Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-17 / 75. szám
1979. március 17., szombat Dunántúli napló 3 Amatőrök Baranyában A járási-városi bemutatósorozat elé Reális képtelenség Az erőd Ad abszurdum: a képtelenségig vinni valamit az érvelésben, vitában — ezzel lehetne leginkább jellemezni az új magyar filmet, Az erődöt. Hernádi Gyula nyilatkozatából tudjuk, az ötletet az adta, hogy eladásra kínálták annak idején a Maginot-vonalat. Az elhagyott betonbunkerekben valószínűleg lehetett gombát termeszteni, pezsgőt raktározni, esetleg hangulatos bárokat, szállodákat berendezni. S miért ne lehetne eredeti rendeltetésükre használni? Hiszen némelyik fogyasztói társadalomnak olyan „fejlett” a szolgáltató ipara, hogy postán lehet fegyvert rendelni (USA). Hogy sebészdoktor vágja le a tolvaj kezét a szövődmények és a fertőzés elkerülése végett (Szaud Arábia). Hogy egész iparág szolgáltatja a szerelempótló szexet a lányoktól a felfújható mű-nőig, a korbácstól az illusztrált „szakirodalomig''. Hogy általában minden megkapható pénzért, még politikusok feje is (USA, NSZK, Olaszország). Igazán nem kell nagy fantá- zic, tovább húzni a vonalat, Visszaköltöznek lassan azok az ófalusiak, akik pár évvel ezelőtt elhagyták falujukat. Most már bizonyos, hogy ez a kisfaluközösség nem jut Gyűrűfű sorsára. Lakói ragaszkodnak hozzá, s mióta megvan a bekötő út, nem kilátástalan többé a helyzetük. Nem kell többé a sarat dagasztaniuk, bejön a faluba a busz az ingázókért és az iskolásgyerekekért. Az autók száma sem kevés a faluban. De nemcsak anyagiakban gyarapodtak az ófalusiak az utóbbi években, hanem szellemi téren is. A faluban tájházat alakítanak ki, tavasszal pedig a német nemzetiségi klub avatására készülnek. Minden megvan már a berendezéséhez, és bőven vannak elképzelések is a programjáról. Negyvenkétezer forintot adott ugyanis erre a célra a Kulturális Minisztérium, ebből már megvették a bútorokat, amelynek végén (?) ott van a szolgáltatásszerű háború a ráérő, unatkozó, mástól már meg- csömörlött, szadista, vagy hősiességet máshol kiélni nem tudó milliomosok számára. Szinetár Miklós rendező híven ragaszkodik a regényhez. A változás csak annyi, ameny- nyi elkerülhetetlen egy regénynek filmre történő „fordításánál”. Az írott szó határozatlanabb-, a filmen pedig minden konkrét, valós. Az olvasó fantáziája más — és másképp értelmezi az azonos szöveget, ám minden mozinéző számára ugyanaz jelenik meg. S ez tömörítést, egyszerűsitést, némelykor túlmagyarázást is kíván. Különösen, ha a rendező szélesebb rétegeknek készíti a fiikönyvespolcokat, függönyöket, játékokat. A klub az általános iskola megüresedett tantermében kapna helyet Átadására csak azért kell várni a tavaszig, mert az iskolaépület erősen megrongálódott a tél folyamán, s ki kell várni a jó időt a helyreállításra. Elképzeléseikről a következőket hallottuk Do- nowald József né közművelődési igazgatóhelyettestől: a zajosabb szórakozásnak, ifjúsági klubnak, báloknak, a mozinak továbbra is a kultúrhóz ad majd helyet. Ide klubfoglalkozásokat terveznek és itt kap helyet a község klubkönyvtára, amely természetesen olvasóter- mül is szolgál. Itt tartja majd foglalkozásait a kézimunka szakkör, ez a klub lesz a hagyományok, a népdalok, mondókák, a gazdagon áradó ófalusi mesék gyűjtőhelye. G. O. met, mint amelyikhez a regény szólt. Hernádira amúgy is jellemző a tételszerű megjelenítés, ábrázolás — ugyanez filmben a didaktika veszélyét hordozza. Szinetár erénye, hogy finoman elkerüli eme buktatót, s egyszerre tud élményt adni a csak szórakozást keresőnek és az elvontabb kérdéseken töprengőknek. Az utóbbi évtizedben megszaporodtak a politikai krimik. (Z„ az olasz „széria”, pl. Egy rendőrfelügyelő vallomása, A Keselyű három napja). Nem egyben közülük a politikum csak mint az árut kelendőbbé tevő csomagolás jelenik meg, némelynek őszinte törekvése elgondolkodni a társadalmi ellentmondásokon. Az utóbbiakhoz hasonlít Az erőd, hiszen itt is a rossz hatalom manipulációiról van szó. Ám annyiban különbözik, hogy míg azok általában konkrét eseményekből indulnak ki (Lambrakisz meggyilkolása, a CIA manőverei), Hernádi—Szinetár filmje általánosságban ragadja meg az elidegenedett társadalom szerkezetét. Izgolmakban sem szűkülködik a film. A szerződtetett zsoldosok és az unatkozó milliomosok kétnapos harca változatos és kalandos, nemegyszer sokkoló. S ugyancsak meghökkentő fordulatok jelzik a szolgáltató társaság és az illető államapparátus érdekellentéteit. Ez az iz- galmassóg azért is méltánylandó, mert a néző nem azonosulhat valamely szereplővel, hiszen nem a jó és a rossz küzd itt egymással, hanem különbözőképpen ellenszenves, undorító egyének és hatalmak: az izgalmat nem a jóért való szurkolás, féltés váltja ki, hanem a választott helyzet abszurduma, amelyben mégis ott van lehetségessége. (Bodó) A megye és Pécs város amatőr művészeti együttesei ez évben ismét számot adnak működésük eredményeiről. Március 18-án, vasárnap, Sásdon megtartják annak a megyei bemutatósorozatnak az első járási rendezvényét, amelyik — az amatőr művészeti mozgalom új bemutató rendszere elnevezéssel — két éve indult el. Azzal a céllal indult ez útjára, hogy elsősorban a bázis — illetve kiemelt együtteseknél kedvezőtlenebb helyzetű, ám rendszeresen működő öntevékeny művészeti együtteseknek bemutatkozási, szereplési lehetőséget nyújtson. Elvileg, a kiírás szerint az idei évben (is) ez a bemutató rendszer egyúttal ösztönző szeretne lenni, amelyik folyamatos munkára serkenti a csoportokat, alkalmat adva nekik erejük és a művészeti mozgalomban elfoglalt helyük megítélésére. Két évvel ezelőtt a körzeti bemutatókon 92 együttes és művészeti csoport és több mint ötven szólista vett részt Ez azt jelzi, hogy az akkor új bemutató rendszer — számos megrendezési és szervezési hibája ellenére — meg tudta mozgatni a valóban hátrányos körülmények között működő együttesek, csoportok jelentős részét. Ezt sajnos — bár tévednénk! — az idei bemutatókról, amelyek járási és városi szinten Sásdon, Komlón, Pécsváradon, Szentlőrincen, Siklóson, Mohácson és Pécsett zajlanak le, úgy tűnik, nem mondhatjuk el. A résztvevők pontos számát még nem ismerjük, az előrejelzések szerint jó, ha a korábbi létszám kétharmadát sikerül mozgósitani. A körzeti bemutatók ugyanis — részben a területi és közigazgatási átszervezések miatt — túlnyomó részben elmaradtak. Nagy kár értük, hiszen a bemutató rendszer egyik fő célkitűzése éppen az lett volna, hogy a körzeti bemutatókkal ösztönözzük rendszeres munkára a falvakban, peremterületeken dolgozó együtteseket. (A felmenő rend szerint közülük a legsikeresebben szereplők jutottak el a járási bemutatóra.) Ha már így alakult, a közművelődés járásivárosi. felelőseinek oda kellene hatniok, hogy az arra érdemes csoportok mind eljussanak a járási bemutatkozáshoz, ahol azt követően munkájukról szakvéleményt hallhatnak az idei évben már reméljük, valamennyi művészeti ág képviseletében jelen levő és állandónak tekinthető zsűri tagjaitól. Enélkül aligha tudunk legalább hozzávetőleges képet alkotni arról, mire jutott a megye amatőr művészeti mozgalma az elmúlt két év alatt. Pedig végső fokon a bemutatkozás, értékelés mellett ez is célja a most következő járási és városi előadássorozatnak. Ebben nagy felelősség hárul mind a közművelődési felügyelőkre, mind a zsűri tagjcira. Ezen a bemutatósorozaton dől el: végső fokon hány együttes dolgozik a megyében rendszeresen és figyelembe vehető, szóra érdemes nívón. W. E. Nyilvánvalóan ünnepségről van szó. A résztvevők öltözete alkalmi, ugyancsak az ösz- szejövetel oka, a színhely is kizárja, hogy ott táncoljanak. Kilenc óra, a meghívó szerinti kezdési időpont. Sercegés hangzik, ütemesen kattogás is. Úgy látszik, meg karcolódott a lemez, Erkel ezt nem komponálta a Himnuszba. Az ünneplő közönség feláll, s néma csendben hallgatja a dallamot. Zenekari feldolgozás, már szövege sincs. Talán az „Isten áldd meg” miatt? Az ünnepség végén kiderül, nem. Ismét feláll az ünneplő tömeg, a jelet erre a sercegés és a kattogás adja meg, s ugyancsak némán végighallgatja az Internacionólét. Zenekari feldolgozás, szöveg nélkül. Sajnos így tartunk ünnepséget manapság. Kirándulásokon is egyre gyakoribb, hogy magnó szól valaki hóna alatt, baráti összejöveteleken is gépzene szórakoztat. Diszkó-módra gépesítettük az egyik legősibb közösségi megnyilvánulást, az együttes éneklést. Legfeljebb szondaszínező alkalmak csalják ki, akkor már ordítva és hamisan a „csak csendesen”-!, és a hervadhatatlan Akácos utat. Nemzeti, népi, munkásmozgalmi, internacionalista dalaink attól dalok, ha éneklik őket. ünnepeink, hétköznapjaink is gazdagabbak, tartalmasabbak, ha nem csupán hallgatjuk, de megszólaltatjuk őket. Lehet, először már furcsának tűnik, lehet, először méq bizonytalan lesz a dal, de ha nem énekeljük azokat, el is felejtődnek. A tavasz három évforduló ünnepe bőséges alkalmat ad a gyakorlásra. Május elsejére már büszkén zenghetne a dalunk. (Bodó) lUemzetísegí klub •» alakul Ofalun Szovjet művészek a Liszt-teremben Liáná Iszákádze és Tátjáná Szárkizová hangversenye Mondjuk meg őszintén, sem a név, sem a hangverseny műsora nem volt különösebben vonzó az Országos Filharmónia szerda estére hirdetett koncertjére. A bőséges és változatos kínálat lustává, válogatóssá tesz bennünket, közönséget. Válogatunk az előadóművészek között: igen, ismerem, hallottam róla, járt már itt stb. és válogatunk a művek között is: most nincs kedvem modern (romantikus, klasszikus) zenét hallgatni. Akik nem így gondolkoztak a filharmónia bérlői közül és mégis eljöttek erre a hangversenyre, tapasztalhatták ismét és sokadszor: nagy művész kezében minden darab remekművé válik, egyre újabb és újabb neveket kell megtanulnunk és felvennünk az ismert, nagy előadóművészek sorába. Liáná Iszákádze mesterien bánik hangszerével. Mindent tud, amit a hegedűn tudni kell, és mindezt meg is tudja mutatni. Az első pillanatoktól kezdve imponáló volt az a nyugodt biztonság, ahogyan hangszerét kezelte. Pedig épp a koncert első fele volt a „mélyvíz”, melybe oly természetességgel „ugrott”, hogy a hallgatók is természetes közegként érzékelhették. Sdhönberg Fantáziája és Sosztakovics hegedű-zongora szonátája nem tartozik a sokszor játszott, előadóművész számára ún. hálás repertoár-darabok közé. Schönberg darabjának végletes expresszivitása, mely igen koncentráltan, rövid formaegységekben születik, Sosztakovics szonátájának romantikusan bőbeszédű, mégis igen súlyos, expresszív muzsikája igen nagy feladat technikai és érzelmiértelmi szempontból egyaránt. A hangverseny második felében Brahms-műveket hallhattunk. Az ismert és szeretett d-moll szonátát és három magyar táncot. Liáná Iszákádze ebben a stílusban is járatosnak bizonyult és igen jól játszott, bár e tipikusan német romantika megfogalmazásában itt-ott nem volt elég súlyos. Ezt korára és nemére való tekintettel szívesen elnézhetjük. (Mondják: Brahmsot csak érett férfikorban lehet igazán jól játszani.) Mégis élményszerű volt ez az előadás is, és ebben igen nagy része van partnere, Tátjáná Szárkizová zongorajátékának. összjátékuk mindvégig egyenletesen összecsiszolt, együtt-lélegző, egyformán magas technikai szintű volt. Jellemző, hogy a hangverseny végén senki sem rohant a ruhatárba: több ráadást is szívesen hallgattunk volna. Kircsi László Kérdések a miniszterhez Annak idején örömmel üdvözöltük a sorozatot, s egyáltalán magát az ötletet, hogy egy-egy estén egy-egy miniszterünk a képernyő elé ül és válaszol a nézők kérdéseire. Vagy más fogalmazásban : dolgozószobájában fogadja az ország népét, vendégül lát mindannyiunkat egy, a szokásosaknál szélesebb méretű fogadóórán. A várakozásoknak az első műsorok nagyrészt megfeleltek. A miniszterek közvetlenek és őszinték voltak, egy-egy ágazat olyan gazdáinak mutatkoztak, akik tájékozottak nemcsak az eredmények terén, de a gondokban is, azokról nemcsak tudnak, hanem intézkedésekkel, vagy legalább a róluk való gondolkodással „rajta vannak” a problémákon. Bizonyára kezdettől töprengtek rajta a műsor szerkesztői, hogy milyen arányokat alakítsanak ki az országos „nagy gondok” és az apró-cseprő észrevételek, panaszok között. Vagyis hogy milyen mértékben tegyék valódi fogadóórává o műsort. A valódi fogadóórákon ugyanis általában túltengenék a személyes problémák a közösek kárára, ami ott talán nem is baj, hiszen ez is cél lehet: legyen fórumuk, lehetőségük az embereknek a legkisebb - bár számukra többnyire nagyon fontos — gondjukkaf személyesen is a legfőbb illetékesekhez fordulni. Nem biztos azonban, hogy ezekről a fogadóórákról kell példát venni akkor, amikor olyan ember ül a „fogadószékben", aki nemcsak véleményt tud mondani, de intézkedni is képes. . Éppen a televízió alakította ki a fórumoknak azt a kitűnő formáját, amely sokunk számára bizonyítékkal is szolgál: az emberek széles tömegei nagyon is személyesen és erőteljesen érdeklődnek a közügyek iránt. Kár, hogy ez a jó hagyomány nem szivárgott át kellőképpen a Megkérdeztük a minisztert c. műsorba, mint arra éppen a legutóbbi adás is tanulsággal szolgált. Ezúttal Ábrahám Pál építésügyi és városfejlesztési miniszter vállalta a házigazda, a válaszadó szerepét. A kérdező Kopeczky Lajos volt. Ha tehát nem is ő volt az, aki a kérdéseket kiválogatta, a műsor szerkezetét kidolgozta, mégis őt kell hibáztatnunk, hogy a műsor a lapok levelezési rovataihoz hasonlóan az egyéni problémák, kifogások, panaszok tárháza lett. S végül is szétaprózódott részletkérdésekre, amelyeknek jó része vagy érdekel, mert közvetlenül érint valakit, vagy nem, s az utóbbi esetben nem is mond sokat számára. Azt ugyanis, hogy építőiparunk nem mindenben felel meg az elvárásoknak, nemcsak onnan tudja az ország lakossága, hogy ez olyan üzem, amely falak nélkül, mindenki szeme láttára végzi munkáját, tehát hibái is feltűnőbbek. Hanem adatok, információk, intézkedések, határozatok, újságcikkek, nyilatkozatok stb. százaiból is. Lebecsülése volna tehát a lakosságnak, ha azt mondanánk, annyit érzékel csak ezekből a gondokból, hogy új lakásában nem záródik jól az ablak, vagy ho'iy nem kapott vasbetonge- rendái a nyaraló építéséhez, vagv hogy látott már kártyázó munkásokat egy közeli építkezésen. Úgy gondolom, a miniszternek lehetőséget kellett volna adni a kérdések által, hogy ágazatának néhány nagyobb összefüggését, koncepcióit kifejthesse. Miniszterhez illő kérdéseket is fel kellett volna adni, hogy azokra miniszteri szintű válaszokat is hallhassunk. Amellett, hogy természetesen néhány gyakorlati részletkérdés belekerülhetett volna a műsorba. Ismét bebizonyosodott, hogy a jó kérdés fél siker. H. E.
