Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-04 / 93. szám

IO Dunántúlt napló 1979. április 4., szerda Emlékezetes alakítások Ketten a szerelvényről Mihail Roscsin Szerelvény a hátországba című drámá­ja kitűnő előadásban került színre Pécsett. Abszolút fő-' szerepe nincs, mindannyian jelen vannak, mindenki fon­tos dramaturgiai tényező. A sok közül két alakítást ra­gadtunk ki, fölidézve két nő­alakot a sok millió közül, 1941 őszén ... Kátya: Muszte Anna Évekkel ezelőtt egy Fábri- filmben villant fel az arca először. Egyetlen apró kislá- nyos fintorral egy világot jelzett, a legmélyéről. A kislányos bájjal, amit magával hoz, asszonyalakjait is rendre felruházza. És ez az — talán az egyetlen — amivel különös fényt ad Ká­tya alakjának. A többi már jön magából a helyzetből. Feladata szerint alig mozog­hat. Hangjával, arcával, testtartásával fejez ki min­dent. Muszte Anna Kótyája fiatalasszony. Törékeny al­katú, sérülékenyebb az át­lagosnál. A megpróbáltatást nehezebben viseli, sőt, úgy tűnik, nem is képes rá. Öt is evakuálták Moszkvából, kis­fiával együtt. Fájdalma: vá­gyakozása az otthon, a ked­ves után, legyűri. Védtelen és tehetetlen a rázuhanó sorscsapással szemben. „Ki­lóg” a vagonlakók hetero­gén csoportjából. Félrehú­zódva átadja magát a szen­vedésnek. ül ás mereven, apatikusan néz maga elé. Monológokat mond. Ébren álmodik, amikor a többiek alszanak, elszundít, mire azok ébrednek. Nincs más számára csak a maga kínjai, mélyülő lelki betegsége alig észrevehető tüneteivel. Ritkán szólal meg. Ilyenkor ráesik egy tompa reflektorfény. Be­széde halk, monoton, ül, is­mét magába roskadtan, moccanás nélkül. Néha föl­áll, néha megszólal, hogy emlékezzen . . . Jószerével gesztusai sincsenek, csak ritkán, akaratán kívül. Mint például amikor vízért küldik, s visszaérkezve hallja: Szu- hodorszkáját bombázták — a vödör éles csattanással ki­esik a kezéből . . . Ketten is harcolnak érte, hogy vissza­rángassák a tudattal is ellen­őrzött valóságba. Tudja, igen, ez kellene, de nem megy. „Nem bírom”, -kiált­ja, és sírva elrohan . . . Köz­ben tűzrevalót gyűjt, egyszer kis hiján lemarad. Valahol mégis túljutott a krízisen. Ledobja a jelképes rőzse- csomót, s cipeli a hatalmas fakeresztet, hogy melegedje­nek általa is az emberek . . . Egy haldoklóért az életét kockáztatja, s ha nem „gyón­na” meg mindent kisfiának, akkor is tudjuk, J<átya meg­gyógyult, mert győzedelmes­kedett az élet, az emberség. Szavvisna: Labancz Borbála Alakjai életszerűek. Szav­visna is - közeli ismerősünk, akárki szomszédasszonya is lehetne. Az örök zsémbes, komisz, önző vénasszony, akit hangerővel 'is kétszeresen megvert a természet. Reked- tes-gunyoros kacagásától szinte lúdbőrözik a hátunk, amikor beleüti szavai ful­lánkját valamelyik szegény sorstársába, és az riadtan menekül a vérlázító hang és szó elől. Úgy lép elénk La­bancz Borbála Szavvisnája, mint aki a vagon réme. Mint aki mindig keresi valamijét, gyanakvó tekintetével piru­lásra késztetve azt, akire rá­néz. Hol a serpenyőjét, hol kis maradék szalonnáját vizs­latja oroszosra húzott ken­dője alól kilesve, s jaj an­nak, akit szájára vesz! Gesz­tusai szélesek, darabosak, nyelve ostorcsapás, és ha megérzi, hogy eleven húsba vágott, még öröme is telik benne. Pedig lassan rájö­vünk, mindez a felszín. Be­lül mélyen valami egészen más van benne is. Valami emberi a kicsíhyes-morózus rosszindulat mögött, amit egy-egy szituációban felold bennünk a pillanat humora. Szavvisna is vagonlakó, mindvégig jelen van. Ritkán szólal meg, általában mor­cosán hallgat. Ilyenkor tás­kája fülét morzsolgatja két ujjával, mint akinek pilla­natnyilag ez a legfontosabb, ül a többiek között, sértet­ten, mintha Hitlerék egyedül az ő bosszantására szülték volna meg a Barbarossa-ter- vet; néha odavet egy-egy szót, azután fölkel. Görnyed­tem derékfájásán végigbak­tat a színpadon: odaguggol a tűzhöz, megfújja: tésztát kavar, süt valamit. Szegény Karlics doktor, amikor egy pillanatra ottfelejti éhségtől kopogó szemét — „Jé, pa­lacsinta? — Szavvisna tesz egy félfordulatot — hangja odasuhint: „Az!" — és szin­te föléhajol a serpenyőnek... Egy apró mozdulat és ben­ne egy ember. Vagy még­sem a teljes ember? Sok­szor azt hinnénk, vén reak­ciós, akinek jár a szája, majd elviszi egyszer a GPU. De figyeljünk csak! Ha a. nép szenvedése kerül szóba, és abban mindenki a maga sorsával gondol, Szavvisna akkor sírja el magát, és jól érteni, amit mond: „Orosz­ország, Anyácska!...” Betegsége, halála megrá­zó és fájdalmas. Nem kap levegőt, kiviszik, a szerelvény közben elindul. Hiába aggó­dik érte mindenki, tehetetle­nek. Egy fékezőkupéban ví­zért könyörög, de a kerekek zakatolása mindent elnyom. Karja lecsúszik, ernyedten lóg. A reflektor csóvája egy ideig rajta marad. W. E. Szovjet kultur- centrum Budapesten Filmvetítés, hangverseny, ki­állítás, könyvtár, nyelvi labo­ratórium. Hang'ulatos progra­mok, kellemes, esztétikus kör­nyezet fogadja a látogatót a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Hat éve, hogy meg­nyílt e sokféle szórakozást és művelődést kínáló intézmény Budapest belvárosában, a Semmelweis utcában. A házba látogatók megis­merkedhetnek a Szovjetunió életével, kül- és belpolitikájá­nak, népgazdaságának aktuá­lis eredményeivel, a tudomá­nyokban, a technikában elért sikereivel, a szovjet nép iro­dalmával, művészetével, kultú­rájával. Ennek érdekében ha­vonta, rendszeresen többféle ki­állítást is rendeznek, bemutat­va egy-egy köztársaság, váro­sok, tájak stb. életét fotókon, képző-művészeti alkotásokon ke­resztül. Találkozókat szerveznek, ma­gyar és szovjet tudományos­műszaki szakembereknek —, ahol véleményt cserélhetnek, megismerhetik a szovjet tudo­mányos-műszaki gazdálkodás legújabb eredményeit. A Szovjet Tudomány és Kul­túra Házának fontos feladata, hogy megismertesse a magyar közvéleményt a szovjet embe­rek szellemi életével, kulturális örökségével. Ezt a célt szolgál­ja 220 férőhelyes filmvetítő és előadóterem, amelyet három, szinkrontolmácsolásra alkal­mas kabinnal láttak el. E be­rendezésekkel szélesvásznú fil­meket is bemutathatnak. A korszerű akusztikai berendezé­sekkel felszerelt filmvetítő és előadóterem alkalmas arra, hogy különböző művészegyütte­sek fellépjenek. Két kiállítóteremben szerve­zik a képzőművészeti, a fotó- és népművészeti kiállításokat, valamint a legújabb szovjet tudományos és műszaki ered­ményeket bemutató kiállításo­kat. — Most látható „Moszkva az 1980-as olimpia fővárosa” című színes fotókiállításunkat több magyar városban is be­mutatjuk majd — mondja Galanov Vladimír lljics igazga­tóhelyettes. — S ezzel közös rendezvénysorozatot indítunk az OTSB-vel és a Testnevelési Fő­iskolával. Előadások, kötetlen­beszélgetések, baráti találko­zók keretében ismertetjük meg az érdeklődőkkel a magyar és a szovjet sport eddig elért eredményeit, kapcsolatait. Majd a moszkvai spartakiádrál is tervezünk fotókiállítást. Ezek­kel a rendezvényekkel szeret­nénk előkészíteni klubunkat a sportolók és sportbarátok ré­szére. E klub tagjai rendszere­sen találkozhatnak majd ma­gyar és szpvjet sportolókkal. — Zenei szalonunkban is gazdag a program. A 60—80 férőhelyes kamarazene-terem­ben tartjuk a szovjet és ma­gyar zeneszerzők, előadómű­vészek találkozóit, s az érdek­lődők ugyanitt hallgathatják a legkiválóbb orosz és szovjet zenei alkotásokat, a világ ze­nei kultúrájának nagyszerű da­rabjait, kamarazenei koncerte­ket, énekeseket. Az SZKTH-ban két könyvtár működik. Az egyik a szépiro­dalmi és társadalomtudományi, a másik az ötvenezer kötetes műszaki-tudományos könyvtár. Rendszeresen megkapják a Szovjetunióban megjelenő könyveket, valamint több száz folyóiratot, más sajtóterméket járatnak. Gazdag anyagot tar­talmaz a színes diapozitív so­rozat a Szovjetunió tájairól, a hős városokról, Lenin életével és munkásságával kapcsolatos nevezetes helyekről, a szovjet művészetről, építészetről, mú­zeumokról. A műszaki-tudomá­nyos könyvtár különleges, egyé­ni könyvigényeket is kielégít. Két-hórom héten belül a Szov­jetunió Állami Műszaki-Tudo­mányos Könyvtára segítségé­vel beszerzik azokat a könyve­ket is, amelyek innen, vagy a magyar könyvtárak állományá­ból hiányoznak. Könyvtárközi kölcsönzés útján az ország bármely részéről elérhetők, a magyar olvasók rendelkezésére állnak. Az újonnan beszerzett könyvekből kiállításokat rendez­nek: legközelebb, a nemzetkö­zi gyermekév alkalmából mese- és ifjúsági könyvbemutatót. — Látogatóink minden héten újabb és újabb szovjet mű­vészfilmeket, tudományos és is­meretterjesztő filmeket láthat­nak — mondja Galanov elv- társ. — Ezek a filmek kölcsö­nözhetők, s a kiállításokat, ké­résre magyar vállalatoknál, in­tézményeknél is bemutatjuk. A szovjet kultúrcentrum kap­csolatban áll a lakosság csak­nem minden rétegével. Gyere­keket, felnőtteket fogadnak, zene-, vagy filmkedvelők, házi­asszonyok, diákok, volt szovjet ösztöndíjasok, a Szovjetunióban tanult szakemberek, művészek keresik fel rendszeresen a Szovjet Kultúra Házát. Egész sor klub működik — „Napocs­ka" gyerekklub, a Vörös szekfű az asszonyok klubja. De van a szocialista brigádtagok­nak, s volt szovjet egyetemis­táknak is fóruma a szovjet k u It ú rce n tru m ba n. A ház tudományos-ismeret­terjesztő, és kulturális prog­ramjait, kiállításait, bemutatóit az érdeklődők díjtalanul láto­gathatják, A fővárosban járó vidékieknek is érdemes benéz­niük a szovjet kultúrcentrum- ba, mindig változatos, érdekes programot találnak. Bubrik Gáspár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom