Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-30 / 117. szám
Dunántúlt napló 5 Í0W. április 30., hétfő 1919. május 1-i felvonulás Budapesten, a mai József Attila utcában Német, szlovák, török dolgozók felvonulása Budapesten, május 1-én A proletárforradalom győzelmének fontos feltétele volt a munkásosztály egységes forradalmi fellépése, ami márciusban a KMP és MSZDP egyesülésére vezetett. A korábbi nézetekkel szemben a párttörténészek kimutatták, hogy az egyesülés a hatalom megragadásának szükséges feltétele volt 1919-ben, mert az alig négy hónapja alakult KMP nagy tömegbefolyása szervezetileg még nem realizálódott, a négy hónap túlságosan rövid idő volt ahhoz, hogy a munkások régi vezetőiktől elszakadjanak, még ha az adott időszakban már fi magyar proletárdiktatúra tapasztalatai A győzelem feltétele Részlet Vass Henriknek, a Párttörténeti Intézet igazgatójának az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán tartott előadásából nem is értettek egyet tevékenységükkel, bírálták őket és a KMP politikáját követték. Az egységet az objektív fejlődés érlelte, és az tette lehetővé, hogy a proletariátus a forradalmi mozgalmakban összeková- csolódott, az SZDP tagjainak jelentős része és velük együtt a baloldali vezetők a forradalom oldalára álltak. Lényegében ez kényszerítette az MSZDP centrumát is az egyesülésre és a kommunista program elfogadására. A munkástömegek egybeforrottsága Az egyesülés a kommunista platform alapján ment végbe, amely a hatalom jellegét a proletariátus diktatúrájában határozta meg. A progarm értelmében az egyesült párt szakított a II. Internacionáléval, csatlakozott a Kommunista Interna- cionáléhoz, szembefordult az antanttal és testvéri szövetségre lépett Szovjet-Oroszországgal. Az MSZDP vezetői elfogadták a forradalmi programot. A jobboldali szociáldemokraták is — néhány kivételével — aláírták a megegyezést a kommunistákkal, de — mint ez a Tanácsköztársaság idején kiderült — csak formálisan egyesültek, a gyakorlatban a diktatúra ellen léptek fel. A centrum tagjai kedvező helyzetben a munkáshatalom mellett álltak, nehéz helyzetben viszont ingadoztak vagy a jobboldalhoz csatlakoztak. A forradalmárok nem léptek lel következetesen a lelepleződött jobboldallal szemben, ami gyengítette a pártot és annak hatóerejét, a forradalomhoz hű erők ellenállását. 1919 tavaszán nemcsak és nem elsősorban a magyar szociáldemokraták magatartása töltötte el aggodalommal Lenint és a Kommunista Inter- nacionálé vezetőit hanem éles kritikával illették a nyugat-európai szociáldemokrata pártok vezetőit, akiknek az állásfoglalása nagymértékben befolyásolta a magyar szociáldemokraták magatartását. A nyugateurópai szociáldemokraták vezetői nem siettek a nehéz helyzetben levő orosz és magyar tanácshatalom segítésére, sőt igyekeztek leszerelni a munkásság ilyen irányú akcióit. A nemzetközi kommunista mozgalom vezető szervei és különösen Lenin számos írása- ban és beszédében levonta a legfőbb tanulságot. „A magyar tanácsköztársaságot körülzáró világrablök . (vagyis Anglia, Franciaország stto. burzsoó kormányai) természetesen értették a módját annak, hogy kihasználják a magyar tanácshatalom kormányán belül mutatkozó ingadozások és a román hóhérok kezével kegyetlenül vérbe fojtották a tanácshatalmat. Szilárd kommunista párt Kétségtelen — folytatta Lenin —, hogy a magyar szocialisták egy része őszintén Kun Béla mellé állt és őszintén vallotta magát kommunistának. Ez azonban mit sem változtat a dolog lényegén: az, aki őszintén kommunistának vallja magát, de a könyörtelenül szilárd, rendíthetetlenül határozott, odaadóan bátor és hősies politika helyett ... ingadozik és kishitűsködi'k ... ugyanolyan árulást követ el, mint a közvetlen áruló. Egyéni szempontból igen nagy a különbség a gyengeségből árulákká válók és a szándékosan, számításból ' árulókká válók között; politikai szempontból nincs ilyen különbség, mert a politika — emberek millióinak tényleges sorsa, és ezen a sorson nem változtat, az, hogy a munkások és szegényparasztok millióit gyengeségből vagy haszonlesésből árulták-e el." Lenin a nyugati szocialista párták, a II. Internacionálé vezetőivel folytatott vitában, politikájuk kritikájábon visszavisszatért erre a tanulságra, és azt vallotta, hogy a munkásmozgalom érdekeinek megfelelő politikai vonal alkalmazásához elengedhetetlenül fontos a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülése magyarországi tapasztalatainak elmélyült elemzése, tanulmányozása, és ebből a megfelelő következtetések levonása. A magyar munkásmozgalomban o szociáldemokrata jobbszárny és a centrum elleni harc előtérbe kerülése a proletárdiktatúra megdöntése után helyes és szükségszerű volt. Csökkentette azonban e harc hatékonyságát, hogy ez időben a kommunisto emigráció több kérdésben maga is helytelen álláspontot foglalt el és\ nem a lenini tanításokat, hanem az akkor divatos „baloldali" kommunisto nézeteket tette magáévá. Mégis a két párt egyesülése tanulságul szolgált a Kommunista In- ternacionálé pártjainak meg. szilárdításában, de később is, a szocializmus építésének feladata előtt álló országokban. Árnyaltabb értékelés Kiemelkedő jelentőségű volt a magyarországi társadalmi viszonyok következtében - az agrárkérdés kezelése, a munkásosztály legközvetlenebb szövetségeséhez, a dolgozó parasztsághoz való helyes viszonyok kialakítása. A párt azonban kellő történelmi tapasztalat hiányában későn ismerte fel a mezőgazdaság átalakításának demokratikus szakaszát, a dolgozó parasztság nagy tömegei földéhségének kielégítését. Úgy vélte, hogy a földesúri nagybirtokrendszerről haladéktalanul át lehet térni a szocialista mezőgazdaságra, ami egyben jobb lehetőséget teremt a négyéves háborúban kimerült és kifosztott lakosság élelemmel való ellátására is. Ebben szerepet játszott az is, hogy ,,a kommunista pártnak — olvashatjuk a Magyar Forradalmi Munkásmozgalom Története c. műben — még nem volt módjában az agrárkérdésben uralkodó szociáldemokrata hagyományokat leküzdeni, s káderei is elégte- telenek voltak ahhoz, hogy a parasztság hangulatát kipuhatolva, a paraszti követelések alapján bolsevik agrárpolitikát folytasson." Az agrárkérdésben folytatott helytelen politikát azonban egyesek hajlamosak voltak (és hajlamosak ma is) sommásan kezelni. Igaz, o Forradalmi Kormányzótanács XXXVII. sz. rendelete (1919. április 3.) kimondta, hogy „Minden közép- és nagybirtok, minden tartozékával, élő és holt felszerelésével, valamint mezőgazda- sági ipari üzemeivel együtt minden megváltás nélkül a proletárállam tulajdonába megy át.”; továbbá azt is, hogy ,,A köztulajdonba átvett földbirtokok szövetkezeti kezelésre a földet művelő mező- gazdasági proletárságnak adatnak át.” Kétségtelen, hogy a 100 holdnál nagyobb birto- kök olyképpen való szocializálása, amelyet nem földosztás, hanem azoknak szövetkezetbe szervezése követett, a tanácsállam hibája volt. De ez is az eddigieknél sokkal árnyaltabb értékelést kíván. Nem szabad ugyanis megfeledkezni a következő tényekről: 1. A nagybirtok kisajátítása csak az összes szántóterületnek kb. 50—55 százalékát érintette, vagyis a szántóterületnek mintegy fele a parasztok magántulajdonában marad. 2. A Forradalmi Kormányzó- tanács már áprilisban belső utasítást adott ki arról, hogy ahol „nagy a földéhség", 5 hold erejéig földet lehet osztani, s az ennek nyomán parcellázott terület több tízezer holdra rúgott; júniusban ismét foglalkoztak a földreform kérdésével, a Forradalmi Kormányzótanács július 4-i ülésén pedig határozat született, hogy korlátozott földosztást kell végrehajtani, de ekkor már késő volt, intézkedésekre már nem kerülhetett sor. 3. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban az agrárkérdés volt a legkevésbé kimunkálva, s amit e tárgyiban mind a reformisták, mind a forradalmi szárny vallott, egyértelműen a nagyüzem fölényének bizonyságát szugge- rálta legalábbis gazdasági és katonai szempontokból. Ezt „erősítette” meg az a tapasztalat is, hogy már a proletárforradalom győzelme előtt a földfoglaló mozgalmakkal egy- időben a szegényparasztok számos helyen teljesen önkéntesen szövetkezeteket alakítottak. 4. Közkeletű a hivatkozás a lenini dekrétumra o földről, az oroszországi gyakorlatra. E tekintetben azonban figyelmen kívül marad egy nagyon lényeges körülmény. Lenin maga is hangsúlyozta, hogy a nacionalizált földek felosztása az egyenlősítő földhasználat alapján csak taktikai engedményt jelentett, és 1918-19-ben soha sehol nem állította, hogy ez követendő példa lenne. A szovjethatalom első esztendejének tapasztalatait összegezve „A proletárforradalom és a renegát Kaut- sky" c. munkájában — amelyet a magyar kommunisták ismertek — hangsúlyozta: „Amikor a bolsevikok megszavazták a . föld szocializálásáról szóló törvényt... a legfélreért hetetlenebb ül és a leghatározottabban kijelentették: ez az eszme nem a mi eszménk, mi nem értünk egyet ezzel a jelszóval, de kötelességünknek tartjuk, hogy végrehajtsuk, mert a parasztok túlnyomó többsége ezt követeli ... Mi, ibölsevikok, segíteni fogunk a parasztságnak abban, hogy túljusson ezeken a kispolgári jelszavakon, hogy minél hamarabb és minél könnyebben áttérjen a szocialista jelszavakra." A lenini értékrend tehát félreérthetetlen: — a földosztás nem szocialista, hanem polgári demokratikus intézkedés. A magyar kommunisták úgy vélték, o fejlettebb viszonyok következtében Magyarországon lehetséges a szocializmus haladéktalan megvalósítása ezen a területen is, az adott kérdésben lebecsülve az elmaradt demokratikus feladat megoldását a szocializmusban. Úgy vélték tehát, nincs szükség taktikai értelmű kitérőkre. Azonban a leninizmus dialektikus lényegével kerülünk ellentétbe, ha mint kész, kiforrott eszmerendszert fogjuk fel, - amit — ahogyan a magyar történelmi . irodalomban egyesek állítottak — csak „ajándékképpen ót kellett volna venni" a magyar kommunistáknak, aminek nyomaival a történeti köztudatban még ma is lehet találkozni. Éppen a magyar kammün tapasztalatai késztették Lenint arra, hogy a Komintern II. kongresszusa számára készült ag- rártézis-tervezetében határozottan kimondja: ,,A legnagyobb hiba volna . . . soha meg nem engedni, hogy a kisajátított kisajátítók földjeinek egy részét ingyenesen átadják a környékbeli kisparasztságnak, olykor pedig a középparasztságnak is.” A Kommunista Internacio- nálé II. kongresszusán felszólalók több ízben is hivatkoztak a Magyar Tanácsköztársaság tanulságaira, különösen a kommunista párt szerepének, szervezetének és a Kommunista Internacionáléba való felvétel feltételeinek a tárgyalása során (ez volt a kongresszus központi kérdése), továbbá a német függetlenekkel és az angol szocialista frakciókkal folytatott vitában. Nem nehéz kimutatni, hogy a kongresszusnak a fenti kérdésekben elfogadott tézisei, a felvétel feltételeit megszabó nevezetes 21 pont és az agrárkérdés irányelvei a magyar proletárdiktatúra tapasztalatainak messzemenő figyelem- bevételével készülték. Nincsenek bukott forradalmak Elmondhatjuk: a magyarországi Tanácsköztársaság folytatása és meghaladása, ha úgy tetszik, negációja volt az 1918-as polgári demokratikus forradalom na'k. A szocialista forradalom győzelmével a hatalmat a munkásosztály vette kezébe, köztulajdonba vette a termelőeszközöket, végrehajtotta a földbirtokos osztály kisajátítását, és a földet — az agrár- politika hibái ellenére - azoknak adta, okik azt megművelték. A munkáshatalom biztosította a dolgozók szabadság- jogait. megszüntette az uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát, a súlyos gazdasági helyzet ellenére javította a dolgozók életviszonyait. A Tanácsköztársaság egyesítette a nemzeti érdekeket a nemzetközi érdekekkel, összekapcsolta a magyar forradalom ügyét a nemzetközi forradalom ügyével. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy hazánkat Szovjet-Oroszország szövetségesévé, a nemzetközi szocialista forradalom középeurópai központjává tette. Puszta létével késleltette az antiimperialisták intervenciós háborúját Szovjet-Oroszország ellen. Bebizonyította, hogy a szocialista forradalom nem „orosz sajátosság”, hanem győzelme mindenütt lehetséges és szükségszerű, ahol a szubjektív és objektív feltételei arra megértek. A Tanácsköztársaságot a nemzetközi imperialisták túlereje - a belső ellenforradalmárok és a jobboldali szociáldemokraták közreműködésével — vérbe fojtotta, de — Lenin szavaival — történelmi értékkel mérve nincsenek bukott forradalmak, mert a harcosok széles táborát nevelik ki, emlékük ott él továbbra is a dolgozók szivében, és a mártírok vérével megtermékenyített föld később majd tízszeres termést hoz. Ez történt Magyarországon is. Életmód és munka Ha kérdezünk, ha megszólalunk, ha vitatkozunk. Elégedetlenkedünk vagy örülünk. Ha dolgozunk és pihenünk. Minden esetben az életmódról van szó. Mégis,' ha pontosan akarjuk megközelíteni azt, hogy milyen életet élünk, mennyire teljes az életünk, a munkából kell kiindulni. Szinte már frázisnak hangzik, hogy az alkotó munkából. A fokozódó munkamegosztásban az ember elveszti a teljesség érzetét, részfolyamatokban dolgozik és gondolkodik. „Minden egész eltörött" — írja Ady a század elején, s ennek hatásait a jelen, a századvég embere szenvedi meg igazán. Mert a munka folyamatában nemcsak az anyagi javak újratermeléséről van szó, hanem az ember állandó megújulásáról is. A munkamegosztásban, amikor előfordul, hogy a munkás azt sem tudja pontosan, mit gyárt, nem érezheti át az alkotás örömeit. Van-e megoldás? Hiszen ha valakinek a munkája monoton és egyhangú, sematikus mozdulatok ismétlődésével jár együtt, akkor a szabadideje sem lehe: teljes. Életmódja töredezett, kapkodó lesz. Nem a munka értéke, hanem a munkáért megszerezhető javak értéke lesz a fontos. Ebben a beszorítottságban is csak az alkotás segíthet. Ha másképp nem, hát a részletek teljességének megteremtésével. Persze be kell látnunk, hogy ez a sokféle munka közül ■nem mindegyikben sikerülhet. A pótcselekvés is ennek a századnak a terméke. De ez nem vezet megoldáshoz, csak a teljesség illúzióját adhatja. Ilyen körülmények között kell megtalálni a helyes életmódot, amely elsősorban a munkához való viszony változásaiban formálódhat. A munkából indul ki az elosztás is. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés azonban nem mindig tükrözi a végzett tevékenységet. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a szemléletet, ezért szembe kell szállni az eltérő bérezési gyakorlattal. De azzal a kijelentéssel is, hogy „csak a pénzér: dolgozunk". Életmódunkban ez a szemlélet visszaüthet, hiszen így juthatunk el a csak a szerzésért való életig. Amely kiszolgáltatott, és amit megvásárolható és beszerezhető javak befolyásolnak. Az ember a munkavégzés során lett emberré. Vigyázni kell, hogy a mai, megváltozott munka ne forduljon az ember ellen. Ne a beszűküléshez, az elidegenedéshez vezessen, hanem a kiteljesedéshez. Ne az emberi kapcsolatok megszakadása, a javakér; való ro- hangászás, a bizalmatlanság, az áruk miszticizálá- sa határozza meg egyéni létünket. A kultúrának és értékeknek ne csak fogyasztói, hanem újratermelői, megújítói legyünk. Az életmód végső soron tevékenységrendszer. Sokoldalú, bonyolult folyamat, amellyel az ember a természetet, környezetét és önmagát alakítja. Kibontakozik és átalakul. De valódi teljességet csak akkor ér el, ha újra és újra eljut az önmegvalósításig. Vaderna József
