Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-22 / 80. szám
Dunántúli napló 1979. március 22., csütörtök „Honoris causa doctor" Ismeret- és tapasztalatszerzés Vendégeink látogatásai pécsi gyárakban Kitüntetések, veteránok köszöntése Ünnepségek Pécseit és n megyében rületek pártszerveinek együtt, működésére, valamint a magyar és a szovjet, bolgár és jugoszláv népek barátságára ürítette. * Délután a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett díszünnepségen vettek részt a küldöttségek, este pedig a Mecseki Szénbányák párt- és gazdasági vezetése adott vacsorát tiszteletükre. Itt dr. Schwarcz József, a vállalati pártbizottság titkára köszöntötte a vendégeket. Az eszéki területi küldöttség a vacsora után hazautazott, a szovjet küldöttség ma Budapestre utazik, a bolgár delegáció pedig a mai napot még Pécsett tölti. Tegnap Pécsett és megye- szerte megünnepelték a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját. Délelőtt a Pécsi Ifjúsági Házban az MSZMP Pécs városi Bizottsága és a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa fogadást rendezett egykori vöröskatonák, a munkás- mozgalom veteránjai számára. A meghitt hangulatú ünnepségen részt vett dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, a megyei párt-vb tagja, Dérfalvi István, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Neubauer József, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának vezető titkára. A fogadáson megjelent 110 egykori vöröskatonát, munkásmozgalmi veteránt dr. Petöházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára köszöntötte a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából. Az évforduló alkalmából kitüntetési ünnepségre került sor délelőtt a Munkásőrség Baranya megyei Parancsnokságán. A Munkásőrség országos parancsnoka a „Haza Szolgálatáért Érdemérem" arany fokozatát adományozta Pécsi Sándor és Istokovics József tartalékos munkásőröknek. A kitüntetéseket Megyaszai József, a Munkásőrség Baranya megyei parancsnoka adta át. A Mecseki Szénbányák központjában délelőtt nyolc egykori vöröskatona bányászt fogadott a vállalqt állami, pártós szakszervezeti vezetősége. A baráti beszélgetés során bányász emléktárgyakkal kedveskedtek a veteránoknak. Délután a pécsi Puskin Művelődési Házban rendezték meg a Mecseki Szénbányák tanácsköztársasági emlékünnepségét, ünnepi beszédet Vas László, a vállalat KISZ-bizottságának titkára mondott. Ezt követően Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára adta át a KISZ Központi Bizottsága által adományozott kitüntetéseket. A „Kiváló KISZ- szervezet" zászlót kapta a Mecseki Szénbányák KlSZ-bizott- sága, valamint Pécsbánya- üzem, komlói Központi Gépüzem, Kossuth-bányaüzem és Zobák-bányaüzem alapszervezetének vezetősége, öt KISZ - alapszervezet kapta meg a KISZ KB dicsérő oklevelét, három bányászfiatal pedig a KISZ KB aranykoszorús jelvényét. Ezen kívül öt fő kapta meg a ■ vállalat igazgatójától a Kiváló ifjúsági szakember, további öt pedig a „Szakma ifjú mestere" kitüntető címet. Hárman a nehézipari miniszter által adományozott „Kiváló munkáért" kitüntetést vehették át. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán az egyéves pártiskola és a KISZ Vezetőképző Iskola hallgatói közösen emlékeztek meg a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról. Palkó Sándor ország- gyűlési képviselő ünnepi beszédét követően a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatóinak és a pécsi Dobó István úti Gimnázium énekkarának műsorát hallgatták meg az ünnepi megemlékezés résztvevői. Mohácson a városi tanács épületében tegnap délelőtt írták alá Mohács és Pélmonos- tor tanácsának 1979. évre szóló együttműködési megállapodását, délután pedig kibővített ünnepi tanácsülést tartottak. A tanácsülésen — melyen részt vettek a város párt-, állami, társadalmi életének vezetői — Fischer János tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Itt köszöntötték azokat a veteránokat, akik részt vettek a Tanácsköztársaság eseményeiben. A város üzemeinek, gyárainak, intézményeinek dolgozói pedig munkásmozgalmi vetélkedőket rendeztek az évforduló tiszteletére. Szigetváron a pártbizottság munkatársai keresték fel és köszöntötték a városban élő veteránokat. A városi pártbizottság dísztermében tegnap délután két órai kezdettel ünnepi bizottsági ülést tartott a KISZ Szigetvár városi-járási Bizottsága. Megemlékeztek 1919. történelmi tavaszának eseményeiről, és a KISZ megalakulásának 22. évfordulójáról. Az ünnepi bizottsági ülés keretében KISZ-kitüntetéseket adtak át. A KISZ KB aranykoszorús KISZ-jelvényét ketten, a KISZ KB dicsérő oklevelét pedig négy alapszervezet és hét személy vehette át. Az első sorban a Komszomol küldöttség tagjai A Ívovi Kom delegáció Pécsett A KISZ Baranya megyei Bizottsága vendégeként Pécsett tartózkodó Ivovi Komszomol-kül- döttség tegnap délelőtt a Tarr Imre KISZ-vezetőképző iskolára látogatott. A delegáció tagjait — Larissza Jeszáfjevát, a Komszomol Lvovi területi Bizottságának titkárát, Ljuba Krajenszka- ját, a Komszomol Lvovi Területi Bizottságának osztályvezetőjét és Valerij Csentovot, a Drogobi- csi városi Komszomol Bizottság első titkárát elkísérte Bóna Er- nőné, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkára és Szőke Attiláné megyei titkár. A vendégeket Bogárdi János igazgató fogadta, majd tójékoztatölthetnek 8 napot. A döntő többi résztvevői a helyezésük alapján pénzjutalomban is részesültek: a szederkényi termelőszövetkezet Marx Károly, a szekszárdi Szabó Ktsz duna- szekcsői Március 15., a majsi tást adott a KlSZ-vezetőképzés- ről, az iskola munkájáról. Ezt követően Larissza Jeszáfjeva a testvérvárosok és megyék ifjúsági szervezetei közötti kapcsolatok fejlesztése terén végzett munkájáért Bóna Ernőnének a Komszomol megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére alapított jubileumi kitüntetést nyújtott át. A lvovi Komszomol küldöttség délután a MECH- LABOR-ba látogatott, ahol az üzem vezetői fogadták őket. Megtekintették a gyáregységet és részt vettek az üzemi klub avatóján. Ezt követően a delegáció a Pécsi Nemzeti Színházban megrendezett ünnepségen vett részt. termelőszövetkezet Matuzsa György, a sombereki termelő- szövetkezet Zrínyi Ilona és nyolcadikként a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Radnóti Miklós szocialista brigádjai. M. L. Egy jó ötlet megvalósult Szocialista brigádok vetélkedője a mohácsi járásban Tavaly került szóba a Mohács járási pártbizottságon: hogyan lehetne valamennyi szocialista brigádot bevonva, méltó módon ünnepelni a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját. A kidolgozott elképzelés bevált, a járás üzemeinek, intézményeinek 236 szocialista brigádja közül 226 vállalkozott a részvételre és nekiláttak a felkészülésnek, irodalmi és történelmi műveket olvas, tak, gyűjtötték a tudásanyagot Az üzemi döntőkről a legjobb 45 csapat jutott a körzeti vetélkedőre, ahonnan a legjobb 8 került a járási döntőbe. Tegnap délelőtt zsúfolásig megtelt Hímesházán a művelődési ház a mohácsi járás tanácsköztársasági megemlékezésére, a döntő lebonyolítására. A bólyi általános iskola énekkara, a babarci általános iskola fúvószenekara és a hímes. házi úttörők népitánc csoportja szórakoztatta az ünnepség résztvevőit, majd Devecseri József, az MSZMP Mohács járási Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet- A méltatást követően elfoglalta helyét a zsűri - tagja volt Földes Andrásáé, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója, dr. Németh Elemér, a Mohács járási Hivatal elnöke —, a színpadon egymás után mutatkozott be a nyolc versenyző csapat valamennyi tagja. A színvonalas, nagy felkészülést kívánó verseny nehéz, de változatos feladatai ellenére is jó hangulatban, fej-fej melletti küzdelemben zajlott. A 12. forduló után Devecseri József zsü- rielnökként hirdetett eredményt és adta át a díjakat. Az öl fős csapatok a KISZ Mohács járási Bizottsága különdíjaként megkapták a Magyar Tanács- köztársaság Művészete díszes albumot és könyvutalványt. A járási döntőt és vele egy nyolcnapos Moszkva—Leningrád ju- talomutat a Mohács és Vidéke ÁFÉSZ 2. sz. mohácsi kötöttáru boltjának Radnóti Miklós szocialista brigádja - Stang Ti- borné, Mezei Györgyné, Moinár Lajosné, Pécsi Jánosné és Kál- csics Jánosné — nyerte. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát három csapatából dobogós lett a Legfőbb érték az ember és a Fleischmann Rudolf szocialista brigád, jutalmul a bolgár tengerparton, illetve az NDK-ban Diszdoktor-avatás az Orvostudományi Egyetemen A kitüntetett: Dimitrij D. Venediktov,a Szovjetunió egészségügyi miniszterhelyettese „Doctor honoris causa". Tiszteletbeli doktor. Az egyik legrangosabb kitüntetés, amelyben tudós részesülhet. Szerdán délelőtt a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában ezzel a címmel tüntették ki Dimitrij Di- mitrijevics Venediktovot, a Szovjetunió egészségügyi miniszterhelyettesét, az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) végrehajtó tanácsának tagját. Az avatási ünnepségen a magyar egészségügyi kormányzatot dr. Zsögön Éva államtitkár és dr. Hutás Imre miniszterhelyettes képviselte. Megjelent a díszoklevél átadásánál T. A. Csikoványi, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének első titkára, dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettese, Németh Jánosné, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Antal Gyula, a pécsi városi pártbizottság osztályvezetője, valamint a pécsi tudományos és közélet számos ismert képviselője. Dr. Jobst Kázmér rektorhelyettes ismertette az egyetemi tanács döntését a díszdoktori cím adományozásáról, dr. Török Béla rektorhelyettes pedig a határozat indokolását olvasta fel. Eszerint Dimitrij Venediktov az egészségügyi szervezéstudományokban végzett kimagasló kutatómunkája, az orvosképzés korszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége, valamint a szovjet—magyar egészségügyi kapcsolatok ápolása és fejlesztése érdekében végzett munkája alapján részesült a POTE magas kitüntetésében. Dr. Török Béla hangsúlyozta, hogy~Venediktov profesz- szor díszdoktorrá fogadása további lendületet adhat a Pécsi Orvostudományi Egyetem külkapcsolatainak és a szovjet -magyar egészségügyi együttműködés fejlődésének. Dr. Tigyi József rektor ót- nyújtottő a díszoklevelet Dimitrij Dimitrijevics Venediktovnak, aki ezután rövid beszédet mondott. Megköszönte az orvosegyetem tanácsának, hogy tiszteletbeli doktori kitüntetésiben részesítette, majd így folytatta : A világon rengeteg megoldatlan egészségügyi probléma van, s ezek megoldásában minden orvosnak részt kell vállalnia. A szocialista országok élen járnak ebben a nemes mozgalomban. Optimisták vagyunk, de ez az optimizmus nagyon kemény munkán alapszik, amelyet továbbra sem lehet abbahagyni. ígérem önöknek, akik díszdoktorrá fogadtak, hogy minden erőmmel az egészségügy fejlődését, a nemzetközi kapcsolatok ápolását és a tudomány előreme- netelét fogom szolgálni. H. J. Az évforduló ünnepségeire Baranyába érkezett testvérmegyei küldöttségek tegnap délelőtt Pécs hagyományos iparával — a porcelán- és bőrgyártással, valamint a söriparral - ismerkedtek. A V. F. Dobrik, az Ukrán KP Lvov területi Bizottsága első titkára által vezetett delegáció dr. Nagy Józsefnek, a Baranya megyei Pártbizottság első titkárának és Horváth Lajos megyei tanácselnöknek a kíséretében a Zsolnay Porcelángyárba látogatott, ahol Bosnyák János igazgató és Marton Béla pártbizottsági titkár fogadta a vendégeket. A múzeumnak is beillő tanácsteremben kaptak tájékoztatót a 115 éves gyár fejlődéséről, a közelmúltban végrehajtott nagyarányú rekonstrukcióról és a munkások életkörülményeiről. Ezután megtekintették a gyárat, ahol a termelés folyamatában a kárpátontúli területről származó nyersanyagot is felhasználnak. A gyárlátogatás után — amelyről V. F. Dobrik nagy elismeréssel nyilatkozott - Bosnyák János a gyárban készült porcelán dísztárgyakkal ajándékozta meg a lvovi vendégeket. * A bolgár delegáció tagjai Talimka Jordanova, a Szliven megyei Pártbizottság titkára vezetésével Rajnai Józsefnek, a Baranya megyei Pártbizottság osztályvezetőjének kíséretében a Pécsi Bőrgyárat látogatták meg. A gyárban Csendes László igazgaó és Csiga István párttitkár fogadta a vendégeket. Tájékoztatták őket a gyár munkájáról, majd a vendégek megnézték az új sertésbőr-részleget, a bőrgyári óvodát és bölcsődét, végül pedig a gyár termékeit bemutató kiállítást. * Az eszéki terület delegációja a Pannónia Sörgyárba látogatott Drago Kovacsevicsnek, a JKSZ Eszék Községközi Választmánya elnökének vezetésével. A vendégeket, akiket elkísért Czégény József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára és Lukács János, a Pécs városi Pártbizottság első titkára dr. Ru- gási Endre, a Pannónia Sörgyár igazgatója tájékoztatta a vállalat tevékenységéről. A program üzemlátogatással folytatódot. * Délben a három küldöttséget az MSZMP Baranya megyei Bizottsága ebéden látta vendégül a Pannónia Szállóban. Az ebéden dr. Nagy József mondott pohárköszöntőt, melyben az egymás megismerésének, a tapasztalatok cseréjének hasznáról szólt, s poharát a szocialista tábor egységére, a testvéri te-