Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-01 / 31. szám
Dunántúli napló 1979. február 1., csütörtök Sajtótájékoztató Huszonnégy alkotás a XI. Magyar Játékfilmszemlén (Tudósítónk telexjelentése) A XI. Magyar Játékfilmszemlét február 12—17, között rendezik meg Budapesten, Erről tartottak sajtótájékoztatót tegnap délelőtt a Fészek Klubban. Szabó B. István filmfőigazgató bevezetőjében utalt a szemle jó pé<;si és budapesti hagyományaira. Arra, hogy ez a találkozó a magyar filmművészet jelentős eseménye, hogy a munka, a megértés és a javaslatok fóruma volt eddig, s a szemle rendező bizottsága arra törekszik, hogy az idén is az legyen. Arra törekszenek, hogy a rendezők, kritikusok, filmforgalmazók együtt vizsgálják meg — s eredménnyel — azt a szerteágazó és bonyolult problémát, amelyet a magyar film és a közönség viszonya jelent ma. Huszonnégy film kerül a közönség elé a szemle hat napja alatt: azok, amelyek 1978-ban, illetve 1979. február 1-ig készültek el. Többségét tehát már ismeri a közönség, de néhány új filmnek itt, a szemlén lesz a bemutatója. A díszbemutatón például Jancsó Miklós trilógiájának első részét, az „Életünket és vérünket" c. filmet vetítik. A programot úgy állították össze, hogy mind a négy játékfilmstúdió művei egy-egy napon szerepelnek, és a stúdiók — filmjeikkel és a rendezőkkel való találkozás alapján — mintegy bemutatkoznak a közönségnek, a hazai és külföldi újságíróknak. A bemutatók zömmel a Vörös Csillag moziban lesznek, de számos más filmszínház is a szemle mozija lesz ezekben a napokban. A Szikra kamarateremben például Máriássy Félix filmjeiből tartanak retrospektív sorozatot; a Toldiban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatóinak és a Balázs Béla Stúdió tagjainak alkotásai kerülnek a közönség elé. A Horizont moziban (volt Híradó) népszerű tudományos filmeket vetítenek. A szemle iránti érdeklődést mutatja, hogy mintegy százhúsz külföldi filmszakember, újságíró és rendező jelezte érkezését. A szemle utolsó napján Újhelyi Szilárd „Magyar film - 1978" című vitaindítójával újságírók és filmesek részére rendeznek vitát a Fészek Klubban. A megyei moziüzemi vállalatok képviselői szintén tanácskoznak a filmforgalmazás kérdéseiről. A játékfilmszemlét jövőre — a hagyományokhoz híven — ismét Pécsett rendezik meg. G. B. Néprajzi múzeum Kecskeméten Tavaszra új idegenforgalmi látványossággal — néprajzi múzeummal — gazdagodik Kecskemét: az 1786-ban épült műemléki Klapka-házban állandó jellegű kiállítást rendeznek Bo- zsó János, a megyeszékhelyen élő neves festőművész magán- gyűjteményéből. Egyebek között évszázadok magyar bútordivatját láthatja majd a közönség. A legrégebbi bútort, egy XV. századi ácsolt, festett kelengyés faládát, erdélyi mester készítette. Különlegességek az 1500-as évek második feléből származó ónedények, a több százéves habán és fajansz tányérok csakúgy, mint a díszes óramatuzsálemek. A képzőművészeti terembe XVI. századi olasz festők művei, valamint Munkácsy-, Benczúr-, Réti- és Iványi-Grün- wald-festmények, Mednyánszky- grafikák kerülnek. A mintegy 500 év kultúrtörténeti értékeit szemléltető új kecskeméti múzeum májusban nyílik meg. a Hiányokat írásbeli vizsga a Jókai utcai iskola tantermében Vizsgáznak a dolgozók Nem könnyű újrakezdeni A hatodik nap László Lajos áj könyvéről László Lajos Pécsett élő író, aki közéleti töltésű, rendkívül őszinte hangú riportköteteivel (Uránbányászok, Esték a klubban, Föld lelett, föld alatt) hívta fel magára a figyelmet, a közelmúltban megjelent Judit című regénye után most új regénnyel jelentkezett. A kötet olvasásakor már az első néhány oldal után feltűnik az a stiláris és szándékbeli változás, mely László írói munkásságának ezen új állomását jelzi. Változatlan az író közéleti érdeklődése. Ugyancsak változatlan az olvasónak az a benyomása, hogy élő — és László által ismert — emberekről van szó. A riporter tehát továbbra is jelen van László Lajos író-szobájában, ugyanakkor úgy tűnik, a riporter már nem A vizsgázók vidáman beszélgettek, gondtalanul cigarettáztak a folyosón. Mitől izgulnának, tudják az anyagot — mondták. Némelyikük öltönyben, mások pulóverben, zakóban. írásbelije lesz a 8/E-nek matematikából a pécsi Dolgozók Iskolájában. Ök a „160 órásak". Egy év alatt végzik el a 7.-et és a 8.-at. A mostani írásbelik és szóbelik után megkapják a bizonyítványokat. Befejezték a nyolc általánost. Az egyik középkorú vizsgázó Budapestről érkezett. Az Aszfaltútépítő Vállalat dolgozója. Ök arra vándorolnak, amerre éppen több a munka. Családja Kisteleken él, ő is oda jár haza. Csak a 8, osztálya hiányzott. — Hát - igen. Az ötvenes években sokaknál elmaradt a tanulás a munka kedvéért. Én is közéjük tartozom. De, hogy a mai fiataloknál miért marad ki, azt nem értem. Ilyenkor már nehéz pótolni. Nekem ez az utazgatás sem volt könnyű — meséli Sós Antal, aki tavaly még Pécsett dolgozott. — De most már jó. Továbbtanulás? Egyelőre nem hiszem, kicsit kifújom magam. • Bemegyünk a tanterembe. Kényelmesen elhelyezkednek. Sós Antal szemüveges padtársa egy Népszabadságot hajtogat. Olvasná; aztán félreteszi.- Stifter Jánosnak hívnak. Hírlapárus vagyok itt, Pécsen. A 7. osztályt is a Dolgozók Iskolájában végeztem.- A munkahelyen követelték meg az iskolát? — Nem. De azért remélem, más szemmel néznek majd rám. Tudja, 54 éves fejjel nem könnyű újrakezdeni. Senki sem erőltette, csak úgy elfogott egyszer valami, hogy jobb, ha többet tudok. Nyolc éve brigádvezető is vagyok, ezért sem árt, ha elvégzem. Nehéznek nehéz volt. Esténként már fáradt az ember, úgyhogy többnyire itt az órákon kellett megtanulnom óz anyagot. Még jó, hogy a számolás megy nekem. Bár nem én, hanem az a fiatalember főmatekos, kérdezze csak meg! A „főmatekos” Somogyi Árpád szerényen mosolyog. Hát igen, 5-ösnél nincs rosszabb jegye, de biztos van, aki nála' is jobban érti. Betanított központifűtés-szerelő. A nyolc osztály a munkájához is kell, meg szakmát akar szerezni. 23 éves, két gyermek apja. A gyerekek nem nagyon hagyják tanulni, még a táskájából is kiszedik a füzeteit, az a kedvenc játékszerük. — Ügy érzem, mégsem volt nehéz az iskola, szeretem csinálni. — Szerintem nagyon is nehéz volt — vágja rá a mellette ülő Huber Ignác. - Engem a feleségem vett rá erre az egészre. — És megbánta? — Nem is tudom. Nem vagyok valami jó tanuló, meg eddig Palotabozsokról jártam be. Még szerencse, hogy a feleségem sokat segített. Ö középiskolába is járt. Azt hiszem, a tanulásból nekem ennyi elég volt. • A csöppnyi irodában alig férünk el. A Dolgozók Iskolája 11 főhivatású tanárral működik. Idén talán már felköltözhetnek a Jókai utcai iskolából a Székely Bertalan utcába. Ott lesz elegendő tanterem és tanári is lesz. Viszont körülményesebben jutnak majd le az állomásra a bejáró tanulók. Kárpáti Árpád igazgató most egyezkedik a Volánnal, segítsenek majd nekik valahogy. — A felnőttek vagy a gyerekek érzékenyebbek? — kérdezem tőle, hiszen ő is „gyakorló” tanár. — Rendkívül félénkek a felnőttek. Igen érdekes viszont, hogy akik már idejárnák, azok még a barátjukat is becsábítják az iskolába. Tanáraik igen jó pedagógusok, igyekeznek megszerettetni velük a tanulást. Két évvel ezelőtt egy olyan osztályunk is volt, ahol a búcsúzásnál sírtak mint a gyerekek. Lemorzsolódás alig fordul elő, átlaguk is általában 3-as, de a 8/E osztályé erős négyes. Nyolcadikban derül ki, hány ember hiányzik valahol amiatt, hogy nem tanulhatott időben tovább. . Lefelé menet még hallom az igazgató szavait. Idén hatvanon jártak a 160 órás képzésre és a Mindenki Iskolájába. Számuk többszörösét teszik ki a fiatalkorúak és a tankötelesek osztályai. Ök kevésbé szeretnek tanulni, mint a „dolgozások”. Eszembe jut Búzás János, a 8/E-ből. Szülei korán meghaltak, dolgoznia kellett. Most fejezi be a nyolcadikat a 24 éves fiatalember. Betanított segédmunkás a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál. Nemrégiben kiderült, hogy betegsége miatt más munkát kell végeznie, de ő ragaszkodott az építőiparhoz. Könnyen tanul. Alig várja, hogy ősszel folytathassa a tanulást az építőipari szakközépiskolában. Barlahidai Andrea Okik a hírekben szerepelnek Újváriné Füzy W Agnes A közművelődés új csoport- vezetője „Egy egész város gondját-baját kell a közművelődésnek is felvállalnia...” Amióta ismerem — jó másfél évtizede — mindig tanult valamit. Mágocson kezdte a népművelő munkát, hosszabb ideig Kaposváron dolgozott; 1971-től Pécsett, a városi tanács közművelődési csoportjában munkálkodik. Levelezőn elvégezte Debrecenben a népművelés-könyvtár szakot; Pécsett a magyar irodalom szakot; jelenleg az ELTE bölcsészkar pedagógiai szakán tanul. Sikeres vizsgái után ültünk le új irodájában Újváriné Füzy Ágnessel, a városi tanács köz- művelődési csoportvezetőjével. Ezen a pályán, ismert, számottevő a fluktuáció. Hogyan marad meg valaki népművelőnek ennyi időn át olyan szívvel és hittel, mint ahogyan ő végzi a munkáját? — Nekem szerencsém volt — mosolyodik el —, mindig az amatőr művészeti mozgalom területein dolgoztam. Ott váltam népművelővé, és ez nálam egész életre szól. Később a gyermekszínjátszás, a gyermek együttesek, fesztiválok élményei színezték ezt a pályát és sok más, amit mór itt Pécsett sikerült megvalósítani sok lelkes, segítőkész együttessel és fiatalokkal, népművelőkkel együtt. Ilyen nagy örömöm volt a központi amatőr színpad megalakulása, a Mecsek Tánc- együttes újjászervezése, a Pécsi Kamaraesték profiljának kialakítása, amely mind közös gondolkodás eredménye, tehát kollektív, alkotás jellegű kezdeményezés. És ezt tartom a legfontosabbnak a közművelődésben, ezt a közös gondolkodást ... Meg a jó kapcsolatokat az intézményekkel, a tömegszervezetekkel. Mindig sok szó esik az anyagiakról. Persze, enélkül nem megy, de ismerve jelenlegi gazdasági helyzetünket és törekvéseinket, hadd emlékeztessek arra az időre, amikor ennyi se jutott, mégis volt közművelődés. A hiányzó objektumok-nélkül sok minden nehéz, ez biztos.. De nagyon bízom, hogy intézményeink a rendelkezésre álló anyagiakkal is fognak eredményeket felmutatni ott, ahol éppen feladatuk a közművelődés. — Mit tart gondnak, mi az amin változtatni, segíteni kellene ebben a városban? — Általában az intézményeink egy kicsit befelé fordulva dolgoznak. Irigylem a rádiót: gyorsan reagál mindenre. Valahogy ezt a szemléletet kellene átvennünk, gyorsabban reagálva a társadalmi jelenségekre. Nem széplelkűsködésre van szükség, hanem egy egész város gondját, baját kell a közművelődésnek is felvállalnia. És a jelenlegi, egy kicsit művészetcentrikus közművelődést kellene szélesíteni a „kulturáltan élni” gondolatkörében és területein. — Ez az első vezető beosztása. Hogyan érintette a kinevezés? — Soha nem fűtött vezetői ambíció. Érzem a súlyát, a felelősségét és azt is, hogy az elődöm hiánya — vele nagyszerűen együttműködtünk — még egy ideig űrt jelent majd. De bízom a munkatársaimban, a város népművelőiben, az eddig is kialakult jó társadalmi és tömegszervezeti kapcsolatainkban. — Kiktől vár konkrét segítséget? — Mindenkitől. . . . W. E. vágyik többé gyors és látványos sikerekre. Mélyült az emberábrázolás, bonyolultabbak lettek a konfliktusok. A hatodik nap mai témájú, paraszti témájú regény. Cselekményes, nagy szenvedélyű írás. A régi és az új összeütközésének harcát ábrázolja — az új körülmények közé került, új eszközökkel dolgozó, új feladatok előtt álló ember a régi megszokásokkal, a régi erkölcsökkel és a régimódi emberi kapcsolatokkal vívja harcát. A színhely Szabadfalu. Az őslakók nemeseknek nevezik magukat, s bár ez a cím ma már semmiféle előjogot nem jelent, ez a „nemesi alapállás” sajátos konfliktusok forrása. A megváltozott termelési viszonyok közepette, sok-sok idegennel körülvéve új, sajátos hierarchiába szerveződnek a falu lakói. A regény egy gyilkosság képével kezdődik. László Lajos ugyanakkor — természetesen — nem krimit írt. A szerencsétlen halott sorsának leírása csak eszköz a kezében, hogy annak az emberkohónak a forrósá- qát, tüzét, tragikumát érzékeltesse, melyet egyszerűen úgy hívunk: mai falu. Az emberi kapcsolatok végtelen bonyolultságának feltárása és visszatükrözése, az általános emberi problémák és korunk nagy kérdéseinek egyetlen kisfalu, egy kis közösség cselekmény-rendszerébe való bepréselése nagy és az író számára érezhető nehézségeket okozó feladat. László Lajos nagyméretű képet kívánt festeni - vad és döbbenetes színekkel. Ezzel magyarázható, hogy több helyütt érezzük: kis: sé elmosódottak az arcvonások, ugyanakkor nagyon is harsányak a szereplők szavai, mozdulatai. Túlzottan naturalista, sőt sematikus részlet- megoldások is előfordulnak, mintegy arról árulkodva, milyen régen is készült el a könyv első megfogalmazása ... Az olvasást befejezve azonban nem ezekre a gyengeségekre emlékezünk. Ismerős alakok, arcok, mondatok, emberi alapállások idéződnek fel bennünk — mert László Lajos szereplőinek többségével valahol, valamikor mi olvasók is találkoztunk. Az írónak tehát sikerült egy gyorsan változó és éppen ezért ellentmondásokkal terhes kor néhány tipikus figuráját megrajzolnia, módot adva az olvasónak arra, hogy — a lassan már történelminek nevezhető 10—15 éves távlatból —, azon is elgondolkodjon: hogyan kell, hogyan érdemes élni? És persze László Hatodik napjának konfliktusai ma is, nap mint nap újra termelődnek, legfeljebb magasabb szinten. Végezetül László Lajos nyolcadik könyve ürügyén szóljunk néhány szót a könyv kiadójának, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának mecénás szerepéről, mely egyre céltudatosabb és ezáltal egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a megye irodalmi-művészeti életében. Legyen-e vidéken könyvkiadás? — A vita régóta tart, időről időre fel-fellángol- va, s bár a megnyugtató döntés még messze van, a jó szándék, a helyi értékekért érzett felelősség megtalálja a segítés módozatait. Könyvkiadó nincs Pécsett, könyvkiadás azonban van - s ez annak a követendő tanácsi szemléletnek az eredménye, mely nem elégszik meg az eredmények adminisztrálásával, hanem maga is ösztönzője kivárt lenni. És ami külön öröm, ebbéli szándékában méltó partnerre lelt a Pécsi Szikra Nyomdában, mely számos helyi kiadvány után most László Lajos könyvét is szeretettel és hozzáértéssel gondozta. í Békés Sándor
