Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-31 / 147. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 147. szám 1979. május 31., csütörtök Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1 budapestiek tízezrei köszöntötték a kedves vendégeket Leonyíd Brezsnyev vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett baráti látogatásra ■w———E——s——————«I-»« —| p—r I IUTOMT—B—■—— Kádár János és Leonyid lljics Brezsnyev a Ferihegyi repülőtéren Megkezdődött a két küldöttség hivatalos tárgyalása Koszorúzás a magyar és szovjet hősök emlékművénél Szeretettel, testvéri barátsággal várt, örömmel fogadott vendége van hazánknak: szerdán délelőtt szovjet párt- és kormányküldöttség élén fővárosunkba érkezett Leónyid lljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A delegáció a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatást tesz hazánkban. A szovjet párt- és kormány- küldöttség tagjai: Andrej A. Gramiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a ■ Szovjetunió külügyminisztere, Konsztantyin U. Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Konsztantyin V. Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Ivan V. Arhipov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, Viktor F. Dobrik, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja,- a Ivovi területi pártbizottság első titkára, valamint Vlagyimir J. Pavlov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a küldöttséghez. Lelkes fogadtatás a Ferihegyi repülőtéren A vendégvárás forró hangulatát tükrözte a Ferihegyi repülőtér is: a kora délelőtti órákban csaknem tízezren gyűltek össze. A repülőtér főépületének homlokzatát szovjet, magyar és vörös zászlókkal, Leonyid lljics Brezsnyev és Kádár János portréjával, „Szeretettel köszöntjük hazánkban Leonyid lljics Brezsnyev elvtársat, a testvéri Szovjetunió párt- és kormányküldöttséget” üdvözlő felirattal díszítették, A vendégek tiszteletére díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A testvéri szovjet nép képviselőinek fogadáséra megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Benke Valéria, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Huszár István, Maróthy László, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bru- tyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Púja Frigyes külügyminiszter, Méhes Lajos, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete, továbbá az MSZMP Központi Bizottságának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a kormánynak számos tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk sok más vezető személyisége. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, katonai és légügyi attaséja is. Ott voltak a szovjet nagykövetség és a budapesti szovjet kolónia tagjai, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokságának képviselői. Néhány perccel tíz óra előtt feltűnt a légtérben a szovjet párt- és kormányküldöttség kü- löngépe, amelyet a határtól a magyar légierők vadászgépeinek köteléke kísért. Felzúgott a taps, az éljenzés, amikor a Ferihegyi főépület elé gördült az IL—62-es, s ajtajában megjelent Leonyid lljics Brezsnyev, majd a többi vendég, akit forró, baráti kézfogással, öleléssel Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György köszöntött elsőként. Fölcsendült a Rákóczi-induló, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett a szovjet pórt. és kormányküldöttség vezetőjének. Elhangzott a szovjet és a magyar himnusz, s 21 tüzérségi díszlövés adta hírül a kommunizmust építő testvéri szovjet nép képviselőinek megérkezését. Leonyid lljics Brezsnyev Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj arcvonala előtt, s köszöntötte a katonákat, majd üdvözölte a budapestieket. Közben a fővárosi fiatalok képviselői virágcsokrokat nyújtottak át a magas rangú vendégeknek, magyar és szovjet zászlócskák emelkedtek a magasba, messze hangzott a magyar—szovjet barátságot éltető éljenzés, amelyre Leonyid lljics Brezsnyev barátságos integetéssel válaszolt. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének ezt követően bemutatták a magyar vezetőket, a diplomáciai képviseletek vezetőit, katonai és légügyi attaséit. A vendégek kézfogással üdvözölték a szovjet nagykövetség és a budapesti szovjet kolónia tagjait, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokságának képviselőit is. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult. A szovjet párt- és kormány- küldöttség tagjai a magyar államférfiak társaságában gépkocsiba ültek, s rendőri disznótorosok kíséretében szállásukra hajtattak. Amerre a gépkocsioszlop elhaladt, tízezrek köszöntötték őszinte, meleg szeretettel a zászlódíszbe öltözött utakon, tereken a szovjet vendégeket és a magyar vezetőket. A Leonyid lljics Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség délután a hazánk szabadságáért, függetlenségéért életüket áldozott magyar hősök emléke előtt tisztelgett. A magas rangú vendégek Losonczi Pál, Gyenes András és Púja Frigyes társaságában érkeztek a szovjet, magyar és vörös zászlókkal fellöbogózott Hősök terére, a magyar hősök emlékművéhez, ahol budapestiek ezreinek jelenlétében 'katonák, rendőrök, munkásőrök díszőrsége sorakozott föl. A koszorúzás! ünnepségen részt vett Méhes Lajos, Czi- nege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Szépvölgyi Zoltán, Szűrös Mátyás, valamint Farkas Mihály vezérőrnagy, A szovjet párt- és kormányküldöttség gépkocsisora az Erzsébet- hídon a budapesti helyőrség parancsnoka. Jelen volt politikai, gazdasági és kulturális életünk számos más vezető személyisége, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének, s az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokságának több képviselője. A szovjet párt- és kormány- küldöttség koszorúját szovjet tisztek helyezték el az emlékmű talapzatán. A szovjet vezetők ezt követően a hazánk felszabadításáért hősi halált halt szovjet katonák Szabadság téri emlékművénél helyezték el a kegyelet és az emlékezés virágait. A zászlódísrbe öltözött Szabadság téren is budapestiek ezrei üdvözölték Leonyid lljics Brezsnyevet és a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjait. A koszorúzást követően a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában megkezdődtek a hivatalos magyar-szovjet tárgyalások. Az együttműködés fejlesztése és nemzetközi témák a tárgyaláson A magyar tárgyalóküldöttséget Kádár János vezeti; tagjai: Losonczi Pál, Lázár György, Németh Károly, Gyenes András, Méhes Lajos, Púja Frigyes és Szűrös Mátyás. A szovjet tárgyalóküldöttség vezetője: Leonyid lljics Brezsnyev; tagjai: Andrej Gromiko, Konsztantyin Csernyenko, Konsztantyin Ruszakov, Ivar Arhipov, Viktor Dobrik és Vlagyimir Pavlov. Kádár János szívélyesen üdvözölte Leonyid lljics Brezsnyevet és a szovjet delegáció tagjait. Aláhúzta, hogy a mostani, nagy nemzetközi jelentőségű látogatásnak elsőrendű fontossága van a magyar—szovjet kapcsolatokban. Demonstrálja, hogy Magyarországot és a Szovjetuniót a testvéri barátság szilárd szálai kötik össze. Leonyid lljics Brezsnyev elöljáróban kifejezte a szovjet küldöttség szívélyes köszönetét a bensőséges, baráti fogadtatásért. Aláhúzta, hogy a szovjet kommunisták és az egész szovjet nép nagyra értékeli a két ország pártjainak és népeinek megbonthatatlan barátságát, szoros együttműködését. A felek kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP XI., illetve az SZKP XXV. kongresz- szusón hozott határozatok végrehajtásának tapasztalatairól. Nagy megelégedéssel állapították meg, hogy minden területen, a politikában, a gazdaságban és az ideológiai együttműködésben egyaránt széleskörűen és dinamikusan fejlődnek a magyar—szovjet kapcsolatok. Ehhez meghatározó módon járul hozzá az MSZMP és az SZKP szoros, gyümölcsöző együttmunkálkodása. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió elhatározott szándéka, hogy tovább mélyíti gazdasági együttműködését a termelési kooperáció és szakosítás útján törekedni fog az egyenjogú és kölcsönösen előnyös kontaktusok mind teljesebb kihasználására. Kifejezték kölcsönös érdekeltségüket a kapcsolatok további szélesítésében a kultúra terén is. Leonyid lljics Brezsnyev és Kádár János aláhúzta, hogy az SZKP és az MSZMP, a szovjet és a magyar nép testvéri együttműködése fontos tényezője a szocialista közösség erősödésének, nemzetközi befolyása ki- szélesedésének. A tárgyalásokon részletesen megvitatták az időszerű nemzetközi kérdéseket. Közösen értékelték a világban kialakult helyzetet, a békéért és a népek biztonságáért folytatott harc erősítésének távlatait. Aláhúzták, hogy .a Szovjetunió és Magyarország a többi testvéri országgal együtt a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz a nemzetközi enyhülés megszilárdításáért, e folyamat visszafordíthatatlanná tételéért. A két ország párt- és kormányküldöttsége aláhúzta a Varsói Szerződés tagállamai új kezdeményezéseinek időszerűségét. E kezdeményezések az államok közötti bizalom megerősítésére és az európai katonai enyhülés elérésére irányulnak. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió úgy véli, hogy a nemzetközi biztonság és a béke megerősítése érdekében igen fontos a SALT—II., a Szovjetunió és oz USA közötti, a támadó jellegű hadászati fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény küszöbönálló aláírása. A tárgyalások meleg, baráti légkörben, az összes megvitatott kérdésben megnyilvánuló kölcsönös egyetértés, s a nézetek teljes azonosságának jegyében zajlottak. A találkozón a két küldöttség tagjain kívül részt vett Berecz János, az MSZMP KB osztályvezetője, Fodor László és Varga István, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és Roska István külügyminiszterhelyettes, valamint Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB tagja, a KB osztályvezetője, Ana- tolij Blatov, az SZKP Központi Revíziós Bizottságának tagja, Gennagyij Kiszéljov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese, Nyi- kolaj Sislin, az SZKP KB alosztályvezetője és Vaszilij Makarov, a Szovjetunió külügyminiszterének főtanácsadója.