Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-14 / 44. szám
p 1979. február 14., szerda Dunántúli napló 5 Korom Mihály á főváros XIII. kerületébe látogatott Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden a főváros XIII. kerületébe látogatott. A vendéget a kerületi pártbizottság székházában Kovács Károly, a pártbizottság első titkára és Bozsik József tanácselnök fogadta és tájékoztatta Angyalföld politikai, gazdasági helyzetéről. Ezt követően Korom Mihály megtekintette az épülő újlipótvárosi lakótelep 16 plusz 4 tantermes új általános iskoláját, a 100-100 apróságnak otthont adó óvodát és bölcsődét, valamint a Radnóti Miklós utcai tanuszodát. A program a Tüzér utcai lakótelepen folytatódott, ahol a vendég tájékozódott a beruházáshoz kapcsolódó oktatási, sport- és kommunális létesítmények működéséről. A Központi Bizottság titkára ezután felkereste a Magyar Hajó- és Darugyárat, ahol Szép János vezérigazgató és Katonka Lajos, a pártbizottság titkára üdvözölte. Korom Mihály megtekintette az angyalföldi hajógyár, a daru- és kazángyár új gyártmányait — köztük az exportra készülő úszó- és portáldarukat — az elmúlt évben megvalósuló korszerűsítéseket és elbeszélgetett a nagy múltra visszatekintő vállalat dolgozóival. Az egész napos látogatás pártaktívával ért véget, amelyen Korom Mihály tájékoztatót tartott a Központi Bizottság 1978. december 6-i határozatából adódó időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Ljubljana: Eltemették Edvard Kardeljt Ljubljanában kedden délután eltemették Edvard Kardeljt, a jugoszláv párt- és államelnökség tagját. A hamvait tartalmazó urnát a szlovén kormány székházában ravatalozták fel. A gyászünnepségen Tito köztársasági elnökkel az élen részt vettek az ország párt- és állami vezetői is. Az elhunyt érdemeit France Papit, a Szlovén Kommunista Szövetség elnöke, a JKSZ KB elnökségének tagja méltatta. Ezt követően a több tízezer főnyi gyászmenet — szitáló esőben — Ljubljana utcáin végighaladva a néphősök temetőjébe kísérte Edvard Kardelj hamvait és ott helyezték el örÖK nyugalomra. A sírnál a JKSZ Központi Bizottsága, az Államelnökség, a föderáció tanácsa, a társadalmi szervezetek, az egész nép nevében Fadilj Hod- zsa, az Állcmelnökség alelnö- ke vett búcsút a jugoszláv népfelszabadító antifasiszta háború és a szocialista építőmunka kimagasló vezetőjétől. A temetésen az MSZMP Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának képviseletében Katona Imrének, az MSZMP KB tagjának. az Elnöki Tanács titkárának vezetésével küldöttség vett részt, Részvétlátogatás Edvard Kardelj, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének tagja. a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének tagja elhunyta alkalmából a budapesti jugoszláv nagykövetségen kedden az MSZMP KB nevében Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjaj a Központi Bizottság titkára az Elnöki Tanács nevében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke részvétüket fejezték ki. Faluyégi Lajos « tárgyalásai Amerikában Washington Faluvégi Lajos találkozott John Moore-ral, az Egyesült Államok export—import bankja elnökével. (Az állami bank feladata az amerikai kivitel támogatása.) A tárgyaláson megvizsgálták, milyen módon részesülhetnének magyar vállalatok a bank által nyújtott hitelekből. A magyar pénzügyminiszter felkereste William Millert, a Federal Reserve System (az Egyesült Államok központi bankjának szerepét ellátó in- - tézmény) vezetőjét. A két ország gazdasági együttműködése szempontjából fontos kérdéseken túlmenően a két fél véleményt cserélt a világgazdasági helyzetről is. Faluvégi Lajos ugyancsak eszmecserét folytatott Matthew Niemetz-szel, a külügyminisztérium főtanácsadójával is. Áttekintették a magyar-amerikai kapcsolatok alakulását és azok fejlesztésének lehetőségeit. A magyar pénzügyminiszter és munkatársai kedden és szerdán Washingtonban, szerdától pedig New Yorkban folytatják tárgyalásaikat az amerikai kormány képviselőivel, illetve gazdasági, pénzügyi vezetőkkel. Nemzetközi leszerelési tanácskozás Moszkvában A leszerelés szociális kérdéseivel foglalkozó nemzetközi tudományos szompózium nyílt Moszkvában. A tanácskozás munkájában mintegy 20 európai ország neves közéleti személyiségei, tudósai és különböző nemzetközi szervezetek képviselői vesznek részt. Pjotr Pimenov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Taná. csónak titkára megnyitó beszédében hangsúlyozta: az imperialista és reakciós erők által szított, a népek érdekeivel ellentétes fegyverkezési hajsza következtében ma már körülbelül évente mintegy 400 milliárd dollárt költenek katonai kiadásokra olyan körülmények között, amikor a világon minden harmadik ember nélkülözi az alapvető orvosi ellátást, minden ötödik ember írástudatlan, és minden hetedik ember éhezik. Pimenov a továbbiakban rámutatott: a burzsoá propaganda a fegyverkezés igazolására és a közvélemény „megdolgozása” érdekében nem sajnálja erőfeszítéseit, hogy a „szovjet fenyegetés" meséjét terjessze. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia záródokumentuma jó alapot szolgáltat a kontinens békéje és biztonsága szempontjából, a kölcsönösen előnyös együttműködés kiszélesítéséhez. A szimpózium egyik feladata az, hogy megvitassa a helsinki záródokumentum valóraváltásának lehetőségeit — hangoztatta Pimenov. NAGYVILÁGÉ Üdvözlő távirat Púja Frigyes külügyminiszter és a C. S. Hameed Sri Lan- ka-j külügyminiszter táviratban üdvözölték egymást a Magyar Népköztársaság és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából. ♦ + PEKING: A hivatalos látogatáson Pekingben tartózkodó Atal Bihari Vadzspaji indiai külügyminiszter kedden kétórás megbeszélést folytatott kínai kollégájával, Huang Huával a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről. Az Új Kína hírügynökség közölte, hogy Hua Kuo- feng, a Kínai Államtanács elnöke, valamint Teng Hsziao- ping, az Államtanács alelnöke is fogadja az indiai vendéget. * TEL AVIV: Izrael katonai partneri viszonyt ajánlott fel az Egyesült Államoknak azzal a céllal, hogy „biztosítsák' a közel-keleti térség stabilitását és virágzását". A Nyugat-barát iráni rezsim bukásával összefüggő ajánlatot Weizman izraeli hadügyminiszter tette amerikai kollégájának, Harold Brownnak. + NEW YORK: Sarki hideg légáramlatok hatására 45 fokos hideg uralkodik az Egyesült Államok északkeleti részén. A rendkívüli időjárás szinte teljesen megbénította New York életét. Sok helyen tönkrementek a fűtési vezetékek, az üzletekben pedig ugrásszerűen emelkedett a meleg holmik ára; a város lakosságának nagy része ugyanis iagyoskodik lakásában vagy munkahelyén. A közel-keleti körúton levő Brown amerikai hadügyminiszter kedden Izraelbe érkezett. Képünkön: Tel Avivban Ezer Weizman üdvözli kollégáját--------------------------------------*--------------------------------------♦ WASHINGTON: Fegyverkezés elleni tüntetést tartottak Washingtonban a Fehér Ház előtt. A Háborúellenes Liga szervezésében rendezett megmozdulás résztvevői követelték az atomfegyverek betiltását, az Egyesült Államok katonai költségvetésének csökkentését. ♦ ADDISZ ABEBA: Mengisz- tu Hailé Mariam ezredes, az Etiópiái Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácselnöke kedden fogadta' Joshua Nkomót és Robert Mugabét, a Zimbabwe Hazafias Front társelnökeit. A tárgyalások témája a rhodesiai helyzet volt. + HANOI: Az Air France ismét megindítja rendszeres járatait Párizs és Ho Si Minh-vá- ros között — jelentették be kedden a vietnami fővárosban. A francia légitársasáq járatainak december 31. óta tartó szüneteltetését a vietnami hatóságok kérték a légitársaságtól a főváros nemzetközi repülőterének átépítési munkálatai miatt. Ikerszülési rekord Szófia : Különös rekorddal dicsekedhet Bulgáriában Gorno Botevo falu: 1500 lakosa közül 186-an ikrek, s ezzel a település az első helyen áll az országban az „egy főre eső ikrek" számát mutató ranglistán. Gorno Botevo asz- szonyai közül heten kétszer, ketten pedig háromszor is hoztak a világra ikreket. + TOKIO: Norodom Sziha- nuk herceg, volt kambodzsai államfő, New Yorkból úton Peking felé, kedden rövid időre megszakította útját Tokióban. A munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki Szabó Piroskát. A képén Losonczi Pál üdvözli a kitüntetettet. + ROMA: Az olasz rendőrség Sanremo közelében őrizetbe vette a 44 éves Pasquale Frezzát, akiről gyanítható, hogy a „Vörös brigádok" terrorszervezet egyik tagja, s hogy Aldo Moro kereszténydemokrata politikus elrablása idején kapcsolatban állt Vittorio Cervone olasz szenátorral. Pasquale Frezza őrizetbe vételekor nem tanúsított ellenállást. Kihallgatás céljából Rómába szállították. + HÁGA: Hollandia kétszázötvenezer dollár értékű emberiességi segélyben részesíti a Robert Mugabe vezette Zimbabwei Afrikai Nemzeti Uniót (ZANU) - jelentette be Hágában Jan De Koning holland fejlesztési együttműködési miniszter. Az összeget élelmiszer, orvosság, ruházat és takarók beszerzésére fordítják, amelyet a mozambiki menekülttáborok lakosainak megsegítésére szánnak. Francia vendég Muszkvában Kommentar ’ A szovjet főváros magasrangú vendéget fogad Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter személyében, aki a szovjet kormány meghívására tartózkodik Moszkvában és akit — nyilvánvalóan a látogatás jelentőségének hangsúlyozásaként — fogadott Alekszej Koszigin miniszterelnök ist A francia külügyminiszter — régi, híres diplomatadinasztia sarja — a jótékony folyamatosság jegyében folytatja megbeszéléseit Andrej Gromikoval, szovjet kollégájával. „A Párizs—Moszkva, illetve a Moszkva—Párizs útvonal a békepolitika útvonala" — hangsúlyozta a vendég tiszteletére adott ebéden Gro- miko, Francois-Poncet pedig válaszában emlékeztetett arra, hogy a „Szovjetunió és Franciaország kapcsolatai, amelyek állandó és termékeny talajon fejlődnek, szilárdak". Ami elhangzott, egyik részről sem tekinthető pusztán protokolláris udvariasságnak, hanem a több éves, gyümölcsöző, kölcsönös erőfeszítések elismerésének. Nem túlzás az a megállapítás, amely szerint az enyhülési folyamat első jelentős állomása a hatvanas évek közepén a szovjet—francia közeledés volt. Ez két nagy nép közötti hagyományos barátság felújítását jelentette új körülmények között, új, nagy lehetőségek kezdetét jelezve. Ami azóta történt, nemcsak a két ország kapcsolataiban, hanem nemzetközi mércével mérve is rendkívüli jelentőségű. A két ország véleménye közel áll egymáshoz számos fontos kérdésben. Ilyen az európai enyhülés és a béke jövője, a helsinki határozatok kiteljesítése. A kétoldalú kapcsolatok fejlődése sok szempontból példamutató. Esztendők óta működik a két ország vezető személyiségeiből, szakminisztereiből álló úgynevezett nagybizottság, amely már eddig is a kooperáció számos formáját valósította meg. Ami ennél is lényegesebb, a legmagasabb rangú vezetők között rendszeressé váltak a személyes találkozók, amelyek mindig meggyorsították a hasznos folyamatot. A külügyminiszter látogatásának egyik célja ezúttal is egy csúcstalálkozó előkészítése: Valery Giscard d'Estaing hivatalos látogatásra hamarosan a szovjet fővárosba utazik, hogy találkozzék Leonyid Brezsnyevvel és munkatársaival. Harmat Endre Hatvanhatezer kommunista álláspontja Új célok felé Schwerinben (Tudósítónk írja) A Schwerin! sportcsarnokban befejeződött NDK-beli testvérmegyénk kommunistáinak 13. megyei küldöttértekezlete. A Német Szocialista Egységpárt alapszervezeteiben 1978 novemberében kezdődtek a vezetőség-választások. 786 küldött tanácskozott a Német Szocialista Egységpárt 66 000 tagja nevében a IX. kongresszus határozatainak további végrehajtásáról Schwerin megye területén. A küldött- értekezleten nagy szeretettel köszöntötték a Központi Bizottság küldöttségét, amelyet a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese Alfred Neumann vezetett. A vitában 21-en szólaltak fel. A megyei pártbizottság beszámolóját Heinz Ziegner, a KB tagja, a pártbizottság első titkára terjesztette elő. A pártértekezlet fontos határozatokat hozott a Schwerin megyei pártmunkát illetően. Az újjáválasztott 75 tagú megyei pártbizottság egyhangúlag a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagját, Heinz Ziegner elvtársat választotta újból a párt- bizottság első titkárává. » Kurt Holst LAPZÁRTA Valery Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök március végén a Szovjetunióba látogat, hogy tárgyaljon Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. A Brezsnyev —Giscard-csúcstalálkozó időpontját az a közlemény tartalmazza, amelyet Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter és a hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Jean Francois- Poncet francia külügyminiszter tárgyalásairól adtak ki. Jean Francois-Poncet hivatalos franciaországi látogatásra hívta meg Andrej Gromikót, aki a meghívást köszönettel elfogadta. * Idi Amin ugandai elnök levélben kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy haladéktalanul tűzze napirendre az ugandai —tanzániai határon kialakult robbanékony helyzet megvitatását — jelentette az ugandai rádió. A rádió egy katonai szóvivőre hivatkozva igen súlyosnak minősítette a helyzetet és azt állította, hogy az ongol, amerikai és izraeli zsoldosokkal megerősített tanzániai csapatok két tartományban mintegy 900 négyzetkilométernyi ugandai területet tartanak már ellenőrzésük alatt. * Az április 1-én Cipruson sorra kerülő Ciprus—Jugoszlávia Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésre az UEFA Pádár Lászlót jelölte. Az MLSZ játékvezető bizottsága partjelzőként Lauber Gyulát és Marton László: delegálta. * A Német Szövetségi Köztársaság hadügyminisztériumának egy munkatársa — amint azt kedden Berlinben bejelentették — február 10-én menedékjogot és letelepedési engedélyt kért a Német Demokratikus Köztársaságban. Az NDK illetékes szervei tanulmá-* nyozzák a kérést^. Az NDK- közlemény további részleteket nem tartalmaz. \