Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-03 / 119. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 119. sióm 1979. május 3., csütörtök Ára: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A nemzetközi munkásmozgalom ünnepét köszöntöttük r > m '-•’Ti . «. Színpompás felvonulás Pécsett május elsején Közérdekű konferencia a szolgáltatásról Bizonyos vagyok benne, hogy a mai napon kezdődő szolgáltatási konferencia nem csak a szakemberek érdeklődését kelti fel, hanem a lakosság is figyelemmel kiséri a megbeszélést. Mégpedig azért, mert kevés olyan területet tudnék említeni, amelyik annyira széles felületen és olyan sok emberrel lenne kapcsolatban, mint a szolgáltatások. A lakáskarbantartástól kezdve az egészen apró dolgokig — mint például egy sarokvas felszege- lése a cipőre — rá vagyunk utalva a szolgáltatásokat végző szakemberekre, vállalatokra, szövetkezetekre. Rájuk vagyunk utalva? A szó szoros értelmében. Néha mintha nagyon is tudnák ezt a szolgáltatást nyújtók, s ennek levét nemegyszer a fogyasztó issza meg. Feltételezhetően sokan vélik úgy, hogy a szolgáltatások színvonalát többek között ezen keresztül is lehet mérni: milyen módon, milyen magatartással állnak a rendelkezésünkre. A mai napon kezdődő kétnapos konferencián azonban ennél sokkal többről lesz szó. Az ország minden részéből érkező szakemberek — túl a szolgáltatások jelenének elemzésén — a jövőt is alakítják. A konzultációk, a szekcióüléseken elhang. zó korreferátumok szakmai tapasztalatai minden bizonnyal érződnek majd a VI. ötéves terv szolgáltatásfejlesztési koncepciójában. És éppen itt lelhető fel a Pécsett, erről a témáról országos szinten első Ízben rendezett konferencia gyakorlati jelentősége: a következő tervidőszakban érvényesülő, a szolgáltatások struktúrájára, színvonalára vonatkozó döntéseknek már az előkészítő szakaszában hallatják a szavukat a szakemberek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Pécsett mondják ki a végszót: a konferencia ajánlásai azonban „első kézből11, a szolgáltatásokkal magas szinten foglalkozó szakemberektől származnak. Az MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társasága Baranya megyei szervezete által rendezett tanácskozáson azt is tisztázzák a részvevők: hol van javítanivaló. Olyan célszerű intézkedéseket, változtatásokat remélhetünk a közös vélemény alapján tett javaslatoktól, amelyek az ipari szolgáltatási tevékenység kedvezőbb társadalmi megítélését váltják ki. Azaz: a szolgáltatásokkal foglalkozó szakemberek végeredményben a lakosság érdekében tanácskoznak Pécsett két napon keresztül. Szerdán réggel már szedték össze a dekorációkat, a díszemelvény üres gerendaváz vált csupán, de a zászlókat még lengette a szél. 24 órával az erőt és vidámságot sugárzó felvonulás után mi volt a legelevenebben élő emlék annak, aki fél 9-től 11-ig figyelemmel kísérte az eseményeket? A rengeteg gyermek látványa. ötvenezer pécsi vonult fel — állapították meg a hozzáértő rendezők az eleredő esőben, amikor utolsóként elficánkoltak a Pécsi Állami Gazdaság pompás paripái is és a felvonulás útvonala egy-kettőre kiürült. De ennél jóval többen lehettek; a sok-sokezer gyerek, karonülők- től a nagyobbacskákig, mind a felvonulók számát gyarapították. Évtizedes hagyomány, hogy a gyerekek szüleikkel együtt vonulnak fel, ami számukra élet- reszóló élmény. Megszoktuk tehát a május 1-i menetekben a gyermekek látványát, most mégis valahogy másként néztük őket, hiszen 1979 az ő évük, s jelenlétük a felvonuláson — növelte annak jelentőségét. A szokottnál korábban, fél 9- kor szólaltak meg a harsonák, jelezvén az ünnepi felvonulás kezdetét. Ekkor is, utóbb is, aggódva tekintgettünk az égre; a sűrűsödő felhők közül elő-elő- mosolygó nap biztatott, a meg- megeredő eső elkedvetlenített . . . Mégis, a felvonulás két és fél órája alatt a derű és a vidámság uralkodott a Szalai András úton még akkor is, amikor egyszer-egyszer ezernyi színes ernyő gombaerdeje hullámzott végig az útvonalon. Hagyományszerűen a gyárvárosi úttörőzenekar nyitotta meg a felvonulást, utánuk érkeztek Baranya megye és Pécs város párt-, állami és társadalmi szerSiklóson a több mint 4000 felvonuló reggel 9 órakor még szép, napos időben haladhaveinek vezetői a díszemelvényhez, ahol már helyet foglaltak a meghívottak: országgyűlési képviselők, kitüntetett dolgozók, az elmúlt napokban Kiváló vállalat, vagy Élüzem címmel kitüntetett vállalatok, intézmények vezetői. Az idei május elsejei felvonulás rendezői szakítottak a többéves hagyománnyal: az élen Pécs sportoló ifjúsága haladt, a PMSC és az Universitas- PEAC sportolói, a sportiskolások, az MHSZ technikai sportszakosztályai . .. Utánuk a megszokott sorrend szerint jöttek a pécsi dolgozók tízezrei: szén- és uránbányászok, aknamélyítők, majd a bőrgyáriak, a kesztyűgyáriak, az építők... Vörös és nemzetiszínű zászlók ezrei lobogtak a májusi szélben, színes léggömbök erdeje és ezernyi ötlet tarkította a demonstrációt, amelyen feliratok, korabeli plakátok — köztük Bíró Mihály híres kalapácsos embere — emlékeztettek a 60 esztendő előtti május elsejére, amikor a magyar nép először ünnepelhette szabadon a munka nagy nemzetközi ünnepét. Sokan a vállalatuk tevékenységének szimbólumait hozták el, az 1978-as qazdasági eredményekért Kiváló vállalat, vagy Élüzem címet nyert vállalatok, üzemek, intézmények dolgozói pediq büszkén emelték a magasba a számukra emlékezetes tényt hirdető transzparenseket. A felvonulást a tanulóifjúság zárta. Több ezer fiatal — a holnap munkásosztálya és értelmisége — már a jövőt hozta ide, az ünnepi díszbe öltözött főútvonalra. Az egyetemi ifjúság menetében külön csoportot alkottak a Pécsett tanuló arab fiatalok, akik a palesztin nép iránti szolidaritás hangját hallatták. tott végig, zászlókat lobogtatva a kijelölt útvonalon a városi tanács előtt felállított dísztribünhöz. A felvonulást követően a siklósi üzemek külön-kü- lön rendeztek dolgozóiknak majálisokat. Mohácson fél 10-kor kezdődött a május elsejei felvonulás. A Széchenyi téren, a városi tanács előtti dísztribünnél közel 10 000 mohácsi dolgozó, diák, úttörő és kiszes fiatal vonult fel a léggömböktől, zászlóktól, a transzparensektől és a virágoktól pompázó embertömegben. A felvonulást — bár levegőben lógott az eső — csupán az egyre erősödő szél zavarta meg. Az időjárás még kegyes volt az ünnepséget követő amatőr művészeti csoportok bemutatójához is, amelyet a művelődési központ szabadtéri színpadán rendeztek meg. A kora délutáni eső és szél a többi szabadtéri programot meghiúsította. Szigetvárott tervezték a legtöbb szabadtéri programot az ünnepi napra. Az időjárás azonban itt is közbeszólt. A 10 órakor kezdődött felvonuláson nemcsak a zászlóerdők, hanem az esernyők serege is tarkította a tömeget. Ám az 5000 szigetvári felvonuló lelkesedését és jókedvét még a zivatarrá erősödő eső sem zavarta. Igen sokan vettek részt az ünnepséget követő tömegsport-rendezvényeken, az MHSZ által szervezett ingyenes légpuskalövészeten és a vár környékén rendezett majálison. A vár dzsámijában fjedig úttörőegyüttesek tartottak kulturális műsort. Délután a vár belső szabadtéri színpadára tervezett gyermek „móka-parádé”, a Vasas Izzó népi együttesének műsora, valamint az estére tervezett utcabál elmaradt az eső miatt. Komlón 14 000-en vonultak fel május elsején. A rendezők előrelátása jónak bizonyult, amikor igyekeztek gyorsítani a felvonulást. Az eső szerencsére csak a színpompás demonstrációt követően kezdett zuhogni. A munkásosztály seregszemléjét idén a nemzetközi geyrmekév jegyében tartották meg a bányászvárosban. A kitüntetett üzemek, vállalatok, élenjáró dolgozók menetében kedves színfolt volt egy-egy gyermek- csoport, s mindenütt első helyen magasodott a gyermekév jól ismert emblémája. A felvonulás az- úttörőzenekar díszindulójával kezdődött, utánuk haladtak a város, a járás, továbbá a Mecseki Szénbányák vezetői. Az úttörők egyenruhás egységei az általános iskolák táncosai, diákjai a szakmunkástanulók és középiskolák csoportjait a Komlói Bányász sportolói zárták. A Mecseki Szénbányák dolgozóinak seregét a helyi bányászzenekar vezette, majd sorra következtek a város üzemei, vállalatai, intézményei, szövetkezetei. A sikondai tószínpad délutánra tervezett avatását a zápor elmosta, ezért a hangulatosnak ígérkező majálist későbbi időpontban rendezik meg. Majálisok, műsorok Színes majálissal nyitotta kapuit május 1-én a pécsi Ifjúsági park. A szeszélyes, esős időjárás nem fogott ki a rendezőkön, sok érdekes programmal várták a fiatalokat, akik szép szómmal vettek részt a műsorokon. A majális discóval kezdődött, majd a Kodály Zoltán Művelődési Ház citerazenekara mutatkozott be. A délután izgalmas eseménye volt a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület tagjainak vitorlás- és széllovas-versenye. Este a Helyőrségi Művelődési Ház „ARMA” jazz-balett együttese mutatta be műsorát, majd pop-vetélkedő szerepelt a programban, melyet Bálint Péter, a Pesti Műsor könnyűzenei rovatvezetője szervezett. A legtöbben a Kati és a Kerek perec együttes műsorára voltak kíváncsiak, s nem kellett csalódniuk, Katiék a szemerkélgető esőben elénekelték dalaikat. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. Szekér Gyula miniszterelnökhelyettes beszámolt a Nigériai Szövetségi Köztársaságban folytatott tárgyalásairól, valamint a magyar—iraki gazdasági együttműködési állandó vegyesbizottság ülésszakáról. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentéseket. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztését a közlekedés- politikai koncepció továbbfejlesztéséről, valamint a megvalósítása érdekében szükséges főbb állami intézkedéseket tartalmazó munkaprogramról. Úgy határozott, hogy az abban foglaltakat a népgazdasági tervekben kell érvényesíteni. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A munkásmozgalom régi harcosai a felvonuláson Május 1-i rendezvények Baranya megyében — mészáros —