Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-29 / 116. szám

Kiváló vállalat a FIM, Kiváló gyár a Zsolnay Porcelángyár Dr. Nagy József átadja az oklevelet a kombinát vezérigazgató' jónak Hatodszor lett kiváló gyáriak munkájáról, külön is kiemelve a pécsi gyár nagy munkásmozgalmi hagyomá­nyait. Ezután dr. Sárközi Dezső mondott ünnepi beszédet, egy­ben az eredmények mellett a közelgő május elseje jelentősé­gét is méltatva. A vezérigaz­gató beszéde végeztével át­nyújtotta a Kiváló Gyár kitün­tetést tanúsító oklevelet Bos­nyák Jánosnak, a Pécsi Porce­lángyár igazgatójának. Ezután további kitüntetések átadására került sor. Dr. Kádár József az ÉVM Kiváló munká­ért kitüntetését adta át a FIM számos dolgozójának, köztük a Zsolnay gyáriaknak: Bosnyák János igazgatónak, Gallai Fe­renc korongosnak és Zidarits Antalné betanított munkásnak. A vezérigazgató nívódíjakat és a „Vállalat kiváló brigádja" kitüntetéseket adott át. Ez utóbbi elismerésben a Zsolnay gyárból két brigád is, a Mo­dellkészítő és a Bajcsy-ZsiHn- szky Endre szocialista brigádok részesültek. A Vállalat kiváió ifjúsági brigádja lett a Zsolnay Vilmos ifjúsági szocialista bri­gád. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott Hidegkúti József, a Pé­csi Porcelángyár szb-titkára. A kitüntetettek nevében Bosnyák János mondott köszönetét, majd az Internacionálé hang­jaival ért véget az ünnepség. A tizennégyezer dolgozót foglalkoztató országos nagy- vállalat, a Finomkerámiaipari Művek az ötödik ötéves terv­időszak eddigi éveiben mindig kiváló minősítést kapott, az el­múlt évben is kiváló teljesít­ményt nyújtott, ezen belül a Zsolnay Porcelángyár eredmé­nye a jó vállalati eredmé­nyek fölébe emelkedett. Az el­múlt év gazdálkodási eredmé­nyei alapján tehát ismét Kiváló Vállalat a FIM, ugyanakkor Kiváló Gyár a Zsolnay Porce­lángyár. A kitüntetések átadá­sára tegnap délután Pécsett, a Zsolnay Művelődési Ház szín­háztermében került sor. A Himnusz hangjai után Manesz István, a FIM szb-tit­kára üdvözölte az ünnepség résztvevőit, köztük az elnökség­ben helyet foglaló dr. Nagy Józsefet, az MSZMP KB tag­ját, a megyei pártbizottság el­ső titkárát, dr. Kádár József építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettest, Sólyom Fe­rencet, a SZOT titkárát, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete elnök­ségének tagját, Zsarnóczi Jó­zsefet, az MSZMP budapesti X. kerületi bizottságának első titkárát, Szentirányi Józsefet, az MSZMP Pécs városi Bizott­ságának titkárát, dr. Németh Lajost, Pécs város tanácselnök­helyettesét. Dr. Kádár József tartott ün­nepi beszédet, méltatva a FIM eredményeit, szólva a jövő fel­adatairól, majd ugyancsak az eredményekkel foglalkozott és gratulált Sólyom Ferenc is. A miniszterhelyettes és a SZOT titkára a résztvevők nagy -tap­sa közepette együttesen nyúj­totta ót a Kiváló Vállalat címet tanúsító oklevelet dr. Sárközi Dezsőnek, a FIM vezérigazga­tójának. A kitüntetéshez a megyei ve­zetés nevében dr. Nagy József gratulált, meleg szavakkal szólva a vállalat és a Zsolnay­A szövetkezetek közül a di­namikusan fejlődő sellyei Ag­rokémiai Szövetkezet elmúlt évi munkája alapján immár ne­gyedszer felsorakozott a Kivá­ló szövetkezetek közé. Az ered­mények méltán indokolják a cím elnyerését. A termelés ér­téke 235 millió forint volt, nye­reség pedig 29,8 millió forint. A termékszerkezet korszerűsíté­se során három új termék ke­rült bevezetésre, ebből kettő tőkés importot kiváltó, amely- lyel 547 000 dollár megtaka­rítást értek el. Tíz termékük rendelkezik a „Kiváló Áru” címmel, a hom­lokzatfestékkel a Szegedi Ipa­ri Vásár nagydíját, a HUNGA- ROPACK ’78 kiállításon pedig az OKISZ elnökének különdíját nyerték el. A jó munka jutalmát, a Kivá­ló szövetkezeti kitüntetést teg­nap dr. Molnár Zoltán, a NIM kereskedelmi főosztályvezetője adta át Soós Attilának, a szö­vetkezet elnökének. Az „Or­mánság” étteremben megtar­tott ünnepségen megjelent Czé- gény József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának tit­kára, Kovácsovics Márk, a Sik­lósi városi-járási Pártbizottság Bólyi Mező­gazdasági Kombinát Dr. Kádár József építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes ünnepi beszédét mondja Fotó: Cseri László első titkára és Haász József, a KISZÖV elnöke Czégény József, a Baranya megyei pártbizottság nevében gratulált a viszonylag fiatal, 15 éves szövetkezetnek, és mint mondta, az Ormánság nehéz­iparát képviselő üzem olyan műszaki-szellemi kapacitással rendelkezik, amely feltétele a további jó ötleteknek, kezde­ményezés-képességnek és a ta­valyihoz hasonló eredmények­nek. fl Mechanikai Laboratórium pécsi gyáregysége Kiváló vállalat címmel tün­tette ki a Mechanikai Labora­tórium pécsi gyáregységét 1978. évi munkája elismeréséül a Ko­hó- és Gépipari Minisztérium valamint a Vas-, Fém és Villa- mosenergia-ipari Dolgozók Szak. szervezete. Cserkűti MEZŐGÉP Vállalat Kiváló Vállalat kitüntetést ka. pott a cserkúti MEZŐGÉP Vál­lalat az élelmiszeri gépgyártás 1978. évi kiemelkedő eredmé­nyeiért, valamint a kiemelt be­ruházások részére történt sze­relvénygyártás határidő előtti teljesítéséért. A kitüntetést Czeller Béla, a MEZŐGÉP Tröszt termelési igazgatója ad­ta át Lukács Antal vállalati igazgatónak. Az ünnepségen, amelyet a Szliven étteremben tartottak, részt vett Koós László, a Baranya megyei Párt- bizottság osztályvezetője, dr. Petőházi Szilveszter, a Pécs vá­rosi Pártbizottság titkára, dr. Földvári János, a Baranya me­gyei Tanács általános elnökhe­lyettese, Neubauer József, az SZMT Baranya megyei vezető titkára. (Folytatás a 2. oldalon) Immár hatodik alkalommal sorozatban nyerte el a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát a Ki­váló Vállalat címet Mint dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára ünnepi beszédében elmondotta: a kombinát dol­gozói mégsem megszokott ese­ményként ünnepük a kitünte­tést. örülnek munkájuk meg­becsülésének, hogy szorgal­mukkal kiérdemelték a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, valamint a MEDOSZ által adományozott elismerést. A bólyi filmszínházban teg­nap délelőtt tartott ünnepsé­gen műsort adott a Pécs gyár­városi iskola úttörőzenekara, a bólyi általános iskola énekka­ra és Sólyom Kati, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője. Megjelent az ünnepségen Devecseri József, az MSZMP Mohács járási Bizottságának első titkára, dr. Németh Ele­mér, a Mohács járási Hivatal vezetője, valamint minisztériu­mi, banki, államigazgatási ve­zetők is. Dr. Nagy József beszédében kihangsúlyozta, hogy az állami gazdaságok három évtizedes működésük során mindig is a tudomány, az élenjáró techni­ka, a szakemberképzés, a ter­melési együttműködések szer­vezésében példát mutattak. A bólyi nagyüzem különösen ezt tette. A jövőben is a népgaz­daság fejlődésében ezt a nél­külözhetetlen szerepet kell vál­lalniuk. Boly 22 ezer hektáros terü­letével, 3200 dolgozójával ön­magában is a megye legna­gyobb gazdasági szervezetei közé tartozik, az 1978-ban elő­állított 1,2 milliárd forint ter­melési érték, a 274 millió fo­rintos eredmény az ország leg­nagyobb mezőgazdasági üze­mei közé emeli. Jelentős kül­földi kapcsolatai révén Euró­pában, a világ sok országában a kontinensen kívül is ismert a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát. A kombinát 1978-ban néhány ágazatban egészen kiváló eredményeket ért el: kukoricá­ból 84 mázsa, komlóból 14,4 mázsa volt a hektáronkénti át­lagtermés, az egy tehénre eső évi tejtermelés pedig 4817 li­ter volt. A hozamok a terme­lés növekedésével azonos vagy kisebb mértékű költségnöveke­déssel párosultak. A gazdaság jövőjével kap­csolatban dr. Nagy József az egész térség nagy lehetőségé­ről is beszélt, a kombinátra alapozva lenne meg a lehető­sége Baranya első agráripari egyesülését létrehozni. Az ünnepség végén dr. Nagy József, a MÉM és a MEDOSZ, az ünnepség valamennyi ven­dégének jókívánságát tolmá­csolva adta át a kitüntetést ta­núsító oklevelet dr. Kisjakab Lajos vezérigazgatónak. A gyáregység 267 millió fo­rintos termelési értéket állított elő, csaknem száz százalékban exportra. Így például a moszk­vai olimpiára a stúdió-magne­tofonok szállítását elkezdték. Szállítási kötelezettségeiket ma­radéktalanul teljesítették. Az Irakba és Pakisztánba szállított stúdiómagnók révén 300 ezer dolláros haszonhoz juttatták népgazdaságunkat. Kovács Gyula vezérigazgató­tól Keresztes János igazgató vette át a kitüntető címet. Ki­váló dolgozó kitüntetésben 47-en részesültek, 60-an jutal­mat kaptak, 19 szocialista bri­gádot kiválónak minősítettek. Az ünnepi eseményen meg­jelent Tóka Jenő, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága végrehajtó bizottságának tag­ja, dr. Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának titkára, Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács el­nökhelyettese, Neubauer József, az SZMT vezető titkára. Pécsett, a Mecsek Áruházzal szemben lévő parkban számtalan színben pompáznak a tulipánok. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói több mint ötven tulipánváltozatot ültettek ki. A Tettyén a jövő héten látható teljes díszben a tulipánbemutató. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 116. szám 1979. április 29., vasárnap Ara: 1,20 Ft Elismerés a kiemelkedő munkáért Kitüntetések május elseje alkalmából Negyedszer kiváló a sellyei Agrokémia Szövetkezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom