Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-02 / 149. szám
e Dunántúli napló 1979. június 2., szombat „A föld elég gazdag, hogy minden gyerek boldogan élhessen...” Újságírók a gyermekekért Nemzetközi tanácskozás Csehszlovákiában „A tömegtájékoztatási eszközök hatása a gyermekek és fiatalok nevelésére" témakörben május 22—23-án a Csehszlovák Újságírók Szövetsége nemzetközi szimpoziont rendezett Prága közelében egy szép középkori kastélyban. A tanácskozáson jelen volt Csehszlovákia szinte valamennyi gyermek- és ifjúsági folyóirata, hetilapja; ott voltak a rádiók és televíziók ifjúsági osztályai és a KGST-országok újságíró szövetségei két-kéttagú delegációval. Hazánkat a Magyar Újságírók Szövetsége megbízásából a Dunántúli Napló és a Magyar Hírlap egy-egy munkatársa képviselte. A kétnapos szimpozion baráti légkörben és kellemes hangulatban zajlott le. Ennék az oka nem annyira a nevelésügy országonkénti helyzetének, tényanyagának teljes, átfogó feltárása, inkább a tömegtájékoztatásban mutatkozó eredmények, illetve sok valóban szép és jószándékú törekvés, módszer taglalása volt, ami egyértelműen dominált a tanácskozáson. A nevelés gondjairól ritkán és általában csak érin- tőleg esett szó. A problémák fölvetése jobbára kimerült az imperialista propaganda fiatalokhoz áramló hatásának kivédésében, ellensúlyozásában, ami kétségtelenül fontos, a nevelés gondjai azonban összetettek, bonyolultabbak ennél. A tanácskozást mégis eredményesnek tartom, hiszen rávilágított; mi mindenről kellene és lehetne még beszélnünk közös dolgainkon és közös gondjainkon belül ahhoz, hogy tömegközlő eszközeink intenzívebb hatást fejtsenek ki a gyermekek és fiatalok szocialista nevelésében. A bevezető gondolat igaza jó alaphangot kölcsönzött a nemzetközi tapasztalatcserének. „A föld elég gazdag ahhoz, hogy minden gyerek boldogan élhessen rajta, s ebben sokat tehetnek a tömegközlő eszközök." A központi előadás — Jiri Fér, a prágai Mlada Fronta főszerkesztője tartotta — ehhez kapcsolódva emelte ki, hogy napjaink feladatainak, tehát a mostani generáció nevelésének eredménye majd kb. az ezredforduló táján jelentkezik. Ebben az újság, a film, a televízió a fiatalok tudatára gyakorolt erőteljes szuggesztív hatásával jut nagy szerephez. Épp ezért munkánk az ideológiai nevelés szerves része. E téren a legfontosabb megismerni, megérteni és analizálni a fiatalok életformáját, jelenlétüket és részvételüket a társadalom életében. Ki kell szűrni munkánkból a frázisokat, a sablonokat; a ,,teoretizáló" elméleti cikkek sokszor több kárt jelentenek, mint hasznot. Ideológiánk helyességének állandó bizonygatása helyett ennek az életben való bemutatására van szükség, támogatva minden újat, ami jó, hasznos és a fejlődést segíti. A korreferátumok és felszólalások többsége a lap arculatát, a rádió és a televízió gyermekeknek, fiataloknak szóló műsoridejét, műsortípusait, rovatait s mindezzel a tömeg- közlő eszközök pedagógiai törekvéseit ismertette. Némelyik felszólaló a gyermekév programjából is idézett. Eszmecserénk néhány gondolatkeltő felszólalása jól érzékelhetően figyelmet keltett. Egy szlovák pionír újság szerkesztője nagyon fontosnak jelezte megtalálni azt a kulcsot, ami ajtót nyit a gyerekek belső világába. Ehhez újra és újra meg kell ismerni a gyermeket, odafigyelve a divatokra is — amiért egy időben támadták őket. Egy prágai orvos-pszichológusnő a szexuális neveléshez kérte a tömegtájékoztató eszközök nagyobb segítségét. Ennek a problémáit ugyanis gyakran „feldobják”, de nem mernek elég őszintén beszélni róluk. A pozsonyi rádió munkatársa arra világított rá, hogy a gyerekek fejében ideológiai káosz uralkodik a fegyverkezés—béke —pacifizmus témaköreiben, ezeket sürgősen tisztázni kell. A Szovjet Újságíró Szövetség küldötte ugyancsak gyermeklapot képviselt. Tapasztalatai szerint a pionírok sokszor nagyobb bizalommal fordulnak az újsághoz, mint a szüleikhez. Következésül a lapot 70 százalékban olvasói levelek alapján szerkesztik. A demokratikus Németország küldötte kiemelte, hogy náluk a fiatalok most az NDK megalakulásának 20. évfordulójára készülnek. A román küldött a pozitív eszményképek fontosságát hangsúlyozta; a bolgár kolléga arról adott képet, mi mindent tesznek hazájában a gyermekekért. Újabb csehszlovák televíziós és rádiós felszólalások ismételten hang- goztatták azt, hogy nyugati adók hallgatása, nézettsége ferde nézeteket alakít ki a fiatalságban. Ezeket megfelelően kell cáfolnunk és hatásukat ellensúlyoznunk. A hozzászólók egy része érintette a központi előadás szerintem legfontosabb részét: az ifjúsághoz való közelítés korszerű módszereit, a szakmai színvonal fontosságát, a sablonosság veszélyét valamint a gyerekek és fiatalok részvételét a tömegtájékoztatási eszközök munkájában. Ehhez kapcsolódott a Dunántúli Napló felszólalása is. Lényege: az újságolvasóvá nevelés feladatai a magunk eszközeivel. (Pl. „Fiatalok oldala"; tánczenei irányzatok, dzsessz-koncertek, lemezek stb. kritikai, illetve értékrendeket felmutató figyelemmel kísérése; gyermekrajzok helye és jelentősége a napilapban; diákújságokkal való kapcsolat, stb.). A kétnapos szeminárium hiányosságai ellenére is sok mindenre rávilágított, ami adósságunk még a nevelésügy szocialista tartalmú orientációjában, fiatalságunk szocialista emberré formálásában. E téren Csehszlovákiában vannak jó példák. Külsőségekből ítélve legalábbis feltűnt, hogy háromnapos prágai bolyongásaink során topis öltözetű, ápolatban vagy épp föltűnösködve tébláboló fiatalokat sehol nem láttam ... A tanácskozás viszont arányaiban át is billent egy kissé ennek a tizenéves korosztálynak a nevelése felé. A gyerekekről, tehát a kisgyerekekről kevesebb szó esett. Ezért tetszett különösképpen az utolsó felszólalás, a Magyar Hírlap (Medve Imola) néhány gondolata. Ritkán szóltunk a családban való nevelésről, noha voltaképp minden itt dől el . .. Ennek hasznos része lehet az esti mese a tv-ben, ahol egy-egy szép néni szép meséket tud mondani ott a képernyőn. Egyet azonban nem tudhat: nem nyúlhat ki megsimogatni a meséket hallgató kisgyerek fejét. Pedig ez sem kevés . . . Wallinger Endre Három fiatal fotós kiállítása az Ifjúsági Házban Valaki kimegy a képből A némi magyarázatra szoruló cím szimbolikus mottója is lehetne az Ifjúsági Ház galériájában látható fotókiállításnak. Szerencsés János egyik képének adta ezt a címet, mintegy utalva arra az alkotói magatartásra, amely részint a fényképezés hagyományos fordulatainak tagadását, másrészt a műfaj kifejezési lehetőségei újabb és újabb módozatainak kísérleteit tűzi célul. A másik két kiállító, Jokesz Antal és Kerekes Gábor sem vall más elveket a korszerű fotózásról. „Valaki kimegy a képből.” Impresszionisztikus elmosódó tájban felvillanó, eltűnő, elsuhanó alak. Szerencsés János ezt az ars poeticának számító képét 1976-ban készítette. Határkő, amely a fényképezéshez való viszonyát jelzi. 28 éves, hét éve fényképez, szakmája is fényképész, a Corvina Kiadónái dolgozik. 1976 óta külföldi és több hazai kiállításon szerepelt munkáival. A mostani kiállítás egyik legsikerültebb darabja Genetikus portré-ja. Jokesz Antal túlnyomórészt portrékkal foglalkozik. Portrék, amelyek senkire sem hasonlítanak, de mégis mindenkire. Ez a már-már frázisként ható ellentmondás utal arra, hogy az elszakadás, a hagyományos esztétikai kritériumaik tagadása sem megy egyköny- nyen. Jokesz Antal ellesett pillanatai a keresetlenség és a komponálatlanság meghökkentő erejét kívánják felhasználni a hatás fokozására. Ezek a „csípőből fényképezett" dokumentarista témák azonban érdéktelenek maradnak számunkra. Jokesz Antal 1952-ben született, a Veszprémi Moziüzemi Vállalatnál dolgozik. 1974 óta szerepel kiállításokon. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. A három kiállító közül Kerekes Gábor a rangidős, 33 éves. Fényképész szakmunkás, 9 éve fotografál aktívan. Több hazai és külföldi kiállításon szerepelt, díjak és oklevelek ismerik el tevékenységét. Első önálló kiállítása 1977-ben volt Budapesten. Ö is a tárgyias ábrázolás szószólója. Dokumentarista alkotásai a fényképész beláthatatlan kifejezési lehetőségeit sugallják.' Szerencsés János, Jokesz Antal és Kerekes Gábor több mint félszáz fotójának bemutatóját június végéig telki nt- hetik meg az érdeklődők. Proksza László * Huszonöt év, pódiumon Bánky József jubileumi hangversenye H a nemcsak a meghirdetett programot, hanem az elhangzott öt ráadásszámot is nézzük, a zongorairodalom szinte egészéből válogatta Bánky József szerda esti koncertjének műsorát. Scarlattitól Bartókig tart e hangszer tündöklése, ebből az időszakból nem találunk olyan zeneszerzőt, aki ne alkotott volna maradandót vagy éppen gondolkodása, alkotása központi problémáját fejezte ki zongorán. Nincs még egy hangszer, amely ekkora irodalommal rendelkezne. Hogy egy előadóművész ebből a gazdagságból mit vállal, tükrözi állás- foglalását emberről, világról, művészetről. Megtalálni ebben a gazdagságban őzt, amit személyes hittel és meggyőződéssel átizzítva hozzá tud tenni emberi-szellemi létünk szebbé, gazdagabbá tételéhez, önkéntelenül tódulnak ezek a gondolatok a szerda esti koncert kapcsán Bánky József eddigi pályafutására, hangversenyeire gondolva. A virtuóz, technikai leleményből (Scarlatti szonáták) kiindulva az alkotó gazdagság (Mozart: C-dúr variációk, K. 265.), a szenvedély P uskin „elég jó név" ahhoz, hogy a színes NSZK—francia film készítői ne terjesztenék, miszerint az orosz költő Hóvihar című elbeszélése nyomán készítették És az eső elmos minden nyomot .. . című filmjüket. Ám, ha ketten csinálják ugyanazt, nem azonosat, kétfélét cselekszenek. No persze, mindenkinek jogában áll, hogy „modernizáljon" klasszikus történeteket, akár annyira is, hogy jó szülő apja ne ismerjen rá az eredetire az átdolgozásban. A nyugatnémet alkotók ugyanis napjaink NSZK-jába helyezik szereplőiket; az orosz földbirtokosból nyugatnémet „vállalkozó”, azaz kapitalista lesz, az eredeti házaspárt szétválasztják, hamvas lányuk gimnazista lesz, aki még pirulát is szed, első szerelme francia diákká avanzsál (Puskin elbeszélése a napóleoni háború idején játszódik), s a második fiú (gazdag fiókkapitalista, magyarul playboy) öli meg autóbaleset során, nem az orosz tél . . . — a film egy ócska krimivé laposodik és melodrámává süllyed: a filmkockák elmosnak minden nyomot, amelyen visszajuthatnánk Puskinhoz. A képek amúgy tüchtigek és viharain (Beethoven: Apassio- nata) keresztül vezetett bennünket ez a koncert az érzelmek szépsége (Chopin: Impromtus), a visszatekintés (Kodály: Meditáció Debussy egy motívuma fölött) és nemzeti létünk (Liszt; XV. rapszódia) vállalása felé. És ahogy ez a koncert — és az ismert gazdag repertoár is — a rendet, az egyensúlyt jelentette a végletes érzelmek, a technikai nehézségek erdejében, ez o rend és biztonság hitelesíti Bánky József művészi-szakmai megnyilvánulásait. Ezt tükrözi hangszerével való kapcsolata: nem volt mű, melyet technikailag ne birtokolt volna fölényesen. Ügy tudja és ismeri hangszerét, hogy annak lehetőségeit kihasználva mindig — és természetesen ezen a koncerten is — a művekből leszűrt művészi igazságot tolmácsolta. Nem------------------*----------------s chönek, s csak úgy árad róluk a nyugatnémet életforma felsőbbrendűsége. Még a szemét is tiszta, csillogó. Egyedül a kopasz apa ellenszenves egy kicsit, az is csak azért, hogy nyo- matékosítsa a morális közhelyet, lám-lám milyen tragédiákhoz vezet, ha mások boldogságára nem figyelünk. Puskin elbeszélésének egyetlen mondatát valósítja meg a film, azt is szándéka^ ellenére Kritikának is beillik e mondat' „Az erkölcsös szólásmondások csudálatoson hasznosak olyan esetekben, amikor magunktól keveset tudunk kigondolni saját igazolásunkra." Gyermekeknek szól a francia rajzfilm, áz Aladdin és a cső-, dalámpa. Az Ezeregyéjszakából való történet újból kellemes szórakozást nyújt. Szükség is van rá, mert előtte dr. Homoki Nagy István Plútó és Puck című filmjét vetítik. Hiába magyaráztam fiamnak, hogy ez riadt vissza, és győzi a legnehezebb technikai feladatokat, mégsem lépi át a virtuóz magamutogatás határát. Biztosan és tudatosan formál: előadásában a művek világosnak és érthetőnek tűnnek, széles körű zenei tájékozottság, az adott formában megnyilvánuló érzelmek egyensúlya átsüt interpretációin. Egy évforduló mindig alkalmat ad a visszatekintésre, ösz- szegezésre. Egy művészi pálya huszonöt éves jubileumán adódó pillanatnyi elidőzés azonban inkább a perspektívákat sejdíti. Ebben a pillanatnyi lehetőségben minden pécsi zeneszerető nevében kívánok Bánky Józsefnek az eddigiekhez hasonló töretlen pályafutást mindannyiunk örömére és nemesítésére. Kircsi László csak mese, váltig nem értette, hogy miképp is követhet el büntetlenül annyi gonoszságot, rosszaságot a főszereplő két állat. Nemigen ismerem az etológiát, az állatok viselkedéstanát, de gyanítom, meglehetősen sokáig tarthatott betanítani az állatokat, hogy törjenek, zúzzanak, „jópofáskodjanak". A gyanúmat abból merítem, ahogy Homoki a film emberszereplőit beállítja. Mert például halál biztos vagyok abban, hogy két idős, piacra tartó parasztasszony, míg a buszra vár, nem iszik meg egy de- mizsonnyi vörösbort . . . Nem főfeladata egy gyereknek szóló filmnek, hogy nevelő hatása is legyen. (?) Annyit azonban elvárhatunk tőle, hogy ne rosszaságra, rombolásra tanítson. Mert Plútó és Puck ezt teszi. Nemesedj, óh, gyermeki léFILIUI JEGYZET m Es a „filmkocka elmos minden nyomot Jogos felháborodás? A nnakidején magam is olvastam Raffai Sarolta Egyszál magam című regényét. A regény nagy siker volt, s nem érdemtelenül. Most Horváth Tibor filmet rendezett a regényből, a dráma követelményeinek megfelelően sűrítve, átrendezve a regény lazább, lírával, monológgal, magyarázatokkal tűzdelt szövetét. A törté, netből sok év eseménye közül éppen az 56-os őszi napok kerültek a központba. Talán, mert így még frappánsabban, még világosabban kirajzolódtak azok a gyenge jellemek, amelyek Raffai Sarolta történetében lehetőséget teremtettek egy karrierista, önző és korrupt fiatalember hatalmának kiépítésére, a hatalommal való visszaélésre. A filmbeli Anna — a szép és tehetséges Vörös Eszter jóvoltából is — itt is főszereplő maradt, ahogyan a regényben is az volt. Jobbra vágyó, de gyenge asszony, aki nem jut túl azon, hogy tiltakozás helyett csak iszonyodjon, nem jut el a lázadásig. A regényből készült film a jó magyar tévéfilmek átlagánál volt, korrekt feldolgozás, amelynek volt atmoszférája, tanulsága, sőt magával ragadó „sztorija" is. Tegnap azonban fölhívott egy pedagógus és arra hivatkozván, hogy az egész tantestületet képviseli, felháborodását fejezte ki a film miatt, amely — szerinte — az egész magyar pedagógustársadalomra rossz fényt vet. Pedagógusnap közeledik, mondta, s íme, ezzel a filmmel köszönti a televízió az ünnepeiteket. A filmben egy egész tantestületről derült ki, mondta, hogy velejéig korrupt, gyáva, erkölcstelen. köpönyegforgató, nem volt abban a testületben egyetlen becsületes ember se. Gyermekeink megnéznek egy ilyen filmet, mondta, és másnap nekünk elébük kell állnunk •—- vajon milyen lesz így a hitelünk? Még egyetlen egyszer se látta a tévében, mondta, hogy mondjuk az orvosokat ilyen negatív színben ábrázolnák, pedig vannak tapasztalataink bőven, hogy ott is akad gyáva, korrupt alak éppen elég. M ég volna tovább, de ez a néhány észrevétel tekinthető a lényegnek. Ha így együtt újraolvasom, nem tagadhatom, hogy vannak benne igazságok. A televíziótól valóban igen ügyetlen, meggondolatlan ötlet volt éppen a pedagógusnap előestéjére időzíteni ezt a filmet. Az is igaz — ha nem tévedek —, hogy ez a film nem volt korhatárhoz kötve. Ámbár, persze intelligens gyerek nem fogja a tanárát valamelyik filmbeli alakkal azonosítani, ha nincs oka rá. Ahogy intelligens ember sincs szélese hazában, aki e film láttán azt mondaná: íme, ilyen minden pedagógus! Azt is mindnyájan jól tudjuk, hogy a művészet — ha jó —, nem azonosítható közvetlenül a pillanatnyi valósággal, nem is az a feladata, hogy megrendült presztízseket helyreállítson, a szakszervezetre tartozó feladatokat oldjon meg, és így tovább. A művészi alkotás nem foglalkozás szerint megoszló rétegekről, s nem azoknak szól, hanem mindenkinek. Hogy a negatív szereplők civil foglalkozása pedagógus, orvos, köztisztviselő, kőműves vagy egyéb, az teljesen másodlagos. U r gy hiszem, egy több mint húsz évvel ezelőtt játszódó történet, amely történetesen pedagógusokról szól, nem jellemezheti a mai pedagógusmunka mindenki által elismerten javuló színvonalát, nem sértheti azokat, akik munkájukat becsületesen végzik. Sérthet persze érzékenységeket, sőt, túlérzékenységeket, amelyeknek eisimítósa nem az irodalom, nem a művészet feladata, hanem társadalmi kérdés. H. E. Jokesz Antal fotója
