Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-04 / 34. szám

1979. FEBRUÁR 4. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Bányászpopuláció orvosszociológiai vizsgálata Vasas-bánya környékén 1782 és 1787 közötti években kezd­tek a felszíni kibúvásokban fel­lelhető szén kitermeléséhez, majd tárolószinti, később kez­detleges függőleges akna se­gítségével hozták föl a föld mélyének kincsét. A korabeli technológiával végzett bánya- művelés, valamint a korra jel­lemző állapotok következtében a legelterjedtebb bányászbe­tegség a malária volt. Ezt 1811-ben állapította meg egy, a bányászok egészségi állapo­tát vizsgáló bizottság. A bányá­szok szervezett egészségvédel­mének első megnyilvánulása az 1803-ban megszervezett társláda volt, amiből orvosi költségekre, gyógyszerre és te­metésre futotta. E néhány soros bevezetővel kezdődik az az orvosszociológiai felmérés, amely a közelmúlt­ban látott napvilágot, s ame­lyet a szerzők — dr. Pál Tibor, dr. Buda József, dr. Dános Lász­ló és dr. Tényi Jenő — Vasas­bányán (Petőfi-akna) készítet­tek. A felmérés készítői — a Mecseki Szénbányák Egészség- ügyi Szolgálatának és a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi és Szervezési In­tézetének dolgozói — 1140 Vasas-bányaüzemi dolgozót kér­deztek ki. Kutattak általános jellemző­ket — életkor, iskolai végzett­ség, munkaköri beosztás, jöve­delem, szolgálati idő — jelle­mezték a bányászok otthonait, a családok szociológiai jellem­zőit, feltérképezték életvitelük jellemző megnyilvánulásait, kulturális élettel való kapcso­latukat. A terjedelmes anyag egy adott esztendő, az 1974- es év tükrét mutatja, s a kuta­tóknak nem titkolt céljuk, hogy jövőre vizsgálódásaikat megis­mételjék. így tudjuk az öt év változását regisztrálni, s hű ké­pet nyerni a bányásztársada­lomra jellemző szociológiai vál­tozásokról. Vágjunk tehát a téma köze­pébe, s nézzük meg, mi jel­lemezte Vasas-bánya dolgozóit 1974-ben. Jellemzők 1974-ben Az életkor vizsgálatánál már akkor előrevetette árnyékát egy sajnálatos tény: a bá­nyászgeneráció öregszik. A vizsgáltak egyötöde 36 és 40 év közötti, s a har­minc éven aluliak összlét- száma 249 fő, az 1140-ből. Ez nemcsak a munkaerőgazdál­kodás nehézségeit — növekvő gondjait — mutatja, hanem az egészségügy feladatainak fo­kozott növekedését is; egyre nagyobb a csökkent munkaké­pességűek száma, egyre több az egészségében károsodott ember. A meginterjúvoltak 33,5 szá­zaléka vájár, 25 százaléka csil­lés, 3,5 százaléka aknász, 3,5 százaléka egyéb föld alatti ka­tegóriába tartozik. A többiek műszakiak, napszinten dolgozó fizikai és egyéb dolgozók, ad­minisztrátorok — 3 százalék — és napszinti szakmunkások. A felmérést készítők kifejezetten A társládától a könyvespolcig így élnék a uasasiak üzemorvosi szempontok alapján csoportosították a dolgozókat, így a szigorúan föld alatti ál­lomány a vizsgáltak 65,5 száza­léka fizikai dolgozó. Az iskolai végzettség a kö­vetkezőképpen alakul: analfa­béta 15 fő, 3—4 osztályt vég­zett 67 fő, a döntő többség pe- dik — 68,7 százalék — 5-től 8 osztályt végzett. Középiskolába jártak 94-en, egyetemet végez­tek 19-en. A bányaüzem dolgozóinak 23 százaléka 6-tól 15 éves vasasi munkaviszonnyal, 27 százaléka 16—20 éves munkaviszonnyal rendelkezik. Ugyanakkor 19 százalékuk több mint 26 évet töltött már Vasason. A havi jövedelmek kiszámítá­sánál az alapbért, a túlórát, a nyereségrészesedést, a hűség- jutalmat, a táppénzt, a termé­szetbeni juttatást, mellékállást és másodállást figyelembe véve, a vizsgáltak átlagjövedelme 4537 forint volt 1973-ban. Ek­kor 7000 forint feletti jövede­lemmel a bányászok 8,6 száza­léka rendelkezett, 5 és 7 ezer forint között pedig 29,6 százalé­kuk keresett. Az átlagos vájár­jövedelem 6251 forint volt, a csilléseké 3865, az aknász-lő- mestereké 6400, a műszakiaké 6351, a napszinti segédmun­kásoké 2721, az adminisztráto­roké pedig 3008 forint. A vizsgált személyek 12 szá­zaléka nőtlen-hajadon, 81 szá­zaléka nős vagy férjezett, a többiek elváltak, özvegyek, s 1,1 százalékuk élt rendezetlen családi körülmények között. Egy gyereke van a vizsgáltak 28,3 százalékának, kettő 40,9 százaléknak, három 9,9 száza­léknak, négy 2,2 százalékuknak. Továbbá: 7—8—9 gyereke van 1—1 főnek. A nagycsaládosnak számító, tehát háromnál több gyermekkel rendelkezők rész­aránya 4,9 százalék. Csak érde­kességképpen : ez a családfor­ma egyáltalán nem fordul elő a föld alattiaknál, a műszakiak­nál és az adminisztrátoroknál. Magas viszont a részarány a napszinti fizikaiaknál, aminek a magyarázatát — a több gye­rek okát — a cigányoknál lelték meg a felmérést készítők. Származás - pályaválasztás A vizsgáltak 21,2 százaléká­nak csak önmagát kell eltarta­ni: tehát egyedül élők, fizeté­süket magukra költhetik, több­ségük két embert tart el, s mindössze 2,1 százalékuknak kell 4, illetve 4-nél több csa­ládtagról gondoskodnia. Érdekes képet mutat a szár­mazás kérdése: az összlétszám 14,3 százaléka származik egyé­nileg dolgozó paraszt apától, 16,7 százalékának apja terme­lőszövetkezeti dolgozó, 16,4 százalék az ipari munkás, 37,2 százalék bányász, 8,3 szá­zalék alkalmazott, 1,3 értelmi­ségi és végül 6,1 százalékuknak apja egyéb kategóriába tarto­zik. De megjegyzendő: a vizs­gálódások alapján kiderült, hogy a vájárok részaránya a legalacsonyabb a bányászdi­nasztiák folytonosságában. Ugyancsak érdekes megnézni, hogy milyen pályát szánnak a vasasi dolgozók — gyermekeik­nek. A válaszok alapján kide­rült: a kérdezettek 3,6 százalé­ka 8 általános után dolgozni küldi, 28,5 százaléka szakmun­kásképzőben szeretné látni gyerekét, 16,9 százalék közép­iskolát, 15,4 százalék pedig fő­iskolát vagy egyetemet célzott meg. (Kár, hogy a felmérést készítők — talán szándékosan — nem tették fel a kérdést: hányán szeretnék a bányában látni majd fiaikat?) A többség elégedett Az emberek életmódját a napi elfoglaltsággal járó, rendszeres utazás — a munka­hely, az otthon megközelítése — nagymértékben befolyásolja, s mindez kihat az egészségi ál­lapotukra is. Fél órát tölt uta­zással 381 fő — ez a további­akban is oda-vissza értendő —, egy órát 323 fő, 1—2 órát 344 fő, 2—3 órát 73 fő, 3—5 órát 16 fő és több mint 5 órát 3 fő. (!) Emellett fél órát gyalogol­nak 547-en, 1—2 órát 15-en, és 3—4 órát 7-en. (!) A felsoro­lás természetesen nem teljes. Saját bevallása szerint 5 órá­nál kevesebbet alszik 20 fő, 6 órát alszik a megkérdezettek 2 százaléka, 7 órát 31,1 százalék, 8 órát pedig 31,4 százalék. Egy vizsgált személy átlagban 7 óra 10 percet fordít éjszakai pihe­nésre. A vizsgáltak közül 317-en még sohasem voltak nyaralni, ez az összlétszám 27,8 száza­léka. Az anyagi elkötelezettség magánéletük befolyásoló és jellemző tényezője: 439-en tar­toznak valakinek, valakiknek. Akad százezer forintos adósság is. A kikérdezettek 84 százalé­ka elégedett embernek tartja magát. Döntő többségük — 752 fő — családi házban lakik, 348-an bérházban, 40-en szük­séglakásban. Több mint felük tulajdonos, 3,5 százalékuk al­bérlő, de akad ágyrajáró is. A kultúrcikkekkel való ellá­tottság is jónak mondható: 95,7 százalékuknak van rádiója, 90 százalékuknak tévéje, 26 szá­zalékuknak lemezjátszója, mag­netofonja, 47,7 százalékuknak fényképezőgépe és — 2,3 szá­zalékuknak telefonja. A vizsgáltak 62,3 százaléká­nak van konyhakertje — 23,1 százalékuk rendelkezik szőlő­vel —-"és többen hétvégiház-, nyaralótulajdonosok. A kétlaki életmódot jellemzi: 24 főnek otthon van tehene, hetüknek lova, 316-an tartanak sertést, többen birkát, kecskét, nyulat, s hatan méhészkednek. (De többségükben csak saját szük­ségletükre termelnek, ami a klasszikus értelemben vett két- lakiságot erősen megkérdője­lezi.) A bányaüzem dolgozói egy­ötödének volt 1974-ben autója, s ez az országos átlag felett van. Természetes, hogy kikap­csolódásként a bányaüzem dolgozóinak 63 százaléka az otthoni, ház körüli munkát választja. Moziban nem volt legalább egy éve a vizsgáltak 43,5 százaléka, színházban kö­zel 70 százaléka — operaelő­adáson pedig az összlétszám 2,8 százaléka volt. Hangverse­nyen négy százalékuk, egyéb kultúrrendezvényen — kiállí­táson, irodalmi esten — 12,4 százalékuk járt. A vizsgáltak 43 százaléka a jelzett időben nem olvasott könyvet: s 6,9 százalékuknak egyáltalán nincs otthon könyve. A klasszikus zene iránt 5 szá­zalékos az érdeklődés, 4 száza­lék szereti az operát, 22 száza­lék az operettet, a népi muzsi­kát 35 százalékuk kedveli. A hagyományos tánczenét a kér­dezettek 53 százaléka kedveli, a beat-et pedig az összlétszám 77 (!) százaléka. Ennyit röviden a felmérés­ből: nem törekedve a teljes­ségre — mint ahogyan nem a teljességre való törekvés vezé­relte a felmérés készítőit sem — csupán egy pillantás a bá­nyászember munkahelyen kívüli énjére. A szerzők fogalmazták meg eképpen a konklúziót: „Mint minden embert, a bá­nyászt is a sokrétűség jellem­zi, és tapasztalataink szerint a munkahelyén kívüli körülmé­nyeik is méltóvá teszik arra, hogy a dolgozók társadalmá­ban ,a napi munkájával ki­érdemelt szerepét betöltse .. .” Kozma Ferenc Proletár internacionalizmus: miért védelmezzük? Napjainkban a burzsoá ideo- , lógusok megpróbálják bebizo­nyítani, hogy a proletár inter­nacionalizmus nem más, mint olyan függöny, olyan spanyol­fal, amelynek az a rendelteté­se, hogy leleplezze egyes pár­tok alárendeltségét más pár­toknak, nevezetesen a nagy pártok uralmát a kommunista mozgalomban — más szóval: alátámassza a Szovjetunió Kommunista Pártjának hege­móniáját. Olyan koholmányo­kat is terjesztenek, hogy az SZKP az internacionalizmus szilárdításának zászlaja alatt a nemzetközi és általa irányí­tott vezető központot óhajt iétrehozni. A valóság, a forradalmi harc tapasztalata ezzel szemben azt bizonyítja, hogy a proletár internacionalizmus képes ösz- szeegyeztetni a testvéri pártok szolidaritását és kölcsönös se­gítségnyújtását függetlensé­gükkel, egyenjogúságukkal, az egymás belügyeibe való be nem avatkozással. A történe­lem arra tanít, hogy a mun­kásmozgalom éppen az inter­nacionalizmus eszméit követve ér el egyre újabb és újabb si­kereket. Marx és Engels, a tudomá­nyos szocializmus megalapítói éppen a forradalmi mozgalom valamennyi osztagának szoli­daritását tekintették a proletár internacionalizmus fő tartal­mának. „El fogjuk érni nagy célunkat, amelyre törekszünk, ha valamennyi ország munká­sai között megszilárdítjuk ezt az éltető elvet” — írta Marx. Az internacionalista szolidari­tás kérdését pontosan ugyan­így közelítette meg Lenin is, aki feltárta az internacionaliz­mus jellegét és tartalmát az új világtörténelmi korszakban. „Valódi nemzetköziség — mu­tatott rá V. I. Lenin — csak egyetlenegy van: önfeláldozó munka a forradalmi mozgalom és a forradalmi párt fejleszté­se érdekében saját országunk­ban, és ugyanennek a harc­nak, ugyanennek az irányvo­nalnak és csakis ennek a tá- moaatása (propagandával, eqvüttérzéssel, anyaai eszkö­zökkel) kivétel nélkül minden országban.” így tehát Marx és Lenin kü­lönböző időben és különböző történelmi viszonyok között a proletár internacionalizmusnak ugyanazt az oldalát emelték ki: a dolgozók nemzetközi szo­lidaritásának, a nemzeti és a nemzetközi szerves összekap­csolásának szükségességét. Ehhez az állásponthoz kö­vetkezetesen tartja magát a Szovjetunió Kommunista Pártja. A harc a forradalmi nemzetkö­ziségért, azért, hogy az a cse­lekvés vezérfonalává váljék, mindig a lenini párt életének törvénye volt. Immár több mint hat évtizede, azóta, hogy az SZKP hatalmon levő párt lett, egyetlen eset sem fordult elő a történelemben, amikor ne tanúsított volna szolidaritást bármely olyan harcoló nép, bármely olyan testvéri párt iránt, amely támogatásra szo­rult. A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja attól függetlenül ad­ta meg ezt a támogatást, hogy a szovjet ország számá­ra nehéz vagy egyszerű volt-e ez a feladat, attól függetlenül, hogy távol vagy közel volt-e az a nép vagy testvérpárt, amely támogatásra szorult. A kommunista pártok telje­sen önállóan és függetlenül te­vékenykednek országukban és a világban. A kommunista pártok internacionalista kap­csolata és a közös harc koor­dinálása manapság két- és többoldaly találkozók és kon­zultációk révén valósul meg. A kommunista pártok internacio­nalista kapcsolatainak legfon­tosabb formáját a nemzetközi értekezletek jelentik. Korunkban az egység szün­telen erősítésének, a kommu­nista pártok kapcsolataiban az új formák kidolgozásának és tökéletesítésének szükségessé­gét egész sor tényező határoz­za meg: így magának a forra­dalmi munkásmozgalom fejlő­désének a logikája: az összes forradalmi és imperialista elle­nes erő politikai egységének szükségessége; az osztályhar­cot befolyásoló objektív tár­sadalmi-gazdasági és egyéb folyamatok; az emberiség to­vábbi sorsát érintő létfontos­ságú globális problémák meg­oldásának szükségessége, ame­lyek közül a legfontosabb o termonukleáris világháború el­hárítása, az enyhülés elmélyí­tése és további elterjedése. A kommunisták sohasem te­kintették a proletár nemzetkö­ziséget valamiféle zárt, osztá­lyon belüli szolidaritásnak, amely nem fogadja el a prole­tariátus együttműködését más társadalmi és politikai erőkkel. A mai viszonyok között a föld­kerekség minden részében ak­tivizálódnak a nemzeti függet­lenségért, a békéért, a demok­ráciáért és a társadalmi hala­dásért síkraszálló erők. Az in­ternacionalizmustól idegen o szektás elzárkózás szelleme. Éppen ezért különösen élesen vetődik fel a kommunista moz­galom és az antiimperialista erők egységének problémája. Ennek alapjául azonban csak a kommunisták saját egysége szolgálhat. Az internacionalista egység parancsoló szükséges­sége arra készteti a marxista- leninista pártokat, hogy foko­zott energiával és állhatatos­sággal küzdjenek a kommu­nisták sorainak tömörítéséért. A feladat megoldásától, attóf, hogy a munkásosztály élcsa­pat-pártjai mennyire követke­zetesen fognak fellépni az in­ternacionalizmus védelmében, függ a kommunista mozgalom pozícióinak további erősödése- a forradalmi világfolyamatban. Az SZKP XXV. kongresszust* határozott visszacsapásban ré­szesítette mindazokat, akik ki­jelentvén, hogy Marx és En­gels internacionalizmusa el­avult, el kívántak térni az in­ternacionalizmustól ............ o p roletár internacionalizmus el­utasítása egyet jelentene az­zal, hogy a kommunista párto­kat és általában a munkás- mozqalmat erős és bevált fegyvertől fosztjuk meg — mu­tatott rá a kongresszus elé ter­jesztett beszámoló. — Ez jó szolgálat lenne az osztályellen- séqnek . . . Mi, szovjet kommu­nisták, a oroletár internaciona­lizmus védelmé; minden egyes marxista—leninista szent köte­lességének tartjuk”. Ezt az álláspontját a Szov­jetunió Kommunista Pártja új­ból megerősítette az európai kommunista és munkáspártok 1976-ban megtartott berlini konferenciáján. Sőt, az inter­nacionalizmus, mint az SZKP hazai és nemzetközi tevékeny­ségének egyik- vezető elve az új szovjet alkotmányban állami törvény erejére emelkedett. Természetesen minden párt önállóan és függetlenül hatá­rozza meg saját tevékenysé­gének formáit és módszereit, amelyek a legjobban megfelel­nek munkája konkrét feltételei­nek. Ugyanekkor a kommunis­ták számára a helyes politika kialakításának és végrehajtá­sának mindig múlhatatlan fel­tétele volt a különböző orszá­gok forradalmi tapasztalatá­nak kollektív felhasználása. A forradalmi harc tapasztalatá­nak ez a szemléletmódja lehe­tővé teszi minden párt számá­ra a helyes döntések megtalá­lását, különösen olyan pilla­natokban, amikor megingatha­tatlan osztályálláspontot kell elfoglalni. Ez a tapasztalat le­hetővé teszi a különböző véle­mények valódi értékének meg­állapítását, a különféle oppor­tunista, nacionalista és revizio­nista álláspontok felismerését. Ezért fordít az SZKP más kommunista és munkáspártok­kal együtt különleges figyelmet az internacionalizmus kérdé­sének helyes szemléletére. F. T. Konsztantyinov professzor, a Szovjet Filozófiai Társaság alelnöke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom