Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-03 / 61. szám
1979. március 3., szombat Dunántúli napló 3 i^miiefiézftf a tényekkel Milyen a könyvtárak helyzete Baranyában? Interjú a Megyei Könyvtár igazgatójával Mielőtt a kérdésre megpróbálnánk választ keresni és kapni, előrebocsátjuk: sokféle könyvtár van, többféle (tanácsi, szakszervezeti, iskolai, tudományos stb.) könyvtári hálózaton belül. Minket ezúttal a tanácsi könyvtárhálózat érdekel, mivel az emberek túlnyomó része velük jut kapcsolatba. A könyvtáros személye ebben a folyamatban rendkívül fontosságú, hiszen munkája nem elsősorban, azaz elsősorban nem adminisztratív jellegű. A kiválasztás, a kölcsönzés alatt, illetve közben semmi mással nem helyettesíthető munkát: ajánló, tájékoztató, orientáló tevékenységet végez vagy kellene végezzen. Alapintézmények Mindez fontos művelődéspolitikai funkciót rejt, esetenként ideológiai vagy általános politikai orientáció szándékát is föltételezi a könyvtáros részéről. Mi szükséges ehhez? Megfelelő könyvek, alkalmas, (sőt, vonzó!) helyiség, alkalmas személy. Ennek feltételeiről, minőségéről érdeklődtünk a Megyei Könyvtár igazgatójától, Román Lászlóné tál: — Hol jelölhetjük ki a könyvtárak — ezen belül a tanácsi közművelődési könyvtárak — helyét, szerepét a mai értelemben vett közművelődésen belül? — Ezt maga a közművelődési törvény is megfogalmazza: a művelődési otthonok és a közművelődési könyvtárak helyi, esetenként területi feladatokat is ellátó alapintézmények. Voltaképpen a könyvtárak azt a szerepet töltik be a közművelődésben, mint az általános iskolák a közoktatásban. S mivel az egyén számára a közművelődésben való részvétel nemcsak állampolgári jog, hanem önmaga és a társadalom iránti törvény adta kötelesség is, meg kell keresni azokat a formákat, módszereket, amelyek a fejlődés mai követelményei szerint az egyén sajátos képességeinek, igényeinek kielégítését is lehetővé teszik. Ehhez a fenti alapellátást adó intézményeket fejleszteni kell a kor és a fejlődés szükségleteinek megfelelően. — Igen, de ha kimegyünk és egyre távolabb a megyeszékhelytől, nem hogy fejlődést nem észlelünk, de elképesztő gyakorisággal találkozhatunk elhanyagolt vagy éppen működés- képtelen tanácsi (és más) könyvtárakkal. Ezeket ott vajon nem tekintik ' törvény szerinti alapintézménynek? — Nézzünk szembe a tényekkel. Éneikül se változás, se előbbrelépés nem lehetséges. Az ugyancsak alapellátást adó művelődési otthon (és mozi) rendezvényeket és közösségi művelődési alkalmakat teremt az embereknek. A könyvtárnak más a jellege. Elsősorban szolgáltatásokat nyújt, igényeket teljesít: a kisgyerek meseszom- jától a tudományos tájékoztatásig, nagyon széles skálán. Hogy milyen színvonalon? Viszonylag friss a kép, a közművelődési bizottság ősszel áttekintette a megye könyvtári helyzetét. A könyvállomány viszonylag kielégítően gyarapszik, ez országosan kb. a középmezőnyt jelenti. A tízezer lakosra jutó szolgáltató helyek, tehát könyvtárak számát illetően „túl jó” a kép . . . Országosan a 3—4. helyen állunk. Pedig a legkevésbé sem ott jó a könyvtári helyzet, ahol több a könyvtár! Ugyanis a fenti „előkelő" hely ellenére tartalmi feladatok terén: a voltaképpeni közművelődési könyvtári tevékenységben a tízezer lakosra eső beírt olvasók számában a hetedikről a 13. helyre; a kölcsönzés számait alapul véve a tizenegyedikről a 15. helyre csúsztunk vissza az utóbbi öt évben itt Baranyában. Ez óriási ellentmondás! Nézzük az okait. Ez a könyvtári struktúra a településszerkezetet követi, ami köztudottan elaprózott a megyében. 1952- ban óriási vívmány volt, hogy már mindenütt létesült könyvtár. A kultúrát oda vittük, ahol az emberek élnek. Ma viszont más a fejlődés ritmusa, mások a követelmények is. Kétségtelenül az anyagi eszközök korlátozottsága motiválja a jelenlegi helyzetet, ám eléggé sok benne a szubjektív elem is. Amikor a tanácsok gazdái lettek a művelődésnek s benne a könyvtáraknak is, csak későn, (esetleg a közművelődési párthatározat után) ismerték fel a könyvtárak alapintézmény jellegét. A könyvtár sokhelyütt a perifériára szorult, szolgáltatásai megrekedtek a kölcsönző népkönyvtári szinten. A „várom az olvasót...” szintjén. Vagy még ott se . . . Meglehetősen nagy azoknak a helyeknek a száma, ahol a községi könyvtár elavult, működésének qjapvető feltételei hiányoznak, könyvtárnak nem vagy alig nevezhetők, közművelődési funkciót nem teljesítenek. Létük önáltatás, azt az illúziót kelti, hogy az a település közművelődési intézménnyel el van látva. Ma, amikor a közművelődési párthatározat differenciált szolgáltatást ír elő! Ezt önkritikusan be kell ismernünk. Azt is, hogy ebben a könyvtárosok is hibásak, mert ahol rossz a helyzet, belenyugodtak . . . Egyébként a könyvtárosi munkakörben foglalkoztatottak száma a megyében 435, közülük 310-en végzik a munkájukat tiszteletdíjért: havi 150—200 forintért... — Ezek szerint milyennek tekinthető a könyvtári helyzet Baranyában? — Nagyon finoman szólva: nem jó . . . Nem olyan, mint amilyet a fejlett szocialista társadalom építésében a társadalom elvárhatna. Fedtetek — Miben látja a javulás feltételeit? — Objektív helyzetkép szükséges. Fel kell tárnunk ezt és szembe kell néznünk vele. Ami ebből már eddig ismert, azt áprilisban a megyei tanács vb- ülésen megvitatja. A kiút, a javulás feltételeit a jelenlegi struktúra és szemlélet megváltoztatásában látom. Azon a kistelepülésen, ahol méltatlanul, kis vizes odúkba paszíroz- ták be a „könyvtárt”, ott nem az a lényeges, hogy legyen (papíron) könyvtár, hanem az, hogy nívós, korszerű könyvtári szolgáltatás legyen. Ennek a helyzettől, településtől stb. függően négyféle útja lehet, az egyik az ún. körzeti könyvtár, mint ma a beremendi. (Több tanács egy központi körzeti könyvtárat tart fenn.) Lehet ezenkívül más centralizációval, helyi könyvtárak összevonásával vagy mozgó szolgáltatással, bibliobusszal is fejleszteni a jelenlegi, bizony országosan is rossz könyvtári helyzetünket. Ez lenne a jövő útja. * Bizakodunk, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága a helyzet részletes ismeretében konstruktív döntéseket hoz majd a megye tanácsi könyvtárhálózatának rövidebb és hosszabb távú fejlesztésében. W. E. FI LM JEGYZET Lolka és Bolka P> |B I I I ■■ ■■ | a Fold korul Avatott szakértővel, négyéves fiammal mentem a hét egyik filmbemutatójára. A nézőtér tele volt a műfaj tekintélyes kritikusaival: minden felnőttre két-!három gyerek jutott. Nem véletlen, hiszen Lolka és Bolka földkörüli kalandjai szerepelnek ej műsoron. Nincs is jobb kritikus a gyerekeknél: boldog visíto- zással nyugtázták, ha a két kedvenc legyőzött valami nehézséget, mély sóhajok szakadtak fel, ha nem esett bajuk, hangosan nevettek a két kisfiút akadályozók kudarcain, fegyelmezetten unatkoztak az üresjáratok alatt. Mert hát az is akad a majd kétórás rajzfilmben. Lehet, kell is ilyen képi szünet a gyerekek kedvéért, hogy kipihenjék az izgalmakat, élményeket — bár egy félórás rövidítés csak javára lett volna a filmnek. Több ellenvetésünk nem is lehet, még felnőtt fejjel sem. A televízióból jól ismert rajzfigurák méltán népszerűek, s e nagy játékfilm csak öregbíti hírnevüket. Nem kevesebbre vállalkoznak, minthogy megismételjék Verne híres hőseinek kalandjait a Föld körül. Igaz, hogy nem önzetlenül vállalkoznak a kalandra, tekintélyes örökséget ütnek el a rokonok elől, ha teljesítik a végrendeletet: aki egy éven belül nyolcvan nap alatt körbejárja a Földet, azé az örökség. Természetes, hogy a két lengyel kisfiúnak ez sikerül, bármennyire is akadályozza őket Jeremiás, a lord inasa. S az is természetes, hogy önzetlenségüket is bizonyíthatják a hősök: a megérdemelt örökség meseország, gyermekparadicsom létesítésére fordítódik. Gazdag fantáziával készítette filmjét Wladislaw Neh- rebecki, kár, hogy már nem készíthet többet felnőttek és gyerekek szórakoztatására. Nemrég hunyt el a kiváló lengyel rajzfilmes, aki örökéletű figurákat teremtett Lolka és Bolka személyében. (bodó) Idegenek IV/I int Szakonyi Károly a ® * * Rádió- és Televízióújságban is elmondotta, a fenti cí. mű tévéjáték — dramaturg Jánosi Antal, rendező Málnay Levente — az ő két novellájának összedolgozásából keletkezett. Két novelláról volt tehát szó, eredetileg mindkettő hasonló alapszituációt tartalmaz. „Eredetileg — írja maga a szerző — azonosság nem volt e novellák között, csak annyiban hasonlítottak egymásra, hogy mindegyikben házastársak életének válságosra forduló pillanatáról írtam, továbbá, hogy ebben is, abban is az események részeseként szerepelt egy-egy magányos és keserű sorsú öregember.” A két novellából azután egy tévéjáték lett, a két fiatal párból egy és ugyanaz a pár. A két történet megmaradt a maga egymástól való teljes különállásában — elmúlik az egyik, következik a másik. Az őszi ba- laton-parti jelenetben a házaspár kissé fáradt, de jónak látszó kapcsolatát csak az az éppen, ott abban a pillanatban támadó konfliktus felhőzi be, hogy a születendő gyerek kell nekik vagy „korai még”. Meglehetősen elcsépelt szituáció, amelyet nem árnyal semmiféle egyéni motívum. A második jelenetben — a menedékházban töltött szilveszter éjszakán — a fiatal pár között az okoz talán végleges törést, hogy velük van a barátnő, akiből erre az éjszakára a férj szeretője lesz. A fiatal pár más vitáiról, más tulajdonságairól, a szakítás előzményeiről nem is tudunk meg egyebet, s ez így, együtt is bizony nagyon kevésnek tűnik. Annál is inkább, mert a második részben a házaspárnak már szinte csak epizódszerep vagy még annyi se jut, helyüket Jocek egyéni tragédiája tölti ki pr" z a Jocek amolyan min*““• denes a menedékházban, lovas szánnal járja a hegyet és a fiát lesi, akit már egy mozdonyvezető nevel helyette. A családját vesztett, magányos férfi elesettsége és otthontalan téblábolása — különösen Horváth Sándor kitűnő alakításában — a tévéjáték legjobb része. A másik öregembert viszont, bármilyen jó színész is Solti Bertalan, nem tudtuk megismerni, megkedvelni, még igazán megsajnálni sem. A két novella idegen maradt egymástól, de idegenek maradtak a sorsok is, más-más vágányon haladó vonatok, amelyek sötétben futnak el a szemünk előtt, s így nem sok képünk marad róluk. H. E. Irodalmi estek a pécsi Ifjúsági Házban Hamlet és az Új írás Paál László emlékezetére: Száz éve halt meg, 33 éves korában Paál László festő. Az életében sokat nélkülöző művész — Munkácsy barátja — különb sen a tájképfestészetben alkotott jelentősét, továbbfejlesztve a barbizoni iskola eredményeit. Művészete egyaránt megbecsült Magyarországon és Franciaországban. Képünkön Nyárfák című festményével idézzük művészetét. Bizonyára nem gondolta volna Shakespeare, hogy egyszer zenés kivonatot készítenek Hamlet című drámájából. Ez természetesen nem baj, hiszen a nagy művek is „ki vannak téve" a kísérletezésnek, és a próbálkozásokból remek dolgok is születtek már. A Hamlet, Kőváry Katalin dramaturgiájával, Kozák András és a Kaláka együttes szereplésével, meglepően újszerű kísérletté vált. Hetven perc vázára fűzték föl a dráma fő gondolati — formai cselekményét. Az egymásba kapcsolódó monológok lendítik előre a történetet. Közben hangulatkeltő, aláfestő és önálló funkcióhoz jutó zenét produkál a Kaláka együttes. Énekükkel — az eredeti szöveghez hűen — szereplőket is megtestesítenek. Például Laertest, aztán a csapodár királynét, Hamlet barátait, a színészeket. Hamlet és Ophélia „párbeszédétien" Ophéliát a klarinétszólók hivatottak megformálni. Az így nyert változat nem helyettesíti Shakespeare eredeti művének ismeretét, de nem is törekedtek erre az alkotók. A földolgozás érdekességét nem lehet elvitatni. A megvalósítás azonban nem sikerült tökéletesen. A Kaláka együttes zenéje az előadás egyik részében valóban kifejező, korhű, mégis mai, jelezve az időbeni eltérést és folytonosságot. Gondolok itt Kozák Gábor és a Kaláka együttes a színpadon a reneszánsz hangulatú bevezetőre, a színészek játékát kísérő muzsikára, Ophélia idézésére, a bosszúra hevítő betétre és a különösen szép befejező részre. Másutt nem teljesítette a ráváró feladatat, elszakadt a darabtól, sőt, néha zavarta a színész szövegét. A dán királyfi alakja is más, eltérő a megszokott Hamlet- képünktől. Kozák András Ham- letje kevésbé tragikus, árnyaltabb alak, aki tud nevetni is. Szerepe nem egységes, mert a dramaturgia ugyan igyekezett vállalni a fő vonalakra való kiterjedést, ezt mégsem érte el. A történet időnként zavarossá válik, és emiatt elmarad a kívánt hatás. Kozák András sem tud mit kezdeni ezekben a szétszaggatott helyzetekben. Ilyenkor naiv, erőtlen az előadás, és a néző kínosan feszeng. Amikor Kozák András magára marad, akkor kezd igazán kibontakozni. Birtokába veszi a darabot, aláveti magáit a szerepnek, de ugyanakkor uralkodik fölötte. Figyelemre méltó ez a Hamlet- feldolgozás, talán egy újabb csiszolás javára válna és több lehetne a mostani kísérletnél. A Hamlet-előadóst kedden láthattuk a Pécsi Ifjúsági Házban, ahol a hét elején egy másik irodalmi estet is tartottak. Az Ifjúsági Ház Pódium-sorozat keretében az Új írás szerkesztőségének négy munkatársa, Sza- kolczay Lajos, Farkas László, Bihari Sándor és Kalász Márton látogatott Pécsre. Beszéltek a folyóirat felépítéséről, célkitűzéseiről. Szóba kerültek a gondok, problémák is, amelyekkel a szerkesztőknek szembe kell nézniük. Az est érdekes lehetett volna, ha a beszámolót követően beszélgetés indukálódott volna a munkatársak és a közönség között. A szervezők ugyan háromszáz meghívót adtak ki, küldtek szét az iskoláknak, mégis csak egy kis csoport gimnazista érkezett az estre. Rajtuk kívül a Jelenkor szerkesztőség és a fiatal pécsi írók vettek részt. Ök kérdeztek és ez a többiek részére is tanulságos volt, egy idő után azonban így belterjessé vált a beszélgetés. Barlahidai Andrea
