Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-21 / 79. szám

12 Dunántúli napló 1979. március 21., szerda ü PMSC segitsegeuel Birkózószakosztály alakult Szederkényben és Bolyban A mohácsi járásban eddig birkózással nem foglalkoztak. Nem volt egyetlen sportegyesület sem, ahol ezt a szép, nemes olimpiai sportágat űzték volna. Az elmúlt évben Szederkényben és Bolyban megvalósult a szép, nagy torna- csarnok az összefogás eredményeképpen. Ez adta az ötletet a szakosztály létrehozására. Először arról volt szó, hogy a PMSC fiókszakosztályokat hoz létre a két helységben, de vé­gül mégis a járási sportfelügyelőség, a megyei sporthivatal, a PMSC biztatására arra vállalkoztak, hogy sportegyesületü­kön belül önálló birkózó szakosztályt alakítanak. KÉZILABDA Tanács­köztársasági Kupa mérkőzések A pécsi országosan kiemelt sportegyesülettel együttműkö­dési megállapodást kötöttek, akik elsősorban edzőt és birkó­zószőnyeget biztosítottak ré­szükre. Az MTSH pedig 25—25 ezer forint támogatást adott, illetve helyezett kilátásba. Ter­mészetesen a sportegyesületek is megfelelő anyagi támoga­tásban részesítik ezen új szak­osztályukat. Novemben 12-én már birkózóbemutató volt Bolyban és ezt követően felmé­rést végeztek az érdeklődők között. 34 fiatal jelentkezett, akik közül 28 főt leigazoltak, miután szorgalmukkal és rá­termettségükkel tanúbizonysá­got tettek. Két oktatófilmet is vetítettek a birkózó növendé­keknek, amelyen a neves ver­senyzők mutatták be az alap- és mesterfogásokat. Nem kisebb az érdeklődés Szederkényben sem, ahol több mint 30-an jelentkeztek birkó­zásra. Bolyban a birkózók szü­lei részére értekezletet tartot­tak, a tapasztalatokról és a tervekről tájékoztatták a szülő­ket s megbeszélték a legfonto­sabb tennivalókat. Az edzése­ket mind a két helyen Gonda János, a PMSC edzője vezeti nagy lelkesedéssel. A volt ne­ves birkózó hetenként kétszer, kedden és csütörtökön tart 2- 2 órai edzést mind a két he­lyen. A két új szakosztály birkózói már bizonyítottak is, mert a bemutatók és háziversenyek után január 21-én részt vet­tek a PMSC megyei úttörő serdülőversenyén. Szabadfo­gásban mintegy 15 fő indulta két sportegyesületből. Hárman, Kocsis László, Egres Gyula és Gál Sándor első helyezést ér­tek el súlycsoportjukban. Ez év február 11-én pedig Gál Sándor, az országos junior sza­badfogású válogató versenyén 17 induló között a hatodik helyen végzett. Bíznak a birkózás létjogo­sultságában Bolyban és Sze­derkényben, remélik, hogy Gon­da János továbbra is ilyen lel­kesedéssel foglalkozik a két te­rület fiataljaival. A két sport­egyesület vezetősége mellett az általános iskolák is a lehe­tőség szerint támogatják, segí­tik ezen sportág népszerűsítését. Gonda János is kellemesen csalódott, mert eddigi munká­ja várakozáson felüli ered­ményt hozott. Mintegy 50-00 fiatallal tud foglalkozni a két helyen. A falusi sportkörök leg­közelebbi feladatai: a megfe­lelő szakosztály kialakítása, megerősítése, eredményes sze­replés, utánpótlás biztosítása a PMSC-nek. A birkózás a mohácsi já­rásban gyökeret vert, s a kö­zösség erre támaszkodva ered­ményesen fejlődik. Pazaurek Dezső n világ sportja Tizedik alkalommal rendezik meg Pécsett a kézilabda Ta­nácsköztársasági Kupa mérkő­zéseket. A Tanárképző Főisko­lán szombaton egész nap és va­sárnap délelőtt játszanak a csa. patok. A résztvevők két cso­portban körmérkőzést vívnak, a döntőket vasárnap bonyolítják le. A rendező Universitas PEAC mellett Eszék, Marcali, a PMSC, a Komlói Bányász és Szentlő- rinc kézilabdázói mérik össze erejüket. Az elmúlt évben a Komlói Bányász végleg elnyerte a kupát, a most induló mérkő­zés sorozatra a Műszaki Főisko­la ajánlott fel értékes serle­get. Labdarúgó járási bajnokság Mohácsi járás: Homorúd— Dunafalva 1:5, Lánycsók-Majs 2:2, Sátorhely—Újmohács 5:0, Szajk—Kisnyárád 3:3, Nagynyá- rád—Kölked 4:3, Székelyszabar —Töttös 0:1. Pécs környéki bajnokság: Hosszúhetény-Lovászhetény 2:1, Egerág—Pel lérd 0:1, Hidas—Üj- petre 3:0, Ócsárd-Szabad- szentkiróly 3:2, Vókány—Bogád 1:0. ♦ SAINT VINCENT: Megkez­dődött a 35. nemzetközi sport­filmfesztivál, amelyen 16 or­szág 22 produkcióját mutatják be. A március 24-i díjkiosztón jelen lesz Muhammad Ali, a nehézsúlyú ökölvívás világhírű alakja, akiről köztudott, hogy a filmes szakmábpn is ottho­nosan mozog. Ezúttal ő lesz az egyik díjátadó. Ali mellett több neves sportember is a fesztivál vendége, így az olasz labdarúgó Giacinto Facchetti, továbbá az osztrák autós Niki Lauda. + MINSZK: Ljudmilla Turis- cseva után az 1972-es mün­cheni olimpia egy másik fe­lejthetetlen szovjet tornász sze­replője, Olga Korbut is gyer­meket hozott a világra, még­hozzá egy 3,20 kg-os fiúcskát. Olga Korbut versenyzői évei után sem szakadt el a torná­tól, Minszkben a Bjelorusz Tor­nászszövetség szövetségi edző­jeként dolgozik. Most persze rövidebb időre nélkülözni kény­telenek ... ♦ AUCKLAND: Óriási a büszkeség Új-Zélandon, az aucklandi tömegfutó-versenyen 32 000-ren vállalkoztak a 12 km-es táv megtételére, s ezzel a méreteket tekintve „világ­csúcs" dőlt meg. A hatalmas mezőnyben az első helyet egy 23 esztendős főiskolás, Gary Palmer szerezte meg, 33:55 perces idővel. ♦ BELGRAD: Háromhetes egyesült államok-beli és mexi­kói túrára utazott a jugoszláv vízilabda válogatott. A kékek összesen 14 mérkőzést játsza­nak a portyán és egy hétig az Egyesült Államok válogatottjá­val közösen edzenek. ♦ LENINGRAD: Csütörtöktől kerül sor a hagyományos súly­emelő Druzsba Kupa viadalra. Ezúttal 17 ország (Ausztria, Bulgária, Magyarország, az NDK, Görögország, Koreai NDK, Kuba, Mongólia, Len­gyelország, Románia, az Egye­sült Államok, Tunézia, Finnor­szág, Csehszlovákia, Svédor­szág, Japán és a Szovejtunió — kiválóságai lépnek porondra. A Druzsba Kupán az idén 5 magyar súlyemelő szerepel, szerdán reggel utaznak Buda­pestről Leningrádba és a kö­vetkező szerdán térnek vissza. Az öt versenyző: 75 kg: Man- dzák, 82,5 kg: ifj. Orvos, 90 kg: Rehus-Uzor, 100 kg: Só­lyomvári, 110 kg: Mészáros. Torna Bydgoszcz: Március 25-én szabadon választott gyakorla­tokkal válogatott versenyt vív Lengyelország és Magyaror­szág tornászcsapata. A talál­kozó színhelye Bydgoszcz. A versenyen részt vevő magyar csapat a következő kilenc tor­nász közül kerül ki: Berényi, Donáth, Guczoghy, Kelemen, Kovács, Kramarics, Paprika, Vá­mos és Vágány. A válogatott verseny után egyéni erőpró­bák sora vár a magyar torná­szokra. A Moscow News ha­gyományos nemzetközi viada­lán és az azt követő rigai erő­próbán (március 28—április 5.) három—három magyar férfi és női tornász szerepel. Almási, Flander, Óvári és Köteles, il­letve Berényi, Kovács Kelemen és Kramarics közül válogatják ki a vezető edzők a résztvevő­ket. Az április 7-i londoni „bajnokok tornáján” a tervek szerint Moracsek és Vámos in­dul a magyar színekben. Pé­csett április 8—10. között a magyar nemzetközi bajnoksá­gon várhatóan 15 ország kép­viselteti magát. Pécs után Bu­karestben, Kassán és Berlin­ben versenyeznek a magyar tornászok. Burjánzó divatos „gyógymód” A fagyasztásról Nem emlékszem, hogy volt-e valaha is olyan diva­tos „gyógymód”, amely oly gyorsan terjedt el, mint a ragály, annyi hozzá nem értő ember használja, s annyian kérik, sőt követelik teljesen indokolatlanul — mint a fa­gyasztást. Ma már ott tar­tunk, hogy bármilyen sport- sérülés történik a pályán, a sportoló „megrendeli" a fa­gyasztást a jelenlevő orvos­tól anélkül, hogy fogalma lenne annak hatásáról. Ez a divat, ezt látják a tv-ben. Az esetek kilencven száza­lékánál teljesen indokolatla­nul használják. Tévedés, hogy egy rúgás, ütés, zúzó- dás, rándulás okozta fájdal­mat tartósan csillapítja, pe­dig mindenki úgy kéri, hogy „fagyasszuk el” valamelyik testrészét. Lehet, hogy az erős hit segít nekik a . fáj­dalmat elviselni, de az is le­het, hogy nem is fájt any- nyira, mert a fagyasztó ha­tása nem tarthat tovább 20 —30 másodpercnél. Tulaj­donképpen eredetileg a sportorvosok nem fájdalom- csillapítás céljából kezdték a fagyasztót használni, hanem a fedett sérülések, rándulá­sok kapcsán keletkező be­vérzést igyekeztek a hideg­hatással csökkenteni, ugyan­is a hideg összehúzza az ereket. Ebben az esetben a fagyasztás csak kezdete a kezelésnek, amit folytatni kell tartós hideget biztosító hidegvizes nyomókötéses bo­rogatással. Magától értető­dik, hogy ilyenkor a sérült rögtön abbahagyja a tevé­kenységet. Ha az történik, ami napjainkban, nevezete­sen, hogy a sérült területet néhány másodpercig fa­gyasztják, árián a sérült sportoló folytatja tevékeny­ségét, akkor kifejezetten ár­talmas a fagyasztás, mert a hideghatást reaktív vérbőség követi, a szakadt erekből sokkal nagyobb lesz a be­vérzés, amit a sportoló a mozgatással fokoz. Feltehetik azt a kérdést, hogy akkor miért nincs any- nyi ártalom, mint az a sok indokolatlan fagyasztásból következhetne. A válasz egy­szerű; a fagyasztást kérők túlnyomó többsége nem sé­rült, hanem csak megjátssza a sérültet. így hát, ha a bo­kának, térdnek, könyöknek ezelőtt sem volt baja, akkor a fagyasztás után sem lesz. Akinek efelől kétségei lenné­nek. az nézze meg a követ­kező cselgáncsversenyt. Itt a szabályok lehetővé teszik, hogy bizonyos ideig sérülés és orvosi kezelés címén pi­henhessen a sportoló. A Hungária Kupán 60 esetben kellett „beavatkoznom”, ami­nek kapcsán 8 üveg chlo- raethyl fogyott el. Ha figye­lembe vesszük, hogy egyet­len komoly sérülés sem volt, a fentiekhez nem kell kom- -mentá r. Azt is megkérdezhetnénk, hogy mi, orvosok miért se­gédkezünk egy olyan ese­ménynél, amelynek indítéka a legtöbbször nem is orvosi, sőt néha kifejezetten sport­szerűtlen. Azért működünk közre, mert néha nehéz ki­hámozni tíz szimuláns közül az egy igazi sérültet még or­vosnak is, és inkább mi „fa­gyasszunk”, mert mi tudjuk a módját annak, hogy mi­képpen ne ártsunk, és köz­ben úgy csináljuk, mint aki mindent elhisz, ami történik, így megnyugszik a valós és ál­sérült, a bíró és a közönség is. Ott és akkor nem lehet előadást tartani a fagyasz­tás értelmetlenségéről. Mert, ha nem az orvos fagyaszt, biztos akad más, hisz ma már mindenkinél van chlora- ethyl. Nemrégiben két ifjú­tól vettem el a chloraethyl üveget, akik szórakozásból egymást fagyasztották a né­zőtéren. Dr. Szalai István megyei sportfőorvos Wm nevelő edzi* Füzy András A sportiskolás vívók sikere Eredményes edzői módszerek Az elmúlt év végén és az idei év elején jó eredmények­kel hívták fel magukra a fi­gyelmet a sportiskolás vívók. Az országos ifjúsági bajnokságon párbajtőr csapatuk nagy sikert aratott, országos bajnokságot nyert. Az országos junior pár­bajtőr egyéni bajnokságon a pécsi Szilágyi Szilárd a dobogó második fokára állhatott. A Sportiskola vívó szakosztá­lyában a párbajtőrvívókkal Fü­zy András foglalkozik. Tanítvá­nyai ugyancsak kitettek magu­kért. A vívásban nagyon nehéz vidéki versenyzőnek a legjob­bak közé kerülni. A fővárosi szakosztályok vívói sokkal jobb lehetőségekkel rendelkeznek, vívótermük egész nap rendelke­zésükre áll, kitűnő mesterek ké­szítik fel őket, versenyzési le­hetőség bőven van, nem kell utazniuk. Nagyon fel kell ké­szülni annak a vidéki vívónak, aki velük fel akarja venni a versenyt. A pécsi párbajtőr­vívók felkészülésével nem volt nagy baj. Nagy részük öttusá­zóként kezdte, és ott megszok­ták a mindennapos, sokoldalú edzést. Füzy András tanítványainál a vívás technikai elemeinek el­sajátítása mellett nagy gondot fordít az edzéseken a ver­senyzők fizikai felkészítésére. Azt vallja, csak megfelelő tech­nikai és fizikai felkészítés hoz­hat sikert. A vívó sportban egyik napróf a másikra nem adják az ered­ményeket. Évek kellenek, míg valaki olyan alapokkal rendel­kezik, hogy a versenyeken is eredményesen tud szerepelni. Akinek nincs türelme kivárni az időt, abból soha sem lesz jó vívó. A fiatalokat pusztán a vívó edzések nem elégítik ki. Játé­kossá, változatossá kell tenni az edzéseket, hogy szívesen jöjje­nek a gyerekek és örömmel csi­nálják. Ezért kosárlabdáznak, kispályás labdarúgást játsza­nak, asztaliteniszeznek, teniszez­nek Füzy András tanítványai. Füzy András maga is, nem is olyan régen, első osztályú párbajtőrvívó volt. Azelőtt öt­tusázott. Tagja volt a Dózsa or­szágos vidékbajnokságot nyert csapatának. Megszokta a ke­mény, céltudatos munkát, és ezt várja tanítványaitól is. Pécsett a magyar vívó sport egyik vidéki fellegvárának ki­alakításán dolgoznak, az „A” kategóriás szakosztály megte­remtése a cél. A párbajtőrvívók eredményei azt bizonyítják, hogy rajtuk ez nem fog mú­lani. Füzy András tanítványaira lehet számítani a nagy orszá­gos versenyeken is. A közelmúltban jó nevelő­munkáért kitüntetett Baranya megyei edzők között nem vélet­lenül volt ott Füzy András, a Sportiskola vívó szakosztályá­nak edzője is. Hegyi István röviden SAKK. Statisztika—PMSC 10:4. OB I. mérkőzés, Budapest. A pécsiek közül döntetlent ért el Flesch, Kádár, Lénáit, Szilárd, Kocsis, Decsi, Lehel és Kele. BIRKÓZÁS. Budapesten az FTC rendezésében került sor a Bokodi Mihály emlékversenyre, melyen a magyarok mellett bol­gár, román, lengyel és NDK-beli ifjúsági szabadfogású verseny­zők indultok. A 70 kg-os súly­csoportban Mucsi (PMSC) nagyszerű birkózással győzött és ezzel nagy lépést tett az IBV csapattagság felé. TÖMEGSPORT. A kispályás foci és az asztalitenisz után újabb sportággal, a tekével bővült a DÉDÁSZ szigetvári üzemigazgatóságának tömeg­sportja. Az első tekebajnoksá­got a szentlőrinci tekepályán rendezték meg mintegy 60 dol­gozó részvételével. A csapat­győzelmet a DÉDÁSZ szentlő­rinci kirendeltségének együtte­se, az egyéni győzelmet az ugyancsak szentlőrinci Mező Ist­ván szerezte meg. ATLÉTIKA. A Szigetvár városi­járási sportfelügyelőséq a te­rülethez tartozó általános isko­lás tanulók részére serdülő „3" kategóriás mezei futóversenyt rendezett. A 160 induló közül a fiúknál Voller, Péter (Szigetvár), Borbás (Somogyhárságy), Cser- vék (Almamellék), a lányoknál Lace (Almamellék), Tolnai (Szi­getvár), Angyal, Rab (Nagype- terd) győzött. n piuisc szabad­napos, Mohácson Játszik Ma MNK- forduló Szerdán újabb öt labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésre kerül sor a legjobb nyolc közé jutásért. A műsor: Tatabánya—Békéscsaba (Békés­csabán 3:3 volt az eredmény), Rába. ETO-Salgótarján (Tarján- ban 3:3-ro végeztek), Videoton —Kaposvár (az első mérkőzést 3:0-ra nyerte az NB ll-ben sze­replő együttes), Dunaújváros— Leninváros (3:0-ás idegenbeli győzelemmel ‘kezd a Dunaújvá­ros), Haladás—Vasas (a Vasas 5:1-re vezet). A PMSC—FTC (3:4) budapesti visszavágóját elhalasztották az FTC-játékosok válogatottbeli szereplése miatt. így a PMSC Mohácson, az MVTE ellen ját­szik barátságos mérkőzést. Mai sportműsor Labdarúgás. Országos ifjúsá­gi kupa: PMSC—Ferencváros, Pécsújhegy, 15.00. Országos serdülő bajnokság: PMSC—ZTE, Pécsújhegy, 13.15. Előkészületi mérkőzés: MVTE—PMSC, Mo­hács, 15.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom