Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-07 / 95. szám

1979. április 7., szombat Dunántúli napló 3 Feltárulnak az alkotás vajúdó percei Swierkiewicz Róbert kiállítása Pécsett Meghökkenti a tárgyi művészethez szokott tárlatlátogatót Miért népszerűtlen az elnök? — ez után nyomoz a film főhőse, a fiatal rendőr Kinek a törvénye? Amikor a minap beléptem a Pécsi Galéria Színház téri ki­állítótermébe, úgy éreztem ma­gam, mint aki érzéki csalódás áldozata. Bevallom, egy pilla­natra zavarba jöttem, mert a közelmúltban jártam Swierkie­wicz Máglya-köz-béli műtermé­ben, és ennek a látogatásnak sűrített, tömény élménye kerí­tett hatalmába itt és most Pé­csett. A szóbanforgó műterem tulajdonképpen egyfajta pad­lástérbeépítés, vagy még in­kább padlástérbővítés eredmé­nye. Adva van ugyanis egy ablak nélküli, rabitz-fallal kettévá­lasztott köves helyiség, az elő­tér amolyan belépő csak, egy­ben sok-sok kacat őrzője. A belső helyiség olykor sötétkam­raként funkcionál, meg néha rajzszoba is egyúttal. E fölött félrehúzható létrával, felnyitha­tó csapóajtón keresztül meg- közelithetően kis „manzárd szoba” szerénykedik, ahol vég­ső esetben, igazán csak szo­rult helyzetben, aludni is lehet, ha rákényszerül az emberfia. Az előtérből nyílik a tulajdon­képpeni műterem, falba szerelt vasgrádicson át megközelítve. A műterem kifejezés azonban erősen megszépíti a valóságot, racionálisabb elme ez esetben egyértelműen a padlás szót használná. Itt is van azonban két fokozat. Az első padlás­részt a művész „téliesítetté”, a szarufák közét védő réteggel látta el. Egy újabb padlástér azonban már leplezetlenül ori­ginális állapotban leledzik, mondhatnánk úgy is keresetlen szavakkal, valódi szántópad­lás. Itt tölti élete nagy részét a művész, itt éli át az anyagi és szellemi lét dolgos hétköz­napjait, itt alakul valóságértel­mezése azzá, ami, hihetetlenül érzékeny átéléssé. A folyamatot tárja elénk A szokatlan kiállítás nyil­vánvalóan meghökkenti a tár­gyi művészethez szokott tárlat­látogatót. A műtárgy fogalmá­hoz ugyanis hozzátartozik egy­fajta mives, egyúttal szuverén megjelenési forma, egyfajta tömör, összegező kifejezés, egy olyan állapot, mely már végeredmény, egy művészi al­kotó folyamat végső állapota. Sűrítés, sűrítmény. Swierkie­wicz ezzel szemben a folyama­tot tárja elénk, önnön létét, tevékenységét, ha úgy tetszik a közbülső állomást, a szüle­tés vajúdó percét, óráját. A meghökkenés első minutájában azonban máris fogódzót keres a néző. A jelenkor művészeté­ben némiképp tájékozottab- baknak ennek során nagy kő esik le a szívükről, mert felrém­lik bennük a koncept művészet fogalma és annak kategóriájá­ba igyekeznek belegyömöszölni az első benyomás sokkszerű él­ményét. De e megnyugtatónak látszó megoldás, ha jól meg­gondoljuk, hamar sántítani kezd, mert hisz a konceptuális művészet kimeríti az ötlet fel­vetésének tartalmát és nem igényel materiális megvalósí­tást. Swierkiewicz, a grafikus azonban nem elégszik meg azzal, hogy ötletforgácsokat gyárt, hanem saját gondolat­rendszerét helyezi górcső alá, betekintést enged az őt éltető tevékenység mozgatóinak mö­göttes tartományába, szelle­mének mélyebb régióiba. Kö­zelíthetünk a művekhez az ak­ció művészet irányából is, ha már mindenképpen skatulyát keresünk és az ismerős művé­szeti kategóriába való sorolás megkönnyíti az értelmezést. Különösen Swierkiewicz fotóso­rozatainál ül ez a megállapí­tás, melyek a művész saját magán vagy kellék-médium­mal végzett kísérleteinek, meg­figyeléseinek eredményeit tár­ják elénk. A tevékenység folya­matjellegét természetesen a kiállításon szereplő 3 dimen­ziós művek is képviselik. Egy­általán, az idő, mint tényező a folyamatábrázolás kiemelten hangsúlyos komponense. Első összbenyomásra is szembetűnő, hogy a míves műtárgy létreho­zásának igénye mennyire távol áll Swierkiewicztől. Szándékoltan hevenyészett Az esetek túlnyomó többsé­gében szándékoltan hevenyé­szettnek tűnik a kiállítás anya­ga, múlékonynak az a matéria, mely a gondolatok közvetíté­sét van hivatott transzponálni. És ez nem lehet véletlen. Más a cél, tehát mások az eszkö­zök is. De mi lehet a cél, mi­lyen információk tolmácsolása lehetséges ily szokatlan formá­ban egy hagyományos művé­szethez szokott kiállítóterem- ben? A míves megmunkálás bizonyára helytelen irányba te­relhetné a dolgokat, ez tény, c rögtönzés spontaneitása ve­szítene hiteléből. A hevenyé­szett megjelenítődés egyrészt a kiállítás létrejöttének aktu­sát, akcióját, a tevékenység gesztusát interpretálja, a meg- csinálás mikéntje teszi egyér­telművé a dolgokat, a tárgy­ban megjelenítődött gondolati összefüggések hangsúlyát. A művész gondolkodásának me­chanizmusába nyerünk betekin­tést és ez a kiállítás egyik fő tanulsága. A kiállítás így összességében és részleteiben is életdarab­nak tekintendő, a gondolati té­nyezőktől meghatározott tevé­kenység tárgyi keretének. A le­szűrt tanulságok meditációra késztetik mindazokat, akik a művész által megadott hullám­hosszra hangolódnak. A nyers, lakkozatlan külső megjelenítés a színházzal is rokonítja Swier­kiewicz alkotásait. A művész létrehozott egy teret, melyben lejátszódhatnak történések, megismételhetők természeti je­lenségek, elindulnak végtelen szárnyalások — de mindezek természetesen a képzelet sík­ján. Swierkiewicz keretet ad, mintát, a benne már lejátszó­dott folyamatok újraéléséhez, lehetőséget teremt, gondolat­sort indukál. A terem végé­ben felállított ún. Csehov-dísz- let boldogult előéletében rangos kolóniái szekrény volt. Elemei ma funkciótól és ere­deti rendeltetésétől megfosz­tott holt tárgyak, kulisszasze- rűen elrendezett téralkotó ele­mek. Világoskék színűk és a ráapplikált száraz fű révén a tárgy elidegenedik korábbi ön­magától, szekrény voltától. Az ég és víz kékje méginkább megszünteti a nyomokban még olykor fellelhető őrzött tulaj­donságokat. Egyúttal ez az új­fajta tálalás egyfajta hangu­lati töltést sugall. A metamor­fózisnak ezen a fokán azután már .minden lehetséges, min­den más, mint volt s miként a költészetben, itt is minden megtörténhet. Legalábbis az asszociáció terén. Erősen átté­teles, vizuális-gondolati-vizuális fokozatokat kell felismernünk, ha közelíteni akarunk a mű­vészhez, gondolatvilágának belső indítékához. A bevezető­E szubjektív indíttatású, mégis — legalábbis úgy ér­zem — objektív szándékú be­vezető után tegyük vizsgálat tárgyává a kiállítás egy-két objektumát. Jelképes a bejá­rattal szemben elhelyezett: Le­hetőségek 1-től a oo-ig című mű. Vastag nylonfóliában sű­rű, képlékeny gyurma, mint a forma örök változtathatóságá­nak a szimbóluma. Ennyit in­dításként. A bevezetőben el­mondottakat plasztikusan ér­zékelteti a Zene című alkotás. A kiállítás megnyitásának elő­estéjén született. Az előcsar­nokban hányódó roncs piani- nót és a kéznyomok időtlenné merevült gesztusát őrző bronz plasztikákat drótra felfüggeszt­ve összekapcsolta. Swierkiewicz egy beszélgetés során a mű születésének indítékával kap­csolatban elmondotta, hogy ő maga sohasem zenélt s csupán passzív zenerajongó, a zene hallgatása közben képek to­lulnék a szeme elé. A zenét, a zene egészét vizuálisan igyeke­zett megjeleníteni. A zenét életrekeltő mozdulatsort és ma­gát a zenei instrumentumot egységes megjelenítési formá­ban fogalmazta meg. A zenei hangot jelképező, körökkel mo­tivált, a klaviatúrát elfedő tüll, valamint a világoskék szín a stilizálás, az általánosítás esz­köze. Irányított láttatás A kiállításon fontos szerepet kapott a fotó. A fotó alkalma­zott minőségében, hisz a kife­jezésnek ez csak közbülső esz­köze, a teljes eszköztár együt­tes szerepet játszik: maga a fotografálós, a fotópapír, a po­zitív és a negatív kép, az elő­hívó, a fixír, a kénmáj és a jód. Alkalmazásuk sajátos fotó­képet, szinte már szépia-rajz hatású grafikát eredményez. Fotói sorozatok, melyek célja a történés egyes fázisainak hite­les bemutatása. Az esemény apró mozzanatainak egymás­utánjából a számára leglénye­gesebbet, az összefüggést bi­zonyító elemeket választotta ki. Swierkiewicz fotósorozatai így leginkább a tálalás formájá­ban tér el a hagyományostól. Egyfajta tudatos, irányított lát­tatás, a dolgok belső mozga­tóinak exponálása, a rejtett összefüggések kutatása — ez Swierkiewicz kiállításának leg­főbb tanulsága. Játék vagy művészet? E távoli fogalmak úgy érzem közel kerültek egy­máshoz. Romváry Ferenc Galgóczi Erzsébetnek mind ez idáig nem volt szerencséje a filmesekkel: noha sorra fel­fedezték maguknak a rendezők az írónőt, jó film nem született Galgóczi-írásmű alapján. Mind ez idáig. Szőnyi G. Sándor tehetségét jól ism#rjük a televízióból (Mo­corgó, Cserepes Margit há­zassága, Néró, a véres költő); most ő vállalkozott a kisregény­ből filmet készíteni. Sikerrel. Fiatal rendőr érkezik a mó­dos faluba, teli ambícióval, tiszt akar lenni, s talán még tábornok is. Intézkedéseivel, nyomozásaival hamar meg- bolygStja a falu életét. Fel­jelenti a nagyhatalmú, Kossuth- díjas tsz-elnököt, mert ittasan vezette a gépkocsiját, leleplezi a vágóhídi hústolvajokat, ész­reveszi a feudális főúrként vi­selkedő tsz-elnök visszaéléseit, önkényeskedését... A konf­liktust csak mélyíti, hogy köz­ben a fiatal rendőr és az elnök lánya szerelmes lesz egymásba. - a dráma törvényei szerint az összecsapás, az ellentétek har­ca elkerülhetetlen. Kinek a törvénye? — teszik fel a kérdést az alkotók. A film azért lett jó a sok Gal- góczi-adaptáció között, mert megfelel annak az írói szán­déknak, miszerint a dráma nem a jó és a rossz emberek között zajlik, hanem a meg­változott viszonyok, s a válto­zásra nehezen képes gondolko­dásmód között. Hogy egyfelől a közös gazdálkodásnak való­ban közösnek kellene lennie, ennek pedig velejárója a de­mokrácia, másfelől pedig, hogy az emberi viszonylatok­ban ott kísért a múlt, az aló- és fölérendeltségi viszony, az uralkodnivágyás, a feudális gondolkozásmód — a demok­rácia hiánya. Nem a Jó és a Rossz vezér­li az embereket, az elnököt sem és a rendőrt sem, hanem az új és a régi között keresik érdekeiknek megfelelően a he­lyüket. Nyilvánvaló, más az egyéni érdeke a hajdan fog­dának használt, sivár szobá­ban élő, hóban-szélben mo­toron őrjáratot tartó rendőrnek, s más az elismert tsz-elnöknek, aki még azt is megengedheti magának, hogy részegen ka­rambolt okozzon, mert tekin­télye, érdemei megvédik a bün­tetéstől. Ebben az érdekellen­tétben, jelennek meg kimon­datlanul, s mégis nyilvánvaló­an a demokratikus változást követelő igények. S ez, akár­hogy is nézzük, forradalmi hely­zet, mégha nem barikádokon is zajlik a harc, hanem az egyes emberekben. A film egyik szereplője, a Törőcsik Mari által kiválóan formált elnök-feleség állapít­ja meg: a kisrendőr és a fiatal­kori elnök hasonlítanak egy­másra. Hasonlóságuk, hogy helyzetük miatti elégedetlensé­gük harcra készteti őket az el­maradott, a megváltoztatandó- val szemben. Ilyen elégedetlen­ség hajtotta az elnököt fiatal korában, s ennek lett eredmé­nye a jómódú termelőszövetke­zet. De mert cselekedeteit el­sősorban az egyéni érdek dik­tálta, lett a harcos, lelkes fia­talból kiskirálykodó hatal­masság, aki már csak érzi, sej­ti, de nem tudja, hogy az ál­tala is megváltozott élet meg­változott gondolkodásmódot követel magának. Erre a magatartásra hason­lít a rendőr viselkedése. ö szintén egyéni helyzete miatt cselekszik, az adott helyzetben helyesen, de azért, hogy ki­emelkedjen ebből. Hogy tábor­nok lehessen, tekintély és irá­nyító. Évezredekig ivódott ugyan­is tudatunkba, hogy csak a ha­talom adhat méltóságot az embernek, hogy a társadalmi hierarchia felső pozícióit kell elfoglalni ahhoz, hogy (má­sok felett) szabadnak tudhas­sa magát az egyén. Ez a ha­mis tudat vezérli az elnököt is, a kisrendőrt is. S ez jelenti igazi drámájukat, ez fűzi őket össze ellentétük ellenére. Eb­ben az ellentétben születik az új, a demokratikusabb, az iga- zabb, ebben a harcban formá­lódik a szocialista típusú em­ber. Ezt ismerte fel Szőnyi G. Sán­dor, s ebben a törekvésében talált méltó segítőtársakra: Ráday Mihály operatőrre, Sin- kovics Imrére, a már említett Törőcsik Marira, a főiskolás Leviczky Klárira és Balkay Gé­zára. Bodó László A*. ünnepheat méltő zenei esemény Forradalmi dalok, hangversenypódiumon Ritka zenei esemény hall­gatói lehettünk március 31- én, este a Liszt-teremben. Nyolc iskolai, ifjúsági és fel- nőttériekkar előadásában politikai dalok, forradalmi tartalmú kórusművek hang­zottak el igényes válogatás­ban — kocertpódiumról. A dalostalálkozót a Városi Ta­nács és a Doktor Sándor Művelődési Központ a ta­nácsköztársasági jubileum tiszteletére rendezte meg, a művek és a kórusok — a mintegy 400 kórustag — szép és alkalomhoz méltó tömegdemonstrációjaként. Ezeknek a daloknak, mint a megnyitó szép gondolatai között is elhangzott, közös­ségformáló és történelmi je­lentőségűk van. A mozgalmi dalok nemzeti dalkultúránk élő, szerves részei, ápolásuk, életbentartásuk minden kor­osztály szép és nemes törek­vése lehet, egyfajta új ha­gyományteremtés jegyében. A műsor összeállítása érez­hetően erre az utóbbi fel­adatra összpontosított. Az el­hangzott művek, néhány kivé­tellel, napjainkban született kóruskompozíciók: a több­szólamúság és a- mai modern kórushangzások igényével énekkari előadásra szánt al­kotások, hangszeres kíséret­tel vagy anélkül. Választé­kos, szép, valóban ünnephez méltó előadásban hangzottak fel ezek a'művek mind az is­kolai, mind a felnőttkóru­sok előadásában. Jólesett hallani és látni ipari szak­munkástanulók és felnőttek (500-as intézet és a Volán­kórus) lelkes jelképerejű együtténeklését; a gyermek, és ifjúsági együttesek szép, hangulatos és kifejező dalo­lását vagy a bányászdalo­sok (Kodály Zoltán férfikar) énekét, ahol érzésünk sze­rint a leginkább, ótizzott a dallamokban a forradalmi tűz és lendület. A koncert végén az összkar az érc­bányász fúvószenekar kísé­retével énekelte el Lóránd— Kapuvári Egységbe forraszt a KISZ című indulóját. Szép és fölemelő ünneppé avatta a dalostalálkozót ez a muzsika. Egy-két kivétellel zeneileg valóban értékes mű­vek hangzottak el, egyfajta hiányérzetet mégsem sike­rül leküzdenem magamban. A címadó Zengjük a dalt le­számítva ugyanis a munkás- mozgalom klasszikus hagya­tékából egyet se hallhattunk, és ez nem mai és nem pécsi jelenség. Az eredeti forradal­mi dalok, amelyek valóban történelmet hordoznak, már sajnos mind ritkábban, talán egy-két munkáskórus ajkán csendülnek fel néha manapság, amikor a Himnuszt, a Szózatot, az In­tel nacionálét is szinte minde­nütt géjjzene szolgáltatja, amikor lassan elfelejtünk énekelni . .. Következésül generációk nőttek és nőnek fel anélkül, hogy akár csak hallanák is a Varsavjanka, az Amuri partizánok, a Fel vörösök, proletárok, a Madrid határán, a partizándalok, vagy a Poljuska klasszikusan szép és a mai közép- és idő­sebb generációban még nosztalgiákat keltő dallama­it. Kár lene, ha ezek az érté­kek feledésbe hullanának. Politikai ünnepeink — ahol úgyszintén egyre ritkábban hallani igazi politikai tö­megdalt — rendre gondolko­dóba ejtenek: hol és mit kellene pótolnunk, s miként? W. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom