Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-10 / 68. szám

A Dunántúli napló 1979. március 10., szombat HÍREK 1979. MÁRCIUS 10 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILDIKÓ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.09 — nyug- uik 17.61 árakor. A Hold kél 14.29 — nyugszik 4.22 srakor. hitei Pénteken ölest tartott a Ma­gyar Partizán Szövetség Orszá­gos Választmánya. A tanácsko­záson megjelent Kovács Jenő, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese. Fehér Lajosnak, a szövetség elnökének megnyitó szavai után Úszta Gyula főtit­kár fűzött kiegészítést az írásos előterjesztéshez; beszámolt az elmúlt évi munka tapasztalatai­ról, % szólt az idei esztendő feladatairól. A Magyar Parti­zán Szövetség Országos Vá­lasztmánya elítélte Kína ag­resszív háborúját a szocialista Vietnam ellen, szolidaritásáról biztosította a hazáját hősiesen védő vietnami népet. A tanács­kozáson részt vettek a megyei és kerületi pártbizottságok képviselői, valamint az együtt­működő szervezetek, a Honvé­delmi Minisztérium, az MHSZ, a Vöröskereszt, a KISZ és az Úttörő Szövetség küldöttei. * Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára pénteken fogadta a Török Haladó Szakszervezetek Szövetségének (DISK) Fehmi Isiklar főtitkár vezetésével hazánkban tartózkodó küldött­ségét. A szívélyes, baráti lég­körű találkozón véleményt cse­réltek a nemzetközi szakszer­vezeti mozgalom időszerű kér­déseiről, a török és a magyar szakszervezetek tevékenységé­ről, kapcsolataik továbbfejlesz­tésének lehetőségeiről. * Timár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénte­ken hazaérkezett Indiából, ahol tárgyalásokat folytatott az Indiai Központi Bank kormány­zójával és az indiai pénzügy­minisztérium államtitkárával a két ország bankkapcsolatairól .és nemzetközi pénzügyi kérdé­sekről. Az indiai tárgyalások befejeztével látogatást tett d Kuvaiti Központi Bank kormány­zójánál. •Ss A Lengyel Népköztársaság Államtanácsa a Lengyel Nép- köztársaságért Érdemrend arany fokozatát adományozta Márkus Gyulának, a Magyar Távirati Iroda volt varsói tu­dósítójának. A Lengyel Nép- köztársaság és a Magyar Nép- köztársaság közötti baráti kap­csolatok fejlesztésében éléit eredményeket elismerő kitünte­tést pénteken Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság bu­dapesti nagykövete nyújtotta át. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szerelvény a hátországba (este 7 órakor) Timár-bérlet Kamaraszínház: A holdbéli csónakos (este 7 órakor) Ma- dách-bérlet MOZI Petőfi: A delfin napja (f3, f5) Csillag a máglyán (f7. f9) Kossuth: A Sah fia (10, f3) A delfin napja (n7, n9) Tanárképző Főiskola: A csil­lagszemű (4) Fekete Gyémánt: A kék madár (4) Szívvel, sze­relemmel (6) Jószerencsét: Apacsok (4, 6) Rákóczi: Angi Vera (5, 7) Május 1.: A dal ugyanaz marad (fő) Harkány: Az utolsó szolgálat (7) Komló, Május 1.-: Olyan mint otthon (f5, f7) Komló, Zrínyi: Düh (4, 6, 8) Mohács: Hulot úr közlekedik (6, 8) Sellye: Sokat akar a szarka ... (7) Siklós: Rocky (7) Szigetvár: Hatholdas rózsa kert (8) Várható időjárás szombat es­tig: átmenetileg keleten is felhőzet, majd nyugat felől erős felhősödés. Főleg szom­baton előbb a Dunántúlon, ké­sőbb máshol is többfelé eső­vel, záporral, helyenként át­menetileg havazással. Fokoza­tosan megélénkülő déli szél. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet plusz 1, mí­nusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5—10 fok között. — A szervező intézetek többségénél az adatfel­dolgozási, gépi nyilván­tartási munkák még min­dig gyakran háttérbe szo­rítják a legfontosabb teendőt, a korszerű szer­vezés támogatását — ál­lapította meg pénteki ülésén a Szervezési Tárca­közi Bizottság. Az intéze­tek viszonylag keveset foglalkoznak a vállalati munkahelyek, munkamód­szerek és -körülmények elemzésével, korszerűsíté­sével. A tárcaközi bizott­ság további napirendi pontjai, is a szervező mun­ka egy-egy fontos részte­rületének fejlesztésével foglalkoztak. — Hazai bauxitvagyo- nunk hatékonyabb felhasz­nálása érdekében a ma­gyar alumíniumipari tröszt 1990-ig szóló, szelektív és exportérdekeltségű fejlesz­tési koncepciót dolgozott ki. A tervezet célja, hogy a nyolcvanas évektől az iparág maradéktalanul ki­elégíthesse a hazai alu­míniumipari igényeket, eleget tehessen az állam­közi szerződésekben vál­lalt kötelezettségeinek és egyidejűleg gyorsabb ütemben növelje a gazda­ságosan exportálható, korszerű termékek gyár­tását — jelentette be dr. Dózsa Lajos, a Magyar Alumíniumipari Tröszt ve­zérigazgatója pénteken Székesfehérváron, az Or­szágos Magyar Bányásza­' ti és Kohászati Egyesület 67. közgyűlésén. — A Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő megyei elődöntőit tegnap tartották Pécsett. A három csoportra osztott huszon­nyolc csapat közül hat ju­tott a kedden, március 13- án megtartandó megyei döntőre. — Új kollégium. Sziget­váron a középiskolások­nak és az ipari tanulók­nak új, száz férőhelyes kollégiumot építenek. A 13 millió 209 ezer forintos beruházással épülő kollé­gium 1980 augusztusában készül el. A Zöldért mai árai A hegyes, erős zöldpaprika darabja 8, 7, illetve 6 forint, a tompa típusú óra 8,60 és 7,30 Ft. A még újdonságnak számító jancsihagyma csomója 3,60. A paradicsom kilója 96 és 80 forint; a fejeskáposzta 7 és 6,20 Ft, a kelkáposzta 8,80 és 8,20, a karalábé és a cékla kilója ugyancsak 8,80 és 8,20 Ft. Az első osztályú tojás da­rabja 1,60, a másodosztályú ára 1,40 Ft. A dióból kilója 120 forintba kerül. A Debreceni Konzervgyárban nyolcvanféle anyag ke­verésével hatféle MAGGI levesport és erőleveskockát készítenek. A gyár az idén tizennégymillió csomag le­vesport állít elő és ennek a mennyiségnek hetven szá­zaléka a hazai piacra kerül. — Pécsiek a Rádióban. Március 15-én, csütörtö­kön a Kossuth adón o 20.30 órakor kezdődő „Muzsikáló egyetemi diá­kok” című műsorban sze­repel a Pécsi Tudomány- egyetemről oz Ergo együt­tes és a Nevelők Háza ka- morakórusa, Tillai Aurél vezényletével. Ugyancsak csütörtökön a Petőfi adón 12.55-kor a „Kapcsolás a pécsi stúdióba” cimű mű­sorban Honnan jöttek, ho­gyan éltek? Dokumentu­mok a Baranyában élő nemzetiségek történetéből. Riporter: Rezes Zsuzsa. Szerkesztő: László Lajos. — A gyermekév legna­gyobb baranyai társadal­mi munkaakciójának ígér­kezik. . A Pécsi Vízmű Steinmetz kapitány szocia­lista brigádjának felhívá­sára húsz vállalat brigád­ja jelentkezett, hogy Pé­csett, a 34 gyermekorvosi körzet összes rendelőjét felújítsák és berendezze­nek félelemmentes várót mindegyikben. A munkák már megkezdődtek és idén fejeződnek be. — Úttörőnként 24,79 fo­rint érték. A MÉH Tröszt által az 1977/78-as úttörő­évre meghirdetett országos hasznosanyag-gyűjtési ver­senyben a megyék között Baranya az ötödik lett, a helyezésért járó pénzju­talmat a minap adták át Budapesten. Az értékelés kiemeli: megyénk csapa­tainak 90 százaléka rend­szeresen gyűjtötte a hasz­nosanyagot, átlagosan majd 25 forint értékű hul­ladékot gyűjtött és adott át a MÉH-nek minden ba­ranyai pajtás. A LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Lajosmizsén megtartott 10. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 08. 87 ♦ — A pécsi Pioniro si­kere. Tizenharmadik éve jelenteti meg a Pécsi Út­törőház eszperantó szak­köre a Pioniro című esz- perantista gyermeklapot. A világviszonylatban is egyedülálló kiadványt je­lenleg 20 országba juttat­ják el — többek között Új-Zélandba, Vietnamba, Finnországba és Angliába. — Tornaterem. A má­gocsi általános iskola számára tornatermet épí­tenek. A négymillió forint értékű új létesítmény át­adását május 1-re terve­zik. A kivitelező a helyi termelőszövetkezet építő brigádja. — Az ország egész te­rületéről már érkeznek a különféle speciális vasúti erőgépek, hogy a március 19-én kezdődő gyors re­konstrukció keretében dol­gozzanak Bicsérd és Pécs között. így fektető-szerel­vények futottak be Cell- dömölkről, Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, va­lamint Budapestről, míg egy irányítógépet Jász- kisérről vezényeltek át. A tudományos hetek mai programj'a Március 10-én 9 órakor Pécsett, a Technika Háza Széchenyi Klubjában, a Magyar Közgazdaság Társaság Baranya megye szervezetének rendezésé ben Beszélgetés a táv lati fejlesztési feladatok ról és a külgazdasági kap csőlátókról címmel dr, Kozma Ferenc, a közgaz­daságtudományok doktora tart előadást. — Növekvő betétállo­mány. Az ibafoi takarék­pénztár betétállománya tavaly több mint félmillió forinttal növekedett. Arra számítanak, hogy ebben az évben 800 ezer forint­tal növekszik majd a négy község — Ibafa, Alma­mellék, Horváthertelend, Csebény — lakosainak be­tétállománya. — Telepíthető betonke­verőüzem. A Sásdi Költ­ségvetési Özem egy tele­píthető betonkeverő üzem létesítését tervezi idén. Ennek megvalósítása két­százezer forintba kerül; ebből az összegből a gé­pek ára 101 000. — Báb, néptánc, díszí­tőművészet. A Baranya megyei Népművelési Ta­nácsadó állandó gondja a műkedvelő csoportok, a szakkörök megfelelő felké­szültségű vezetőinek kép­zése, az utánpótlás bizto­sítása. Ennek érdekében kétéves tanfolyamot szer­veznek báb, néptánc és díszítőművészet szakágak­ban. Jelentkezni a tanács­adóban lehet, az első fog­lalkozást március 25-én tartják a Művelődési Központban •A RÁDIÓ­Állatorvosi ügyelet Állatorvosi ügyelet 1979. már­cius 10-én du. 13 órától már­cius 12-én reggel 8 óráig Pécs város és környéke számára Pécs, Kolozsvár u. 6. szám. Tel.: 12-261. Mohács város és Járás részére: Mohács, Széche­nyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Siklós város és járás részére, keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére, nyugati részen: Sellyéi Tanács. Tel.: Sellye 1. Szigetvári járás, nyu­gati részen (Szentdénestől): Szigetvári Állatkórház« Alapi G. u. 6. Tel.: Szigetvár 75. Szigetvári járás, keleti részen: Szentlőrinc, Erzsébet u. 4. Tel.: Szentlőrinc 71-125. Komló’ város és járás terü­letén működő állatorvosok a saját körzetükben ügyelnek. Amennyiben a fenti telefon­számok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható a 09-es telefonszámon, illetve az illeté­kes telefonközpontnál „Állator­vosi ügyelet*' címen. ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RADIO KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Schubert: Rosamunda — kísérőzene. 10.05: Cimbalom, citera és tambura muzsika. 10.16: Maurice André és Alf­red Mitterhofer hangversenye. 11.24: A Szenke-patak balla­dája. Rádiójáték. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Madrigálok. 13.00: Bumeráng. 14.10: Haydn: C-dúr zongoratrió. 14.30: Külkereskedelem és a mezőgazdaság. 15.05: Új Ze­nei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Színes népi muzsika. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Kauls, az ördög. Rádió­játék. 20.06: Emlékezetes Ver­di operaelőadások. 20.54: Zsin- delyezik a kaszárnya tetejét. V. rész. 22.15: Magyar elő­adóművészek. 23.01: Vonósné­gyes. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Jacobi Viktor—Martos Ferenc: Sybill — A II. felvo­nás fináléja. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.38: Dalok a Fák­lyavivők című hanglemez-soro­zatból. 8.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.01: Sik­lósi várfesztivál. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.40: Könnyűzene gitárral. 14.51: Rádiójáték. Gyere haza, Mikkamakka. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Szi­várvány. 19.30: Sportkrónika. 20.00: Sanzonok. 20.50: Népi zene. 21.45: A Rádió Dalszín­háza. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlo­vák nyelvű műsora. 8.08: Ar­cok, művek, korok. 8.38: Hang­szerszólók. 8.54: Wagner-ciklus. 11.05: A holló. Versek. 12.25: 2000 felé. 14.30: Lutoslawski: Vonósnégyes. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kis magyar néprajz. 15.30: Szimfonikus ze­ne. 17.12: Kritikusok fóruma. 17.22: Új lemezeinkből. 18.13: Opera-művészlemezek. 19.05: Hangfelvételek felsőfokon. 19.57: Slágerlista. 20.32: Szvja- _ _ _ toszlav Richter zongorázik. Doktor Sándor M,Slep"mberi eml4k­22.30: Mi újság a magyaror­szági operaszínpadokon. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szívesen hallgattuk! Válogatás a hang- archívumban. 1. Régi operett­sikerek a Pécsi Nemzeti Szín­házban. Közreműködik: Bárdos Anna, Takács Margit, Tomanek Nándor és Wágner József. 2. Arra alá Baranyában . . . Ze­nés összeállítás. Közreműködik: Avar István, Dariday Róbert, Gyapay Yvette, Hamvay Lucy, Lenk Irén, Somló Ferenc, Sze­rencsi Hugó, Tomanek Nándor. Pécsi HVDSZ kamarakórus, a pécsi Szabadság úti ált. is­kola gyermekkórusa, az alsó- szentmártoni cigányegyüttes, Dörömböző Géza zenekara, Döme József, Rabb József, Te­remi Gáborné. Rendezte: Ka­tona Ferenc (1959. jún. 8-i adás ismétlése). 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Szombat esti muzsika. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. A nap és o hét krónikája. Aktuális össze­állítás. — Zene hallgatóink kérésére. — A magnetofonsza­lag titkai. II. rész. Filákovity István műsora. — Zene jugo­szláv aranylemezekről. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Szombat esti kívánságók. — A jövő hét mű­soraiból. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Továbbképzés matematika tanároknak. 9.20: Világnézet: Az erkölcs (ism.). 10.00: Pusztul a Rajna. NSZK dokumentumfilm (ism., sz.). 10.45: Küszöbök. Tévéfilmsoro­zat. VI/2. rész (ism., sz.). 11.40: Játék a betűkkel (ism.). 14.17: Indián szeretnék lenni. Kisdobosok műsora (ism.). 14.55: Zene a ,,B" stúdióból. NSZK zenés film (sz.). 15.25: Belgrádi fiúk. XI11/10. rész: Az orosz Vlamidir. 16.10: Cimboro (sz.). 17.00: Hírek. 17.05: Pa­rabola. 17.35: Reklám. 17.40: „Hogy nálam különb legyen”. XIII, 13. rész. 18.20: Főzőcske — de okosan (sz.). 18.45: Rek­lám. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A Főnix együttes műsora (sz.). 19.10: Cicavíziő (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusz­táv és a gyűjtőszenvedély (sz.) 20.05: Kojak. Kötelezvény egy halott bukmékernek (sz.). 20.55: Casino de Paris. Zenés film (sz.). 21.50: Tv-híradó 3. 22.00: Telesport: — Nemzet­közi úszóverseny. — összefog­laló a Magyarország—Szovjet­unió vízilabda-mérkőzésről. — Hungária Kupa. Nemzetközi cselgáncsverseny, közvetítés Pécsről. MÁSODIK MŰSOR 16.48: Lear király. Shakes­peare drámájának, tévéváltoza­ta (ism., sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Virágnyílás. Irodalmi összeállítás (ism.). 20.35: Tv- híradó 2. 20.55: A békesség kora. Magyarul beszélő olasz film (sz.). (14 éven felüliek­nek!) JUGOSZLÁV TV 15.10: Labdarúgás: Slobodo —Hajdúk (közvetítés). 17.10: Kosárlabda: Metalac—Beko (közvetítés). 18.45: Humor o rádióhullámokról: A háború előtti humor és a kupiék kora. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Jó na­pot, búbánat — amerikai film. 22.00: Hétvégi műsor. MÁSODIK MŰSOR 18.25: Hét tv-nap. 19.00: Né­pi muzsika. 20.00: Muszorg­szkij: Hovanscsina —opera, II. rész. 21.00: Huszonnégy óra. 21.10: Tv-tárca. 21.55: Offen­bach bolondságai — filmsoro­zat. 22.45: Sportszombat. 23.05: Riport a jahorinai kupáért fo­lyó síversenyekről. — Járdafelújítás Maj- son. A majsi közös közsé­gi Tanács idén egy kilo­méter hosszúságban fel­újíttatja a járdát. A régi betonlapok helyett öntött gyalogjórófelületet alakí­tanak ki — nagyrészt tár­sadalmi munka igénybevé­telével. Jerzy Edigey 56. — A Mercedesem egy kis ár­tatlan tréfa volt. Egyszerűen rögtönöztem, hogy ki ne jöj­jek a gyakorlatból, meg aztán hogy megtérítsem magamnak az európai tartózkodásom költ­ségét. Miért fizessek szabad­ságért, ha mások is fizetnek érte? Az az elvem, hogy bár­hova elutazom, meg kell ke­resnem az ott-tartózkodásom költségeit. Franciaországban voltam, tehát néhány francia kénytelen volt ezért egy keve­set fizetni. — Lengyelországban is gon­dolsz a keresetre? — Természetesen. Itt bizto­san valamilyen jobb üzletet csinálok. Talán veszek valamit exportra? Talán valamit el­adok? Még nem tudom, de meg vagyok győződve arról, hogy adódik alkalom. — Csak nehogy hosszabb időre kapj ingyen szállást, ej- látást — jegyeztem meg gu­nyorosan. — Ó, ne félj. Semmi ilyes­mi nem fordulhat elő. Soha nem ütköztem össze a törvény­nyel. Hogy néha kihasználtam valakinek a kapzsiságát, amf- kor engem akart becsapni! Mindent úgy csináltam, hogy a jog az én oldalamon le­gyen, és az, aki ki akar zsák­mányolni, drágán fizetett azért, és soha egyetlen szót nem beszélt erről. — De térjünk vissza a Mer- cedesed történetéhez. — A nizzai rendőrkapitány­ságon megcsörrent a telefon. Az ügyeletes rendőr felemelte a kagylót. Gyorsan feljegyzett valamit. „Távirat Párizsból. Francia- országban megjelent az is­mert amerikai szélhámos. A neve Mac. Személyleírása: ma­gas, csinos, barna hajú. Spe­ciális területe: fedezetlen csekkel szélbe moskodik. A hí­rek szerint a szélhámos a Ri­viérára szándékozik utazni". A rendőr igazolta a vételét és átvitte a felettesének. Ez elolvasta és hangosan felne­vetett : — Kezdődik a szezon. A kék madárkák a világ minden tá­járól kezdenek hozzánk repül­ni. De súlyosan tévednek. Kék manna helyett szolid kalitkára találnak. Különben figyelem­mel kell kísérnem ezt a fickót, amint megjelenik. Ugyanebben az időben a rendkívül elegáns Ambasador Szálloda recepcióján az igaz­gató tájékoztatta a portást az utolsó foglalásokról. Az ango­loknak és az amerikaiaknak az volt a szokásuk, hogy az egész szezonra lefoglalják a szobákat. — Csak arra kell figyelni, hogy a szálloda megteljen. A szezon már megkezdődött. Két, három nap múlva megjelennek az első vendégek. — Minden elő van készít­ve. A szobákat felfrissítettük. Az étterem várja őket. Akár ma is megjelenhetnek. Ól Az első megérkezett — jegyezte meg a portás, amikor észre­vette a bejárat előtt megálló kocsit. Odaküldte kisegítőjét, hogy köszöntse a vendéget és foglalkozzon a csomagjával. A jövevény amerikai volt. Magas, csinos, barna hajú. Elegánsan öltözködött, de rög­tön látni lehetett, hogy az At­lanti-óceán túlsó oldalán szab­ta öltönyét a szabó. A ven­dég franciául beszélt, idege- nes kiejtéssel, néha keresgél­te a szavakat, s összekeverte az időket. — Szeretnék valamilyen szo­bát kapni. — A tisztelt vendég hosz- szabb időre? — kérdezte a portás. — Néhány napra. Amíg más­képpen nem rendezkedem be. — Értem — bólintott a fő­portás. Sok külföldi szállt meg a szál­lodában, aztán később kere­sett magánlakást, vagy villát a városban. Csak a leggazda­gabbak engedhették meg ma­guknak, hogy az Ambasador- ban lakjanak, ahol 15 dollár volt egy szoba egy éjszakára, de voltak olyan apartmanok is, amelyek 30 vagy 40 dol­lárba kerültek. (Folytatjuk) Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­itek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs, Va$as II.» Bethlen Gábor u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes« Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth Lajos u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér., Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. — Szélesebb utca — jobb közvilágítással. Ki­szélesítik a Petőfi utca felső részét a Doktor Sán­dor út és a Kodály Zoltán úti csomópont között. Ez­zel egyidejűleg a DÉDÁSZ megkezdi a kisfeszültségű kábelek fektetését és o közvilágítás korszerűsíté­sét; a 700 000 forintos be­ruházás befejeztével 2x250 wattos higanygőzlámpák világítják meg a Petőfi utca felső szakaszát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom