Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-14 / 130. szám

Világos-kék, sötétkék, szür­késkék; élénkebb és tompább; egyszínű és mintás — de va­lamennyi kiválasztott ruhának volt egy közös jellemzője: a kék árnyalat. A 19 éves Szé- kelyi Zsuzsa egyéniségéhez egybehangzó vélemények sze­rint ugyanis □ kék szín állt a legjobban. Zsuzsa magas, sző­ke, karcsú, a szeme kék. így hát érthető, hogy a Mecsek Áruház készletéből elsősorban o kékes színárnyalatú ruhákat választották ki számára. Virágmintás zsorzsett Magas, szőke, karcsú Ujjatlan, franciás nyári model Fiatalos, lágy, göndör hajviselet ISMÉT NYERHET! Hatszemélyes rozsdamentes evőeszközkészletek, frizura­utalványok, napfényszínezés, vitaminos arcpakolás PALOTAI MARTONNÉ — Zsuzsát megkértük, hogy valamennyi, neki kikészített ru- Ihát próbálja föl. Volt, amelyi­ket többször is megnéztük, ho­gyan áll rajta, s végül, Zsu­zsa véleményével összhangban, erre a nyári ruhára esett a választásunk. A ruha valóban nagyon csi­nos és jól áll Zsuzsának. De­rékban elvágott, szobásvonala kiemeli modellünk karcsúságát. -Mint öltöztetője elmondta, olyan fazont kellett keresni, -mely fölül húzott, alul bő, hogy Zsuzsa derékvonalát mi­nél jobban hangsúlyozza. A ikiválasztott, ujjatlan -nyári ru­ha megfelel ennek a kívána­lomnak, vállvonala enyhén hú­zott, szabásvonala franciás, alul redőzött. A romantikus nyári modell középkék alapon sötétkék és fehér virágmintás; alapanyaga jugoszláv import selyem zsorzsett, kiválóan al­kalmas könnyű nyári ruhákhoz, mivel mór szövési technikájá­nál fogva is szellős. A TRI- TEX-nek ez a modellje ötféle színben, minden méretben kap­ható a Mecsek Áruházban, sőt, nem csupán a ruhát lehet □ hétfői megvásárolni, hanem a méter­áru osztályon az anyagot is, egyszínű és mintás változat­ban egyaránt. Zsuzsa ruhájá­ról még csupán annyit, hogy — nyilván a konfekció új mé­rettáblázatának köszönhetően — ezúttal sem kellett igazí­tani. Kikészítés nappalra SZERDAHELYI HENRIKNÉ A kozmetikusnő kicsit néhéz helyzetben volt, hiszen, csak­úgy, mint már korábban is előfordult hasonló, most sem ártott volna egy héttel előbb egy előkezelést alkalmazni. De ez az aggodalom szinte feles­legesnek bizonyult, mert a koz­metikában — és a fodrászat­ban is — kitűnő munkát vé­geztek. hatású alapozót kapott, majd enyhén megszíneztem. A mű­velet befejezéséül ajkára száj­fény került — és máris elké­szült Zsuzsa új arca. Dauerolt frizura Melyik cég gyártotta a bemutatott ruhát? 1. Debreceni Ruhagyár. 2. Budapesti Finomkötöttárugyár, x. Sikk KTSZ. Név: — Zsuzsának kicsit seboreás, azaz zsíros a bőre, és sajat maga kezelte is már otthon. Most legelőször is úgyneve­zett piling pakolást kapott, aminek célja, hogy a leválni készülő szaru lemez kéket lekop­tassa. Ezt követte a gőzölés, a -bőr kitisztítása, s egy össze­húzó, nyugtató pakolás. Ezzel persze még nincs vége a kezelésnek: -miután a bőr vízhiányos, az előzőeket még egy bőrtápláló, hidratáló ubor- kás pakolás követte. Az ubor- kás pakolásnak, amit bizonyá­ra sokan csinálnak otthon is, elsősorban a frissítő hatását kell kiemelni. — A bőrápolást követte a sminkelés. Zsuzsa kifestéséiben mi volt az elsőrendű szem­pont? — Tudtuk, milyen lesz a ru­hája, s a nappali ínyári ruhá­nak, s a modell szeme színé­nek megfelelően festettem ki arcát, szemhéját. Szemöldöké­hez nem nyúltunk, szempilláját tartós festéssel feketére színez­tem. A kifestés jellegét meg­határozta az is, hogy a divat­klub manökenje fiatal, s ter­mészetes hatást akartam el­érni. Szemét kétféle, sötétebb és világosabb kékkel festettem ki, a szemzugot kicsit söté- tébbre kihúztam, a szemvona­lat pedig egy kék kontúrceru­za segítségével tettem hangsú­lyosabbá. A szempillákat még egyszer, Max Factor spirállal átlakkoztam. Az arc hidratáló IGALY JANOSNÉ — Természetes szőke, ápolt haja van Zsuzsának, amivel könnyű volt dolgozni. A vége sem töredezett, ezt a rendsze­res vágásnak köszönheti. Egy kicsit én is levágtam a végé­ből, aztán ott volt a nagy kér­dés: mi legyen a völlig érő, szőke hajból? Legelőször is bedaueroltók a haját, hogy készülő frizurája tartós legyen. Majd követke­zett a Subri-na plus hajbalzsa- mos kezelés, amire a hajvégek táplálása miatt volt szükség. Végül a fodrász apró csava­rokra fölcsavarta Zsuzsa haját, s száradás és fésülés után már kész is volt az új frizura, a fiatalok között most nagyon népszerű tupír nélküli göndör hajviselet, ajni fél hosszú hajból minden nehézség nélkül elké­szíthető. A laza, könnyű frizu­ra jól harmonizál a lágy esésű ruhával. A nyertesek A múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Mire használjuk a Thermolus búrát? 1. Hajszárításra. 2. Vegyi folyamatok gyorsítására. X. A fejbőr gyógykezelésére. Név: Lakcím: Lakcím: 1. Tejfölös, petrezselymes pa­kolás. 2. Enyhén karcsúsított. A beérkezett, közel 2000 meg­fejtés közül 1290-en fejtették meg helyesen a divattotót. A helyes megfejtők között szomba­ton délelőtt a Centrum Áruház­ban nyereményeket sorsoltak ki. A Centrum Áruház ajándék­csomagjai nyerteseinek nevét Papp Robi szekszárdi elsőosz­tályos kisfiú húzta ki, a Bara­nya megyei Fodrászipari Válla­lat nyerteseit pedig Molnár Anett,, sósdi óvodás. A nyertesek a következők: Hargi- tay Tünde, Pécs, Bercsényi utca 8-, Kulcsár Zoltánné, Pécs, Melinda u. 65., Bal óta i Balázsné, Komló, Petőfi u. 39., Szabó Mártonná, Barcs, Vak B. u. 1., Brandt Henrikné, Pécs, Iza­bella u. 2. A Baranya megyei Fodrászipari Szövetkezet utalványainak nyertesei: Nyilas Józsefné, Pécs, Építők útja 7/A., Cserkúti Lászlóné, Hird, Hirdi út 15., Takács Istvánná, Pécs, Varsány u. 4., Magyaros Mária, Szentlőrinc, Kodály u. 2., Székelyi Zsuzsa, Pécs, Erdélyi u. 13., Reith Ágota, Sásd, Fáy u. 6-, Kállai Sándorné, Pécs, Pollack Mihály u. 6., Kollár Jánosné, Pécs, Blaha L. u. 2/C. Mester Gyuláné, Gyékényes 2., Kápolnahegy, Szabá Mártonná, Barcs, Vak B. u. 1. A nyertesek nye­reményeiket a Centrum Aruház vevő- szolgálatánál vehetik át. A jövő héten Bodovics József- nét, a Jelmezkölcsönző Vállalat öltözteti fel estélyi ruhába, ami­hez az alkalmi arckikészítést és frizurát a Baranya megyei Fod­rászipari Szövetkezet készíti. Újabb nyere­mények E heti totónk helyes megfejtői között a Mecsek Áruház négy ajándékcsomagot sorsol ki, melyek mindegyikében hatsze­mélyes rozsdamentes evőeszköz- készlet lesz. A P^csi Szolgálta­tóipari Vállalat pedig ismét kü­lönböző kezelésekre jogosító utalványokkal lepi meg a sze­rencsés nyerteseket: inntofóré- zis kezelés arcra és nyakra; vi­taminos, úgynevezett Fito-keze- lés; a bőr előkészítése nyári napozásra; napfényszínezés vagy kívánsáa szerint hajszíne­zés; Par-o készítmények kúra­szerű alkalmazása a fejbőrnek megfelelően, tíz alkalommal: kívánság szerinti nappali frizu­ra. A sorsolást pedig május 19- én, szombaton reggel 9 órakor tartjuk a Mecsek Áruház kon­fekció osztályán. A sorsoláskor gyermekruha-divatbemutatót is tart az áruház. Kérjük olvasóin­kat, hogy megfejtéseiket az új­ságból kivágott szelvényeken, legkésőbb pénteken délig jut­tassák el a szerkesztőségünkbe. Paragrafus­turmix Tetten érték és elfogták a nápolyi zsebtolvajok egy­kori koronázatlan királyát. A 72 éves, bűnözésben megőszült férfi — aki egy­kor szakmája utánpótlása céljából szabályos tolvaj­iskolában oktatta a megfe­lelő fogásokat — megta­gadta azt az alapelvét, hogy csak külföldieket sza­badít meg értékeiktől. Egy autóbuszban éppen akkor csípték el, amikor egy honfitársa zsebéből megkí­sérelte kiemelni a pénztár­cát, de ügyetlenül dolgo­zott. Vesztét az okozta, hogy már hosszú évek óto nem gyakorolta mestersé­gét, és kijött a gyakorlat­ból. Élete során összesen 20 évet töltött zár mögött. ♦ Kié legyen a levágott kéz? Ez a probléma foglal­koztatja a pakisztáni bírá­kat, akik tudvalevőleg az iszlám törvények szerint ítél­keznek. A kérdést a pa­kisztáni iszlám ideológiai bizottság elnökének is föl­tették, de ő a tudósokra hárította a döntést. Végül is miért olyan nehéz ebben a kérdésben dűlőre jutni? A pakisztáni állampolgár 40 dollárnál nagyobb ér­tékű áru ellopásáért elve­szíti a jobb kezét. Egy eset­leges második esetben a bal lábára kerül sor, és ha a tettes harmadszor is bíróság elé kerül, akkor életfogytiglani börtönre íté­lik. Más mohamedán or­szágokban az ítéletet hó­hér hajtja végre, Pakisztán­ban azonban sebész, még­hozzá kórházban, steril kö­rülmények között. És itt jön a bökkenő: a fejlődő or­vostudomány már képes arra, hogy az amputált ke­zet esetleg „visszaragasz- sza'\ Ezért lényeges tehát a levágott végtag sorsa. ♦ Növekedett az iskolai vandalizmus az Egyesült Államokban. A betört ab­lakoktól a több milliós ká­rokat okozó tüzekig tucat­nyi amerikai városban okoz súlyos problémákat. A ha­tóságok szerint az elköve­tők zöme csavargó, vagy iskolából elcsavargott, el­távolított fiatal, aki gyak­ran bosszúvágyat táplál az iskola vezetői és tanárai ellen. Más esetben alko­holtól vagy kábítószertől befolyásolt fiatalok követ­nek el támadásokat az is­kolák ellen. Sok helyen ezért bonyolult riasztóbe­rendezéseket, fegyveres őröket alkalmaznak, magas drótakadályokat húznak. New Yorkban, ahol tavaly 3 millió eset történt, az is­kolákat olyan riasztóberen­dezésekkel akarják ellátni, amelyek segítségével biz­tonsággal meg lehet álla­pítani, hogy valóban betö­rő hatoit-e az épületbe, vagy sem. + Szüzességi próbának ve­tették alá az angol hatósá­gok az Indiából, Pakisz­tánból és Bangladesből Nagy-Britanniába beván­dorolni szándékozó höl­gyeket. Ezzel kívántak gá­tat szabni a szines bőrűek letelepedésének Angliá­ban. A hindu tradíciók sze­rint ugyanis, a menyasz- szonynak szűzen kell férj­hez mennie, s világos — mondták az angolok —, hogy ha az érintetlenségi próbát nem állják meg, nem mehetnek hozzá sem brit, sem egyéb személy­hez. A túlbuzgóságban elő­fordult, hogy terhes nőt vetettek röntgenvizsgálat alá, amit az Egészségügyi Világszervezet előírásai is tiltanak. Az angol belügy­miniszter szigorú vizsgála­tot rendelt el az ügyben, és Ígéretet tett a személyi­séget sértő és megalázó onrosi kontroll azonnali megszüntetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom