Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-09 / 125. szám
6 Duncmtuii napló 1979. május 9., szerda Jogi tanácsadó Balogh T. lakását nagyobbra szeretné elcserélni. Kérdése: a lakáscseréhez kinek a hozzájárulása szükséges? Nem ismerjük azt, hogy olvasónk milyen lakást kíván cserélni. Válaszunkat ezért az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 90. § (2) bekezdésében írtakkal kezdjük: A lakáscsere-szerződés akkor érvényes, ha a lakáscseréhez a) állami lakás esetében a lakással rendelkező szerv, b) nem állami lakás esetében a bérbeadó, c) tartási szerződés esetében pedig az eltartó is hozzájárul. A lakáscseréhez olyan tanácsi bérlakás esetében, amelyre közületi szervet többszöri bérlőkiválasztási jog illeti meg, a közületi szerv hozzájárulása is szükséges. Bérlőtársi jogviszony esetében a bérlőtárs a bérlőtársi jogát is elcserélheti. Ehhez a most ismertetett hozzájárulásokon felül a többi bérlőtárs hozzájárulása is szükséges. N. H. közlekedési balesetet szenvedett 1978 nyarán. Kérdése: meddig léphet fel kártérítési igényével? Többször írtunk már arról, hogy közlekedési baleset esetében a kárt, lehetőség szerint a baleset megtörténte után azonnal kérni kell, illetve ha akadályoztatva van a sérült, akkor az akadály megszűnését követően. A személygépkocsi üzembentartójával szemben a veszélyes üzem felelősségi szabályai alapján 3 év alatt lehet kártérítést követelni. Ha azonban a gépjármű vezetője vétkesen — a közlekedésrendészeti szabályok szándékos vagy gondatlan megsértésével — okozott kárt, a kártérítési igény 5 éven belül is érvényesíthető. A most ismertetett határidőket a károsodás bekövetkezésétől kell számítani. Az elévülési határidő akkor is a most jelzett időtől kezdődik, ha a károsult a kárról csak később szerez tudomást. Mennél később kívánjuk kárunkat érvényesíteni, annál nehezebb lesz az. Ezért azt javasoljuk, hogy igényét haladéktalanul jelentse be. T. N. termelőszövetkezetben dolgozik alkalmazottként igen rövid ideje. Kérdése: kaphat-e a termelőszövetkezettől illetményföldet? Igen! Az alábbi rendelkezésekben írt feltételek fennállása esetében. A 12/1977. (III. 12.) MÉM sz. rendelet 58. § (1) bekezdése értelmében illetményföldet vagy annak megfelelő mértékű terményjuttatást csak az a határozatlan időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazott kaphat, akinek 6000 négyzet- méter — szőlő vagy gyümölcsös művelési ág esetén 3000 négyzetméter — területű föld nincs a tulajdonában vagy használatában. Az illetményföld célját, használatát, a közös gazdasággal való kapcsolatát illetően a termelőszövetkezet által kijelölt háztáji földdel esik egy tekintet alá. | Az illetményföldet használó alkalmazottak a tagokat megillető szolgáltatásokban térítés ellenében részesíthetők. Horváth M.-né kérdezi, hogy a fuvarozó hogyan köteles átadni a küldeményt? A fuvarozó a küldeményt a megrendelésben megjelölt helyen és időben köteles átadni o címzettnek. A teljesítést az átvevő az árukísérő okmányon aláírásával igazolja. Helyes ekkor meggyőződni arról, hogy szállítás közben nem történt-e valamilyen sérülés, romlás stb. Ha igen, úgy ezt is rögzíteni kell a későbbi viták elkerülése érdekében. A szerkesztőség postájából E- 1 ------ - - ■ Zselici kirándulás Közlekedés csak lánctalpassal? Harkány egyik leglátogatottabb fürdőhelyünk. Bővül, szépül napról napra, alkalmat adva az emberek testi, lelki felüdülésére. Sajnos, mintegy háromszáz nyaralótulajdonos örömébe „üröm” is vegyül évek óta. Az új víkendtelep mutatós nyaralói hat-hét éve kezdtek gombamódra szaporodni. Az építkezni vágyók megvásárolták a tanácstól a közművesített telkeket, azonban később kiderült, hogy a közműből csak a villany készült el teljesen. így az építőanyagot a harctéri futó- ároknak is beillő gödrökön keresztül cipelték, fúratták a kutakat, hogy az építkezést megkezdhessék. Beletörődtek az illetékes tanács érvelésébe, hogy míg az épületek zöme nem készül el, felesleges a közutat elkészíteni, hisz a használat miatt hamar tönkremegy, meg aztán pénz sincs az elkészítésre. Az emberek megértése az idő múlásával, az épületek elkészültével egyenes arányban fogyott. Három éve, sok kilincselés és talpalás után, a nyaraló tulajdonosok elintézték a hiányzó vízvezeték egy részének lefektetését. Két éve elkészült a Berek utca betonozása és a Lanka utca fele. A Lanka utca további betonozására a helyi tanács ígéretet tett. Az ígéret az elmúlt évben és valószínű az idén is, csak ígéret marad, hisz sem a helyi, sem a megyei tanácson konkrét határidővel nem tudtak szolgálni az út építését illetően. A Lanka utca, valamint a belőle leágazó nyolc mellékutca közlekedése továbbra is lehetetlen, száraz időben is, de különösen esőzéskor siralmas, elkeserítő képet nyújt. Az elmúlt télen a víkendtelep útját a tsz járművei oly mértékben kiárkolták, hogy az állatokat szállító vontatók elé lánctalpast kellett kapcsolni. Az amúgy is rossz állapotban lévő földutat 40—60 centiméter mély és széles barázdákkal a jár- hatatlanságig rombolták. Nem kevés pénzbe és fáradságba került a tulajdonosoknak nyaralóikat felépíteni. Kövessük mi is a tsz példáját és a személy- gépkocsikat cseréljük fel lánctalpassal? Vázsonyi László és 27 aláírás A szigetvári Volán dolgozóinak brigádcsoportja a 60. szabad május 1. feledhetetlenné tételére dolgozói és hozzátartozói számára egésznapos zselici kirándulást szervezett. Április 30-án két autóbusz in. dúlt útnak. Az első állomás Mozsgó volt. Itt a résztvevők megtekintették a mozsgói Honismereti néprajzi gyűjteményt és egy magángyűjteményt. A történelmi nevezetességű Almás-patak mentén nyitott könyvként tárult fel a szigetvári síkságról beérkezők előtt a baranyai Zselic falvainak erdőktől körülölelt tája, ősi Árpád-kori településfüzére. Ibafán megtekintettük a mindinkább híressé és ismertté váló Pipamúzeumot. Almamelléken elgyönyörködtünk az évszázadok viharai folytán változatos településű község tájszobájának népi értékeket őrző kincsein. Lukafán bekuk- kantgattunk a felújított, de üresen álló talpasház ablakszemein. A lukafai faluvégen kedves, ligetes dombkatlanban táboroztunk le. Azon gondolkodtam, hogy tudatában vannak-e ezek a mindennap kormánynál ülő emberek, hogy milyen feledhetetlenül szép május 1 -ét előlegeztek? Felmerül bennem a kérdés: nem lehetne ezt a napot „Volán majális”-ként itt évről évre hagyományossá tenni? Lengyeltóti János Mozsgó Köszöntés özvegy Fábián Józsefné Fábián Bélának, a Petőfi brigád tagjának, a Dráva-híd felrob bontásakor hősi halált halt partizánnak édesanyja ma nyolcvankét éves. Pártszervezetünk, a Hazafias Népfront körzeti bizottságok, a Nevelési Központ vezetősége a többi mozgalmi munka mellett a hagyományok ápolásával is törődik. Az iskola úttörői — az egyik úttörőraj a Fábián Béla nevet vette fel — nemrégiben is fölkeresték a hős partizán édesanyját, aki az Uránvárosban él. Virágcsokrokkal, versmondással kedveskedtek neki. Jeli József, az istenkúti pártalapszervezet titkára * Helyes, mert sem előtte, sem utána úgysem kellI Komlón fotózta: Erb János NSvéiiVféifelem Május közepén időszerű növényvédelmi munkák Az elmúlt napokban lehullott csapadék az alma és körte va- rasodás fertőzésnek kedvezett. A betegség könnyen felismerhető a leveleken megjelenő fe- ketészöld foltokról, melyek később megbámulnák, elszáradnak. Védekezéshez Dithane M—45, Zineb, Topsin—M 70 WP vagy Chinoin Fundazol 50 WP használható. A lisztharmatra érzékeny fajtáknál Thiovitot is keverjünk a permedébe. A hajtásvégeken károsító le- véltetvek ellen Unifosz 50 EC vagy Bi 58 EC használható. Őszibaracknál a hűvös, csapadékos időjárás miatt a levélfod- rosodás ellen Orthocid 50 WP permetezése javasolt, kármérséklés miatt. Keleti gyümölcsmoly károsítása a fiatal hajtásvégek elszáradását okozza. Védekezés Unitron 40 EC, Ditrifon 50 WP vagy Bi 58 EC szerrel végezhető. A cseresznye és meggy védelméhez a gomba beteg ségek ellen Zineb vagy Dithane M—45, cseresznyelégy károsításának megelőzése miatt Unitron 40 EC vagy Ditrifon 50 WP permetezése javasolt. A korai érésű cseresznyét tilos a közelgő érés miatt permetezni. A szilvafákat Zineb és Unitron 40 EC szerekkel ajánlatos permetezni a gombabetegségek és szilvamoly ellen. Szamócát virágzás végén Chinoin Fundazol 50 WP szerrel permetezzük. Szőlő lisztharmat ellen május 10-15. között ajánlatos védekezni Thiovit vagy Pol-Sulkol permetezésével. Az idén a tar- ka-szőlőmoly tömegesen rajzott. A lárvák kelése május 15-20 között várható. Védekezéshez Bi 58 EC, Ditrifon 50 WP, Sino- ratox 40 EC, Unifosz 50 EC vagy Unitron 40 EC használható. Szőlő peronoszpóra ellen május közepétől Dithane M—45, Zineb vagy Ortho-Phaltan javasolható. A peronoszpóra és lisztharmat elleni védekezések egyszerre végezhetők a szerek permedébe keverésével. Nagyon gyakori azonban, hogy a kezdő szőlőtermesztők több gombaölő és rovarölőszert, valamint levéltrágyót egyszerre kívánnak kijuttatni, mely sok esetben perzselést okoz. A kezdő termesztőknek a szerek keverhetőségének figyelembevételével egyszerre két növényvédőszernél többet nem ajánlatos kipermetezni. A burgonya kelésével egyidő- ben a burgonyabogár is megjelenik. Védekezéshez erősebb károsítás esetén Sevin 85 WP vagy Rovlinka 50 WP használható. Dr. Frank József Hozzászól az olvasó Nem a 30 filléres papír okozza a bajt „Mulasztások a MIL-lap körül" című cikkhez szeretnék hozzászólni. Például teljesítménybérezés esetén, ha valaki mondjuk április 2-án számol le, esetleg még nincs megadva a napi bére március hóra, az viszont biztos, hogy nincs megadva áprilisra. Tehát ezt már eleve nem lehet közölni. Vagy például nálunk a havidíjasok a rendszeres prémiumot utólag, negyedévenként kapják,' tehát I—III. havit IV. hóban stb. Közölni — nyugdíj ügyeknél is — csak véglegesítés után, következő év februárban lehet. Az 1977. évi munka utáni szocialista brigád jutalmakat 1978 áprilisában fizették. Az 1977- ben leszámolt dolgozók is ekkor kapták. Ezt már csak 1978 májusban lehetett közölni, azonban erre 1979. március 30- án fizettünk nyereségrészesedést, ami csak 1979 áprilisban volt közölhető. Tehát, aki 1977-ben leszámolt, kapott akkor egy MIL- lapot az addigi keresetéről, 1978. februárban közöltük a prémiumát, májusban a szocialista brigád jutalmát, 1979. áprilisban a nyereségrészt. És persze 3 példányban kellene mindig elkészíteni. A fenti eset még az egyszerűbbek közül való. Továbbá: nem is egy év adatairól van szó, mert nem csak az előző év béradatait kell közölni, hanem az ez évit is. Szabály az is, hogy a más vállalattól jött, majd tőlünk is csakhamar tovóbbálló dolgozók bérét göngyölítve, vállalatról vállalatra küldözgetni kell. A papírok aztán sokszor úton se érik a sűrűn munkahelyet változtatókat. Akik ilyen munkát végzünk, azt valljuk, hogy sémmivel sem lett könnyebb a táppénz adatok megadása az SZTK részére. Amit nyertünk esetenként, hogy nem három havi, hanem éves adatot kell megadni és csak egyszer, azt elrontja az a tény, hogy két évig kell figyelni a leszómoltakra, nem kell-e újra valamit közölni keresetükkel kapcsolatban. És a sokszor 3 papír, a sok ügyintéző, a posta munkája ugye nem 30 fillérbe kerül? A MIL-lapok körüli mulasztások nem kimondottan a 30 filléres papír miatt vannak. Fekete László bérelszámoló Az illetékes válasza „Korábbi járatot kérünk” A közigazgatási határok módosításával egyidejűleg megtárgyaltuk az abban érinteti községek autóbuszközlekedéssel való ellátottságát, különös figyelmet fordítva arra, hogy az új járási székhelyre az elju- tási lehetőség biztosított legyen. Felsőszentmárton községből mind átszállással, mind közvetlen autóbuszjárattal az új járási székhely elérhető. Levélírónk javaslatának megvalósítása — mely szerint a Sellyéről induló járat Felsőszentmártonból közvetlenül Szigetvárra közlekedjen és ne térjen vissza Sellyére — sajnos, nem lehetséges, mivel felmérésünk szerint a Sellye felé naponta utazók létszáma átlagosan 35 fő. Miután Felsőszentmártonból Szigetvárra minimális utazási Jgény jelentkezik, menetrendi módosítást, illetve új járat beállítását nem tervezzük. Laki Pál igazgatóhelyettes Olvastuk, hallottuk Baranyáról A közigazgatási átszervezés a járási és városi pártbizottságokat is érintette, bár korábban is felmerült a kisebb városok és járások pártbizottságainak megszervezése. Erre nemrég, Siklós várossá nyilvánítása után kerülhetett sor kísérletképpen. Az intézkedés nemcsak egyszerűen szervezeti feladatokat jelentett, hanem a politikai irányítás színvonalának emelését is célozta. Arra törekedtek, hogy a közös városi-járási pártbizottság a politikai munkában is közelebb hozza a vidéket a városhoz, hatékonyabbá tegye a társadalmi és gazdasági irányítást és ellenőrzést, s a pártapparátus egész tevékenysége tartalmasabbá, közvetlenebbé, s ezáltal eredményesebbé váljon. A Népszabadság május 5-i száma úgy tájékoztat, hogy az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Eredmény, hogy az új közös pártbizottság jobban megfelel a párttagság szociális összetételének, a város és járás gazdasági struktúrájának, összetételében: 30 százalék nő, 26 százalék fiatal, s több mint 50 százalék a munkás és paraszt. A Magyar Mezőgazdaság arról tájékoztat, hogy a Pécsi Állami Gazdaság gépjavító üzeme 14 éve végez rendszeres szolgáltató tevékenységet állami gazdaságok és tsz-ek tehenészeti telepei számára. Három szervizkocsijuk járja a négy déli megyét, hogy szerződéses alapon negyedévenként elvégezzék a szükséges karbantartási és javítási munkákat. Üj berendezések beszerelését pedig igény szerint vállalnak az egész országban. Ez esetben már a gépek kiválasztásakor és a tervezésnél is segítsége': nyújtanak, vállalják o gépkezelők képzését. A helyszíni tanácsadás mellett a társgazdaságok dolgozói részt vehetnek a központi tanfolyamokon is. Jelenleg 80 tehenészetben 20 ezer férőhely technológiai berendezéseinek rendszeres szervizellátását végzik. A fejőhűtő és egyéb tejházi berendezések átvizsgálása a műszeres felülvizsgálatokkal negyedévenként történik. Baranyai szőttesek. E témával ugyancsak a Népszabadság foglalkozik. Kőszegi János, a Baranya megyei Háziipari Szövetkezet elnöke ezt mondta Szente Erzsébetnek: . . . Voltak nehézségeink, kezdetben nagyon szegények voltunk. Ma már elmondhatjuk, egy virágzó, erős szövetkezet tagjai vagyunk. Később kiderül, hogy mindemellett még számottevő kooperációs tevékenységet kell folytatniok. Például alkatrészeket gyártanak a nagyipar részére. Itt készülnek egyes élelmiszeripari műanyag alkatrészek, autóbusz irányjelzőbúrák, autábiztosíték-dobozok, beton- vasrendezők stb. Elsősorban olyan alkatrész gyártását vették át a nagyipartól, ami ott nem volt kifizetődő. Szívük szerint mégis a baranyai hagyomány, az itt készülő szőttesek előállításának növelése, fejlesztése a legfontosabb. Ezért a kisfalvakban szövőszékkel rendelkező asszonyokat kellett megnyerni, akik a baranyai hagyományokhoz hűen, gazdag ötletekkel vállalták a munkát. Az igények nagyok és a kéziszövők mellé mechanikai szövőrészleget is szerveztek, de az igényeket most sem tudják kielégíteni. Eleinte különböző falvédőket, majd bútorszöveteket terveztek és készítettek. Legfőbb termékeik ma is a népművészeti szőttesek, kötöttáruk, műanyag és fémjátékok, háztartási cikkek, művirágok. A 88 taggal alakult szövetkezet ma a Könnyűipar Kiváló Szövetkezete. Termelési értékük tavaly 135 millió forint volt. Most tovább kell lépni. Létfontosságú a tervezett Pécs-Málom—pe- terdpusztai telepük megépítése, amely a jövő év első felére készül el. Lipóczki József