Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-29 / 145. szám
u Dunántúli napló 1979. május 29., kedd 1979. MÁJUS KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél J.53 — nyugszik 19.30 órakor. A Hold kél 7.02 — nyugszik 22.16 órakor. Megalakult a Komló városi-járási KISZ- szervezet Hétfőn a bányavárosban tartotta küldöttközgyűlését a KISZ Komló városi és járási szervezete. A két testület előbb külön-külön értekezett, majd együttesen folytatta munkáját. A tanácskozáson ott voltak a városi pártbizottság, a helyi tanács és a megyei KISZ vezetői. A választások során az új városi-járási szervezet elnökségében Páll Lajos kapta az elnöki tisztséget, alelnökké Molnár Károlyt választották. A munkabizottságok új vezetői: Darin Ferenc, Jusztinger János és Hegedűs Sándor. A legjobb aktivisták a KISZ aranykoszorús jelvényét és oklevelét vehették át, többen pedig tárgyjutalmat kaptak. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háry János (este 7 órakor) Ódry—Erkel bérlet. Kamaraszínház: A kívülálló (este 7 órakor) Gorkij—József A./B. bérlet MOZI Petőfi: A dzsungel könyve (3, 5, 7) A bajkeverő (9) Kossuth: A dzsungel könyve (10, 12, n3, n5) A halott iskolatársak esete (n7) Szenvedély (n9) Tanárképző Főiskola: Az én tengertestvérem (5) Vadászjelenetek Alsó-Bajországban (Í8) Fekete Gyémánt: 2001—Űr- odüsszeia (6) Jószerencsét: A delfin napja (4, 6) Rákóczi: Keménykalap és krumpliorr (5) A trombitás (7) Május 1.: Zsaru (f6) Boly: Pillangó (8) Harkány: Gyilkosságok péntek este (6, 8) Komló« Május 1.: A fejnélküli lovas (f5, hn7) Komló, Zrínyi: Piedone Afrikában (4, n7, f9) Mohács: Idegen levelek (6) Lányok hídja (8) Mohács-kert: ABBA (8) Pécsvárad: Bobby Deerfield (f8) Sásd: A maláji tigris (f8) Sellye: Szabadíts meg a gonosztól (8) Siklós: Huszadik század (8) Szentlőrinc: Rafferty és a lányok (8) Szigetvár: Kovpak a Kárpátokban (5) Egy szöszi szerelme (8) Villány: Férfiak póráz nélkül (f8) Várható időjárás kedd estig : kevés felhő, valószínűleg eső nélkül. A többféle erős északnyugati, északi szél mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: nyugaton 10, keleten 15 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22—27 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: az átmeneti lehűlést újabb felmelegedés követi. A hét közepétől napos, száraz idő várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. A telefonnál A Dunántúli Napló szerkesztősége ma, kedden délután 4-től 6 óráig telefonügyeletet tart a 10-046-os telefonszámon. Ezúttal a társadalombiztosítással kapcsolatos, ezen belül a táppénz, családi pótlék, gyermekgondozási segély, nyugdíj stb. kérdésekre adnak választ a jelenlevő illetékesek: dr. Varga Kovács István, a Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója, dr. Mikes Ferenc osztályvezető, Görgényiné dr. Bodo- nyi Klára csoportvezető, Hrudimszky Józsefné osztályvezető, dr. Bédy Gábor osztályvezető, dr. Radnai László h. osztályvezető és dr. Somogyi Árpád csoportvezető. Várjuk olvasóink hívását a 10-046-on. — Megszűnőben a hiányszakmák Szigetváron. Az elmúlt három évben 50 szakembernek adott iparjogosítványt a szigetvári tanács. A létszámnövekedés mellett jelentős a szakmák bővülése is: a városban ma már több eddig hiányszakmaként elkönyvelt területen tevékenykednek a kisiparosok: drótfonók, szerszám- nyél készítők, címfestők, autóápolók. — Útkorszerűsítés, hídépítés. A Pécs—Mohács közötti főútvonalon, Babarc térségében elkészült egy terelőút, amely akkor veszi át az eredeti út funkcióját, ha a Közútépítő Vállalat megkezdi az ottani híd, valamint az úttest korszerűsítését. A hídépítők jelenleg Hosszú- hetényben, a hasonló vízáteresz befejező munkálatait végzik, ezután vonulnak fel az említett útszakaszra. — Kistermelők juhte- nyésztési tanácskozása. A MAE, a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskola és az OTÁF június 1-én, csütörtökön délelőtt 9.30 órai kezdettel Abaligeten, a Tó vendéglőben tanácskozást rendez a megye kisüzemi juhtenyésztőinek. Előadást tart dr. Németh Lajos, az OTAF főigazgatója és Veres László, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tanára. A tanácskozás báránynevelési bemutatóval zárul Bükkösdön. 04-05-07 A hétvégén az országban 153 szwnélyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Ebből 4 halálos, 70 súlyos, 79 könnyű sérüléses kimenetelű volt. Az Építők úti Általános Iskola az idei gyermekév jegyében kisdobos- és úttörőavatási ünnepséget tartott tegnap délután 5 órakor a pécsi sportcsarnokban. Ez alkalommal 150—150 kisdobos illetve úttörő nyakába kötötték fel a nyakkendőt. Az ünnepségen az iskola úttörő- csapata Kiváló Úttörőmunkáért kitüntetésben részesült, melyet Hajas Zsuzsa városi úttörőelnök adott át Elek Lászlónak, az Építők úti iskola csapatvezető tanárának. Pécsi professzorok külföldön A Pécsi Tudományegyetem oktatói közül dr. Földvári József rektor és dr. Ádám Antal egyetemi tanár a bayreuth-i, dr. Benedek Ferenc dékán, dr. Szotáczki Mihály egyetemi tanár és dr. Bruhács János adjunktus a marburgi, dr. Erdősi Emil docens pedig a bécsi egyetemre utazott hétfőn. Valameny- nyien előadásokat tartanak. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolára Wei- marból érkezett vendég: Ludwig Günther a matematikai és számítástechnikai intézet munkatársaival folytat tapasztalatcserét. Dr. Kiss Gyula főiskolai tanár és Dér Gyula adjunktus Wroclawba utazott konferenciára, illetve tapasztalatcserére. — Növendékhangverseny. Ma délután fél 6 órakor a szigetvári járási hivatal nagytermében a szigetvári zeneiskola növendékei adnak hangversenyt. A műsorban hangszerszólók, ének- és kamarazenekari számok hallhatók. — Éjszakánként is szerelik egy speciális daruval az új ABC áruház paneleméit Pécsett, a Melinda utca és a Sarohin tábornok útja találkozásánál, a 39-es busz végállomásánál. Várhatóan még idén átadják az új létesítményt. — A fűszernövények fejlődésnek indultak Baranya megyében: Sellye, Komló, Szigetvár és Szentlőrinc határában mintegy négyszáz hektáron koriander és konyhakömény nő. A szigetvári tsz-ben száz hektáron fehér mustárt termesztenek. — Szélesítik az utat Pécs és Árpádtető között. A Közúti Igazgatóság megrendelésére a Közúti Építő Vállalat dolgozói végzik majd a csaknem tízmillió forint értékű munkát. A június elején kezdődő útszélesítés nagyon körültekintő munkavégzést követel, mivel a padkában közműkábelek vannak. — Üj Patyolat-szalonok. Június elsején két új Patyolat-szalon nyílik Baranyában. Az egyiket Pécs- Meszesen, a Korvin Ottó utcában, a másikat Harkányban, a volt Gelka- épületben alakították ki. A gyorsmosó szaküzletek vegytisztító felvevőhelyek is lesznek. Rendezvények „Parancsolj velem, tündérkirálynői" Ruttkai Éva május 29-én 18.00 és 20.00 órakor tartja előadói estjét Pécsett, a MN Helyőrségi Művelődési Otthonban. Közreműködik Mikes Lilla és Hajdú Júlia. * Dinnyés József, Arpádi László és a Fórum együttes ad koncertet május 31-én 19.00 órakor a pécsváradi Művelődési Központban. * Szerdán 10 órakor kerül sor az SZMT székházban a szórakoztató zenészek szakmai, politikai továbbképzési napjainak xáró előadásaira. * Pécsett az Olympia étteremben rendezik szerdán délután három órai kezdettel a Szórakoztatózenész Stúdió idei évzáró hangversenyét. A nyilvános előadáson a stúdió mohácsi egyesített tamburazenekara és Pávics Anica délszláv dalénekes műsorát hallhatjuk Kovács József irányításával. Két pécsi férfikórus Szentendrén A mestői szépségű Duna-ka- nyarba, Szentendre városába látogatott el két pécsi kórus, a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán férfikara és a pécsi Nagy Lajos Gimnázium férfi vokálegyüttese. Május 26-án, szombaton este nagy sikerrel szerepeltek azon a hangversenyen, melynek rajtuk kívül köz* reműködője volt a Szentendrei Városi Kórus és Kamarazene- kar, valamint az ottani Móricz Zsigmond Gimnázium leány kamarakórusa. A két pécsi együttes Ivasiv- ka Mátyás karnagy vezényletével igen változatos és színvonalas műsort szólaltatott meg magyar, lapp, skót és angol népdalfeldolgozásoktól kezdve a reneszánsz kórusdarabokon keresztül mai magyar és külföldi komponisták alkotásaiig. Külön ki kell emelnünk a bányászkórus által előadott Kuruc szvitet (Karai József alkotása), valamint a diák- kamarakórus Óceán-dalát (Heinz Cammin feldolgozása). A városi tanács barokk dísztermében, népes hallgatóság előtt elhangzott hangverseny záródarabja összkar volt valamennyi részt vevő énekkar és kamarazenekar közreműködésével; Händel Judas Makka- beus című oratóriumának Győzelmi kórusát Pest megye vezető karnagya, Kovács Lajos vezényelte. A lelkes közönség megismételtette az összkart, majd ezt követően Ludvig Nán- £ dor, a pécsi bányászkórus titkára ajándékot nyújtott át a szentendrei együtteseknek s egyben meghívta a városi kórust a Kodály férfikar jövő nyáron sorra kerülő, 60. alapítási évfordulóját megünneplő rendezvény-sorozatára. — Megszépül a Hullám Étterem. Javában tart a pécsi Hullám Étterem felújítása. Ennek során újonnan parkettáznak, festik, mázolják a helyiségeket. A munkálatokkal előreláthatóan a jövő hét végére végeznek.----A RÁDIÓ---É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Mi lett volna ... ha nem esifc Newton fejére az alma? (ism.). 8.57: Népdalok, néptáncok. 9.44: Versek zenével. 10.05: MR 10—14. 10.35: Magyar előadóművészek Haydn-felvételeiből. 11.19: Beregi kincsek. Nagy Piroska riportja. 11.34: Pillangó. V. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Miskolci Szimfonikus Zenekar játszik. 13.55: Népi zene, cigánydalok. 14.18: Kóiuspódium. 14.39: Fejezetek a koreai líra történetéből. IV. rész. 15.10: Ruggiero Ricci hegedül. 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. 16.05: Út a romantikához. 16.36: Holnap közvetítjük . . . 17.10: Mozgásterek. 17.32: Operaáriák. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 19.20: Népzenei Hangos Újság. 20.0C: Munkáspapok és kardinálisok. 20.30: A zene nem ismer határokat. 21.17: Világirodalmi Dekame- ron. 22.20: Világtörténelem dióhéjban. 22.30: Operafelvételekből. 22.50: Meditáció. 23.00: Kamarazene. 0.10: Operettdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kovács Péter énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Zene- délelőtt. 12.25: Látószög. 12.33: Medódiakoktél. 13.25: Növénykedvelőknek. 13.30: Éneklő Ifjúság. 13.45: Kettőtől—hatig... 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Találkozás a stúdióban. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Tip-top parádé. Záray Márta felvételeiből. 18.33: XVII., XVIII. századi dalok és táncok. 18.55: Szimfonikus könnyűzene. 19.20: Mit olvashatunk a Béke és a szocializmus című folyóiratban? 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: A nyári fiú. Novella. 21.01: Operettrészletek. 21.54: Szonáta rézfuvókra. 22.06: Slágermúzeum. 23.15: Nótacsokor. HARMADIK MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 9.00: Századunk zenéjéből. 10.00: Sarolta. Operarészletek. 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak — még egyszer. 11.20: A zeneirodalom remekműveiből. 12.27: Motetta-felvételek. 13.07: Villanások. Versek. 13.17: Dzsesszfelvételekből. 14.00: Móricz Zsigmond a szerkesztőségekben. III. rész. 14.20: A Csehszlovák Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.31: Wilhelm Kempff zongorázik, Pierre Fournier gordon- kázik, a La Salle vonósnégyes játszik. 17.16: Labirintus. 17.31: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.01: Magyar zeneszerzők. 18.45: Fekete Afrika zenéjéből. VII. rész. 19.05: Operettfelvételekból. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.20: Civilek a kamera mögött. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: Dzsesszfelvételekből. 21.37: A kamarazene kedvelőinek. 22.30: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.30: Refesek és kitiltottak. A rendőrhatósági kényszerintézkedések tapasztalatai. 17.45: Népszerű melódiák. Albert Miklós, Berczeli Tibor és Piróka Éva énekel, közreműködik a Mecsek Fúvósötös, valamint a Marcipán együttes. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — A fiatalok hullámhosszán. Zenés ifjúsági műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Akik minden este a rádió előtt ülnek. Riporter Gráf Vilmos. — Hallgatóink kérésére. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. o.). 8.40: Idesüss! (ism.). 9.05: Történelem (ált. isk. 7. o.). 9.30: Tévé-óvi. 9.55: Óvodások filmműsora. 1. Mackó Misi Afrikában (ism., sz.). 2. Kockácska, mint pilóta (ism., sz.). 14.50: Iskola- tévé. Tévé-ovi (ism.). 15.20: Földrajz (ism.). 15.55: Történelem (ism.). 16.18: Hírek. 16.25: Tévé-mozaik. 16.35: Villanófény. 16.55: Mindenki iskolája. Fizika. 17.25: Reklám. 17.30: Matematika. 18.00: BNV ’79. (sz.). 18.30: A főtitkár (sz.). 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese (sz.). 19.25: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. (sz.). 20.00: Az Onedin család. XXVIII/22. rész: Koporsóhajó (sz.). 20.50: Randevú 300 km felett (sz.). 21.20: Nézőpont. 22.20: Tv-híradó 3. (sz.). 22.30: Tv-tükör. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Ashkenazy Chopin-mű- veket játszik. Amerikai film (ism., sz.). 20.45: A Szlenza legendája (sz.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Reklám. 21.25: Lidércfény. Magyarul beszélő angol tévéfiim-sorozat. VI/4. rész: Shastonban (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45: Az én arany- völgyem — gyermekműsor. 18.15: Olvasmány. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 19.55: Ascona. Játékok határ nélkül. 21.35: Gérard Philippe filmjei': Az éjszaka szépei. Francia film. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Fiatal szerzők — dokumentumfilm. 19.00: Audio-vizuális filmenciklopédia. 20.00: Építkezés — jugoszláv tv-dráma. 20.50: Huszonnégy óra. 21.10: A tudomány jegyében. 22.55: Sacha Distel szórakoztatja önöket. — Megkezdődött a nyerges szőlőmoly rajzása és a tarka szőlőmoly lárvakelése. A két faj lárvái június közepéig fognak megjelenni, ezért megismételt védekezésre van szükség. A védekezéshez felhasználható készítmények: a Bl 58 EC, a SINO- RATOX 40 EC, a SAFI- DON 40 WP, a DITRI- FON 50 WP. az UNIFOSZ 50 EC, a FEKAMA DDVP 50 és a WOFATOX SP 30 az Agrokernél szerezhető be. Új rendelkezések a vízen közlekedőknek és Mézeknek Kijelölték a szabad strandot Mohácson Harminchaton fulladtak vízbe a Duna magyarországi szakaszán tavaly. Viszonylag kedvezően alakult a kép a mohácsi vízirendészet folyamszakaszán: mindössze egyvíz- befulladás történt. Felmérések szerint a balesetek csaknem kivétel nélkül abból adódtak, hogy többen nem ismerik, vagy ha ismerik is, nem tartják be a fürdés és a csónak- közlekedés szabályait. Ez év elején új rendelkezések jelentek meg, amelyekről Agócs László rendőr őrnagy, a Mohácsi Vízirendészet parancsnoka adott tájékoztatást. Tilos fürdeni hajóútban, a hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagy hajók; úszó munkagépek és úszó-művek ötven méteres körzetében, hidak, zsilipek, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, kompátkelők és vízi munkálatok száz méteres körzetében, hajókikötők, hajóállomások területén. Tilos fürdeni egészségre ártalmas vizekben, és ott, ahol erre tábla hívja fel o figyelmet. Mohácson a szabad strandot a szigeti oldalon a révátkelő hely és a Szabadság zátony közötti szakaszon jelölték ki. Ezt különböző módon jelzik is. A kijelölt fürdőhelyek kivételével a városok belterületén levő szabad vizekben és határvizekben tilos fürdeni. Az év elején élet- belépett új rendelkezésből ki kell emelni, hogy az úszni tudó tíz éven aluli gyermekek is csak felnőtt kíséretében fürödhetnek szabad vízben. A rendelkezés vízijárművek kategóriájába sorolja az idei évtől kezdődően az evezős csónakokat. így azt szeszesital hatása alatt nem használhatják. Az ittasság már idén is okozott halálos balesetet. Baja térségében ittas vezetés miatt négy személlyel felborult egy csónak. Az utazók közül ketten vízbe fül. ladtak. Tilos a csónakokat és a kishajókat túlterhelni. A menetben levő hajó útját 300 méteren belül keresztezni és 30 méternél kisebb távolságra megközelíteni szigorúan tilos. Evezős csónakkal csak partközeiben szabad haladni. Tilos közlekedni csónakkal és kishajókkal a kijelölt fürdőhelyeken. Az engedélyhez nem kötött vízijárművet csak a 14. életévét betöltött, úszni tudó, kellő gyakorlattal rendelkező és a vízterületet ismerő személy vezetheti. A 250 köbcentiméternél nagyobb hengerűrtartalmú vízijárművet kizárólag kishojóvezetői engedéllyel rendelkezők vezethetik. Agócs László végezetül néhány fontos tudnivalót a für- dőzők figyelmébe ajánlott. Felhevült testtel ne ugráljanak a Dunába, ha nem ismerik kellően a vízterületet, legyenek óvatosak. Gumimatracot, vízibiciklit csak a kijelölt területen használhatnak. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére. Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház (fertőző épület), sebészet: Pécsbányatelepi kórház. Baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Ideg* sebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress Endre u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. — Szanálják a pécsi Vak Bottyán utca déli oldalát. A terv szerint idén a Meredek utcáig jutnak el a házbontással, a szanált területen folytatódik majd az északi érintő út. Az öreg házak felszámolásával egyidőben kiszabadítják a várfalat is, melynek kutatását az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség kezdi meg.