi miniszter, Buda István államtitkár, az Országos Test- nevelési és Sporthivatal elnö­ke, Nagy János külügyminiszter­helyettes, Marczali László kul­turális miniszterhelyettes, vala­mint a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos más vezető egyénisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti dip­lomáciai képviseletek több ve­zetője és tagja is. * Rómában, az olasz—magyar Davis Kupa elődöntő második napján a párosok léptek pá­lyára. Taróczy és Szőke a pén­teki gyengébb játék után most alaposan összeszedte magát, s olyan jól játszott, mint a téli hónapokban a fedettpályás Ki­rály Kupa találkozókon, hiába volt az olaszok igyekezete, amelynek eredményeként a má­sodik játszmát megnyerték és a 4. óriási küzdelmet hozott, a magyarok győztek és ezzel 2:1- re csökkent az olasz válogatott előnye. A vasárnapi két záró­mérkőzés előtt felcsillant a re­mény, bár egészen Vitka bravúr kellene, hogy sikerüljön meg­fordítani a találkozót. Taróczy, Szőke—Panatta, Bertolucci 6:3, 3:6, 6:0, 8:6. * A „Palesztin forradalom sas- madarai” nevű csoport, amely­nek tagjai felelősek Egyiptom ankarai nagykövetségének el­foglalásáért, szombaton azzal fenyegetőzött, hogy végez a túszokkal és lerombolja az épületet, ha oda behatolnak a biztonsági erők. Az említett szervezet nevében beszélő sze­mély óva intette az Egyesült Államokat és Egyiptomot, hogy saját biztonsági erőivel be­avatkozzék az ügybe. A nagy- követség épülete körül patta­násig feszült a légkör és érez­hető, hogy az ankarai ható­ságok haboznak: indítsanak akciót, vagy várják ki a to­vábbi tárgyalásokat. Hangszó­rókon próbálják megadásra bírni a terroristákat, minded­dig sikertelenül. Szemtanúk szerint a hóromemeletes kö- vetségi épület körül szorosab­bá tették a rendőri-katonai kordont. A palesztin komman­dó szombaton este az egyip­tomi nagykövetség épületéből szabadonbocsátott a túszok közül négy török állampolgárt, köztük három nőt. * A Forma—1 gépkocsik idei, 9. világbajnoki futamát, a brit Grand Prix-t szombaton Sil- verstone-ban 100 000 néző előtt rendezték meg. A „pilótáknak” 68, egyenként 4719 m-es kört kellett megtenniök. Az elsősé­get a 40 éves svájci Clay Re- gazzoni szerezte meg, akinek pályafutása alatt ez volt a 123. Grand Prix versenye, s ötödik győzelme. MILYEN A KOZEL-KELETI HELY- ZET A SZADAT—BEGIN TALÁL- KOZÓ UTÁN? A Hotel Palestina-ban, Alexandria legszebb szállodá­jában nem voltak hajlandók megszállni az izraeli küldöttség tagjai. Jelképes ez a magatar­tás: az izraeli kormány abba sem hajlandó belemenni, amit Szódat nagy szerényen kér, hogy tudniillik a palesztinok lakta terület önkormányzatát valósítsák meg. (Természetesen arról meg hallani sem akarnak Jeruzsálemben, hogy elismerjék a palesztin nép önálló állami­ságát.) Izrael csupán a palesz­tin araboknak közigazgatási szempontból való különállását kész elfogadni, s ezt tekintené a Camp David-i alku végre­hajtásának. A Szadat—Begin találkozón abban is ellentét mutatkozott, hogy Izrael folytatni kívánja a fél-katonai települések kiépíté­sét a megszállt arab területe­ken, amelyek kiürítése elől el­II hét három kérdésié zárkózik. További vitatéma Egyiptom és Izrael között — Dél-Libonon. Itt Begin kor­* mánya támogatja a szélső- jobboldali keresztény milicia tö­rekvéseit, amelyek egy kis báb­állam létrehozását célozzák. Az ellentétek dacára Szódat „barátjának" nevezte Begint, aki viszont az egyiptomi elnök békeszándékát magasztalta. A találkozóik folytatását is elhatá­rozták: augusztus végén Haifá­ban, az izraeli kikötővárosban jönnek össze ismét. MIT ÉRHETETT EL MUZOREWA WASHINGTONBAN ÉS LONDONBAN? A zimbabwei „fekete-fehér miniszterelnök”, a fehér telepe­sek érdekeit szolgáló Muzore- wa püspök a héten Washing­tonban és Londonban járt. Az angol fővárosban — a konzer­vatív kormány eddig sem titkol­ta rokonszenvét — határozott bátorítást kaphatott, az Egye­sült Államokban viszont kétér­telmű volt a fogadtatása. Egyes hivatalos közlések sze­rint az USA továbbra sem is­meri el a zimbabwei választási komédia után összetákolt kor­mányt, viszont ha ez így len­ne, akkor miért kellett Muzore- wát a legmagasabb szinten is fogadni? Mőrpediq a „minisz­terelnök" előtt megnyílt Carter elnöknek az ajtaja is. Vance külügyminiszter ugyancsak tár­gyalt a Salisburyből jött ven­déggel. Muzorewa maga volt a megtestesült magabiztosság . . . Muzorewa washingtoni és londoni útjával minden bizony. nyal foglalkozni fognak a jövő héten Libériában összeülő afri­kai csúcsértekezleten, az Afri­kai Egységszervezet állam- és kormányfői szintű tanácskozá­sán. A külügyminiszterek — elő­készítő tanácskozásukon — már megállapodtak egy pánafrikai véderő felállításában. Muzorewónak és a mögötte álló fehértelepeseknek talán mégsincs okuk a túlzott önbi­zalomra, a teljes magabiztos­ságra ... Ml LESZ CARTER „ENERGIA- CSOMAGTERVÉBEN?" Gyorsan mondjuk meg: egyelőre nem tudni. Vasárnap mondja el az amerikai rádió­és tévéállomások mikrofonjai és kamerái előtt azt a beszédet, amelyet már a múlt hét középé, re ígért, de aztán az utolsó pil­lanatban lemondta ... Nyilván nem ugyanazt a beszédet fog­ja felolvasni, hiszen jó egy hé­ten át tanácsadóival, minisz­tereivel Camp David-be, az el­nöki nyaralóba bezárkózva, új meg új intézkedésekről, refor­mokról, elképzelésekről tárgyalt Egyes hírmagyarázók szerint ez Carter „utolsó esélye", ha most kudarcot vall, akkor el­búcsúzhat az elnökjelöltségtől, attól, hogy 1980 őszén a De­mokrata Párt színeiben küzd­jön meg a választók bizalmáért. Az U. S. News and World Re­port című amerikai hetilap már­is felvetette: „ideje Carternak kiszállni!” Carter pedig nem volt még ennyire népszerűtlen, mint je­lenleg. A szokásos közvéle­ménykutatás során megkérde­zetteknek csupán a 26 százalé­ka nyilatkozott úgy, hogy meg von elégedve az elnök tevé­kenységével. A nagy többség — elégedetlen. Miért? A válasz kézenfekvő: ismét két számjegyű az infláció, újabb egymillió amerikai dol­gozó kerül az utcára, s így 6,6 százalék munkanélkülit várnak az év végére. S természetesen az üzemanyag-mizéria is bosz- szantja az amerikai polgárt, aki „országúti cirkálójába” egyre drágábban kap, ha egyálta­lán kap benzint, mivel hogy sok benzinkút üresen és zárva áll. Pálfy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom