Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-23 / 170. szám

1979. június 23., szombat Dunántúli napló 3 Hun kori leletek Halász Béla orgonaestje ehhez járult a nem stílusos regisztrálás, amelyet az elő­adó a hamis regiszterek he­lyett választott, kényszerűség­ből. Halász Béla igazi előadói területe a francia muzsika. A Bach-kortárs Louis-Claude Da- quin bájos, karácsonyi han­gulatú IX. Noel-je telitalálat volt, majd nagy ugrással szá­zadunk francia orgonamuzsi­kájából ismertünk meg három alkotást. Érdekes volt Gaston Litaize, neves vak orgonamű­vész, szintén egy noel-témára írott variációsorozata. Olivier Messiaen Az Űr születése c. ciklusából a napkeleti bölcsek csillagkövetését figyelhettük, amint az — Károli Gáspár fordításában — „jutna és meg- állana a’ hely felett, a hol a’ gyermek vala". A hangverseny csúcspontja Charles-Marie Widor Symphonie románé-ja első tétele volt. A hatásosan felépített művet Halász Béla virtuózán, színesen szólaltatta meg. A Nevelők Háza kamarakó­rusa Tillai Aurél vezényletével Schütz-, Monteverdi- és Bach- műveket énekelt. A Székesegy­ház kissé gomolygó akusztiká­ja nem kedvezett a Schütz- műnek, és Bach Komm Jesu, komm-motettájának ritmikai bizonytalanságai is ennek tud­hatok be, bár .ezt már nem a kóruson, hanem a közönség előtt énekelték. Kiemelkedő volt viszont Monteverdi Lae- taniae della Beata Vergine c. alkotásának előadása, ame­lyet a neves együttes nemré­gen hanglemezre is énekelt. A sok szólisztikus rész bravú­ros megoldása az együttes tagjainak egyéni hangkészsé­gét és muzikalitását is bizo­nyította. Orgonán és csemba­lón Neményi Klára, gordon­kán H. Erdős Orsolya és Gó- cs/k Veronika működött köz­re. Szkladányi Péter Páratlan értékű régészeti leletre, hun kori fejedelmi fegyverekre és lószerszámokra bukkantak Pannonhalmán. Sző­lőmunkások találtak rá az ötö­dik századi tárgyakra, s mi­után kiásták az első darabo­kat, azonnal értesítették a győ­ri Xantus János Múzeumot. Nyolcvan centiméter mély­ségből került elő két jó álla­potban levő vaskard. Az egyik díszítetlen, a másiknak kereszt­vasát bordás aranylemezekkel közrefogott féldrágakő díszíti. A közelében aranylemezekkel borított vaszablát, arany díszí­tésű kantárrózsát, kardhüvely- és nyeregdíszítő aranylemeze­ket ástak ki a földből. A lemezeket halpikkely-, fe­nyőfa- és kettős körmintákkal ékesítették. A legértékesebb darab egy arany íj, amelyet korabeli szokás szerint a hun fejedelem ajándékozott a szö­vetséges germán fejedelmek­nek. Az arany új fejedelmi rang jelképe volt, de kifejezte a hunokkal szembeni aláren­deltséget is. Sokrétű választék Móricz könyveiből A hazai könyvkiadók a Mó- ricz-centenárium kapcsán gaz­dag, sokrétű választékot kí­nálnak: fő művei új kiadás­ban jutnak el az olvasókhoz, s nagy számban jelenik meg a magyar irodalom kiemelke­dő alakjáról szóló kiadvány is. Több tudományos mű, a népszerűsítést szolgáló isme­retterjesztő könyv, tanulmány és esszékötet sokoldalúan mu­tatja be az író életét, mun­kásságát. A centenárium al­kalmából több mint húsz kö­tet jutott, illetve jut a köny­vesboltokba. A Boldog ember című szo­ciografikus ihletettségű mun­kája önálló kötetben, és az öt regényét közreadó Remekírók- sorozatban is napvilágot lá­tott a Szépirodalmi Kiadónál. A Móricz Zsigmond életműso­rozat hatodik kötete már az év elején a könyvesboltokba került, 5 négy regényét, köz­tük az önéletrajzi „Életem re­gényé"^ is tartalmazza. Né­hány év alatt immár negyed­szer, külön kötetben jelenik meg az „Erdély”. Hiányt is pótol a jubileumi könyvkiadás: a Móra, a Pipacsók a tenge­ren című, korai — bár végle­ges formájában csak 1938- ban kinyomtatott — Móricz-re- gényt tette közzé. A népszerű Olcsó könyvtár sorozatban is négy alapvető művét adták ki a jubileumra. A „Fáklya”, „A pillangó”, a „Kivilágos kivirradtig” és az „Úri muri” címűt. Sokszor sétál egyedül. Szin­te mindig ugyanabban a ru­hában, és az elmaradhatatlan esőköpennyel. Magányos em­ber, a magányosok ridegsége nélkül. Mindig tud egy jó szóviccet, kapásból. De ha ze­néről beszél, egy nagy mű­veltségű, mélyen gondolkodó művész képe tárul elénk. Vá­rosunk szülötte, és több évti­zede koncertező orgonaművé­szünk. Vajon eléggé ismerjük Halász Bélát? Az öregedő Buxtehuderól jegyezte fel a zenetörténet, hogy vénkisasszonynak induló leányát kellett feleségül ven­nie annak, aki utódja akart lenni Lübeckben. E „súlyos" teher miatt lépett vissza a csábító lehetőségtől Händel, Mattheson, majd 1705-ben Bach. De a „sztori” mellett azt is tudjuk, hogy nagy mű­vész volt, tőle az ekkor 20 éves Bach sokat tanult mind orgonálásban, mind zeneszer­zésben. örömmel hallgattuk így Buxtehude a-moll prelú­dium és fúgáját, mert a ki­sebb mesterek ismeretével a géniuszok világáról is többet tudhatunk meg. Kevesebb örö­met okozott Bach c-moll pas- sacaglia és fúgája (BWV. 582.) a ritmikailag eléggé pon­tatlan előadás miatt. Mind­BALRÚL A FINN KÓRUS> JOBBRÓL AZ NDK-BELI ÉNEKKAR Finn gyermekkar hangversenye A Berlini Rádió Gyermekkórusának szereplése Komlón A Magyar Rádió gyermek­kara vendégeként, a nemzet­közi gyermekév alkalmából hazánkban tartózkodó Finn Rádió gyermekkara csütörtö­kön este hangversenyt adott az Ifjúsági Házban. Az est első részében két pécsi gyer­mekegyüttes működött közre. Az Építők úti Általános Isko­la kórusa (karvezető Nyári Józsefné) ízlésesen összeállí­tott és szép hangon előadott, rövid műsorával aratott sikert. A Pécsi Úttörő Fúvószenekar Auth Vilmos vezényletével két induló mellett három igényes és terjedelmes koncertdarabot játszott, kidolgozotton, ritmi­kailag pontosan. Más kérdés, hogy a fúvószenekar kellett-e ebbe a műsorba, amely anél­kül is kerek lett volna, így el­viselhetetlenül hosszúra nyúlt. Helsinki vendégeink finn népdal-feldolgozásokkal kezd­ték műsorukat. A mi fülünk számára kissé egyhangúnak tűnő dalokat kristálytiszta, szé­pen csengő hangon, kidolgo­zotton adták elő. Hangzásuk homogén, a szólamok aránya kiegyenlített volt. Hangszínűk jellegzetesen északi: fényes, erőteljes, de a magyar gyer­mekkarokénál „egyenesebb”, kevésbé árnyalt.­A kortárs kóruszene előadá­sa nemcsak nálunk, de Finn­országban is komoly intoná­ciós és énektechnikai nehéz­ségek elé állítja az előadó­kat. A helsinki gyerekek köny- nyedén győzték az akadályo­kat: Toivo Kuula, lllka Kuusis- to, Aulis Salinnen, Tauno Marttinen darabjai hibátlan, szép előadásban hangzottak el. Kodály Pünkösdölő je annyi­ra mélyen gyökerezik a ma­gyar nyelvbe és néphogyo- mányba, hogy idegen számá­ra nagy nehézséget jelent hi­teles megszólaltatása. Heinz Hofmann, a finn gyermekkar karnagya pontoson megtartot­ta a partitúra előírásait, s ta­lán valamelyik magyar együt­tes hangfelvételét is tanulmá­nyozta, így értelmezése sok vonásában megközelítette a mű bennünk élő képét. Min­den bizonnyal ezzel érdemelte ki a közönség hosszan tartó tapsát. Befejezésül a magyar és finn gyerekek együtt adták elő Kodály Békedalát. A sok­szor hallott darab ezúttal szo­katlanul mély hatást tett a hallgatókra. Talán azért, mert ezek a gyerekek Helsinkiből jöttek, az ő ajkukon különös hangsúlyt koptak Weöres Sán­dor szavai: „a virág, a 9YÚ- mölcs békét vár..." Dobos L. ünnepi hangulatú esemény színhelye volt csütörtök este a komlói pártszékház nagyterme. A Magyarországon vendégsze­replő Berlini Rádió Gyermekkó­rusát látták vendégül a kom­lóiak saját kórusukkal közösen rendezett hangversenyen. A 40 tagú gyermekkar 23 éve alakult. Gyakori és rendszeres szereplői a berlini rádiónak és az NDK hangversenyéletének. Számos külföldi siker fémjelzi működésüket. A kórus vezetője, Manfred Roost, nemzeti díjas karnagy igen impulzív típus, a megszólaltatott művek hangu­lati elemeit kidomborítva végig magas hőfokon vezette kórusát. A gyermekkar a mi kategóriáink szerint már leánykar-számba vehető, hiszen a tizenkét osztá­lyos iskola utolsó négy osztá­lyának tanulói a tagjai. Hang­zásuk ezért jóval kiérleltebb és kiegyensúlyozottabb egy igazi gyermekkori hangzásnál. Szép fénnyel szólt a szoprán, zen- gően az alt, és külön öröm: telt csengéssel énekeltek a középső szólamok. Nagyon tudatos hangképzés hallatszott produk­ciójuk mögött, bár eredményeik elérésében valószínűleg igen nagy szerepe van annak, hogy a kórusnak Berlinben saját is­kolája van, ahol 8 éves kortól kezdve rendszeres zenei képzést kapnak, így merítési lehetősé­gük a kórus kialakítására nagy és a minőség megalapozott. Műsoruk sokrétűségéből villan­tottak fel néhány számot hang­versenyükön: XV. századi német népdaltól gyermekeknek írt mai művekig mindent énekelnek. Külön öröm volt két Kodály művet hallani, és az egész programnak is szép pontja volt a Hegyi éjszakák I. tételnek biztos intonációjú megszólalta­tása. A forró hangulatú hangver­seny első felében a komlói Ko­dály Zoltán ének-zene tagoza­tos Általános Iskola kórusát hallhattuk Tóth Ferenc vezetésé­vel. Az előző este ausztriai kőr­útról hazatért kórus híréhez méltóan most is magas színvo­nalon énekelt. Két hangulatos közreműködője volt még a kon­certnek, Király Csaba zongorán és a komlói Orff együttes ifj. Szabó Ferenc vezetésével. Kircsi László előtt -1 Mire megvénülünk K edves kolleginám Finn­országban képviseli színeinket, ezért bá­torkodom most helyette megírni a hétvégi tv- jegyzetet. Nem kriti­kát, hanem jegyze­tet, például a „Mire megvénülünk'1 című tévé­filmsorozat befejező ré­széről. Számomra például na­gyon érdekes volt, aihogy Topándy földbirtokos ház­táji neveltjét, az ifjú Áronffy Loránd szerel­mét, vagyis a szépséges cigánylányt, Ciprát - a kastély megtámadása so­rán — egyik betyár nagy­késsel hátba dobta. Lo­ránd elkapta a tántorgó lányt, közölte vele „ .. .be­viszlek a szobámba", s amint ez látható volt (de akkor miért mondja?) be is vitte, ágyba is fektette hanyatt, mert akinek há­tába kést vágnak, azt hanyatt kell fektetni. „Nem fáj?” — tette fel a nagyon helyénvaló kér­dést az ifjú, mire a lány: „Nem. Kibírom” — vála­szolta szintén nagyon okosan. Aztán betoppan Topándy: „Mi van Cip- rával?” Az ifjú: „Megse­besült”. A földesúr, mó- riczi tömörséggel: „Lö­vés?” Az ifjú fejét rázza: „Kés!” Topándy kedélyes­re veszi a figurát: „Oh, hát oz semmi. Katona­dolog I” A lány — hátá­ban a késsel — meg­nyugszik. Aztán a két fér­fi kirohan, Topándy fut­tában odaszól Lorándnak: „Vedd a kétcsövűt és föl­mész a padlásra!” Az if­jú Loránd: „Fölmegyek a padlásról” — mondja, mert ő mindent külön megismétel. A csata után visszatér­nek a szobába, or­vos kíséretében. El­fogott oz izgalom a kép­ernyő előtt, kiszaladtam, ittam egy pohár vizet, visszaszaladtam, most jön a nagy tragédia. A lány — akinek hátába kést dobtak — kiterítve fekszik az ágyon, szép, fekete haja a fehér párnán gon­dosan elrendezve, nem nyög, nem verejtékezik, arcát nem torzítja el a kín és fájdalom — mint mondjuk fogfájás esetén - hanem „búcsúzik" sze­relmétől, mert tudja, hogy meghal. (Az orvos tétlenül ácsorog a szobában.) A „búcsú” ekképpen zajlik: Loránd feléje hajol, o ko­méra premier-planba hoz­za a két fejet, a lány az ifjú alsó ajkát valósággal beszopja, aztán nyelves csók, aztán megint az aj­kak rágása, mindezt oly vadul és túlfűtött erotiká­val, hogy már-már azt hi­szem — a regénnyel el­lentétbén —, nem is fog meghalni, hanem egy szépséges szexportival zárják le az ügyet. (Úr­isten! Milyen tüzes lány lehetett ez korábban, míg a kést nem dobták a há­tába?!) De aztán mégis meghal. N a jó. Ebből tényleg elég. Ilyen érzelgős — közhelyekkel tarkított — giccses jeleneteket már olvastam és láttam vala­mikor, a jóég tudja mikor — ponyvaregényekben, vadnyugati filmeken, Ko- sáryné Réz Lola művek­ben és falusi vécékben fölaggatott Friss Újság­regényekben. Van össze­hasonlítási tapasztalatom. E tévéfilm rendező­jének nincs. Vagy el­felejtette. Kár. R. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom