Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-03 / 33. szám

Heti jegyzetünk Kassza Mostanában egyre több szó esik a sportegyesületek gaz­dálkodásáról. Nevezetesen ar­ról, olyannyira természetessé vált az állami támogatás léte, hogy a saját bevételek foko­zására (sőt szinten tartására!) alig figyelnek oda. Adatok a Népszabadságban megjelent, Miből élnek az egyesületek? című cikkből: 1970-ben a ki­emelt tíz egyesületnek 26 mil­lió forint saját bevétele volt. 1977-ben már 3 millióval ke­vesebb. A tagdíjból eredő be­vételek ugyanebben az idő­szakban 8,7 millióról 5 és fél millióra csökkentek. Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy bárki is meg­kérdőjelezné a sport állami tá­mogatásának létét. Állami tá­mogatások, a tőkésországok­ban a mecénások támogatása nélkül komoly sportélet nem képzelhető el. A létesítmények építése és fenntartása, az esz­közök beszerzése, a szakembe­rek képzése és foglalkoztatása, pusztán a sportrendezvények bevételeiből való finanszírozá­sa megoldhatatlan. A legki­sebb egyesület sem létezhet valamilyen bázis nélkül - ez természetes. Mi tehát a probléma? Hol érheti szó az egyesületeket? Pontosan a saját házuk táján. Ott, hogy a számok tanúsága szerint csak az állami támoga­tásra és a bázisszervek támo­gatására alapozzák a pénz­ügyeiket. Szemmel láthatólag saját bevételek növelése a mel­lékes feladatok közé süllyedt. A rendezvények látogatottsága az elmúlt években fokozatosan csökkent. Igaz, nem minden esetben az egyesületek hibá-' jóból. Például a hétköznapo­kon, munkaidőben rendezett bajnoki labdarúgó-mérkőzése­ket az irányító szövetség írta ki. De sok mást viszont neház volna másra áthárítani. Az egy­mást átfedő rendezvények, az alacsony színvonalú propagan­datevékenység és néha a nézőt riasztó lelkesedés nélküli „pro­dukció” erősen az egyesületi ügyek közé sorolható. Amikor kezdett a nézőkö­zönség száma csappanni a sporteseményeken, elsősorban a labdarúgó-mérkőzéseken, egyetlen lépés történt csak a nézők „becsalogatása" érde­kében. Elmaradtak a televíziós közvetítések. A nézők száma azóta sem emelkedett. Az or­szágos átlagot tekintve leg­alábbis. Mert bizonyos termé­szetes mozgás azért van. A magasabb osztályba jutó csa­patoknál természetes az emel­kedés, a kiesetteknél a csök­kenés. De a „stabil" csapatok nézőszáma legfeljebb stagnál. A stadionok csak egy-egy él­vonalbeli csapattal való talál­kozó alkalmával telnek meg. Talán a villanyfényesítés —de az is csak nyáron — segít majd a nézőszám emelésében, bár önmagában az sem csodaszer. A legjobb propaganda ter­mészetesen az, ha minden ese­mény önmaqát „adja el”. De az is igaz, hogy megfelelő rek­lám nélkül szinte semmit sem lehet eladni. Még sportese­ményt sem. Hogy milyen lenne a valóban jó sportpropagan­da? Ez bizony reklámszakem­bereknek való kérdés. Vajon az országban hány sportegye­sület érdeklődött ilyesmi után szakembertől? Az biztos, hogy könnyebb volna most hirtelen­jében sok „jó” antireklámot felsorolni, mint a nézőt való­ban csábító falragaszt, vagy bármi mást. A nézőt megszerezni, élményt nyújtani neki, biztosítani az egyesülettel az állandó kon­taktust, netán a nézőből sport­köri tagot nevelni. Ezek azok a feladatok, amelyeket úgy­szólván mindenütt meg kell oldani, ahol a saját bevétele­ket növelni szeretnék. A leg­főbb persze: élményt nyújtani, hiszen unatkozni senki sem szeret, viszont a jó „produk­cióért” a legtöbb ember szíve­sen fizet. Közlemény A február 8-i Magyarország-Cseh- szlovákia tenisz Király Kupa döntőre az OTSH által kiadott pályabelépők és sajtóbelépők nem érvényesek. Ki­vételt képez a megyei TSH által ki­adott, meghatározott helyre szóló V,A" típusú, valamint az állóhelyre érvényes „BM típusú pályabelépő. HOPPÁ!... Egy ilyen erőpróbától valószínűleg a legelszántabb férfiak is húzódoznának. Tény és való: a New Yorkban rendezett női pankrációs viadal résztvevői nem épp a gyöngébb nem tipikus képviselői... Á megyei I. osztály tavaszi sorsolása I. forduló, II. 25.: Bóly-BTC, István-akna—Vajszló, Mágocs— Vasasi Bányász, Pécsi Postás— Sellye, Pécsi Kinizsi—Siklós, Mo- hács-Véméndi TE-Kesztyűgyár, Universitas PEAC-Mázaszász- vár, Beremend-Szigetvár, Stein­metz — szabad. II. lord., III. 4.: P. Kinizsi— Steinmetz. MVTE—Vasasi B., U. PEAC-Mágocs, Beremend- Sellye, Vajszló—Siklós, Boly— Kesztyűgyár, István-akna—Má- zaszászvár, PBTC—Szigetvár, Postás - szabad. III. lord., III. 11.: Mázaszász- vár—PBTC, Kesztyűgyár—István- akna, Siklós—Boly, Sellye— Vajszló, Mágocs—Beremend, Vasasi B.—U. PEAC, Steinmetz —MVTE, Postás—P. Kinizsi, Szi­getvár — szabad. IV. forduló, III. 18.: Szabad — P. Kinizsi, MVTE—Postás, U. PEAC—Steinmetz, Beremend —Vasasi B., Vajszló—Mágocs, Bóly-Sellye, Siklós-lstván-akna, PBTC-Kesztyűgyár, Szigetvár— Mázaszászvár. V. ford., III. 25.: Siklós— PBTC, Sellye—István-akna, Má­gocs—Boly, Vasasi B.-Vajszló, Steinmetz—Beremend, Postás­uk PEAC. Kinizsi—MVTE, Kesz­tyűgyár-Szigetvár, Mázaszász­vár - szabad. VI. forduló, IV. 1.: Szabad — MVTE, U. PEAC—P. Kinizsi, Be­remend—Postás, Vajszló—Stein­metz, Bóly-Vasasi B., István- akna-Mágocs, PBTC-Sellye, Szigetvár—Siklós, Mázaszászvár —Kesztyűgyár. VII. ford., IV. 8.: Mágocs— PBTC, Vasasi B.—István-akna, Steinmetz—Boly, Postás—Vajszló, P. Kinizsi-Beremend, MVTE- U. PEAC, Siklós—Mázaszászvár, Sellye—Szigetvár, Kesztyűgyár — szabad. VIII. ford., IV. 15.: Szabad — U. PEAC, Beremend—MVTE, Vajszló-P. Kinizsi, Boly—P. Pos­tás, István-akna—Steinmetz, PBTC—Vasasi B., Szigetvár— Mágocs, Mázaszászvár-Seliye, Kesztyűgyár-Siklós. IX. forduló, IV. 22.: Steinmetz —PBTC, Postás—István-akna, Ki­nizsi—Boly, MVTE—Vajszló, U. PEAC-Beremend, Sellye—Kesz­tyűgyár, Mágocs—Mázaszász­vár, Vasasi B.-Szigetvár, Siklós — szabad. X. forduló, IV. 29.: Szabad — Beremend, Vajszló—U. PEAC, Boly—Mohács, István-akna-Ki- nizsi, PBTC—P. Postás, Sziget: vár—Steinmetz, Mázaszászvár— Vasasi B., Kesztyűgyár-Má- gocs, Siklós-Sellye. XI. forduló, V. 6.: Kinizsi— PBTC. MVTE—István-akna, U. PEAC—Boly, Beremend—Vajszló, Mágocs—Siklós, Vasasi B.— Kesztyűgyár, Steinmetz—Máza­szászvár, Postás—Szigetvár, Sellye — szabód. XII. forduló, V. 13.: Szabad — István-akna, Szigetvár—Boly, Mázaszászvár—Vajszló, PBTC— Beremend, Kesztyűgyár—U. PEAC, Siklós—MVTE, Sellye- P. Kinizsi, Mágocs—P. Postás, Vasasi B.—Steinmetz. XIII. forduló, V. 20.: Mágocs — szabad, MVTE—Szigetvár, P. Kinizsi—Mázaszászvár, Postás- Kesztyűgyár, Steinmetz—Siklós, Vasasi B.-Sellye, U. PEAC- PBTC, Beremend—István-akna, Vajszló—Boly. XIV. forduló, V. 27.: Szabad — Vajszló, Boly—Beremend, Ist­ván-akna—U. PEAC, PBTC— MVTE, Szigetvár—P. Kinizsi, Má­zaszászvár—Pécsi Postás, Kesz- tyűgyár-Steinmetz, Siklós-Va- sasi B., Sellye-Mágocs. XV. forduló, VI. 3.: Szabad — PBTC, Szigetvár—István-akna, Mázaszászvár—Boly, Kesztyű­gyár—Vajszló, Siklós—Beremend, Sellye—U. PEAC, Mágocs— MVTE, Vasasi B.—P. Kinizsi, Steinmetz—Postás. XVI. forduló, VI. 10.: PBTC- István-akna, Boly — szabad. Szigetvár—Vajszló, Mázaszász- vár-Beremend, Siklós-U. PEAC, Sellye—MVTE, Kesztyűgyár—P. Kinizsi, Vasasi B.—P. Postás, Mágocs-Steinmetz. XVII. forduló, VI. 17.: Vajszló —PBTC, István-akna—Boly, sza­bad — Vasasi B., P. Kinizsi— Mágocs, Steinmetz—Sellye, P. Postás—Siklós, Beremend—Kesz­tyűgyár, Mohács—Mázaszászvár, U. PEAC—Szigetvár. * A megyei labdarúgó szövet­ség elnöksége módosította a kiesést és feljutást Szalánta visszalépése és a megyei II. osztály Tamási csoportjának 17-es létszáma miatt. A me­gyei I. osztályból kiesik a baj­nokság befejeztével a 17. he­lyen végzett csapat, de ameny- nyiben a megyei I. osztály baj­noka feljut az NB ll-be, nem lesz kieső. Műkorcsolyázp EB Vajda tizedik Csütörtökön este erősen mér­sékelt érdeklődés, foghíjas le­látók előtt került sor a műkor­csolyázó és jégtánc Európa- bajnokságon a második „dön­tőre", a férfiak szabadon vá­lasztott gyakorlatainak bemu tatására. A várakozásnak meg­felelően a két éllovas, Hoff­mann és Kovaljov között foly­tatódott a nagy küzdelem az aranyéremért. A magyar színeket képviselő Vaida Lászlónak sikerült előbb- reléonie és bekerült az első tíz közé. Bár gyakorlatanyagában nem azt a programot mutatta be. amelyben jó néhány há­romfordulatos uqrás is szere­pelt, kisebb hibáktól eltekintve jól korcsolyázott és végül is megérdemelten szerezte meg a 10. helyet. A 23 éves karl-marx- stadti Jan Hoffmann ezútta1 harmadszor szerezte meg az Európa-bajnoki címet. A férfi műkorcsolyázás 1979. évi Euróoa-bajnoka: Jan Hoff­mann (NDK) 18 hsz., 184.04 p'„ 2. Vlagyimir Kovaljov (Szovjet­unió) 20, 183.98, 3. Robin Cousins (Nagy-Britannia) 19, 184.54. A SZOT felhívása A SZOT testnevelési és sportosz­tálya az 1979-es évre ismét meghir­deti a társadalmi sportlétesítmény- építési mozgalmat a szakszervezetek működési területéhez tartozó üze­mek, vállalatok, hivatalok, intézmé­nyek, valamint a szakmunkásképző intézetek részére. Három kategóriában hirdetik meg a társadalmi pályaépítést: I. Ónálló építés üzemek, vállala­tok, hivatalok, intézmények részéről, II. Közös építés kisüzemek, munka­helyek összefogásával. III. Szakmunkásképző intézetek ön­álló, vagy különböző munkahelyek besegítésével történő építése. A társadalmi sportlétesítmény-épí­tési akció 1979. október 31-én feje­ződik be. A legeredményesebb pályaépítő kö­zösségek részére kategóriánként 2 db 40 000 Ft, 4 db 30 000 Ft, 6 db 20 000 Ft összegű díj odaítélésére kerül sor. Jó állapotban ELADÓ ZUK A-11 1,01 kistehergépkocsi. Érdeklődni: SZOVAUT Üzemegység, Pécs, Megyeri út 53. Üzemegység-vezetőnél. A Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombi­nát villányi gazdasága eladásra kínál 3 m-es vb- oszlopot 20 Ft/db áron Ügyintéző: Solmosi Ti­bor. Telefon: Villány 141. fl hétvége sporteseményei Labdarúgás. A hét végén folyta­tódnak a Hétfői Dunántúli Napló Kupa mérkőzései. Szombaton dél­után a csoport élén álló PVSK a 2. helyen álló Szekszárdot látja vendégül Pécsett, a Vasutas sport­pályán. Vasárnap délután Komlón is HDN Kupa mérkőzés, ahol a ha­zaiak Szigetvárral veszik fel a küz­delmet. Az NB-s kupamérkőzések hétvégi kiírásában szerepelt a PMSC—Székesfehérvári MÁV Előre találkozó. A mérkőzést a PMSC ju­goszláviai tartózkodása miatt nem játsszák le, az eredeti tervtől elté­rően. A megyebajnokságban és a járási bajnokságban szereplő csa­patok Steinmetz Kupa mérkőzéseket vívnak. Kosárlabda. A PVSK női csapata szombaton délután a válogatott já­tékosokkal felvonuló Vasas Izzót fo­gadja Pécsett, a városi sportcsar­nokban az NB I. mérkőzései sorcfb. A PVSK férfi csapata két mérkőzést vív a hét végén. A vasutasok Szé­kesfehérváron a Videotonnal, va­sárnap Budapesten a Csepellel ját­szanak. Nemcsak a nők, de a fér­fiak is nehéz ellenfelet kaptak. Kézilabda. A városi sportcsarnok­ban vasárnap egész nap játszanak kézilabda-mérkőzéseket a Dunán­túli Napló Kupáért. Az első talál­kozót, a PMSC III.—BTC II. női má­sodosztályú mérkőzést már reggel 7 órakor elkezdik. Az utolsó mér­kőzésre este fél 8-kor kerül sor. Délelőtt három, délután négy I. osztályú mérkőzést játszanak, a ta­lálkozók közül kiemelkedik a Kesz­tyűgyár—PMSC férfi és női I. osz­tály összecsapás. FEBRUAR 3., SZOMBAT LABDARÚGÁS. HDN Kupa mér­kőzés : PVSK—Szekszárd, PVSK-pá- lya 14.30. Steinmetz Kupa mérkő­zések: PVSK II.—BTC, Verseny u. Bőrgyár-pálya 12.15. Sellye—PMSC II. Verseny utca, Bőrgyár-pálya 14.00. KOSÁRLABDA. NB I. mérkőzések: PVSK—Vasas Izzó, női csapatok, városi sportcsarnok 16.30. Videoton —PVSK férfi csapatok, Székesfehér­vár 16.00. TEKE. NB I. mérkőzés. Postás SE —Pécsi Gázmű, Budapest 14.00. VÍVÁS. Országos junior bajnok­ság, pécsi versenyzők részvételével, Budapest 8.00. FEBRUÁR 4., VASÁRNAP KÉZILABDA. Dunántúli Napló Ku­pa mérkőzések, városi sportcsarnok, PMSC III—BTC II. női II. o. 7.00. Boly—Kozármisleny, férfi III. o. 7.32. Kesztyűgyár II.—U. PEAC II. női II. o. 8.14. Szentlőrinc II.—Siklós II. férfi III. o. 8.46. Siklós—U. PEAC II. férfi II. o. 9.28. BTC—Universi­tas PEAC női I. o. 10.10. U. PEAC —Dombóvár férfi I. o. 10.52. Szek­szárd—PMSC II. női I. o. 1.1.44. Sportiskola—Szekszárd férfi II. o. 12.26. Mecseknádasd—Szentlőrinc férfi II. o. 13.18. Mecseknádasd— Gázmű női II. o. 13.50. Mecsekná­dasd II.—Kesztyűgyár II. férfi III. o. 14.22. Zsolnay—MEZŐGÉP női I. o. 15.04. Komló—PMSC II. férfi I. o. 15.46. Kesztyűgyár—PMSC I. női I. 16.48. Kesztyűgyár—PMSC férfi I. o. 17.20. Széchenyi—István-akno férfi II. o. 18.12. Siklós—Sportiskola, női II. o. 18.54. Sportiskola II.— István-akna II. férfi III. o. 19.26. KOSÁRLABDA. NB I. mérkőzés. Csepel—PVSK, férfi csapatok, Cse­pel 10.30. SAKK. OB I. mérkőzés. XXIV. sz. Volán—PMSC, Budapest 9.00. VÍVÁS. Országos junior bajnok­ság, pécsi versenyzők részvételével, Budapest 8.00. LABDARÚGÁS. HDN Kupa mér­kőzés: Komló—Szigetvár, Komló 14.30. Steinmetz Kupa mérkőzések: Komló II.—Kesztyűgyár, Zsolnay-pá- lya 9.30, Vasasi Bányász—Zsolnay, Zsolnay-pálya 11.15, Pécsvárad—Ú. PEAC, ifjúsági stadion 9.30, István- akna—PMSC ifi, ifjúsági stadion 11.15, Vajszló—Siklós, Kovácstelep 9.30, Kinizsi—Mágocs, Kovácstelep 11.15, Geresdlak—Naqyharsány, Mo­hács 9.30, Boly—Mohács-Véméndi TE II. Mohács 11.15, Beremend— Gázmű, Gázmű-pálya 9.30, Postás— Villány, Gázmű-pálya 11.15. Súlyemelő-világranglista A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség budapesti irodájá­ban elkészült az 1978. évi hi­vatalos világranglista. A tíz súlycsoportban összesen 119 sportoló neve került a listára. 15 országból. A sportágban meglévő egy­értelmű szovjet fölényt mutatja, hogy a 119 versenyzőnek több mint a fele szovjet súlyemelő, 65 reprezentánsuk ért el 1978- ban olyan eredményt, amely a világranglista előkelő helyeire jogosítja őket. A szovjet súlyemelők mellett Kuba 2 és Bulgária 1 első he­lyet érdemelt ki. A világranglista meglepeté­se, hogy Vaszilij Alekszejev, a „súlyemelés királya” hosszú uralkodása után az 1978-ban elért 415 kilós eredményével még „dobogóra” sem kerülhe­tett. A világranglista 119 helye az alábbiak szerint oszlik meg a 15 orízág között: 65: Szovjet­unió, 11: Lengyelország, 8: Magyarország, Bulgária, 6: Ku­ba, 5: Kína, NDK, 3: Japán, 2: Csehszlovákia, 1: Irán, Ko­reai NDK, NSZK, Románia, Svájc, Svédország. Pénzbüntetéssel sújtották John Watsont Teddy Mayer, az McLaren Forma 1. csapat menedzsere közölte, hogy versenyzőjét, az északír John Watsont. a Ver­senyautósok Nemzetközi Sport- szervezete (CSI) 10 ezer svájci frankra büntette az argentin Grand Prix-n január 21-én, az Ipari vállalat AHYOG­SESZERZŐKET keres Részletes önéletrajzot kérünk mellékelni. „Megbízható munkaerő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. első rajt után hibájából bekö­vetkezett karambolért, amely­nek nyolc autó volt az „áldo­zata” és a pilóták közül a dél- afrikai Jody Scheckter, vala­mint a brazil Nelson Piquet könnyebben megsérült. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pt.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft. egy évre 560,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom