Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-22 / 169. szám
1979. június 22., péntek Dunántúli napló 5 A szovjet vezető testületek jóváhagyták a bécsi tárgyalások eredményét A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Politikai Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Minisztertanács teljes egészében jóváhagyta Leonyid Brezs- nyev és a szovjet küldöttség tevékenységét a bécsi csúcs- találkozón. A csütörtökön este Moszkvában közzétett közlemény megállapítja, a szovjet vezető testületek mélységes megelégedésüket fejezik ki a találkozón elért eredményekkel és mindenekelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződésével a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásáról, valamint az ehhez fűzött jegyzőkönyvvel és egyéb okmányokkal, továbbá a szovjet-amerikai közös közleménynyel kapcsolatban. Látogatások Fock Jenő Szabolcs- Szatmár megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kétnapos látogatást tett Szabolcs- Szatmár megyében. Mindkét napon Mátészalka és a mátészalkai járás politikai, gazdasági és kulturális életével ismerkedett. Az első napon — szerdán — a városi-járási pártbizottság székházában Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára fogadta, majd Forgács András, a városi-járási pártbizottság első titkára tájékoztatta Mátészalka és környéke fejlődéséről. Fock Jenő ezt követően a MOM mátészalkai gyárát kereste fel. A látogatás következő állomása a Budapesti Finomkötöttárugyár mátészalkai üzeme volt. Csütörtökön Fock Jenő az 5 ezer hektáron gazdálkodó tyu- kodi Kossuth Tsz munkájával ismerkedett. Határszemlén vett részt, majd útja ismét a járási székhelyre, a szamosmenti Állami Tangazdaságba vezetett. Gáspár Sándor Szolnok megyében Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára kétnapos látogatást tett Szolnok megyében. Szerdán Szolnokra érkezésekor a párbizottsóg székházában Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első' titkára és Árvái István a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára fogadta. Gáspár Sándor ezt követően a városi párt-végrehajtóbizottság tagjaival találkozott, majd Szolnok egyik legrégibb üzemét, a MÁV járműjavítót kereste fel. Csütörtökön Gáspár Sándor, a megye nagy könnyűipari üzemét, a Martfűi Cipőgyárat kereste fel. A látogatás utolsó állomása Szolnok volt. Ott a megyei szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt a szakszervezeti mozgalom időszerű tapasztalatairól. Mitterrand lemondása Lemondott „európai" mandátumáról Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt első titkára, hogy ily- módon tiltakozzék a június 10-i nyugat-európai parlamenti szavazás franciaországi eredményeinek utólagos felülvizsgálata és módosítása miatt, amelynek következtében a szocialista lista egyik mandátumát a Simone Veil volt egészségügyminiszter által vezetett giscardista listának adták át. A választási eredményeket a törvény értelmében legkésőbb a múlt csütörtökig közzé kellett volna tenni, ehelyett azonban hosszadalmas eljárással újraszámlálták a több mint 1 millió 300 ezer érvénytelen voksot és közülük 108 ezret érvényesítettek a Simone Veil vezette lista javára. Az országos szavazatszámláló bizottság ugyanis úgy vélekedett, hogy elfogadható szavazatnak számít az is, ha valaki nem az UDF szavazólapját tette a bo- borítékba, hanem Simone Veil választási felhívását, amely hasonlított a szavazólapra. A manőver ellen nemcsak a szocialista párt, hanem a kommunista pórt is erélyesen tiltakozott, s még a nagypolgári Le Figaro is megjegyzi, hogy ez a döntés kivételezés a Veil- lista javára és „részrehajlás benyomását kelti”. Magyar vezetők üdvözlete L Brezsnyevhez és J. Carterhez Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló második szovjet—amerikai szerződés aláírása alkalmából. Losonczi Pál ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait ebből az alkalomból James Carternek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Amerikai szakértők Iránban Abbosz Amir Entezam iráni miniszterelnök-helyettes, a kormány szóvivője csütörtökön megerősítette azokat a sajtójelentéseket, hogy Iránban ,,amerikai szakértők és technikusok tartózkodnak". Entezam közölte, hogy az amerikai szakemberek a „régi rendszer által vásárolt hadianyagok és katonai felszerelések karbantartásán és javításán dolgoznak". A szóvivő leszögezte: Irán azt a feltételt szabja Washingtonnak, hogy tartsa tiszteletben a közép-keleti ország függetlenségét és ne avatkozzék be belügyeibe. Teheránban csütörtökön öttagú kurd küldöttség tartott sajtóértekezletet. Kifejtették, azért utaztak a fővárosba, hogy tanácskozzanak a kormányfővel és a központi vezetés segítségét kérjék a kurd menekültek helyzetének megoldására. A teheráni rádió jelentése szerint csütörtökön két személyt végeztek ki Iránban. * TEHERAN: Ali Szőjed Dzsavadi, az új iráni igazságügyminiszter szerdán, kinevezése napján célzott arra, hogy szorgalmazni fogja az általános amnesztiát, amelyben azokat részesítenék, akik a sah idején hivatalt töltöttek be és csak kisebb bűnöket követtek el. A közkegyelem több ezer személyt érintene. Bazar- gan miniszterelnök legutóbb kifejtette, hogy az amnesztiára szükség van, mivel a gazdaság talpraállításához több olyan régi, tapasztalt szakemberre, hivatalnokra van szükség, akit vád aló helyeztek, vagy bebörtönöztek. + ANKARA: A török parlament többsége szerda este úgy döntött, hogy további két hónappal meg kell hosszabbítani a rendkívüli állapotot az ország 19 tartományában. A jobboldali pártok a terrorizmus és a szakadártörekvések megfékezését célzó, 1978 decemberben életbe léptetett intézkedés meghosszabbítása eilen szavaztak. Cünes belügyminiszter beszámolt arról, hogy az utóbbi két hónapban csökkent a terrorista hullám. Ecevit kormányfő 1978 januári hivatalba lépése óta több mint 1500 embert gyilkoltak meg szélsőséges szervezetek fegyveresei Törökországban. + MOSZKVA: Erdőtüzeket észleltek szerdán a Szaljut—6 tudományos űrállomáson dolgozó űrhajósok a Szovjetunió Bajkálon túli területein. A krasznojarszki határterületen, az irkutszki és a bratszki területen több helyütt ég a tajga. Az űrhajósok megállapítása szerint kisebb, helyi tüzekről lehet szó és össze sem lehet hasonlítani azokkal, amelyeket Latin-Amerika és Dél-Afrika felett repülve figyeltek meg. Ott szinte elborítja az eget a dzsungelból felszálló füst. A szovjet környezetvédelmi hatóságok megteszik a megfelelő intézkedéseket az erdőtüzek eloltására. Politikai bűnper Angliában Az évszázad angol politikai bűnpere körül tovább fokozódott az izgalom, miután az esküdtek kétnapos tanácskozás után sem jutottak dűlőre Jeremy Thorpey, volt liberális pártvezér és társai ügyében. Az esküdtszék a csütörtöki napot is zárt ajtók mögött töltötte a peranyag tanulmányozásával, míg a teremben a vádlottak, az ügyvédek, a közönség és a nemzetközi sajtó zsúfolt padsorai óráról órára növekvő izgalommal várták az ítéletet. Megfigyelőkben erősödik a benyomás, hogy ha az esküdtek nem látnák bebizonyított- nak a gyilkosságra alakított bűnszövetkezet vádját, már felmentették volna a vádlottakat. A hosszúra nyúlt tanácskozás központi kérdése feltehetően a négy vádlott egyéni felelősségének megállapítása. flz utolsó filmkockák Döbbenetes képsort láthattak szerdán este az ABC-hálózat tv- híradójában az amerikai tv-nézők tízmilliói: a nicaraguai Amerika- barát diktatúra katonái agyonlőtték az ABC riporterét Bill Stewart, a társaság 38 éves munkatársa a managuai harcokról tudósított. Riportja első részében gitároztak, énekeltek az utcán Somoza diktátor ,,nemzeti" gárdájának katonái. Ezután félelmetes képeket örökített meg az operatőr: Stewartot a gárdisták másik csoportja feltartóztatta. Hiába igazolta magát a fegyvertelen újságíró: először nicaraguai tolmácsát lőtték agyon az utcán. Utána az úttestre fektették a tudósítót és géppisztolytűz végzett vele. Vance amerikai külügyminiszter tiltakozott a Somoza-rendszernéi. Stewart tragédiája 24 órával azelőtt játszódott le,, hogy az Egyesült Államok valószínűleg nyilvánosan is elejti majd azt a népelnyomó rendszert, amelyet 45 évvel ezelőtt létrehozott. 1934-ben amerikai tengerészgyalogosok verték le a Sandino tábornok vezette szabadságharcot és segítették hatalomra Somoza nemzeti gárdáját. Bill Stewart, a meggyilkolt tv- riporter utolsó előtti tudósításában kormánya számára is megszívlelendő tanulságot vont le: „Népi háború ez - évtizedek gyűlölete halmozódott fel a Somoza-család iránt” - jelentette az ABC Nicaraguából. ♦ WASHINGTON: Walter Mondale, az Egyesült Államok alelnöke augusztusban hivatalos látogatást tesz Kínában — jelentette be csütörtökön Jódy Powell, a Fehér Ház szóvivője. Carter elnök személyes megbízottjaként vendéglátóival áttekinti a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele, január 1. óta bekövetkezett nemzetközi fejleményeket és a kétoldalú kapcsolatokat — mondotta a szóvivő. Jelezte, hogy Mondale nem Carter elnök helyett utazik Pekingbe, az amerikai elnök szintén ellátogat Kinába, mielőtt elnöki megbízatása 1981 elején lejárna. Carter elnök maga is megerősítette a japán Broadcasting Corpo- rations-nak adott, csütörtökön sugárzott interjúban, hogy egy éven belül ellátogat Kinába. KÜLGUZDOSÓG Etiópia gazdasági életében az 1979—1980. évi gazdasági és társadalmi fejlesztési terv nyomán jelentős változások mennek végbe. A megújúlás első szakaszában a legfőbb figyelmet a 30 milliós lakosság élelmiszer-ellátására, létszükségletének kielégítésére, az írástudatlanság és a tömegbetegségek elleni harcra fordítják. A mezőgazdaság foglalkoztatja a lakosság 90 százalékát és elsősorban ennek a szektornak termelését növelik: kávé, gabonafélék, hüvelyesek, zöldség és gyümölcs. Ez lehetővé teszi mind a földművelők, mind az állam bevételeinek növelését, tekintve, főként ebből áll az ország exportja: kávé, hüvelyesek, olajosmagvak, bőr és szőrEtiópia gazdasági programja me. Évente 180 000 tonna kávét termelnek, amelynek 55 százalékát exportálják, ezt 1980-ra 100 000 tonnára növelik. A két fő kávétermelő tartományban 17 kávéfeldolgozó központot építenek, ami értékesebb termékek eladását teszi lehetővé. A terv egyik fontos része, hogy a gyenge termőtalajú és aszályos körzetekből a földművelőket áttelepítik az Awash folyó medencéjébe, ahol állami erőből 17 településközpontot hoznak létre egyenként 3000 családdal. E program végrehajtására országos gazdasági és politikai akció indult, amelynek eredményeként társadalmi-anyagi segítséget is kapnak az áttelepülők. Etiópia egyik legfőbb kincse a szarvasmarha, amit védeni kell a pusztító betegségektől. Idén 40 millió hízómarhót oltanak be, nagy ösz- szegeket fordítanak kutak, itatok és állatgyógyászati telepek építésére. A kétéves tervben szerepel az ipari termelés növelése is. Ebben az évben helyreállítják Asmara, Addisz-Abeba és más városok üzemeit, 45 százalékkal bővítve az ipari termelést, és újraindítják az eritreai és assabi kőolajfeldolgozó üzemeket, amelyek hivatottak a mintegy 600 000 tonna szükséglet kielégítésére. Etiópia a gazdasági fejlesztéshez több forrásból kap segítséget. A Szovjetunió az agrotechnikában és élelmiszerfeldolgozásban, tudományos téren és a szakember- képzésben nyújt segítséget, de közreműkijdik az olajfinomítók és egy hőerőmű építésében is. Csehszlovákia gép- kocsiabroncs-üzemet és cipőgyárat épít, Bulgária a halfeldolgozó ipar fejlesztését segíti, az NDK 1000 traktort szállít és a textilipart támogatja. Az OECD országok mintegy 100 millió dollár értékű magánberuházást végeztek eddig, 1,2 millió dollárt adott Algéria és Szaud-Ará- bia, de különböző országok és nemzetközi szervezetek is részt vesznek az etiópiai gazdasági program végrehajtásának segítésében. K. J. Közös Piac csúcsértekezlet Csütörtökön délben, Giscard d'Estaing francia államfő elnökletével megkezdődött a strasbourgi városháza szalonjában az EGK kétnapos csúcsértekezlete. Nagy-Britanniát elsőízben képviselik konzervatívok: Thatcher miniszterelnök és Lord Carrington külügyminiszter, Luxemburg kormányfője, Gaston Thorn pedig utoljára vesz részt ilyen megbeszélésen, hamarosan átadja helyét a keresztényszocialista Pierre Wernernek. A .csúcsértekezlet iránt a sajtó részéről óriási az érdeklődés: mintegy 900 újságírót akkreditáltak Strasbourgban. A csúcsértekezleten számos időszerű kérdés kerül szóba. A három legfontosabb téma azonban a Közös Piac általános gazdasági helyzete, az új volutáris rendszer működése és az energiaprobléma lesz.-f BONN: Carter amerikai elnök és Schmidt nyugatnémet kancellár szerdán este másfél órás telefonbeszélgetést folytatott. Carter a SALT—II. megkötésével kapcsolatban adott felvilágosításokat Schmidt kancellárnak — közölte az NSZK kormányának egyik szóvivője. A kancellár megelégedéssel fogadta az amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet államfő bécsi találkozójának eredményeit.-f GENF: Csütörtökön Géniben felújították az új tömeg- pusztító fegyverfajták és ezen belül a sugárfegyverek betiltásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokat. + BELGRAD: Morardzsi De- szai indiai miniszterelnök négynapos hivatalos, baráti látogatásának befejeztével csütörtökön Pulából, különrepülőgé- pen elutazott Jugoszláviából. Tito elnök előzőleg Brioni szigetén búcsúzott el magasrangú vendégétől. Deszai indiai látogatásra hivta meg Joszip Broz Titót, aki a meghívást elfogadta. + SZÓFIA: Ausztria nagy figyelmet szentel a Varsói Szerződés tagállamainak májusban tett javaslataira — jelentette ki Willibald Pahr osztrák külügyminiszter bolgár újságírók előtt. Az osztrák külügyminiszter szerint megkülönböztetett érdeklődésre tart számot az a javaslat, amely egy konferencia mielőbbi ösz- szehívását indítványozza az európai országok, az Egyesült Államok és Kanada részvételével az enyhülés és az államok közötti bizalom erősítése érdekében. ♦ WASHINGTON: Az Egyesült Államok szerdán végrehajtotta az idei hatodik földalatti nukleáris atomrobbantást a névadói kísérleti telepen — közölték az energiaügyi minisztériumban. A robbanótöltet csaknem 20 kilotonna volt. + NEW YORK: Carter elnök azt fontolgatja, hogy a teherfuvarozók sztrájkjának engedve, esetleg növeli a Dieselüzemanyag ellátást — közölte az elnök sajtótitkára. Az amerikai szállítóvállalatok csaknem 17 ezer céget (600 ezer jármű) tömörítő érdekvédelmi szervezete az üzemanyag- és sebességkorlátozás miatt hirdetett munkabeszüntetést. A napi ellátás ezért sok amerikai államban akadozik és számos „enyhébb" erőszakos cselekmény után a felzcklatott lakosok Alabamában megöltek egy teherautósofőrt. Minnesota államban a nemzeti gárda fegyverrel kényszerítette indulásra a benzinszállitókat. LAPZÁRTA MNK-mérkőzés. Ferencváros —Tatabánya 5:1 (3:1). üllői út, 10 ezer néző, v.: Mohácsi. Góllövők: Pogány (2), Nyilasi, Pusztai, Magyar, illetve Csapó. * Megadta magát az ír rendőrségnek Nikola Kava ja szerb nacionalista, aki szerdán hatalmába kerítette az egyik amerikai légitársaság Boeing —727-es belföldi járatát. A 45 éves géprabló, miután csütörtökön reggel repülőgépet váltott a New York-i Kennedy- repülőtéren, az Atlanti-óceánt átrepülve délután érkezett meg túszaival az írországi Shannon repülőtérre. Itt mintegy száz fegyveres rendőr vette körül a gépet, mire az eredetileg Dél-Afrikába indult gépeltérítő váratlanul megadta magát. A szerb nacionalista — túszai szabadon bocsátása fejében — azt követelte, hogy az amerikai hatóságok engedjék szabadon egy chicagói börtönben fogva tartott társát. Kovájának csütörtökön kellett volna megjelennie ítélethirdetésre egy chicagói bíróság előtt, amely azért folytatott eljárást ellene, mert több társával együtt bomba- merényleteket tervezett az Egyesült Államokban dolgozó jugoszláv diplomaták ellen. A legfelsőbb ugandai vezetésben szerdán bejelentett változás nyomán csütörtökre áttekinthetetlenné vált a helyzet a kelet-afrikai államban. A legfrissebb értesülések szerint a Yusuf Lule elnök lemondásáról szóló nyilatkozat „téves” volt. A fővárosban hatalmas tömeg- megmozdulás szerveződött Lule támogatására és a katonaság a tüntetők feloszlatására lőfegyverét használta. Kampalában már szerda este — tehát Lule állítólagos lemondása és az elnökké nyilvánított Godfrey Bi- naisa eskütétele után — megkezdődtek a megmozdulások és csütörtökön is folytatódtak.