Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-24 / 54. szám
1979. február 24., szombat Dunántúli napló 3 FILMJEGYZE1 Zsaru Egyszerűen hihetetlen, menynyit kell dolgoznia annak, aki egy szimpla kis bankrablást akar lebonyolítani. Autókat keM szereznie, amiket alkalomadtán váltogatni tud, snájdig gézkendőt a száj elé, egyforma napszemüveget a banda számára, ásót a zsákmány elföldelésére, nem beszélve a különböző méretű és kaliberű lőfegyverekről és a postazsákokról. Mennyi, mennyi szervezőmunka! ♦ Ha már most egy 150 kilométeres sebességgel rohanó expresszvonat kisportolt utasát akarjuk megszabadítani féltve őrzött hasis-zacskóitól, oda még nagyobb befektetés kell. Már bagatellnek tűnik az autó és az első osztályú vonatjegy. Helikopter nélkül akár neki se álljon az ember. Nem is kicsinyeskednek a legújabban bemutatott francia —olasz krimi derék rablói. Gondolkodás nélkül nyúlnak a technika korszerű vívmányaihoz, és szemmel láthatólag azon buzgolkodnak, hogy eleget tegyenek a „Dolgozz hibátlanul !"-mozgalom követelményeinek. Mit tesz ezzel szemben a címben zsaruként emlegetett — de a filmben csak felügyelő úrnak, Coleman úrnak szólított,— rendőrtiszt? ül a kocsijában, és időnként tőmondatokban beszól a telefonba. Néha meg- jofoz egy-egy gyanúsítottat, /agy egy lóarcú utcalányt. Hiába, pénz olvasva, asszony /erve jó ... A filmben persze munkamegosztás van: az előbbit a rablók végzik, az utóbbit a zsaru, a hűvösen szép Alain Delon. Ettől még nem esik le a gyűrű az ujjáról, csak a karóráját veszi le. Szóval, a zsaru hősiesen pofozkodik, telefonál, időnként spiclikkel tárgyal, be-benéz barátja lokáljába, és ha már társai lefogták a bivalyerős banditát, harciasán belecsimpaszkodik a karjába. Mindebből logikusan következik, hogy egyik percről a másikra le tudja tartóztatni a főkolompost, a többieket pedig öngyilkosságba kergeti, vagy a biztonság kedvéért agyonlövi. ^ost mondja meg valaki: érdemes ezért dolgozni? Helikopterről száguldó hálókocsiba beszállni, kétszer átöltözni — amit a kamera lelkiismeretesen megmutat a kínai tornacipőtől a kesztyűig —, aztán mentőautót szerezni, mérget, mágnest, rövid csövű géppisztolyt? ♦ Feltétlenül, hiszen ha nem tennék rablóink, a néző unatkozna, s az egy krimiben még annál is nagyobb műhiba, mintha a Cote d'Azur-re való érkezés előtt nem tudnák megkaparintani a kábítószert. Szerencsére Jean-Pierre Melville iró-rendező nem csúszik el a banánhéjon, végig izgalmas, fordulatos történetet vetít a vászonra. A bravúros felvételek Walter Wotiitz kezemunká- ját dicsérik, az esztétikai élményt pedig Catherine Deneuve szépsége biztosítja. H. J. Cépzőművészeti Zsebkönyvtár-sorozat magyar kerámia és porcelán A Képzőművészeti Zsebkönyv- ;ár-sorozat legutóbbi új kötete 3 magyarországi kerámia- és sorcelánkészítés történetét dolgozza fel, számos fekete-fehér is színes fényképpel illusztrálva. Katona Imre könyve tizenkét őbb fejezetbe tömöríti a gazdag anyagot. Kiindulva a keré- nia fogalmából, részletesen is-' nerteti az egyes kőedény-, fa- ansz- és porcelángyártó műhe- yeket, üzemeket, valamint a jorcelánfestődéket és az agyagpari szakiskolákat. Természetes, hogy jelentős íelyet szentel a szerző a pécsi Zsolnay-gyár történetének, s helyet kap a kötetben a mágocsi fehéredényesség és farkas- továbbképzés krónikája is. A magyar kerámia és porcelán című könyv elsősorban a gyári készítményekkel foglalkozik. Noha találni utalásokat az ugyancsak gazdag, népi csere- pességre is, gazdagította volna anyagát annak részletesebb ismertetése. A könyvet a kerámiákon és a porcelánokon lévő jegyek rajzai és viszonylag gazdag bibliográfia egészíti ki. b. I. Tanulni es tudni kell Az iskolai bukások ellen Együttműködés a mohácsi járásban A szülők jól ismerik a problémát: jól tanuló gyermekük bekerülve o középiskolába több tantárgyból is visszaesik egykét érdemjeggyel is. Néha bukás is előfordul. Ez a jelenség természetesen gondot okoz a tanároknak és a diákoknak is. A mohácsi járási hivatal művelődésügyi osztálya 1976 októberében együttműködési megállapodást kötött a város és a járás iskoláival, KISZ- bizottságával és úttörőszervezetével. Biztosítani akarják az alsó- és középfokú oktatási intézmények közreműködésével az egyes iskolafokozatok közötti zökkenőmentes átmenetet. A Járási Hivatal tanulmányi felügyelője, Fekete Lajos irányítja a munkát. Munkaközösségeket alakítottak, melybe a megyei szakfelügyelőket is bevonták. Az általános iskolákban év végén felméréseket végeznek az egyes tantárgyakból, elsősorban magyarból, oroszból, matematikából és kémiából. A középiskolában az év elején töltik ki a tanulók a feladatlapokat. A tapasztalatok szerint az általános iskolából kikerült gyerekek többsége nem tud tanulni. Hiányzik nekik a pedagógus minden részletre kiterjedő magyarázata, nem tudnak önállóan eligazodni az anyagban, kiemelni a lényeget. Éppen ezért már az általános iskolában kell nagyobb figyelmet fordítani az önálló munkára. A középiskolák nyílt napokat tartanak a tanulóknak és pályaválasztási értekezleteket hirdetnek, melyekre a szülőket is meghívják. Az általános iskolák és a középiskolák nevelői részt vesznek egymás oktató-nevelő munkával kapcsolatos rendezvényein. Gyakran tartanak bemutató tanításokat. Ennek eredményeképpen a tanárok fokozatosan megismerik az iskolák követelményrendszerét, s közöttük is hasznos munkakapcsolat alakul ki. A különböző problémákat az iskolai munkatervekben is föltüntetik és év végén újra megnézik, mennyit tudtak ezekből közösen megoldani. Fekete Lajos negyedik éve elemzi az egyes tantárgyakból elért eredményeket. Ahol kirívóan rossz érdemjegyek születnek, ott személyesen beszéli meg a gondokat az iskola vezetőivel. Az együttműködés eredményei közé tartozik, hogy már tizenegy komplex szakkör jött létre a járásban. Ezek a szakkörök a tanóráktól eltérő formában „derítik föl” a tantárgyak közötti összefüggéseket. A tanárok komolyabban veszik a tanulók jellemzését, már nem formális kötelezettségnek tekintik. A középiskola a diákok eredményeit az általános iskolával is közli. A középiskolai életbe való beilleszkedést a mozgalmi munkával is elősegítik. Az együttműködési megállapodást évenként finomítják, építenek a felgyülemlő tapasztalatokra. Eredményeik már most a kezdetben is figyelemre méltóak. B. A. „Kör-zene a sportcsarnokban A zenekart K. Trikolidisz vezényelte Karolosz Trikolidisz annakidején jött, látott és győzött. Azzal győzött, hogy nem nyerte meg a tv második karmesterversenyét, s ennyi épp elég a zsűrikért túlzottan sohasem rajongó közvéleményünk előtt a diadalhoz. Nem nyerte meg, holott ott és akkor valóban nyernie kellett volna. Éppen ezért vált neve fogalommá. A Trikolidisz név még azokat is becsábítja a hangversenyterembe, kiknek egyébként eszük ágában sincs ilyen rendezvényeket látogatni. Egyszóval, Trikolidiszt hallgatni (illetve nézni) divatos. Trikolidisznek megbocsátjuk, ha Manolisz Kalomirisz műve szerepel a műsoron. Kalomi- risztől ugyan eddig egy árva hangot sem hallottunk, de neve éppúgy isz-szel végződik, mint a karmesteré, nagy baj tehát biztos nem lesz. TrikolidiKATONA IMRE A magyar kerámia és porcelán szért érdemes elzarándokolnunk a városi sportcsarnokba, s helyet foglalnunk, mondjuk éppen ott, ahová vagy két hete Ta- róczy Balázs szerváit egy csatta- nós ászt. Mert valljuk be, egy sportcsarnok mégsem ideális hangverseny-helyszín, legfeljebb szükségmegoldásként az. Elvileg egy sportpalotában valóban lehetne hangversenyt rendezni. Gyakorlatilag azonban itt, ebben a teremben nem. Mert az már bizony komoly probléma, hogy az ülőhelyek jó részéről alig lehet valamit hallani. Messze távolról szűrődik át valami zene-féle, s olykor kifejezetten komikus látványt nyújt az ágáló, hadonászó dirigens, aki széles mozdulataival, csene- vész hangzást varázsol életre. Az akusztikai adottságok teljes hiánya folytán így legfeljebb három „köd”-zenét „élvezhetünk". A köd Kalomirisz, A hősnők című, szimfonikus költeményének lehet, hogy még jót is tett. Valószínű, hogy normális viszonyok közepette még inkább bosszantott volna a mű: ilyen ütős, bum-bumokkal tűzdelt, bánatos-népies dallamvi- lágú, bágyadtan impresszionista muzsikából (a szokványos harangozó mennybemenetellel a végén) porosodik nekünk elég a raktáron, nem szorulunk importra. Richard Strauss Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeményét hallgatva, az ember olykor — „atavisztikus” tv-be- idegződései révén — kezével önkéntelenül is a hangerő-gombot kereste, hogy felerősítse a hangzást. Pedig Trikolidisz láthatólag tudta a darabot; időnként valami felsejlett elképzeléseiből, a Strauss-zene színeiből, ma már olykor naivnak tetsző, de valaha frenetikus hatású effektus-készletéből. Az igazi nagy előadások hőfokát azonban így nem érezhettük. S nem éreztük Bartók, Kékszakállúját hallgatva sem. Erről azonban aligha csak a terem tehet. Mert azért nem árt egyszer kimondani, Trikolidisz ■ugyanazon a bizonyos versenyen valóban a legjobbnak bizonyult — de nem a világ legnagyobb karmestere. Megbízható, szolid dirigens — nem több. Ennyi elég is egy nálunk kevesebbet játszott Strauss-mű újra-felfedeztetéséhez. De nem elég Bartók operájához, melyet számtalan jó előadásban — akár Pécsett is - megismerhettünk. Unalmas volt ez az előadás. Vontatott tempók, érezhető bizonytalanságok tették azzá. Páka Eszter, Judit megszemélyesítője pedig nem javított az összbenyomáson. Ezen az estén a hangok korrekt megszólaltatása volt a legtöbb, amire törekedett. Csak Gregor József nagyszerű hangját, értelmes dallamformólását, szövegkiejtését élvezhettük maradéktalanul. A Pécsi Filharmonikus Zenekar ismét bizonyította, hogy hatalmas rejtett tartalékokkal rendelkezik — s egyben azt is, hogy e tartalékok jórészét továbbra is makacsul rejtve tartja. B. Kovács Sándor Pohár Az önkritika, ha mégannyi- ra is divat volt egyidőtájt, nem könnyű tevékenység. E sorok írója mégis rákényszerül, hiszen ugyanezen a hasábon, nem sokkal ezelőtt arról értekezett, hogy milyen jó lenne, ha a televízió által benne keltett kérdőjelek feloldását a televízió maga elvégezné. A kis írásmű megjelenése után mérges névtelen levelet is kapott, mely szerint: ahelyett, hogy a televíziót ócsárolná, kérdezze meg ő maga a minisztert. Van szája, tud beszélni. Vagy nem? Hálistennek nem kellett ehhez folyamodnom, mert a televízió épp tegnapelőtt máris példát mutatott. Nem a mi- niszert kérdezte ugyan meg—- ezen nem csodálkozom, mert ha mindennel a minisztert nyaggatnák, közben jó cso- móan kacaghatnának a markukba -, de megkérdezte mindazokat, akik pohárügyben illetékesek. Tehát egyfelől örültem, másfelől szomorkodtam, mert önkritikát kell gyakorolnom. íme: nyitott kapukat döngettem, mert a televízió igenis visszatér a kérdőjelekre. Most, hogy az önkritikán végre túljutottunk, kezdjünk hozzá a téma érdemi tárgyalásához. Az pedig az volt, hogy hogyan kell poharat gyártani, illetve eladni. Nehéz kérdés, mondhatnánk, évszázados probléma. Sok mindent lehet róla mondani. S miközben ezt a sok mindent hallgatjuk, el is felejthetjük, hogy a boltokban a polcokon más kép tárul a szemünk elé. Kinyithatjuk a pénztárcánkat, megelégedhetünk ilyen vagy olyan poharakkal, amilyen éppen akad. (Vehetünk persze bögrét is. Lám, ez senkinek se jutott eszébe.) Most azután, amikor az illetékesek egyetlen kerek asztal körül gyürkőztek egymással, kiderült, hogy az ipar és a kereskedelem vitatkozik egymással. Most is, de máskor is szokott. Mindenki a magáét fújja. Érthető ez? Érthető, válaszolták többen is, olyanok fs, akik egyik félhez sem tartoztak, tehát pártatlan döntőbírónak tekinthetők. Hosszú és bonyolult fejtegetésekből hámoztam ki, hogy a vita azért is érthető, mert ennek ez, annak amaz az érdeke. Mór-már azon voltam, hogy föladom a harcot, kiszámolom a gombjaimon, melyiknek a pártjára álljak, mivel mást nem tehetek, lévén mindkettőnek — a maga szempontjából - igaza. Akkor aztán egy újabb bonyolult fejtegetésben az ütötte meg a fülemet: mór folynak a munkák, melyeknek eredményeképpen olyan kényszerek jönnek létre, amelyek végső soron a fogyasztó érdekét is képviselik. Vagyis jó poharat, olcsón, sokfélét. És be a boltokba. Megkapaszkodtam ebben a mondatban. Mégsem kell teljes lélekkel vagy az ipar, vagy a kereskedelem mellé állnom. A skizofrén állapot se fenyeget. Maradhatok egyszerű állampolgár, aki nem köteles mélyen átérezni a gyártók műszaki és gazdasági nehézségeit, nem köteles a kereskedelemmel az ő dilemmái miatt együttérezni, nem kell álmatlan éjszakákat töltenie azzal, hogy megpróbálja kideríteni — ő, aki se a pohárgyártáshoz, se a poháreladáshoz nem ért —, hogy például a pohárgyártás és -eladás terén hány százalék objektív nehézség keveredik hány százalék lustasággal s egyebekkel. De az ember telhetetlen lény. És amíg váltakozó lelki- állapotban figyeltem a pohárvitát, közben folytqn az járt a fejemben: de mi van a hagymával? H. E.
