Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-06 / 36. szám

1979. február 6., kedd Dunántúli napló 3 MIHiárdok kutatásra, fejlesztésre Lesz-e halnap energiánk? Tervezés hosszú Időre, előrelátóan 1. Ezen a távvezetéken háromnegyed millió volt feszültséggel áramlik a villamos energia Vinnyicá- tól Albertirsa felé 2. A Gagarin hőerőművet ellátó visontai külfejtéses lignitbánya egy részlete 4 jövő nagyrészt az atomerőműveké Szónoki kérdésként hangzik, ám a válasz megalapozottsá­gától milliók sorsa függ. Az 1977-ben tartott X. energiai világkonferencia — Isztambul volt a helyszíne — meglehető­sen zord képet festett az energiaforrások hasznosításá­nak jövőjéről, hacsak ... Ha­csak nem sikerül ésszerűbb korlátok közé terelni mindazt, amire összefoglalóan azt mondják, energiakérdés. S er­re, tervgazdálkodásuk szilárd keretein belül, a szocialista or­szágoknak igazán jók a lehe­tőségei. Például a vízijácint Gazdag hírcsokor tanúskodik naponta arról, a világ minden táján keresik — egyre na­gyobb tudományos apparátus­sal és anyagi ráfordításokkal ■—• az új energiaforrásokat, a célszerűbb energiafelhasználást lehetővé tevő megoldásokat. Hír: a következő másfél évti­zedben a KGST-országokban száznál több — különböző ka­pacitású — atomerőművi áram­termelő blokkot, blokkcsoportot helyeznek üzembe. Hír: egy­millió méter kutató-feltáró fú­rást végeznek szénhidrogének után hazánkban az ötödik öt­éves tervben. Hír: az Egyesült Államok legnagyobb energia­cégeinek egyike, az United Gas több mint 13 millió dollárt költ azokra a biztató eredmé­nyű kutatásokra, amelyek cél­ja vízijácint telepek termelte metángáz hasznosítása. Szél­motorok, napelemek, ár-apály erőmű. Találomra és önkényesen vá­lasztott példáink érzékeltetik: az energia valójában az em­beriség fejlődésének, létezésé­nek kulcskérdése, hiszen híjá­val egyik percről a másikra megbénulna az élet. A teendő súlya magyarázza: hatalmas összegeket adnak mindenütt az állami költségvetésekből az energiaiparnak kutatásokra, fejlesztésekre. Futás, hosszú távon Nagy étvággyal ül minden fogyasztó ahhoz az asztalhoz, amelyre menüként a különféle energiahordozókat, energiákat tálalják. Tavaly 4650 új trak­tor került a mezőgazdasági üzemekbe; másfél évtized alatt megháromszorozódott az egy ipartelepre jutó hajtóerő; a benzin felhasználása egy évti­zed alatt — 1971. és 1980. között — megháromszorozódik, azaz 800 ezer tonnáról 2,5 mil­lió tonnára nő. Gépeink, esz­közeink hajtóanyagagot kíván­nak, s mert eddig nem volt különösebb fennakadás abban — szemben a más országoknál tapasztalhatóakkal —, hogy meg is kapják ezt az egyre többet, nem csináltunk nagy gondot abból, mi, miként lesz holnap, holnapután. Pontosan az energiaellátás jellegéből következően azon­ban, ha valahol, akkor itt kell hosszú időre, s előrelátóan tervezni. Egy-egy jelentősebb energiaellátási beruházás kivi­telezésének munkái hat-nyolc esztendőre terjednek. S a költségek! A 750 kilovoltos távvezeték, mely az ukrajnai Vinnyicát és Albertirsát köti ösz- sze — pontosabban újabb, s egyben legerősebb szállal a szocialista országok energia- rendszerét —, csak a magyar területen levő szakaszának épí­tése 4,6 milliárd forintba kerül. Az ország legnagyobb kőolaj­finomítójának bővítése — évi 5,5 millió tonnás feldolgozó­kapacitással — 6,6 milliárd forintot emésztett fel. S ez csak a lista eleje. Hosszú távú fu­tás zajlik itt fejlesztés és igé­nyek között, s utóbbiakkal a lépéstartás mind nagyobb ki­adásokat követel. Törpék meg óriások Fő irányt jelölő meghatáro­zás az, amit az MSZMP XI. kongresszusán elfogadott prog­ramnyilatkozatban így olvas­hatunk: „Az ország energia- termelésében jelentős szerepe lesz az atomerőműveknek. A hazai szén- és lignitbázison új nagykapacitású erőműveket lé­tesítünk.” Óriások az energia- ellátásban: távlati prognózisok szerint az ezredfordulón az erőművek termelésének felét atomerőművek szolgáltatják a világon. Hazai előrejelzések szerint négy-ötezer megawatt — öt-hat Gagarin Hőerőmű! —.atomerőművi -kapacitás épül­het meg 1990-ig. S lássunk most törpéket. Egy évben 60 ezer tonna fűtőolaj megtaka­rítását teszi lehetővé, ha egy százalékkal csökken az erőmű­vekben a villamos áram előál­lításához felhasznált tüzelő­anyag; a lakosság zavartalan ellátása megköveteli, hogy tíz­ezer kilométer hosszúságú kö­zép- és kisfeszültségű elosztó­hálózat rekonstrukcióját hajt­sák végre egyetlen középtávú tervidőszakban. Tények, adatok, tervek vége­érhetetlen sorban; nincs meg­állás, ahogy a cselekvésben sem lehet, mert abban a pil­lanatban aritmiás zavarok mu­tatkoznának a termelőágaza­tokban, a lakossági •energia­felhasználásban. Itt jelentősé­ge van minden apró mozza­natnak, lépésnek vagy meg­torpanásnak, A nyolcvanas évek elején már a lakások há­romnegyedében égetnek majd — vezetékes vagy palackos — gázt; gázüzemekről, palacko­zókról éppúgy idejében kell gondoskodnunk e cél elérése érdekében, mint a megfelelő szállító járművekről, cseretele­pekről. Csipetnyi abból, amit az energiaellátás feltételrend­szerének neveznek a szakem­berek. S ha tetszik, ha nem, ezeknek a feltételeknek a megteremtésére a népgazda­ságnak egyre nagyobb össze­geket kell kiadnia; az energe­tikai, beruházások aránya fo­kozatosan növekszik az összes ipari befektetésen belül. S en­nek ellenére, pontosabban, ez­zel párhuzamosan, növekszik az import jelentősége is; ener­giaigényeinknek több mint a felét ezen az úton elégítjük ki, döntő mértékben szovjet forrásokból. Növekedés, esszeru korlátokkal Manapság ritkaságnak szá­mít az energiaellátás olyan za^ vartalansága, melyet hazánk­ban élvezhetünk. Ám ennek tudatában sem feledhetjük, hogy némely tekintetben elég­gé hátul állunk a sorban. A Német Demokratikus Köztársa­ságban pl. kétszer akkora oz egy fizikai foglalkoztatottra szá­mított villamosenergia-felhasz- nálás az iparban, mint nálunk — ami a termelési szerkezet­nek éppúgy következménye, mint a gépesítettség színvona­lának —, s hogy az egy la­kosra vetített villamosenergia­fogyasztásnak azt a mennyisé-, gét, amit Csehszlovákia 1970- ben mutathatott fel, mi 1980- ban érjük el. Vannak tehát adósságaink — mert a hatékonyabb ter­melőmunka elválaszthatatlan az energiafelhasználás emelkedé­sétől —, de igyekezetünk csak akkor célszerű, ha ésszerű kor­látok között zajlik. Minden te­kintetben megfelelő fedezetet kell teremtenünk a növekvő energiaigények kielégítéséhez, exportálható árukban, beépít­hető eszközökben, infrastruktú­rában. Ezért kellemes és kel­lemetlen lépések együtt jár­nak; például háromszorosára bővítik a kőolajipar tárolóte­reit, hogy zavartalanul kiegyen- líthetőek legyenek az értékesí­tésben a szezonális ingadozá­sok, de ugyanakkor rendelke­zések szabályozzák az évente forgalomba hozható olajkály­hák mennyiségét. A többségi érdeknek itt igazán elsőbbsége van a kisebbségi érdekkel szemben, ezért kapcsolódik a haladás és korlátozás szoro­san egymáshoz. Ezért, azért te­hát, hogy ne egyszerűen csak legyen, hanem az indokolt mennyiségben, összetételben, helyen legyen holnap energi­ánk. Mészáros Ottó Elmozdulni a mélypontról Utasellátás vagy -kihasználás? A büfé előtt hosszú sor. Leg­alább tizenöten várakoznak. Türelmesen. Pécsig van idő. Amikor én következem, egy ká­vét és egy üdítőt kérek. Citrom­lét, más úgysincs. A büfés kész­ségesen felkap egy üvegpoha­rat, amit belemárt a pulton le­vő kis lavórba, majd beleönti az italt. Kegyetlenül habzik. A szaga valahogy ... — Ne haragudjon, ez a cit­romlé romlott. — Ugyan kérem, ez csak az ultrás víztől van! — Legyen szíves akkor egy másikat adni, műanyag pohár­ban, kilizetem az ötven fil­lért .. . — Jaj de kényes a kisasz- szony! A kávé ellen remélem nincs kifogása! Az ellen valóban nincs, vi­szont a számolás... 11,80-at már leszurkoltam az imént, s most, amikor adom a forintost a pohárért és várom vissza az ötven fillért, a büfés úr csak ennyit mond: — Nem tudok visszaadni, menjen el a pulttól, ne tartsa fel a sort! — Majd kivárom, hiszen a 11,80-ból is visszajár. Értetlenül néz rám. — Többet számolt... Ekkor dühbe gurul és elém vág egy kétforintost. — Vigye innét a pénzét! Jön a mozgóbüfés, kávét kí­nál mézes-mázosan: — Tölthetem tele, kezitcsóko- lom? És felém mutat egy kis poharat, aminek az alján lö­työg valami. — Természetesen — felelem én, a gyanútlan utas. — Kilenc nyolcvan. — Mennyi? De hát ilyenkor már mégsem önteti vissza az ember, in­kább fizet. Aztán megtudja, hogy ő nem akármilyen duplát ivott ám! Dupla-duplát. A töb­bi útitárs felvilágosítja, hozzá­téve, hogy velük már eljátszot­ták ezt a trükköt. A büfé falán étlap. Sok il­lúzióm már nincs, így megkér­dezem: mit tudnak elkészíteni a felsorolt ételek közül? — Semmit, nincs gázunk. — Mióta? — Tegnap este felrobbant. Kezd érdekes lenni a, dolog, a részletek felől kérdezősködöm. Ekkor a büfések gyanút fog­nak: netán ellenőr jött? Véde­kező állásba helyezkednek: — Az az igazság, hogy már hatodik napja elromlott a ké­szülék, és mi nem értünk a sze­reléshez ... Súlycsonkításért, árdrágításért még borravaló is A változások éve lesz az idei, ígérik a vezetők Ez Pest felé menet történt. Este a színjáték megismétlődik a hazafelé tartó Mecseken az­zal a különbséggel, hogy má­sok a büfések, és csak négy napja nincs gázuk . . . Nem is tudom megmondani, mikor lehetett utoljára ezen a vonalon legalább egy rántot- tát kapni — ám a szakács mindig utazik. Segédkezik a sörosztásban. Mert forgalom az így is van! Sőt! Akkora, hogy a tolongás közben félni kell, hogy kiége­tik az ember ruháját cigarettá­val. Az egyébként nem dohány­zó büfében. o Mint azt Budapesten az Utasellátó Vállalat Mozgószol­gálata vezetőitől, Akantisz Ti­bor igazgatótól és Rajos János igazgatóhelyettestől megtudom, a vonatbüfék panaszkönyvei ritkán telnek be. Ez azonban korántsem a vendégek elége­dettségének bizonyítéka. Tud­ják jól, a zakatoló járművön még ülve is nehéz írni, nem­hogy állva. S mire az utas ha­zaér, inkább elfelejteni igyek­szik sérelmeit, mintsem felidéz­ni. Tehát nem tesz panaszt. Vagy csak elvétve. A csaló bü­fések általában az ellenőrzé­sek alkalmával buknak le. Az ellenőrök száma azonban meg­hökkentően kevés: mindössze hárman vannak, s 580 azoknak a száma, akiket ellenőrizniök kellene . . így nem csoda, hogy sokan meggazdagodtak az utasok szégyentelen kihasználásából. A mozgószolgálat vezetői egy- egy dolgozójuk jövedelmét mi­nimum havi 12 000 forintra be­csülik. Mert a büféseknek nemcsak alapfizetésük van, százalékuk a forgalom után, „külön öndíjazásuk” a súly­csonkításokból és árdrágítá­sokból, hanem még borravalót is adunk nekik. Akik vonatokon dolgoznak — a szakács kivételével — igen rit­kán rendelkeznek vendéglátó­ipari szakképzettséggel. Mind­össze 30 százalékuknak van úgynevezett minimum tanfolya­ma. Viszont dolgozik az utazó­szolgálatban volt marós, esz­tergályos, öntő, kórházi gond­nok, sőt jogász is.- Csak azt teheti meg a be­osztott, amit a főnöke megen­ged. Ezért a vezetőknél az egyes állomásokon máris megkezdtük a cseréket — mondja az igazgató. — A Kele­tiben a hét fős állományból csak ketten maradtak. A Dé­liben — ami önöket közelebbről érinti — a hajózástól hoztunk egy olyan embert, aki ott jól megállta a helyét, így hamaro­san a Pécs—Budapest vonalon is javulás várható. Helyettese hozzáteszi: — Áprilistól lép életbe az új felelősségi és érdekeltségi rendszer, ami azt jelenti, hogy a három fős brigádok állan­dóan azonos összetételűek lesznek, tehát mindenért közö­sen kell vállalniuk a felelőssé­get. Ha megkárosítják az uta­sokat, együtt fognak távozni. Arra a kérdésre, hogy miért utazik a szakács akkor is, ha már eleve tudja: úgysem fog főzni, mert nem működik a gázkészülék, ki gondolná, hogy olyan egyszerű a magya­rázat, mint Akantisz Tibor vá­lasza: — A szakács az állomáson üzemelő étterem forgalma után részesül jutalékban, tehát ha főz a vonaton, azzal a jöve­delme semmit sem növek­szik ... — A legmesszebbmenőkig egyetértünk azzal, hogy az em­lítettekhez hasonló eseteknek nem szabad előfordulniok. Szorgalmaznunk kell az étel­kínálat bővítését, s az új érde­keltségi rendszerben a szaká­csot felelősségre tudjuk vonni, ha nem teljesíti feladatát — ígéri Akantisz Tibor. Mindez úgy tűnhet, az „ille- tőkés" mentegetőzése — hiszen a vezetők maguk is tudják, hogy mélypontra jutott ez a szolgálta­tás, s valahogy vissza kell nyer­ni a közönség bizalmát. Ebben az esetben azonban másról van szó: Akantisz Tibor 1978 decem­bere óta igazgatója, Rajos Já­nos ugyanettől az időponttól kezdve helyettes igazgatója az Utasellátó Vállalat Mozgószol­gálatának — tehát több évre szóló tervük megvalósításának kezdetén tartanak. Az ötvenes években importált — s azóta nagyrészt leszerelt — étkezőkocsik visszaállítását nem ígérik. Azt azonban igen, hogy a büfékben minden igényt ki­elégítő kiszolgálást fog kapni a vendég. Hogy mikor? Szerintük az év végére az utasok tapasz­talhatják már a kedvező válto­zásokat. Tófalvi Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom