Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-30 / 177. szám

1979. június 30., szombat Dunántúli ntrolft 3 Tüskés Tibor: Testvér­múzsák Testvérek voltak Zeusz és Mnemoszüné gyermekei, a ki­lenc múzsa. Egyaránt szerették őket az istenek — akiket da­laikkal, táncaikkal mulattattak - és a földi halandók is. Kü­lönösen a művészek, akik hoz­zájuk fordultak ihletért. A gö­rög kultúrától napjainkig meg­sokszorozódtak, differenciálód­tak a művészeti ágak. A hat alapművészet — festészet, szob­rászat, építészet, zene, tánc és irodalom — mellett századunk­ban megjelent a hetedik is, a filmművészet, melynek patró- náját hiába keresnénk Mne­moszüné lányai között. A mű­vészetek differenciálódtak, tel­jes alkotások születtek min­den területen, de soha nem váltak szét egymástól. A mú­zsák testvérisége megmoradt, a különféle művészetek együtt élnek, kapcsolódnak egymás­sal, kiteljesítik egymást, és Így teszik szebbé az életün­ket. Ilyen gondolatok jegyében született meg Tüskés Tibor könyve, a Testvérmúzsák, amely a Móra-kiadó gondozásában látott napvilágot. A kínálkozó alkalmat felfedezte egy még újabb műfaj is, a televízió, és Füzes János szerkesztésében, Wiedermann Károly rendezé­sében 50 perces színes filmet forgatott a könyv alapján az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója. A pécsi televíziósok századik filmjét vasárnap délután lát­hatták a nézők. Beszéljünk azonban Tüskés könyvéről, amely, ha úgy tet­szik, nem fedez fel új dolgo­kat. Megtesz viszont olyasmit, ami eddig jobbára elmaradt: szintézist teremj és szemléle­tet ad, kitágítja a művészetek világát, és megtanít abban el­igazodni. Tudtunk eddig is ar­ról, hogy Michelangelo szob­rász volt és festő, amellett pe­dig tökéletes architektúrájú szonetteket írt; tudtuk, hogy a világirodalom óriása, Goethe államférfi volt, mélyen foglal­koztatta földünk őstörténete, a kőzetek világa, és hogy Goe­the rajzolt; tudtuk, hogy a zene, a tánc és a képzőmű­vészet milyen tökéletes harmó­niáját valósította meg Gyagi- lev Orosz Balettje, Sztravinszkij­jal és Picassoval, tudtunk a színész Moliére-ről... Viszont a megjelenő híradások jobbá­ra egy-egy „részterületről” tá­jékoztattak bennünket, és csak a legjellemzőbb vonásokat domborították ki: a vígjáték­író Moliére-röl és az irodalom Goethe-jéről beszéltek. Tüskés Tibor könyve a teljes áttekin­tésre törekedik, s ha akár egy mondattal is, de figyel­meztet a kitekintésre, a művé­szetek kapcsolatára. A kultúra, a művészetek és a tudomá­nyok rendkívül tág tereit járja be, s ezeken érdekes, színes előadásmóddal vezeti olvasó­ját. Nem hagy tisztázatlanul fogalmakat, módot talál egy- egy jellegzetes mozzanat fel­villantására, gyönyörködtetően gazdag képanyaggal teszi szemléletessé mondanivalóját, és fejezetei végén kérdések­kel ösztönzi az olvasót a téma továbbgondolására. A Testvérmúzsáknak örülni fognak a diákok, a tanárok, a szülők, a műértők és a laiku­sok, a kezdő és haladó mű­élvezők. A könyv bizonyára bevonul majd az iskolákba és a művelődési otthonokba, me­lyekben oly sok szó esik min­dig a komplex esztétikai neve­lésről. Kézikönyvet kap ezzel az olvasó, aki a Tüskés Tibor sugallta dialektikus látásmód által maga is folytathatja fel­fedezéseit a művészetek part­talan világában­Góllos Orsolya _ Balenpróba a Táncszínen Rendhagyó dzsesszpremier Július 13-án nyit a Pécsi Nyári Színház Este 7 óra. A Káptalan utcai Szabadtéri Táncszín széksorai néptelenek, üresen várakoznak, hogy két hét múltán — remél­jük — zsúfolásig megtöltse őket a közönség. Lassan leereszke­dik az alkony. Meleg este ígér­kezik. A horizont aljáról fáradt, de még mindig hőhullámoknak is beillő sugarait küldi a le­nyugvó nap a hatalmas szín­padra, ahol a táncosok — a Pécsi BaJett tagjai — Hetényi János irányításával készülődnek a szabadtéri próba megkezdé­séhez. A két hangszórón föl­csendülnek a Tűzijáték-szvit el­ső akkordjai. Megelevenedik a tánctér, életre kel a Hőndel- muzsikára készült kedves, gro­teszk hangulatú tánckép, a Pé­csi Balett szólistájának első színpadi koreográfiája. Eck Imrét, a Pécsi Nyári Szín­ház művészeti vezetőjét a néző­tér első sorában találom. Mi­alatt a próba folyik, saját mű­ve, Pergolesi Stabat Mater cí­mű zeneművére készült új ko­reográfiája iránt érdeklődöm, amely a Balett '79 című idei be­mutató első műsorszáma lesz. — Mindenkinek vannak vágy­álma — mondja —, nekem ré­gi tervem ez a csodálatos Per- golesi-mű, amely Jacopo da Tö­di híres Mária himnusza nyo­mán született. Amikor kiderült, hogy mégis lesz nyári színház, akkor ennek a két alkotásnak az ihlető erejével elkészítettem ezt a régi tervemet. A tánckom­pozíció kicsit emlékeztet a Rek­viemre, de sokkal egységesebb, kirajzoltabb vonalakkal jelenik meg. Többsíkúbb darab. Az egyikben az anya—fiú kapcso­lat tükröződik, azzal a gondo­lattal, hogy meddig gyermek a fiú és mikortól röppen ki az anya kezei közül. Egy másik sí­kon az anya fantáziaképeket lát. Azaz, milyennek látja a kép­zeletében a megjelenő figurák­ban a fiút; hogyan testesül meg ezekben a fantóziaalakokban a jó és a rossz. Egy másik síkon azt szeretném érzékeltetni, hogy létezik egy bennünket körülvevő világ, amiben a magatartásvál­tozásai hogyan egyengetnek utat a beteljesüléshez, a dia­dalhoz. A fiú a halálból újjá­születik, Phönixként poraiból feltámad és végül felépíti a maga Pegazusát... — Voltaképp kikről van szó ebben a táncjátékban? — Mindenkiről, aki képes eredményekre, önmaga megva­lósítására — újjászületésre; amikor eljut ahhoz a diadal­hoz, amiben érzi, hogy elkezde­nek hinni neki. Ez a világra va­ló hatni tudás érzése és helyze­te. amely folyamat, küzdelem eredménye, s amely mindig va­lamilyen fajta kívülállásból kez­dődik, indul el... Eck Imre új műve, úgy érzem, egy kicsit önvallomás is — vagy több annál. Mindenesetre várhatóan ebben a művében is folytatódik azoknak a koreog­ráfiáknak a sora, amelyekben az emberi élet nagy kérdéseit állítja a középpontba. A Stabat Mater táncjáték kö­veti a zenemű 13 tételes szer­kezetét. A tánc és a muzsika egymás mellé rendelve jelenik meg. A teljes együttes táncolja oly módon, hogy a kar funk­cióját egy speciális kamara- struktúra egészíti ki — kettősök és hármasok szólórészeivel —, ugyancsak egymásmellettiség- ben megteremtve a mű nivellált egységét. Az anya szerepét Uhrik Dóra, a fiút Bauer József táncolja; a szólisták: Bretus Mária, Paronai Magdolna, Hetényi János, Kuli Ferenc, Körmendy László és Hajzer Gábor. A Pécsi Szimfonikus Zenekart és a KISZ Központi Művész- együttes kórusát Jancsovics An­tal, a Győri Filharmonikusok művészeti vezetője vezényli majd; az énekes szólisták: Barlay Zsuzsa (alt) és Németh Aliz (szoprán). Bemutató: július 20-án este. A Pécsi Nyári Színház a Ver- di-rekviem szabadtéri előadá­sával nyílik meg július 13-án este. W. E. Gyarapodik a művészettörténeti adattár Tavaly 35 ezer, az idén pe­dig 10 ezernél több adattal gazdagodott a Magyar Tudo­mányos Akadémia művészettör­téneti kutatócsoportjának adat­tára. Ezt a különleges „lexi­kont” soha nem adják könyv­alakban az olvasók kezébe, hi­szen mindennap új, friss isme­retekkel gyarapodik, így soha­sem zárul le, soha nem is avul­hat el. A magyar művészek adattára már több mint 830 ezer kartotékot tartalmaz, ame­lyet csaknem kétezer kartondo­bozban tárolnak. Az információ-raktár Szent- iványi Gyula művészeti író gyűj­teményéből jött létre. A művé­szet iránt érdeklődő tudós már az 1910-es évektől gyűjtötte, rendszerezte a magyar képző- és építőművészekről megjelent újságcikkeket, információkat, ki­állítási katalógusokat. Az ösz- szegyűlt anyag adta az alapját a Magyar Képzőművészeti Lexi­kon 1915-ben kiadott első kö­tetének. A Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti ku­tatócsoportjához 1969-ben, a csoport megalakulásakor került a gyűjtemény. Az információ-raktár havonta átlagban 300—400 adattal bővül. Szép hagyománya a pécsi zenei eseményeknek a Mina­ret udvar nyári dzsessz hang­versenysorozata. A kiváló akusztikájú egykori kolostor­udvar neves együttesek és szólisták nyári pódiuma. Az afro-amerikai folklórban gyö­kerező muzsika meghitt ottho­na. A kedd esti premieren telt­házas várakozás előzte meg Pege Aladár együttesének műsorát. (A szó szoros értel­mében várakozás, ugyanis a műsort ötven perccel később kezdték, s ez az egész elő­adásra rányomta a bélyegét.) A magyar dzsessz reprezen­tánsai ezúttal adósaink ma­radtak azzal a felszabadult, életteli játékkal, melyet a mű­faj improvizatív kötetlensége lényegéből eredően megkíván. Pege Aladár bőgöjátékát számtalanszor megcsodáltuk már, most is szívesebben hal­lottuk volna bőgőn játszani a basszusgitár helyett. Annál is inkább, mert ő a bőgő igazi művésze. A két hangszer pe­dig nem ugyanaz. Az első rész rockos lükteté­sű számai közül a Cifra palo­tát körülölelő Népdalszvit ér­demeI külön említést. A többi szám kompozíciós és előadási szempontból egyaránt hiányos volt. A technikai bravúrokbain, a hangszerelés komplikációi­ban elveszett az árnyaltság. Az egysíkúságot ugyan igye­keztek pótolni a hangszerszó­lók (helyenként kiválóan sike­rült is), a görcsösség azon­ban a témákból eredt. Pege szerzeményeivel nem tudtak azonosulni a partnerek. Oly­annyira nem, hogy egyes uni- sonokat hibásan, bizonytala­nul szólaltattak meg, melyek után invenciózus játékra már nem is számíthattunk. Az est igazi sikerét a má-' sodik rész oldottabb előadá­sának tudhatjuk be. A he­lyenként felbukkanó swinges elemek tágabb lehetőséget ad­tak az improvizációk kibontá­sára. Szakcsi Lakatos Béla és Jávori Vilmos egyéni teljesít­ménye ezekben a számokban érte el azt a méltó mértéket, amelyet a közönség joggal várt tőlük. Lakatos Antal szak- szofonjátéka a ráadásként előadott blues-témábon érvé­nyesült leginkább. Mindezt sommázva, nem­csak a rendezvény, hanem a magyar dzsessz presztízse is megkívánja, hogy élvonalbeli művészeink levetkőzzék végre a hokniszellemet és vállalá­sukhoz hűen, adottságaikhoz méltóan teljesítsék értő kö­zönségük szerény elvárásait. Bornemissza Géza Folklór-..show” a színházban yy „Szuper” folklórt láthatott kedden és szerdán este a Pécsi Nemzeti Színház szépszámú közönsége; hogy még ponto­sabban fogalmazzak: szuper- folklór-show-t. Az Állami Népi Együttes műsora ugyanis bővel­kedett o látványosságokban. Kascsák Margit jelmeztervező nem sajnálta a füttert, sújtást, gyöngyöt és sarkantyút, s ugyancsak bőséggel bánt a színekkel is. így aztán a két óra alatt szemkápráztató kavalkád uralkodott a színpadon, amihez persze a koreográfiák is hoz­zásegítettek: Rábai Miklós és Létai Dezső, az együttes egyko­ri és jelenlegi művészeti veze­tőjének munkái. Vérbeli profi műsor volt, nem csoda, hogy az utolsó lakodalmas játék happy end-jelenetét háromszor tapsolta vissza a hálás közön­ség, amelynek nagy részét a baranyai termelőszövetkezetek tagjaiból verbuválták össze. Közülük soknak talán ez az előadás volt első találkozása a színházzal. A siker oka érthető: jól kép­zett táncosai vannak az együt­tesnek, a zenekar, Berki László vezetőprímás és Biró Attila kar­mester irányításával virtuóz módon muzsikált, s kitett ma­gáért a Pászti Miklós által ve­zényelt telthangú énekkar is. A „hogyannal" kapcsolatban ily módon semmi kifogásunk nem lehet. A „mit?” már an­nál nehezebb kérdés. Az együt­tes repertoárja szakmai körök­ben régóta vitatott. Véletlenül sem kívánnám untatni az olva­sót az érvek csatájának ismer­tetésével, s azok kedvét sem akarom elvenni, akiknek tetszett a műsor. (Úgysem hallgatná­nak rám.) Meg kell azonban jegyeznem —s ezt nálam jóval avatottabb szakemberek állapí­tották meg —, hogy amit az Ál­lami Népi Együttes műsorában láthatunk, nem ugyanaz a ma­gyar folklór, amit népművészet­ként tisztelünk, s ámit a ma­gyarság hosszú évszázadok alatt érlelt és csiszolt tökéle­tessé. A magyar néptáncot ők „felöltöztették,” „szalonképes­sé” és eladhatóvá tették, attól félvén talán, hogy felfokozott tempók, népszínmű-jelenetek, hujjogatások, csillámló ruha­fodrok és elcigányosított zene nélkül nem akadno ró közön­ség. Sem itthon, sem pedig — s ez a döntő — külföldön. Az együttes tagjai között so­kan vannak, akik ismerik a nép­táncmozgalom új útjait, s lát­ják, hogy mennyi minden nincs rendjén: az ország első, repre­zentatív folklór-együttese nem azt a kultúrát közvetíti a vi­lágnak, amelyet a magunkénak érzünk és amelyre joggal büsz­kék vagyunk, hanem azt, amit a külföld és a hazai közönség egy része a puszta-romantika és a több évtizedes ízlésficami- tás következtében elvár tőle. Mondom, jó néhányon felis­merték ezt az együttesen kívül és belül egyaránt. Őszintén bi­zakodunk abban, hogy e felis­merés hamarosan tettekké forr, s legközelebb már egy szemlé­letében megújult Állami Népi Együttest látunk viszont a Pécsi Nemzeti Színházban. Havasi J. Magyar-NSZK tu-film Befejeződött a Koportos forgatása Befejeződött az első magyar -NSZK koprodukciós tévéfilm — a Balázs József nagysikerű re­gényéből, Gyarmathy Lívia ren­dezésében — készülő „Kopor­tos" forgatása. Ebben egy, a családjától távol élő, félcigány származású útépítőmunkáséle­tének három napját követhet­jük nyomon. A 32 napig tartó forgatás so­rán a felvételek döntő többsé­gét Balázs József szülőfalujá­ban, a Szabolcs-Szatmár me­gyei Vitka községben készítet­ték. A film érdekessége, hogy a legtöbb szereplő — közöttük a főszereplő is — amatőr; a film­ben tulajdonképpen saját éle­tüket alakítják. Az előkészüle­tek során az alkotók az ország legkülönbözőbb helységének cigánytelepeit keresték fel, s mintegy 1000 jelentkező közül válogatták ki a legalkalmasab­bakat. A hivatásos művészek sorá­ban találjuk az Oscar-díjas Jiri Menzelt is, aki az 1966-ban bemutatott „Szigorúan ellenőr­zött vonatok" rendezőjeként és szereplőjeként érdemelte ki a rangos kitüntetést. A csehszlo­vák vendégművész mellett a Nagyváradi Magyar Színház tagja, Szabó Lajos, valamint Bencze Ferenc, Kovács János és Paláncz Ferenc formál meg jelentősebb figurát. A rendező terve, hogy a film kísérőzenéjéhez eredeti, fájdal­mas hangvételű cigányéneke­ket használ fel. A koprodukciós alkotást az NSZK-ban mutatják be először; a ZDF-televízió ősz­szel kívánja sugározni. Életre kelt a színpad A Pécsi Balett Pergolesi Stabat Mater-ét próbálja. A koreográfus: Eck Imre. Művészeti eseményekről Könyvekről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom