Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-06 / 122. szám
i 979. MÁJUS 6. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Kovács Zoltánná Laci hétéves, és a tanító néni azt kérdi tőle: milyen a nyugodt és milyen a nyugtalan vonal. Segíteni akar, lecsatolja övét és a padlóra dobja, aztán a kígyó vonalú bőrt kiegyenesíti. Laci gondolkodik. — A fehérfalú ház előtt kétlábú pad. Feketeruhás öregember ül fajta, megtört derékkal botjára támaszkodik. Ez a nyugodt vonal. A viharos tengeren Onedin kapitány hajója vergődik. Ez a másik — mondja a kisfiú. Kovács Zoltánná, a Vámház utcai általános iskola nevelője talán hosszú hetek óta először érez örömet. Februárban meghalt a férje, magára maradt tizenöt éves kislányával. Benne és tanítványaiban keres most megnyugvást. Bár a nyugtalan vonal végét sokkal távolabbi múltban kell keresnünk... — Hét esztendeje minden nyáron a gyerekekkel maradok a napközis táborban. Az I. kerületben 500 kisiskolás tölti velünk a nyár nagyobb részét. A nevelők feladata, hogy a gyerekek az iskolai szünetet jó közérzetben hasznosítsák. Két éve a napközis tábor vezetője vagyok, azóta még jobban rámnehezedik a felelősség, milyen élményekkel mennek visz- sza az iskolába ősszel a gyerekek. A pécsi Doktor Sándor Művelődési Központ munkatársaival közösen dolgoztunk ki számukra szórakoztató programokat, amelyek egyben a gyerekek kommunikációs, zenei készségét, ügyességét, látásmódját fejlesztik. Négy szakkörben megtanítottuk őket játszani, mesélni, agyagot formálni, szőni, bábokat és játékokat készíteni, szerepelni. Az élet ezernyi helyzetében megfelelő alkalmazkodásra szoktattuk őket. Alkalmazkodás. Emlékszem, amikor a szőke fiatalasszony esténként a Kokszmű mögötti cigánytelepen írni-olvasni tanította a putrik népét, késő este valóságos testőrség kísérte az autóbuszmegállóig. Kovács Zoltánnénak volt ereje — szerencsére, mint mondA nyugtalan vonal Az ember mindent elérhet, csak hin ni kell önmagában, céljainak realitásában, s persze megdolgoznia álmaié rt. — Szinte hallom hányán szisszennek most fel: na ne viccelj! Szerencse dolga minden! S még ha szerencséd van, sem érsz el sikert. Ha mégis — akkor elbuktatnak irigyeid, magadra maradsz az értetlenek között, megbénít a közömbösség. Nyugi! Maradj szürkén a tömegben, ügyeskedj a pénzért!. Ez az élet értelme. jo, az iskolában megfelelő támogatást is kapott — az oktatási év alatt is a napköziben folytatni a személyiségformálásban fonto kötetlen, játékos, de nagyon hatékony módszereket. Ehhez a művelődési központ munkatársai minden segítséget megadtak. Szeretném felidézni, hol is olvastam, de talán nem is lényeges: ...... a pedagógus s zellemi energiáját csak úgy lehet felszabadítani, ha személyiségük szubjektív tényezői előtérbe kerülnek, ha az alkotó pedagógiai autonómia felváltja a mechanikusan kiszolgáló tanárszerepeket.. . * — Tudja ön, hogy mi az a munkaidőmérleg? Kocsor Ferenc, a Mecseki Ércbányászati Vállalat lll-as bányaüzemének vezetője nem sok időt hagy a gondolkodásra, pedig úgy emlékszem, valamelyik szigorlaton vizsgatétel volt, csak eszembe jutna a pontos definíció. — Nálunk ezt minden bányász gondolkodás nélkül megmondja. üzemünkben — miként hazánkban mindenütt — egyre csökkent a termelésre felhasználható munkaidő. Úgy gondoltam, hogy ebben az üzemben meg lehet állapítani a feltartóztathatatlannak tűnő folyamatot. Meghatároztuk, hogy minden csapaton az ösz- szes időalap 15 százaléka eshet csak ki. A beteg 1, az igazolatlan hiányzás például 5 egységnek számít. A küszöböt túllépő brigád bármilyen jó munkát végez is, nem kaphat jutalmat, s ez 1300—1500 forint is lehet személyenként. Egy esztendeje vezettük be, fél év óta növekszik a munka- időalap, 1979 első negyedévében a vájvégi csapatoknál átlagosan két nappal, a kiszolgálóknál egy nappal több volt mint terveztük. Kocsor Ferenc, a Soproni Bányamérnöki Egyetem elvégzése után (1959) azonnal az uránnál helyezkedett el, 19 éve a lll-as üzemben dolgozik, 15 éve pedig üzemvezető. Már 29 esztendős korában az üzem első embere, addig azonban volt főbányamester, főmérnök is. Azt mondja, szerencsés körülmények között, de talán nem véletlenül, került fiatalon a bársonyszékbe, -megkönnyítette Koczor Ferenc helyzetét, hogy az üzem akkor volt felfejlődőben, Kocsor Ferenc a tennivalókkal együtt nőtt fel. — Azt hiszem, hogy nálunk főként a szervezési intézkedéseknek köszönhetően mennek jól, persze egyre nehezebben a dolgok. A bányász érzi a gondokat, nálunk nem szívbajosak az emberek, hangot is adnak panaszaiknak. A vezetőnek éreznie kell, mit szükséges tennie, az ötleteket neki kell kitalálnia, még ha első pillanatban nem is éppen népszerűek elgondolásai. így volt az például az ötnapos munkahéttel is. A bányászok régebben 6 órát dolgoztak, de legalább tíz órát voltak távol hazulról. Arra gondoltunk, hogy ha 7 óra 45 percet töltenek a munkahelyen, a hazulról távol töltött idő alig nő, viszont egy napot ledolgozhatnak. Persze, ügyelni kellett, hogy a kifáradás küszöbét át ne lépjük, mert akkor a teljesítmények olyan rohamosan csökkennek, hogy az egész semmit sem ér. így aztán minden szombat szabad most. Energiát takarítunk meg, autóbuszokat nélkülözhetünk. A bányászok meg már semmi pénzért sem állítanák vissza a régi munkarendet, pedig még az itteni szakszervezet is ellenezte. A mi üzemünk után valamennyi bevezette. — Persze, nálunk könnyű, könnyebb, mint másutt, 1968 után csaknem valamennyi jogkört megkaptuk, az üzemben szabadon élhetünk az alkotás lehetőségével. Mi tovább adtuk a körleteknek az önállóságot, ami persze sok veszélyt hord magában, de hiba esetén nem szabad a rendszerben keresni a hibát, legfeljebb az az ember nem megfelelő, akire a jogokat bíztuk. Olyan energiákat szabadíthatunk így fel, amit sehol másutt nem nyerhetünk: az ember dolgozni akar, eredményeket akar felmutatni, ez az élet értelme . .. * Ribli Jánosnak a múlt esztendőben infarktusa volt és fél évig az ágy foglya. Most a Pécsi Bőrgyár új sertésbőr feldolgozó üzemében alig tudom követni. Valamennyi géphez odavisz, legszívesebben megsimogatná az összes bőrt, pedig mór több mint harminchat tonnát dolgoznak fel naponta. NyolCvan-kilencven színárnyalatú, bársonyos tapintású sertésvelúr bőrök, a kecskebőrnél drágább, selymesfényű NA- BUK, amelyet a sertésbőr színoldalán dolgoznak fel, amelyből nem képesek annyit gyártani, amennyit a nyugati piac fel ne venne. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a második világháború előtt alig-alig dolgoztak fel sertésbőrt hazánkban, most pedig a magyar bőripar a kesztyűn kívül egyedül a Pécsi Bőrgyár termékével volt képes a konkurrenciaharc- ban helyet követelni a nyugati piacokon. Ribli János, gyáregységvezető saját fordulatszámán kezel, aligha követhetem a bonyolult kísérleteket. Sok éves küszködés eredménye volt például, hogy amikor 1973-ban a nyugati piacon minőségi hibát találtak a pécsi bőrön, fenntartsák a sertésvelúr, a gyár hitelét. A gyorsbeszédű, őszhajú vegyészmérnök szinte minden darab bőr gyártását maga ellenőrizte, mégis először csak érzésből szüntette meg a hibát. Négyféle zsírt használtak, kettőt kivont a vegyszerek közül, az egyik, mint a későbbi elemzés kiderítette, hamisított volt, az okozta a bőrök minőséqi hibáit. Az íróasztalán mustársárga NAPPA, közepén körörhnyi vízcsepp. Már két órája beszélgetünk, a cseppnyi víz ott csillog. — Legújabb termékünk. Úgy tűnik, állja a próbát, nem szívja be a vizet. Most ezt a borfajtát először tudtuk vízhatlan kivitelben előállítani. Galambszürke sertésvelúrt hoz a gyárvezető, a szifonból félliternyi vizet spriccel rá, aztán teknőt formál a bőrből, a víz lepereg. Ebből a fajtából is sikerült vízhatlan minőséget előállítani. A főként ruházati bőrként alkalmazott termék újabb sikerre számíthat Svédországban, az NSZK-ban, Franciaországban, Ausztriában ... Ribli János éppen harminc esztendeje szerzett vegyészmérnöki oklevelet a műegyetemen, huszonhét éve a Pécsi Bőrgyárban dolgozik. Két találmányát jegyezték be eddig. A világpiacot meghódító bőrök előállítása, mint Ribli János mondja, kötelessége neki is, munkatársainak is, ez nem találmány, nem újítás, „csak” gyártmányfejlesztés. — Persze, hogy kötelesség — mondja, miközben egy bordó NABUK-ot simogat, keze nyomán a fény ellen fordulnak a bolyhok, mint mikor a bársonyt simogatja az ember, sötét árnyék kerül a bőrre — ha nem akarnánk mindig újat kutatni, unalmas lenne az élet. Tagjai vagyunk a nyugat-európai bőrdivattársaságnak, ahol minden évben sok száz cég Ribli János mutatja be divatszíneit, legalább egy színnel mindig kimagasló sikerünk van. * Az ember igenis minden reális célt elérhet. Csak hinnie kell önmagában és nem szabad ismernie azt a kifejezést, hogy Nyugi! Lombost Jenő Népbetegség-e az alkoholizmus? Nemrég egy szociológiai vizsgán váratlan pótkérdést kaptam: Mi az, amire itt nálunk azt szoktuk mondani, hogy „népbetegség"? Sorra- vettem magamban a tüdőbajt, a fogszuvasodást, a gyermekhalandóságot és még ki tudja, mi mindent... Egyi'k sem illett a napjaink társadalmi makrostruktúróját érintő kérdéshez. Aztán hirtelen eszem bejutott: az alkoholizmus! - vágtam ki és megmentettem a jegyemet. Azóta is tépelődöm, vajon tényleg jó kifejezés-e a hazánkban elszomorító méreteket öltött alkoholizmusra a „népbetegség”. Valóban egy nép betegségéről van-e szó, vagy egy olyan betegségről, amely egy egész népet érint? A kérdés mindkét formában súlyos. Nem véletlen, hogy a Propagandista, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda osztályának a folyóirata egy egész cikksorozatot szentel legutóbbi számában ennek a társadalmunk húsába vágó témának. Hogy mikortól számít egyáltalán betegségnek ez a súlyosan káros szenvedély, arra Szegedi Márton kandidátus, a SOTE pszichiátriai klinikájának vezető pszichológusa próbál választ adni cikkében. Sorra veszi azokat az úgynevezett szenvedélybetegségeket, amelyek jellegüknél fogva rokoníthatók az alkoholizmussal és megállapítja, hogy a már alkoholfüggőségbe került emberrel szemben hiábavaló a negatív etikai és érzelmi magatartás. Az ezt megelőző fázist, a legkülönbözőbb alkalmakkor történő poharaz- gatást ugyanis általában pozitív jelenségnek tekinti közvéleményünk. A bonyolult problémát: miért van az, hogy bár potenciálisan bárkiből lehet alkoholista, aki időnként iszik és mégsem lesz mindenki az, hanem csak egyesek — igen nehéz mégcsak elemezni is. A cikk szerint a legfőbb alkati hajlandóságot a szocializációs folyamat törései, egyenetlenségei, azaz a személyiség kifejlődését károsító, negatív, rendszerint családi hatások idézik elő. Az alkoholista szubkultúrán nevelkedő embernek általában elég egy enyhe lökés, hogy alkoholistává váljon. Az alkoholisták többségénél azonban nemcsak ennyiről van szó. Mindannyian tudjuk — írja a szerző — saját tapasztalatainkból, hogy az alkohol az élet nehézségeivel való szembenézést átmenetileg megkönnyíti. Az alkoholfogyasztás így valódi nehézségek megoldásához adhat segítséget, hibás oíkal- mazkodást helyesbíthet; az egyén lendületet kap, felszabadultnak érzi magát, nincsenek problémái és arról is meg van győződve, hogy bármikor abbahagyhatja az ivást, amikor nehézségei elmúlnak és életét abban a kellemes formában élheti tovább alkohol nélkül, ahogyan most alkohol segítségével éli. Csakhamar jelentkezik azonban az alkoholfogyasztás lelki negatívuma is: a fokozottabb veszteségérzés, a depresszió, az ivás elfogadása, ami izolálódáshoz, a megszokott szociális környezet kerüléséhez vezet. A továbbiakban Szegedi Márton a megelőzés átfogó társadalmi feladatát és a gyógyítás súlyos egészségügyi gondjait veszi sorra. Miskolczi Miklós, a Propagandista munkatársa az alkoholizálás, az alkoholfogyasztás tipikus útja- it-módjait, Andorka Rudolf, a KSH osztályvezetője pedig a szociológiai hátterét, összefüggéseit elemzi és írja le. A folyóirat állásfoglalása szerint az alkoholizmus nem nevezhető társadalmi betegségnek és főleg nem a társadalom betegségének. Az ellenszer, a gyógymód felkutatása azonban mégis társadalmi leiadat. B. K. Népfrontmozgalom Szentlőrincen Ezekben a napokban fákat és cserjéket ültetnek a szentlőrinciek, hogy új lakótelepüket erdősávval válasszák el a nagy forgalmú 6-os úttól. Alig akad hónap, amikor a nagyközségben ne dolgoznának valamilyen nagyobb szabású közös cél megvalósításáért társadalmi munkában. Évek óta emelkedett a társadalmi tevékenységben részt vevők száma, s ennek megfelelően az elvégzett munka értéke is. Tavaly két és fél millió forintot könyvelhettek el maguknak a szentlőrinciek. Ezekben a közös munkákban nem kis szerepet vállal magára a Hazafias Népfront Nagyközségi Bizottsága, ugyanis nagyrészt az ő feladata egyeztetni és rangsorolni a célokat és időpontokat a helyi tanáccsal, aztán pedig mozgósítani az embereket a mindenki hasznára váló munkák elvégzésére. A szervezés egyik_ leghatékonyabb formája ma is a házról házra járás. Egy- egy tanácstag és népfront aktíva esténként keresi fel. a körzetéhez tartozó családokat. Régóta létezik a törzscsapat, melynek tagjai tizenévekkel ezelőtt ko- vácsolódtak, s mindig új „tagokat” toboroznak. Persze, nem mindig a közös munka szélesítette soraikat. Évekkel ezelőtt sokan csak a gazdakörben szervezett vacsorára, bálra váltottak belépőt. Ezeket a vacsorákat a népfront szervezte, s ma már nehéz lenne megmondani, mikor alakult át a gazdakör népfrontkörré, csakúgy, hogy mikortól kezdtek eljárni más népfront rendezvényekre is a kezdetben csak a bálokra járók. Igaz, ez a hagyomány megmaradt, s évente legalább egyszer, augusztus 20-án felépítik a népfrontkor udvarán a gallysátort, hogy a több százfőnyi vendégsereg késő estig ünnepelhesse az alkotmány napját. Akik itt részt vesznek, ma már egész éven át — kisebb csoportokban — gyakran találkoznak. A téli hónapokban a Fórum előadásain a községpolitikai célkitűzések ismertetésétől az aktuális politikai tájékoztatókon át a szakmaibb — egészség- ügyi, kertészeti, szőlészeti — témákig minden terítékre kerül. A fórumon kívül is szerveznek előadásokat, melyeknél figyelembe veszik a lakosság rétegződését, így kerül sor többek között — elsősorban az értelmiségiek részére — a külpolitikai tájékoztatókra Ipper Pál, Kulcsár István, Róbert László. Avar János meghívásával. Nagy érdeklődést keltettek a barátsági estek, melyek során a szomszédos baráti szocialista országok életével ismerkedtek a szentlőrinciek. Az elmúlt évben kettőt — bolgár es csehszlovák — béke- és barátsági gyűlést, illetve estet rendeztek. Célkitűzésüket Horváth Péter népfrontelnök így fogalmazta meg: ha minden rendezvényünkről, programunkról, minden résztvevő csak egyetlen gondolatot, feladatot érez magáénak és ad tovább, már akkor is egyre azonosabb a gondolkodás, egységesebb a cselekvés. T. É.
