Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-28 / 115. szám
Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat A ruházati kereskedelemben kimagasló eredményt ért el 1978-ban a TRITEX, a Déldunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat. A vállalat több mint húsz év után nyerte el a Kiváló Vállalat címet, Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes nyújtotta át dr. Misefa Lászlónak, a vállalat igazgatójának. Az ünnepségen részt vett dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára és Szentirányi József, a Pécs városi Pártbizottság titkára. Tavaly három területen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt: a konfekció és a lakástextil-szakmában, a költséggazdálkodásban, a kockázatvállalásban és az ipari kapcsolatok fejlesztésében. Az oklevél átadása után Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes, Jávor Antalné, a KPVDSZ Baranya megyei Bizottságának titkára és dr. Miseta László, a TRITEX igazgatója kitüntetéseket és jutalmakat nyújtott át a vállalat dolgozóinak. Pécsi Hőerőmű Az elmúlt esztendőben végzett munkájukért a Pécsi Hőerőmű Vállalat dolgozói megkapták a miniszteri elismerő oklevelet, ugyanakkor a vállalat kiszesei a KISZ KB legnagyobb elismerését kifejező Vörös Vándorzászlót. Bacsó László pártbizottsági titkár megnyitóját követően Kovács Béla, a vállalat igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes méltató beszédében kiemelte a Pécsi Hőerőmű eredményes tevékenységét, mellyel a Magyar Villamosművek Tröszt erőművei között folyó munka- verseny-mozgalomban első helyezést értek el. Szili Géza átadta a vállalat igazgatójának a Miniszteri Elismerő Oklevelet, az MVMT serlegét és oklevelét, valamint hat személynek Kiváló Munkáért kitüntetést. A KISZ KB Vörös Vándor- zászlaját Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára adta át Halmos Gábornak, a vállalat KISZ-bizottsága titkárának. Dr. Kása Ferenc, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője tolmácsolta a párt-, állami, társadalmi és gazdasági szervek elismerését és jókívánságait. A Veres Péter ifjúsági szocialista brigád az MVMT Kiváló Ifjúsági Brigádja címet nyerte el, a vállalat Kiváló üzem megtisztelő címét a karbantartási osztály kapta. SZOT-oklevelet ketten vettek át Nagy Károlytól, a Vasas Szakszervezet osztályvezető-helyettesétől. Kovács BéA KISZ KB Vörös Vándorzászlaját Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára adta át Halmos Gábornak, a Hőerőmű KISZ-bizottsága titkárának (Harmath Antal felv.) Lauthán Ferenc miniszterhelyettes méltatja a TRITEX Vállalat munkáját. Tőle balra: dr. Miseta László, dr. Nagy József és Szentirányi József. Fotó: Erb János la brigádoknak és dolgozóknak adott ót okleveleket, jelvényeket, jutalmakat, illetve Kiváló Dolgozó kitüntetéseket. Pécsi Postaigazgatóság A Pécsi Postaigazgatóság az 1978-as év alapján elnyerte a Kiváló igazgatóság kitüntető címet. Fellai József, az MSZMP postás pártvezetőség titkára köszöntötte az ünnepség résztvevőit, köztük Remeczki Mihályt, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagját, Novák Szilvesztert, az MSZMP Pécs városi Bízott-' sága osztályvezetőjét, dr. Földvári Jánost, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettesét, dr. Németh Lajost, a Pécs városi Tanács általános elnökhelyettesét, Kiss Ernőt, a Postások Szakszervezetének titkárát, Koós Lászlónét, azSZMT titkárát, valamint Vladimir Dob- ricsot, az eszéki postaigazgatóság vezetőjét. Varga Sándor, a Pécsi Postaigazgatóság vezetője megköszönte a postás dolgozók 1978-ban végzett áldozatos munkáját. A postaszolgálat minőségi mutatói évről évre javulnak. Ebben nagy szerepet játszik többek között, hogy Zala, Tolna, Somogy és Baranya területén az elmúltévben 108 millió forintot fordítottak fenntartási, karbantartási célokra, ami meghatározója a postás dolgozók munkakörülményeinek. Jelentős változást hozott az elmúlt év a szocialista brigádmozgalomban is: új munkaverseny szabályzatot készítettek és új alapokra helyezték az ifjúsági és az egyéni versenyeket. Az igazgatósági kerületben 282 brigádban 2457 fő versenyez a szocialista címért, köztük 34 komplex és 44 ifjúsági brigád. Povorai György, a posta vezérigazgató-helyettese köszöntötte a résztvevőket, az igazgatóság valamennyi dolgozóját. majd átnyújtotta Varga Sándornak a Kiváló igazgatóság oklevelet. Az ünnepségen egyéni és kollektív kitüntetésekre, jutalmazásokra került sor. Beremendi Cement- és Mészmű A tmk-csarnok volt a színhelye tegnap délután a Beremendi Cementgyárban tartott ünnepélyes munkásgyűlésnek. A Kiváló Vállalat cím ötödszö- ri elnyerése adta az indokot az ünnepségre, melynek résztvevői a dolgozókon kívül többek között Sebők Béla, a Baranya megyei Pártbizottság osztályvezetője, Sajgó Jenő, a Baranya megyei Pártbizottság osztályvezető-helyettese, Kosztán Erzsébet, a Siklósi járási-városi Pártbizottság titkára volt. 1978-ban a BCM dolgozói 910 000 tonna klinkergyártási tervük 925 000 tonnára teljesítették, amit elsősorban a kemencék jobb kihasználásával értek el. A cementtermelés az előző év eredményénél 15 000 tonnával több lett. Az exportkötelezettségnek határidőre, kifogástalan minőségben eleget tettek. A fő termékek mellett a mészhidrát, kőliszt termelési kötelességet is túlteljesítették. Szikszói Tibor igazgató elmondta, hogy a gyár évekkel ezelőtt elérte a beruházási programban meghatározott szinteket, látványos felfutásra már nincs lehetőség. A fő feladat, a gazdálkodás mélyebb tartalékainak feltárása, hatékonyabb, termelékenyebb termelés biztosítása, semmivel sem könnyebb feladat, mint amilyen a gyár „hőskorában" végzett tevékenysége volt. Dr. Mihocs Ferenc, a Magyar Mész- és Cementművek vezérigazgató-helyettese gratulált az eredményekhez és átadta a Kiváló vállalat kitüntetést. Ezt követően a dolgozóknak adtak át kitüntetéseket: egy Kiváló munkáért kitüntetést, négy vezérigazgatói dicséretet és 26 Kiváló dolgozó kitüntetést. Pécsi vasúti csomópont • A MÁV pécsi vasúti csomópontjának dolgozói tegnap délután, a PVSK-sportcsarnok- ban rendeztek ünnepséget. Az 1978. évi munkát dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője értékelte. Az elmúlt esztendőben javult a menetrendszerűség, a csomópont túlteljesítette áruszállítási tervét. Dr. Szabó Tibor a MÁV vezérigazgatója nevében adta át Hornyák Istvánnak, Pécs állomásfőnökének a kiváló vasúti csomópont címről szóló okiratot és a vezérigazgatói elismerést. Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Hetedszer nyerte el a Köny- nyűipari Minisztérium és az OKISZ Kiváló Szövetkezet kitüntetését a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, amely elsősorban az exportte- vékenyséq dinamikus növelésében ért el kiemelkedő eredményt: 1978-ban 34,1 százalékkal több terméket szállított a külföldi piacokra, mint 1977- ben, a tőkés piacokra pedig 43 százalékkal több árut szállítottak az előző évinél. Tegnap délután dr. Fábi Andor, az OKISZ főosztályvezetője adta át a kitüntetést Stett- ner Jenőnek, a szövetkezet elnökének. Mohács és Vidéke Taka rékszövetkezet Az ország takarékszövetkezetei közül a legnagyobb betét- állományt a Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet tartja nyilván; múlt év végéig 230 millió forintot takarítottak meg a tagok, akik tegnap ünnepségre gyűltek össze Mohácson. A tizenegy esztendős múltra visz- szatekintő szövetkezet 1978. évi munkája alapján nyolcadszor is elnyerte a Kiváló takarékszövetkezet címet. A kitüntetés átadására péntek délután került Povorai György, a posta vezérigazgató-helyettese adta át a Kiváló Igazgatóság kitüntető elismerést Varga Sándornak, a Pécsi Postaigazgatóság vezetőjének. Automatizált információs rendszer a KGST- országok szénbányászatában Pécsett hagyták jóvá az áttérés műszaki tervezetét A KGST célprogramjai feladataihoz kapcsolódó tájékoztatási tevékenység kibővítéséről határoztak a KGST szénbányászati információs rendszer tanácsának pénteken Pécsett zárult tizedik ülésén. A Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió, valamint a KGST titkárság és a Nemzetközi Tudományos Műszaki Információs Központ képviselői részvételével zajlott egy hetes tanácskozáson elfogadták még az 1981 —1985. évekre szóló együttműködési tervet, továbbá jóváhagyták az automatizált információs rendszerre való áttérés műszaki tervezetét is. A tájékoztatás javításával, korszerűsítésével azt kívánják elérni, hogy a szocialista országok szénbányászatában elért tudományos-műszaki eredmények minél szélesebb körben és rövid idő alatt ismertté váljanak, elterjedjenek. Hajnalné Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kitüntetések a legjobban dolgozóknak Kiváló vállalat és oklevél átadási ünnepségek Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 115. szám 1979. április 28., szombat Ára: 1,20 Ft