Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-17 / 104. szám
Kötöttfogásul birkózó EB Jól kezdett az újonc Gáspár A Komló beérte a PVSK-1 Szekszárdi Dózsa-PVSK 1:0 (0:0) Szekszárd. 4000 néző. V.: Körös. Szekszárd: Pólyák — Szlovák, Szöllősi, Weitner II., So- modi — Szőcs, Zrínyi (Tóth az 58. percben), Szekeres, (Pölös- kei az 51. percben) — Landek, Bonnyai, Házi. Edző: Magasházi József. PVSK: Sulyok — Hüber, Tallósi, Szabó, Németh — Tóth (Ferenczi a 81. percben), Grün- wald, Kaszás, Kresz — Lauer (Szász az 51. percben), Réfi. Edző: Rónai István. A Dózsa kezdte a játékot, de az 5. percben a PVSK szerezhetett volna gólt. Lauer húzott kapura a 16-oson belül, Zrínyi önfeláldozóan belevetődött a szélső beadásába, a játékvezető 11-est ítélt. Grünwald bal alsó sarokra tartott lövését Pólyák remek vetődéssel szögletre tenyerelte. A 19. percben Réfi húzott el a baloldalon, beadását Somodi és Pólyák együttes erővel tisztázta. A 30. percben Bonnyai vezette fei a labdát, jól ugratta ki Szekerest, aki elhamarkodottan a léc mellé lőtt. Ellentámadás végén Kresz tört be a 16-oson belülre, alaposan megforgatta a védőket, a lövés pillanatában Weitner II. szögletre mentett. A 35. percben Landek egy csel után beadott 18 méteres laposlövése Szabóról vágódott az alapvonalon túlra. A 40. percben a felfutó Németh az alapvonal közeléből beadott. Kresz és Réfi egymást zavarták, így Szlovák menteni tudott. Szünet után az 54. percben a csereként beállt Szász futott el a jobboldalon, beadását Pólyák előrevetődve hárította, Réfi elől. A 60. percben szerezte győztes gólját a hazai együttes. Szőcs csatázott középpá- , lyán, két csel után remekül ugratta ki Házit, a szélső az alap-, vonal közeléből pontosan ívelt középre és Bonnyai a védőktől szorongatva a kapu közepébe fejelte a labdát (1:0). A 77. percben Pólyák a felfutó Szabó közeli fejesét hárította, majd két perccel később Szabó lövése suhant el a léc fölött. A 85. percben Grünwald baloldali lövésszerű éles beadását Pólyák a levegőben úszva, látványos vetődéssel hárította a gólra éhes pécsi csatárok elől. Régen látott hatalmas küz- demes, és mindvégig izgalmas játékot hozott a két „szomszédvár” találkozója. Úgy indult a mérkőzés, hogy a listavezető gyorsan döntésre viszi a dolgot, ehhez járult az 5. percben — a vitatható — 11-es is. A büntető kihagyása után továbbra is nagy lendülettel támadtak a pécsiek, de nem boldogultak a jól tömörülő védelemmel. Szünet után mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, a Dózsa mintaszerű akcióból szerzett vezetése után kiegyenlítetté vált a küzdelem. A hajrában fokozta az iramot a PVSK, de a remekül védő Pólyák hálóját nem tudták bevenni. Jók: Pólyák, Szőcs, Szöllősi, Bonnyai, illetve Kaszás, Szabó, Tallósi. Fekete László Az első állomás: Pitesti Ma reggel indul az olimpiai csapat A szerdán Pitestiben sor- rakerülő Románia—Magyar- ország labdarúgó olimpiai előselejtező mérkőzésre befejezte hazai előkészületeit a magyar csapat. A tegnap délutáni órákban Budapestre érkezett az együttes és az Aero szállóban helyezkedett el a kedd reggeli utazásig. A különrepülőgépen a következő 18 játékos utazik Romániába: Katzirz és Tóth Z. (kapusok). Szántó, Salamon. Rab, Baranyi és Ku- tasi (hátvédek). Oláh, Tatár, Kovács J-, Póczik és Nagy A. (középpályások). Gyimesi, Izsó, Bíró, Fekete Tieber és Májer (csatárok). Pitestiben valószínűleg a mérkőzés időpontjában kedden edzés lesz, majd utána adja meg az összeállítást Lakat dr. Elmondta, hogy a védelemben különösebb változást nem tervez, a középpályán és a támadósoron viszont még gondolkodik. Vasárnap Bukarestben a XXVI. kötöttfogású birkózó EB első napján öt magyar birkózó már két fordulót küzdött végig. A 48 kg-osok súlycsoportjában Sóntha előbb leléptetéssel vesztett a világbajnok román Alexandru ellen, majd tussal verte az NDK-beli Hinz- et, s ezzel bekerült a legjobb hat közé. Az 57 kg-os Molnár 19:5-ös pontkülönbséggel verte Drechselt (NDK), majd vitatható tusvereséget szenvedett Pasarellitől (NSZK). A 68 kg-os Gaál 15:2-es pontozással bizonyult jobbnak a norvég Kvalheimtől, majd igen furcsa körülmények között leléptették a finn övermarkkal együtt. Gaál 7:6-ra vezetett, 4 másodperc volt vissza, s ekkor „szóltak közbe" a bírók... A 82 kilósoknál Hegedűs Miklós előbb erőnyerő volt, majd leléptetéssel verte a nagyhírű bolgár Kolevot, de mivel nem volt akció, a magyar birkózó is kapott 2 hibapontot. A kétszeres IBV-győztes újonc Gáspár a 100 kg-osok súlycsoportjában kétvállra fektette a norvég Karingot és a csehszlovák 'Dvorzsákot, így ő is a legjobb hat közé került. Hétfőn, a második versenynapon Sánthát leléptették a bolgár Hrisztov ellen. Az 52 kg-os Rácz tusolta a görög Papadopouloszt, 57 kg-ban Molnár ugyanígy verte a görög Holdiszt, 62 kg-ban Tóth sem adta alább, kétvállra fektette a csehszlovák Vojsadat, 68 kg-ban Gaál 12:4-re vesztett a román Rusutól, majd következett a kellemetlen meglepetés: az Európa-bajnok Kocsis jó kezdés után kétvállal kikapott a finn Huhtalatól. 82 kg-ban Hegedűs Miklóst leléptették a lengyel reménység, Dolgowicz ellen. 90 kg-ban az újonc Növényi tusolta az olasz Vitucit, nehézsúlyban viszont Rovnyai nem bírt a világbajnok bolgár Tomowal - leléptették. A még versenyben volt magyarok hibapontjai a következők: 52 kg: Rácz 0, 57 kg: Molnár 4, 62 kg: Tóth 0, 74 kg: Kocsis 4, 90 kg: Növényi 0, 100 kg: Gáspár 0, nehézsúly: Rovnyai 4 hibapont. iinmiii • MONTREAL: A nemzetközi sakkversenyen Portisch előbb világossal győzött az NSZK-beli Hübner, majd sötéttel a dán Larsen ellen és így 3,5 ponttal az élen áll, fél ponttal megelőzve a világbajnok Karpovot. 0 MOSZKVA: A Luzsnyiki stadionban játsszák a jégkorong világbajnokság „A" csoportjának mérkőzéseit. Eredmények: Egyesült ÁllamokFinnörszág 1:1 (0:1, 0:0, 1 :0), Szovjetunió-NSZK 3:2 (2:0, 1:2, 0:0), Svédország-Lengyel- ország 6:5 (2:1, 3:2, 1:2), Csehszlovákia—Kanada 4:1 (2:0, 1:0, 1:1). • MONTE-CARLO: A nemzetközi teniszversenyen Taróczy a paraguayi Pecci oldalán 7:5, 6:3 arányban győzött a francia Jauffret, Noah kettős ellen, majd a döntőben 6:3, 6:4 arányban vereséget szenvedtek a Nastase, Ramirez (román, mexikói) párostól. Olajbányász-Bauxitbányász 1:1 (1:0) Nagykanizsa. 2500 néző. V.: Szőke. Olajbányász: Megyimó- recz — Beák, Doszpoth, Kovácshegyi, Müller — Balogh, Savanyó, Söjtör — Kozma, Bélák (Nagy az 55. percben), László (Kelemen az 55. percben). Edző: Kerekes Imre. Bauxitbányász: Petrovics — Ughy, Szalai, Kutasi, Bakos — Szabó P., Tendli, Ormai, Horváth Z. — Lovász (Mészáros a 61. percben), Benkő. Edző: Csabai La- jos. Tapolcai támadások után a hazaiak lőttek gólt. A 12. percben: Söjtör labdájával Balogh húzott kapura, és két csel után nyolc méterről a jobb alsó sarokba helyezett. (1:0). A gól után is a tapolcaiak támadtak. A 27. percben a kiugró Horváth Z. elől mentett a kanizsai kapus, majd négy perccel később Benkő 16 méteres lövését tenyerelte a kapu fölé. Szünet után ismét a vendégek kezdtek jobban, akik a 60. percben egyenlítettek. Tendli húzott kapura, majd a jó helyzetben lévő Horváth Z-hez továbbított, akinek lövése a kapufa belső éléről vágódott a kapuba. (1:1). Az ellentámadásokkal kísérletező kanizsaiak a 74. percben veszélyes akciót vezettek, melynek végén a kitörő Nagyot buktatták a 16- oson belül, de o bírói síp néma maradt. A döntetlen eredmény a hallatlanul gyenge teljesítményt nyújtó kanizsaiakra nézve hízelgő. Jók: Doszpoth, Kelemen, illetve Szalai, Bakos, Horváth Z. és Ormai. Balogh Antal MÁV NTE-Bakony Vegyész 1:1 (1:1) Veszprém. 2800 néző. V.: Németh I. MÁV NTE: Szalai — Markán, Englóner, Sulyok II., Pápai (Varga a 30. percben) — Karádi, Szabó L., Sulyok I., (Szabó F. a 44. percben) — Kiss, Füle dr., Németh II. Edző: Németh Lajos. Bakony Vegyész: Csiszár — Puskás, Kiss, Mátyás, Horváth A. — Cser- nyánszky, Németh Z., (Horváth J. a 66. percben) — Somogyi, Mixtai (Bagoly a 60. percben), Kováts, Németh P. Edző: Bar- talfi Károly. A 4. percben Németh II. baloldalról beívelt szabadrúgásánál Karádi a felfutó Sulyok II. elé továbbította a labdát, ő pedig a kapujában ragadt Csiszár mellett mintegy nyolc méterről laposan a bal alsó sarokba küldte. (1:0). A 14. percben egy szögletrúgásnál Kiss fejjel Somogyinak adta a labdát, Somogyi ugyancsak fejjel maga elé tette, majd kapásból véd- hetetlenül bombázta a léc alá. (1:1). A lendületesen kezdő kanizsaiak meglepték a veszprémieket. A szünet után szinte egy kapura játszó, óriási helyzeteket kihagyó Vegyész mindent középen erőltető csatársora nem boldogult a jól védekező vasutasokkal. Jók: Puskás, Kiss, Csernyánszky, illetve Markán, Englóner és Füle dr. További eredmények Répcelak-Oroszlóny 1:0 (0:0), Ajka-Rákóczi SE 0:1 (0:1), Dorog—Fűzfő 0:0, Saba- ria—KOMÉP 0:1 (0:0), Sopron -MÁV DAC 4:1 (2:0). A Kaposvár—Pét mérkőzést április 18-án játsszák le. az nb ii. Állasa 1. PVSK 29 17 7 5 51-22 41 2. Komló 29 16 9 4 35-14 41 3. Kaposvái 28 11 15 2 34-16 37 4. MÁV DAC 29 13 8 8 40-34 34 5. Olajb. 29 11 8 10 37-33 30 6. Bábolna 29 10 10 9 27-28 30 7. Bauxitb. 29 11 7 11 35-34 29 8. Sabaria 29 9 11 9 24-24 29 9. Szekszárd 29 11 7 11 24-25 29 10. Ajka 29 9 9 11 33-32 27 11. Sopron 29 10 7 12 28-30 27 12. MÁV NTE 29 9 9 11 28-34 27 13. Bakony V. 28 8 10 11 32-36 26 14. KOMÉP 29 10 6 13 28-32 26 15. Dorog 29 7 12 10 21-27 26 16. Pét 28 7 12 9 36-44 26 17. Répcelak 29 10 6 13 32-42 26 18. Oroszlány 29 7 9 13 29-41 23 19. Fűzfő 29 6 11 12 16-32 23 20. Rákóczi SE 29 7 7 15 26-36 21 Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Magyarország—Franciaország válogatott férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 17.30. Pécs válogatott—Baja férfi mérkőzés, Pécs, városi sportcsarnok, 15.30. Gólfesztivál Szigetváron Beremend-Mohács-V éméndi TE 0:0. Beremend, 1200 néző. V.: Burai. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen, sportszerű küzdelemben igazságos pont- osztozkodás. Jók: Papp, Guzs- vány, Dudás, Budai, ill. Rótt, Dárdai, Alsóvölgyi, Kiss. Vajszló-P Kinizsi 3:2 (1:1). Vajszló, 200 néző. V.: Radó. A többet támadó és lelkesen játszó Vajszló győzelme megérdemelt. Góllövők: Raknics, Perényi, Nagy, ill. Hargitai, Herczeg. Jók: Sipka, Raknics, Herke, ill. Turbéki, Herczeg. Bóly-P. Postás 5:0 (3:0). Boly, 500 néző. V.: Szedeti. A minden csapatrészében jobb •Boly fölényes győzelmet aratott. Góllövők: Ulrich (2), Stréb, Keibl, Schneider V. Jók: Schneider V., Ulrich, Ambrus, Stréb, ill. Jurin, Lechki. István-akna-Steinmetz SE 0:0. Pécsszabolcs, 300 néző. V.: Horváth János. Küzdelmes, kemény belemenésekkel tarkított mérkőzésen a bányászcsapat közelebb állt a győzelemhez. Jók: Végvári, Boán, ill. Schulcz, Antal, Pénz. PBTC-Vasasi Bányász 3:1 (2:0). Bőrgyár-pálya, 200 néző. V.: Szenttamási. Az első 20 percben jól játszott a PBTC, s ez elég volt a győzelemhez. Góllövők: Aradi, Brezniczki, Tóth, illetve Peres (11-esből). Jók: Aradi, Knoch, Jurinovics, Tóth, ill. Németh, Peres, Dobsi, Adorján. Szigetvár-Mágocs 6:3 (2:2). Szigetvár, 300 néző. V.: Hajdú. Fordulatokban bővelkedő, gólokban gazdag mérkőzésen győzött a Szigetvár. Gól lövők: Palotai 3 (egyet 11-esből), Tóth II., Balogh, Maurer, ill. Benes II., Harsányi, Tonkó (11- esből). Jók: Tóth II. (a mezőny legjobbja), Palotai, Gajág, illetve Benes II., Harsányi. Mázaszászvár—Sellye 0:0. Mázaszászvár, 600 néző. V.: Brezniczky a börgyáriak második gólját lövi a Vasasi Bányász hálójába. Sör. A játék képe alapján a fegyelmezetten és jól játszó Sellye közelebb állt a győzelemhez. Jók: Kovács, Katona, ill. Jankovics, Schmidt, Amigya. Siklós-P. Kesztyűgyár 1:0 (1:0). Pécsbánya, 200 néző. V.: Thassy. Alacsony színvonalú mérkőzésen a szétesően játszó hazaiak ellen megérdemelten nyert a Siklós. Góllövő: Peti. Jók: Batik, Dvorszki, Peti, ill. Szűcs, Varga, Palko- vics. A Megyei I. osztály állása 1. MVTE 23 18 2 3 54-14 38 2. Sellye 24 14 6 4 49-21 34 3. Boly 24 13 4 7 53-32 30 4. Beremend 24 12 6 6 35-24 30 5. Szigetvár 23 12 4 7 38-32 28 6. Mázaszászvár 23 10 6 7 31-22 26 7. PBTC 24 9 7 8 37-36 25 8. Siklós 24 10 5 9 31-34 25 9. P. Kinizsi 23 8 7 8 21-23 23 10. Vasasi B. 24 7 8 9 31-36 22 11. Ü. PEAC 23 8 5 10 20-30 21 12. István akna 24 6 8 10 27-31 20 P. Kesztyügy. 23 7 6 10 27-31 20 14. P. Postás 23 8 4 11 20-42 20 15. Mágocs 24 5 6 13 24-48 16 16. Vajszló 24 4 3 17 27-48 11 17. Steinmetz SE 23 3 5 15 19-40 11 18. Szalánta visszalépett Pályázóink közül mindössze tizen számítottak a listavezető PVSK 1:0-ás szekszárdi vereségére. A sorsolásnál Molnár József, Siófok, Béri Balogh A. u. 29. szám alatti lakosnak kedvezett a szerencse, akinek a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. A heti szelvények beérkezési határideje: szombat déli 12 óra. Címünk: Hétfői Dunántúli Napló Pécs, Hunyadi út 11., 7621. I Fömérkőzés: PVSK—Sopron: ........ P ótmérkőzés: MÁV NTE—Kaposvár: A pályázó neve: ......................... A pályázó lakcime: ....................... B ujdosó ifjúsági kardvilágbajnok Egyesült Államokban, az Indiana állambeli South Bend- ben folyó ifjúsági vívó-világ- bajnokságon Bujdosó Imre a kard egyéni döntőben négy győzelemmel és egy vereséggel első lett, s ezzel a magyar sport idei első világbajnokságát nyerte. Bujdosó mögött a szovjet Alcsan és Kor- jagin végzett a második és a harmadik helyen. A másik magyar résztvevő, Benk Gábor 6. lett. A női tőr egyénit az olasz Sparaciari nyerte honfitársa, Vaccaroni és a magyar Szőcs előtt. TOTO 1. Szekszárd—PVSK 1:0 1 2. Nagykanizsa—Bauxitb. 1:1 X 3. Répcelak—Oroszlány 1:0 1 4. Bakony—MÁV NTE 1:1 X 5. Soproni SE—MÁV DAC 4:1 1 6. Ikarus—Vác 1:0 1 7. Építők SC—Szegedi D. 0:0 X 8. Balassagyarmat—BVSC 0:2 2 9. Hódmvh.—Békéscs. TASK 1:0 1 10. Borsodi B.—özd 1:0 1 11. Kisvárda—Kazincb. 0:3 2 12. Lehel SC—Nyíregyháza 0:0 X 13. Papp J. SE—Szolnoki MTE 3:2 1 + 1 14. Gyula—Szabó L. SE 0:1 2 * A sportfogadási és lottó igazgatóság közlése szerint a 15. héten a totóban egy darab 13 plusz egy talála- tos szelvény volt. Nyereménye 3 133 614 forint. 13 találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 123 302 forint. A 12 találatos szelvények száma 466 darab, nyereményük egyenként 3528 forint. A 11 találatos szelvények szá na 5141 darab, nyereményük 320 forint. 10 találatot 34 222 fogadó ért el, nyereményük 72 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — i re ifin Dunántúli napló .. A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébe Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti 6 Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007