Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-28 / 115. szám

1979. április 28., szombat Dunantmt Raplö 3 Alkotó kör, pályázatok* önkéntes művelődés Bizottság is lehet cselekvő, alkotó Mondtam, hogy a vállalati művelődési bizottságokról aka­rok írni, mire ismerősöm finto­rogni kezdett: „Hidd el csak egy újabb bizottsággal találko­zol, újabb adminisztráció és semmittevés.” Azért elindultam a Volán 12. számú pécsi válla­latához. Ök azért is érdekesek, mert dolgozóik nagyobb része „forgalmi utazó", gépkocsive­zetők, kalauzok, vagyis olyan emberek, akik alig vannak egy helyben vagy a lakóhelyükön. A megbeszélt időpontban a művelődési bizottság társelnö­kei és titkára: Kövesdi Géza, Kun László és Orcsik Ferenc vártak rám, dokumentumokkal megpakolva. 1977 júniusában alakult meg a 11 tagból álló bizottság. Mivel a központon kívül 10 szolgálati hely tartozik hozzájuk, mindegyiknél alakí­tottak egységszintű művelődési bizottságokat. A 4500 dolgozó a megye öt városában és szá­mos községében lakik. Mintegy 2000 fő a már említett forgal­mi utazó és ezren vannak, akik váltott műszakban dolgoznak. Mit tehet ilyen helyzetben a bizottság? Évente három alkalommal ta­lálkoznak. Foglalkoznak az ok­tatással, a közművelődéssel és beszámoltatják a bizottságokat munkájukról. A vidékiek any- nyiban önellátók, hogy a meg­határozott anyagi keretből egyénien gazdálkodnak. Igé­nyeiket, ötleteiket benyújtják a központi művelődési bizottság­hoz, ahol is a feladatokat pon­tosan meghatározva, folyamat­jelleggel elkészítik a munkater­vet. A közös tervezés szava­tolja, hogy nem maradnak fe­hér foltok a tevékenységben. Minden évben tervet készíte­nek az oktatás fő területeire. (Ezek jelentős része a vállalat szociális intézkedési tervébe is bekerül.) Felmérik, kinek van szüksége a nyolc általános be­fejezésére, kinek középiskolai oktatásra, kinek szakmai tan­folyamra. Évente 17—18-an főiskolára, egyetemre is jelent­kezhetnek. A legnagyobb szám­ban — tavaly 192-en — a szakmai képzéseken vettek részt. Ugyancsak elmúlt évi cdat: középiskolában 131-en, általános iskolában 21-en, te- hergépjárművezető képzésben 130-an, autóbuszvezetőin 69-en tanultak. Az oktatás költségeit általában a vállalat fedezi. Er­re a célra évente 9 millió forin­tot fordítanak. Arra is ügyel­nek, hogy akik eredményesen elvégeznek egy-egy tanfolya­A 12. sz. Volán művelődési bizottságáról mot, megfelelő munkakörbe kerüljenek, megfelelő fizetéssel. Az emberek nagy része ezért szívesen is vállalja a tanulást. Oktatási bázisukat a volt piactéri autóbuszváróból alakí­tották ki. Jól felszerelték a nagy előadót és a két kisebb ter­met. A Bacsó Béla utcában két helyiséges klubkönyvtáruk van, 3600 könyvet helyeztek el itt, ezenkívül 14 letéti könyvtárat létesítettek. A klubkönyvtár fel­újítása'elkezdődött, és a mun­kálatok májusban fejeződnek be. A nagyterembe 150-en, a kicsibe 50-en férnek be. És ez a vállalat legnagyobb műve­lődési intézménye . . . Éppen ezért a rendezvényeket meg­osztják és a központi ünnepsé­gekhez kibérelik a színházat, o művelődési házakat vagy az Olimpia éttermet. Mibdezek dacára jól működik az ifjúsági klub, az eszperantó-, a nyug­díjas szakkör, a filmbaráti kör. A fotósok laboratóriumát a központban helyezték el. Bar­tók Béla férfikaruk 1945 óta számos díjat nyert és a Volán tánczenekar is közkedvelt. Komlón és Mohácson van még a vállalatnak klubja, a többi városban marad a mozi és az egyéb termek kölcsönkérése. A vidéki dolgozókra is gon­doltak. Felmérték a bázishelye­ket. Azokból a községekből, ahonnan legalább tízen bejár­nak, rendszeresen elkérik az ottani művelődési ház prog­ramját. Ezeket kifüggesztik a munkahelyeken. Művelődési faliújságot is készítenek, ame­lyekről mindenki tudomást sze­rezhet a mozik műsoráról, a színház programjáról, a hang­versenyekről. A Pécsi Műsort a 161 szocialista brigád kézhez kapja, de a nem brigádtagok közül is választanak „kultúrost”. Tavaly megreformálták a vál­lalat Híradóját. Saját nyomdá­jukban, negyedévenként 500 példányban jelenik meg a Híradó, amely a kulturális élet híreit is közli. A vidéki telep­helyekről az érdeklődőket be­szállítják a rendezvényekre, de ki is visznek műsorokat. A gya­korlat szerint ez a forma a kedveltebb és a látogatottabb. Tavaly meghirdették a Volán alkotók kiállítását. 415 legkü­lönfélébb munka érkezett be a kisgrafikáktól a hímzéseken át a modellekig. Idén az ama­tőr előadóművészeknek rendez­nek vállalati ki mit tudót. Cél­juk, hogy újabb művészeti együttesek, szakkörök verbuvá­lódjanak. Megszervezik a dí­szítőművészeti szakkört. „Ol­vassunk mindennap” mozgal­mat hirdettek és pályázó füze­teket készítettek hozzá. A szocialista brigádoknak ajánlójegyzéket állítottak ösz- sze. Művelődési vállalásaikhoz kívánnak ezzel ötletet adni. A jegyzék kétoldalú. A brigádok is bevezethetik saját elképzelé­seiket. Az a lényeges, hogy megszűnjön a kényszeredett, sablonos, mozijegy-beragaszt- gatós vállalási rendszer. A művelődési bizottság te­hát korántsem csak papíron létezik. Az évenkénti három „hivatalos” tanácskozáson kí­vül is állandó kapcsolatban állnak a többi művelődési bi­zottsággal és rajtuk keresztül a dolgozókkal. A vállalat szer­vezeti felépítéséből adódó ne­hézségek ellenére is értékes munkát végeznek, bebizonyítva, hogy egy bizottság is lehet cse­lekvő és alkotó jellegű. Borlahidai Andrea Rátóti humorfesztivál Lesz vidámság, móka, ka­cagás, s lesz — a humorban nem ismerünk tréfát mottóval - komoly szakmai tanácskozás a rátóti humorfesztiválon, ame­lyet négy helyen (Vácrótóton, Vácott, Veresegyházón és Ácsán) június 11-től 17-ig tar­tanak. A nyári Duna-kanyari att­rakció várhatóan egyik legna­gyobb érdeklődést kiváltó ese­ménye a záróprogram, a más­fél napos váci búcsú lesz majd. A Vácott rendezendő rátóti búcsúban pódiumra lép­het bárki, akinek csipetnyi esélye van a közönségsikerre. Június 17-én, vasárnap dél­előtt 10 órától „nyitott tér" az egyik szabadtéri színpad, otthont ad mindenféle műfaj­nak. Máris lehet jelentkezni — a cím: Magyar Rádió kabaré­rovat, 1800 Budapest. A trombitás 1967 — a hegyaljai felkelés éve. Törökkel szövetkező Thö­köly, a felkelők hívása elől Bécsbe menekülő II. Rákóczi, a törökök kiűzésének fináléja, erdőkben bújdosó parasztok — ebből a véres kavalkádból vá­lasztott egy gyerekembert fő­hősül Kardos István író Rózsa János új filmjének, A trombi­tásnak. Erdei haramiák támadnak meg egy szekeret és kíséretét mindenkit megölnek, a trom­bitás kivételével. A fiatal gye­rekember rabszolgasorban volt gazdája mellett, s most ott ma­rad szabadítóival, míg ró nem kell jönnie, haramiák azok, nem kurucok. Hogy romantikus, történelem­szépítő csábításoknak ellenáll­janak, elfolyatnak mindjárt a film elején öt liter piros fes­téket az alkotók, kellő natura­lizmussal ábrázolva az erdőben bújdosók kegyetlenségét. Fo­lyik a vér a baltával hasított fejből, szépívű női hátból (mi­közben a szépívű női mell is látszik), folyik, ahonnan egyál­talán folyhat. A film során fo­lyik annyi, hogy mire a film vé­gén karóba húzzák, illetve ele­venen megnyúzzák a haramiá­kat, a néző borzongás közben már arra is tud figyelni, mi­lyen trükkel valósítják meg eme „emberbaráti” módszereket. A trükk olyannyira hatásos, hogy arról is eltereli a figyelmet, nem embert nyúznak itt való­jában, hanem a filmművésze­tet. A képi megjelenítés horror­jellege különben nincs ellen­tétben a film eszmei mondani­valójával, vagy ahogy ma di­vatosabban mondani illik: üze­netével. Eléggé rémtanulsóggal szolgál a történet. Mert miről is van szó? Rabságában a trombitás sze­líd szolga, csak emlékei mé­lyén él kuruc apja. Amikor a haramiák kiszabadítják, e fiú határozottan elindul a kuru- cosodás nemes útján. De nem azon okok miatt, ami a kuruc- ságot létre hozta, jobbágyság, feudalizmus, nemzeti függőség — á, dehogy. Hanem a hara­miák ellenére, akik kisajátítják fosztogatásaikhoz a kuruc „ideológiát". Akik azzal magya­rázzák minden rémtettüket, önös akaratukat, hogy a ku- rucmozgalom érdeke kívánja azokat. Ha végiggondoljuk ezt, talán még az sem állt távol az alkotók szándékától, hogy azt mondják általában forradal­márrá nem azért lesz valaki, mert fel tudja mérni a fronto­Horváth Anikó nem a zene- történeti csemegét váró ínyen—* ceknek, hanem a nagyközön­ségnek állította össze műsorát. Nem ciklusokat játszott, mint a Bach-sorozatban előtte szerep, lök egyike-másika; t*égy da­rabja négy különböző műfaj, négy különböző zenei világ változatosságát nyújtotta. Sor­rendjükben az értékbeli növe­kedés ívét ismerhettük fel a fiatalkori, kissé csapongó D- dúr toccata-tói (BWV 912) az É-dúr francia szviten (BWV 817) és a c-moll partitán (BWV 826) át a bachi zene egyik csúcsát jelentő Kromatikus fantázia és fugáig (BWV 903). Szükség volt e gondos mű­sorszerkesztésre, mert a csem­baló halk hangja, kifejező- eszközeinek a zongoráénál sző­kébb köre egy idő után nehe­zen tudja lekötni a harsányabb hangokhoz szokott mai hall­Horváth Anikó Bach-csembalóestje gatót. Ráadásul Horváth Ani­kó még a rendelkezésére álló hangszer hangzás-lehetőségeit sem aknázta ki teljesen: elő­adásának éppen ez az egy­szerűségre való törekvés, kül­sőségektől való irtózás egyik legvonzóbb sajátossága. Csak a legszükségesebb regisztrálá­si fogásokkal él, csak ott vál­togatja a két manuált, ahol erre ‘Bach szűkszavú dinami­kai jelzései kifejezetten utal­nak. Mivel tudja akkor mégis élő­vé, változatossá, kifejezővé tenni a csembaló önmagában tulajdonképpen gépies hang­zását? Két eszköze van: billen- tésének kulturáltsága, rendkí­vüli pontossága, és a zene mé­lyebb régióinak értéséből fakadó, kifinomult agogikája. Az elsővel inkább a francia szvit és a partita táncra utaló tételeinek megformálásánál élt, utóbbit mindenekelőtt a Kro­matikus fantáziában kamatoz­tatta. Ez utóbbi művel kapcso­latban a mai hallgatóban fel­felbukkan a kétely: Lehetséges, hogy ezt a drámai, szenvedé­lyes zenét', ezeket a szinte ro­mantikusan ágáló recitativó- kat Bach erre a halkszavú, ci­ripelő hangszerre álmodta? És hiába bizonygatja a zenetör­ténész érvek sorával az igent, azért a kétség megmarad. El­oszlatni csak egy kifejező elő­adás tudja, olyan, mint Hor­váth Anikóé is volt, aki e da­rabbal hangversenye kimagas­ló teljesítményét nyújtotta. A koncerten Szkladányi Pé­ter és Sz. Simonfai Mária a h-moll fuvolaszonáta (BWV 1030) előadásával működtek közre. Gondosan kidolgozott, korrekt muzsikálást hallottunk, mely jól illeszkedett a hang­verseny egészébe. Dobos L. kát, s eldönteni, hogy neki az elnyomottak oldalán a helye — nem, a Kardos—Rózsa szerző­páros szerint azért lesz valaki forradalmárrá, mert felismeri, hogy banditák sajátítják ki a forradalmi eszméket, s a bi­torlók ellenében dönti el ké­sőbbi cselekedeteinek miértjét. Sajátságos történelemfelfogás ez - finoman szólva. Meg kell hagyni, izgalmas és jól szerkesztett történetbe ágyazódik ez az „üzenet" s ez adott esetben nem dicsérendő. Egy gyengén megcsinált film kisebb hatással van nézőjére, mint az, amelyben a látvány lopja be az agytekervényekbe ideológiáját. S mivel feltehe­tően a nézőközönség java a fiatalokból fog kitevődni, akik még fogékonyabbak a tudtu- kon kívül belopott eszmék iránt, nem magyarul: a manipulá­cióval szemben kiszolgáltatot­tabbak, csak sajnálható, hogy ilyen hatású film született az Objektív a Hunnia Stúdió és a Magyar Televízió összefogá­sából. Szörényi Levente kísérőzené­je westernhangulatot kölcsönöz a filmnek, Ragályi Elemér ope­ratőr néhol alul exponált jele­neteket. Csorna Zoltán kama­szon is angyali arca a film elején biztosítja már a nézőt, ő a pozitív figura, Fábián Fe­renc, Bencze Ferenc és Kottái Róbert marcona triója pedig nem sokáig hagy kétséget af- felőí, hogy mifélék. Sajnos, ők is használják a magyar törté­nelmi filmek azon manírját, hogy majd napjainkig az igazi magyar férfi nem iszik más­képp, csak úgy, hogy csorog a lé kétoldalt lefelé a szaká- lukon a mellükre. Mert ebből is látszik . . . .. . bár ne látszana. Bodó László ::|ÍÍÍj||Íl^iÍ|Í^ étm Szombathely: példa és bizonyíték Régóta tudjuk, hogy Szom­bathelyen képtárat készülnek építeni, de hogy ez mit jelent tulajdonképpen, azt, ha tud­tuk is, most láthattuk, egész súlyával, összefoglalva, érzék­letesen, a Nézőpont legutóbbi számának egyik riportjában. A Képtárépítő Egyesület úgy működik, mint a régi egyletek és társaságok. A formaságok, amelyek az élet száz meg száz területén olyannyira nyomaszt­ják a kezdeményező kedvet, ebben az esetben kifejezetten serkentőleg hatnak. Tagsági díj, tagsági könyv, közgyűlés satöbbi. Miért olyan vonzó és kedves ez a játék? Azt hiszem, válaszoltam is a kérdésre: azért, mert részben játék. És még valamiért természetesen, ez már bonyolultabb kérdés, de nagyon fontos, egyike a legfontosabb kérdéseknek ma­napság. Mit láthattunk? Láthattuk a spontán módon született, já­tékos „egylet” választott funk­cionáriusait, csupe társadalmi munkást, akik igen komolyan veszik feladatukat. Szervezik az építendő képtár ügyeit. S lát­hattunk egy sereg magánem­bert, színművészt, rock-muzsi­kust, sofőrt, brigádtagokat, ve­zető állású és nem vezető állású embereket, akik őrzik tagsági könyvecskéjüket és fi­zetik a tagdíjat, ami egy-két tégla lesz a leendő épületben. S nemcsak a tagdíjat, többet is, mert a könnyűzenei együt­tes egy előadás bevételét ad­ta oda, a színészek ingyen fölléptek, „jótékonysági elő­adást" rendeztek, a brigádta­gok társadalmi munkára ké­szülnek — addig is Derkovits- ból és Dési Hubertból „ké­szültek”, a képtár leendő anyagából — a szobrász ér­méket csinál és árusítja a képtár javára, mások meg megveszik ezeket, noha drá­gák, úgyszintén a képtár ja­vára. A képtár fogalom lett, futótűzként bejárta az orszá­got, és ma már nem kell ah­hoz szombathelyinek lenni, hogy valaki adhasson, adni akarjon. Aztán láthattuk a ve­zetőket, akik hivatalból inté­zik, egyengetik a képtár ügyét - némelyek meg kicsit cso­dálkozva, mások már nem is hivatalból, hanem lelkesedés­ből —, köztük ismerős arcokat is, Pécsről Szombathelyre sza­kadt múzeumigazgatót és má­sokat. Azt mondom: csodálkozva. Akik bábáskodtak az ötlet megszületése körül, olyanféle­képp érezhetik magukat, mint a mesebeli halász, amikor ki­engedte a palackból a szelle­met. Csak nő és nő a szel­lem, olyan nagyra nő, hogy az ember joggal ómul: hogyan férhetett el abban a kicsi pa­lackban. A riportban Sinkovits Imre azt mondta például: én azonnal föllelkesedem, mihelyt hallok valami nagyszerű do­logról, akárhol történik is az országban. Mások meg olyas­félét mondtak: hát hogyne se­gítene ilyen ügynek az ember, végre csinálunk valamit! A pa­lackból egyre gyűrűzik kifelé a Szellem ... A jó ügyért ezrek mozdulnak. Az emberek aktivitása, tartalékenergiái föl- pezsdülnek. Kiderül, hogy nem olyan anyagias, fukar ez az ország, mint amilyennek rossz kedvünkben látni véljük. Kide­rül, hogy nem olyan közömbö­sek az emberek a közügyek iránt, mint ahogyan némely sikerületlen társadalmi munka­akciók sejtetik. Ki tudja, ab­ban a kicsi palackban micso­da energiák lappangónak még! Csak jó ötlet kell, okos szer­vezés, egy jó ügy. Amit min­denki megért. Ami mellé min­denki odaállhat. Szombathely annak bizonyí­téka, hogy vannak lehetősé­gek ... És példa, amelyet ta­lán sokan fognak követni. Őszintén iriqylem Szombat­helyt. H. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom