Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-18 / 48. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1979. FEBRUÁR 18. IBtHKDB IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT-1979 A Jelenkor februári szama A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat februári számának lírai rovatában Csorba Győző, Fodor András, Kálnoky László, Károlyi Amy, Vas István és Weöres Sándor verseit találjuk. A szépprózai írások sorában László Anna és Páko- litz István elbeszélését, Mészöly Miklós jegyzeteit és Thiery Árpád szociográfiáját olvashatjuk. A művészeti rovatban figyelmet érdemel Hallatna Erzsébet Népművészet vagy szuvenirgyártás c. írása. Az irodalmi tanulmányok, esszék és jegyzetek közül kiemelkedik Kántor Lajos írása a romániai fiatal magyar költőkről, valamint SzaFodor András lay Károly tanulmányának befejező része Kolozsvári Grandpierre Emil regényeiről. Az „Irodalomtudósaink fóruma" sorozatban Martin- kő Andrással beszélget Szörényi László. Új rádiósorozat közlése is indul a februári szómban. A sorozat az elmúlt három évtized kiemelkedő verseit elemzi. Elsőként Sárközi György: Esőcseppek c. költeményéről beszélget Domokos Mátyás és Lator László. A közelmúlt jelentősebb kiadványai közül Széchenyi István Naplójáról Kenyeres Zoltán írt esszét, Fodor András: Vallomások Bartókról c. kötetét pedig Vekerdi László ismerteti. GRAVITÁCIÓ Milyen vékony a biztonság nyugalma, a föld héja milyen törékeny, úgy élek mégis minden pillanatban mintha belül a hozzátok kötő idegek, erek gyökerén rángó kölönc, a szív, — beforrhatatlan félelmeink dühödt mágnes-ütése közt az űr örök vasmagja volna. Weöres Sándor PÉCS Hol szakadék a város fölé hajol, széles mezőre látni a fák alól. Itt fenyőtobozt hullat a fatető, lenn hajladozó kis pont a magvető. Hegység, síkság, két tágas külön világ, s a kettőnek határán a hóvirág. 1 Nyolcas kórterem, hármas ágy 8 Hallom, keresett a sorstárs az egyes kórteremből. így is mondhatták volna rólam: — Házon kívül van. Nyolcas kórterem, hármas ágy: a házam, a szobám, a munkahelyem, a számomra rendelt tér a világ- egyetemben. Van valami szép a végsőkig lecsupasztott dolgokban. — Kilenc óra, mára befejezzük az udvarlást, holnap nagyvizit után folytatjuk. A nővér azt hiszi: kedélyes, én utálom ilyenkor a többesszóm első személyével. Még elég fiatal ez a nővér, valószínű, hogy privátim nem használja az udvarlást. Gondolja: idomul a magamfajta ötvenes férfi szókincséhez. Dehogy udvarolok én Borinak, csak ő az első ember a betegek közül, akivel jól tudok beszélgetni. A lábadozók fél nap fecsegnek — olyan lényegtelen, vézna témákról, hogy én inkább óraszám hallgatok, higgyenek gőgösnek. Hülye szabályokból mindenütt bőséges a kínálat, Borival nem ülhetünk egymás ágya mellé, marad a folyosó. Míg jön a nővér az erőltetett mosolyával és hamis kedéllyel parancsot oszt: — Kilenc óra, mára befejeztük az udvarlást ... Következik az éber éjszaka. Néha éjfélig, néha hajnali kettőig. Ügy, mint azelőtt otthon, a könyveim, vagy leveleim felett. Nem álltam át. Bori sem alszik el egyhamar, azt mondja: ez ellen kell leginkább védekezni. Ő kidolgozta a metódust. Most az utazásait, nyaralásait veszi elő, egyet-égyet éjszakánként. Aprólékosan. Előbányássza az emlékezetéből, próbáljam meg én is. Nekem nem sikerül, felvillan egy-egy kép, előbúiik egy-egy arc, vagy akkori mondat és máris vége, örülök, ha tíz perciq tart az egész. Lássuk Bori módszerét. Azt állítja: a tavalyi társasjátékokkal most is kitűnően elszórakozik. A játékok akkoriban nemcsak remekül narkotizálták, de áttételes érdekességekkel is szolgáltak. Embertanból. Például: elsőrangú barkochba-já- tékosok némely ponton döbbenetesen leblokkoltak. Annyi már kijött, hogy a feladat cselekvés, amely Pest és Buda között történik. A játékos töp- reng: mi van Pest és Buda között? A Duna. Nem jó. Gyötrődik: pedig csak a Duna, a Duna. Sehogy sem jutnak eszébe a hidak. Ez a megrekedés, pangás, szakasztott, mint az előítélet. Az agy oly erősen tapad rá egyvalamire, hogy képtelen az attól eltérőre kapcsolni. Más. Némely játékos efféle hibák után türelmetlenül akarja bizonyítani tehetségét. Izgalma sorsdöntő próbatételek feszültségére hasonlít. A kiva- qyokén viharosan jelentkezik. Más. Szópóker. Szabad blöffölni, sőt, úgy fűszeresebb a mérkőzés. Mekkora különbségek attól kezdve, aki kedves huncutsággal gurít — a körmönfont álnokig. Amikor Bori ilyesmiről mesél, rendszerint finoman, de reklámozza a saját ítélőképességét, műveltségét és szellemességét. Tegnapelőtt kereken meg is mondta, hogy ő több, mint a foglalkozása, talán az tette tönkre, hogy csak pénztáros az OTP-betx és már nem is törhet ki Azt találtam kérdezni erre: mekkora a súlya egy OTP- pénztárosnak, hogy tudjuk, mennyi a több? A kérdésem nagyon nem tetszett neki, elsötétült az arca, de azonnal másról beszélt és mosolygott. Mostanában ez a legfőbb célja, a gyors elsiklás a bántó dolgok fölött. Bizalmas velem, azt sem titkolja, hogy gyakran érzi magát elesettnek. Az infarktusa óta. A nőket ritkábban éri utál. Borika szerint a nőknél veszélyesebb is. Nem hiszem. Őt mindenesetre megkínozta a halálfélelem. így hát vigyázni akar. — A könnyedség a legfontosabb — hajtogatja. Most a hátán fekszik az ötös kórterem egyes ágyán és a kék mennyezetre élvezetes filmeket vetít. Vagy a tavalyi balatoni üdülőkkel folytatja társasjátékait, vagy külföldön utazgat. Azért foglalkoztat ennyire, mert irigylem Borit. Mit irigylek, a fenébe?! A struccpolitikáját?! Ahhoz én is értettem. Túlságosan. Ide figyelj, Balázs, a horzsoló és ütköző felületek ellenére, huszonkét évig szorosan egymáshoz tartoztunk mi hárman. És akkor egyszercsak, vacsora közben megjegyzed ... Olyan hangsúllyal, mintha azt tudatnád, hogy vásároltál egy új inget, közlöd, hogy a múlt héten megnősültél. Nagyot nyeltem. Nagyokat nyeltem. Végül kinyögtem, hogy gratulálok. Anyád, robbanás előtti állapotban ... te is észrevetted. — Semmi zűr — mondtad — itthon lakom továbbra is. Ezt úgy nyújtottad át nekünk, akár a bőkezű és vigasztaló ajándékot. Mária átrohant a másik szobába, én utána, a rekamiéra dobta magát, zokogott. Anyád nak lételeme a család. Az ő vágyaiban nem formaság volt az egyetlen fia esküvője. A menyét pedig be akarta vonni a családba. A lányának akarta, Andreát mi akkor még nem is láttuk, fél órával előbb nem is hallottunk róla. Az volt a lecke, hogy megnyugtassam anyádat. Szónokoltam is, ne félj: — A fiatalok másképpen gondolkoznak, meg kell értened. Utálják a cécát, a rokoni pu- szilkodást, nekik az üres. Mi a fontos? Hogy kivonultunk volna díszben két-három óra hosz- szat jobbra-balra mézesmázas- kodtunk volna, vagy az évtizedek, amiket, reméljük, együtt töltenek? — Ahhoz is közünk van — zokogott tovább Mária. — Ha vadidegen albérlőt tartanánk, hozzá is lenne közünk... Be sem mutatta azt a lányt. Vitatkoztam, magyaráztam, szidtam anyádat — azt hiszem, meggyőződés nélkül. Valószínű, hogy éppen úgy éreztem, ahogy ő. Elvégre mi is élünk még, Balázs, vannak saját igényeink! Tudom, tudom, ez a te életed, a te önállóságod, azonkívül viszolyogsz ettől, attól és amattól — de mindig csak te és te, hol maradunk mi?! Ide figyelj, én rá is csaphattam volna arra a vacsoraasztalra és csúnyaságokat vághattam volna a szemedbe! A legtöbb apa meg is tette azelőtt. Felhóny- torgathattam volna, hogy még mindig mi tartunk el, biztosítjuk a gondtalan tanulásodat, előbb keresd meg a kenyeredet, azután önállóskodj, de akkor is pocsék hálátlanság lenne kirekeszteni minket az ilyen sorsdöntő eseményből I Egyébként is akadna miért tiltakoznom, Balázs. Melyiket húzzam elő a sok közül? Amikor önként az én hivatásomat választottad, meghatott engem. Valamiféle patrialkális folytonosságot láttam benne és megfogalmazatlan rokonszenv- tüntetést. Mi lett belőle, rövid úton? Még nem fejezted be az egyetemet, de már elsöprően többet tudsz a szakmából, mint én. Bőszítő felsőbbséggel cáfolsz meg, gyerekem! Hát emiatt is az asztalra csaphattam volna, nem is egyszer. Sohasem tettem. Bölcs voltam és megértő?! Vagy a falhoz lapultam?! ízlés dolga. Szemlélet kérdése. De, hogy sokat nyeltem, nagyokat nyeltem, az tény. Rohadt rágalom lenne, ha csak negyedrészben, ha a legkisebb mértékben a te nyakadba varrnám ezt az átkozott infarktust. Százféle rongálja az ember épségét. De nyelni is nehéz volt és azután ... megmondom ... elviselnem Andreát. Az ő bemutatkozó látogatását megint úgy nyújtottad át nekünk, mint a nagylelkű ajándékot. Izgalommal, talán nevetségesen felcsigázott izgalommal vártuk a feleségedet. Milyen lesz az, akit okvetlenül el kell fogadnunk? És belépett egy bociszemű, kicsit pufókás arcú fiatal nő, rajta még az a lányos báj, ami ma oly ritka. Úgy megköny- nyebbültünk, olyan jó kedvünk támadt hirtelen, hogy azonnal arcon csókoltuk. Ezt még készségesen tűrte — váratlanul jött. Észrevetted, hogy ettől fogva milyen szigorúan bánt velünk? Vagy neked is ez a természetes? Ismerd el, Balázs, mi közvetlenek voltunk, nyomát sem láthattad az első találkozások merevségének. Azért sem, mert mi sokkal kisebb távolságot érzünk ... Furcsa bizony, ha Budapesttől Szegedig sokkal rövidebb az út, mint visszafelé, Szegedtől Budapestig. Nevess ki, ha tetszik, de anyádban ma is benne van a Marika a harmadik béből, énbennem meg leginkább az egyetemi diák. Röhej, nem, ha eféléket akar elhitetni magáról a két őskori lelet, az ötvenkét éves pók és a negyvennyolcéves öreglány?! Próbálkoztunk, igyekeztünk, törtük magunkat, de Andreát semmivel sem tudtuk feloldani. Zord felsőbbséggel kezelt minket. Nem az első éjszaka, amikor azon fáradok, hogy meghatározzam a szigora minőségét. Talán mint a tanárnő a javítóintézeti gyerekkel, de régen — ma, remélem, modernebb pedagógia érvényesül. Nem jó a hasonlatom. Inkább mint a hajdani védnöknő, aki a megtévedt lányanyák otthonában leereszkedően szóba áll a lakókkal. „Hajdani?" — kérdezed. And- " reá húszéves. Igen, de ekkora erkölcsi fölényt legkivélt a régi tisztességes asszonyok éreztek — amiért a házasságkötésük előtt nem feküdtek le senkivel. Szilárd moráljuk tiltotta meg, hogy felengedjenek lányanyák között. Andrea mai divatot követ. Prüszkölhetsz, Balázs, igenis divatot! Abból származik a megingat- hötatlan biztonságotok, hogy ti makulátlanok vagytok, mi pedig vétkesek vagyunk! Én nem vagyok vétkes és anyád se az! Minket senki se kérdezett, ha úgy is tettek, mintha kérdeznének! Mi csak egyféleképpen akarhattuk! Azonkívül én sohasem voltam korrupt és egyetlen emberfiának nem ártottam szándékosan! Sőt, számos érdememet sorolhatom fel, ha meghallgatod! Mi ez?! Mi ez az önigazolás?! Borika azt mondja: rengeteget hadakozott az OTP-ben helyi igazságtalanságok ellen. Semmi értelme nem volt. Soha semmi értelme. Az ilyen pálya egyenesen és gyorsan vezet Infarktusállomásig. Bori ka szerint. Szétvet a düh, Balázs. Nem a ti viselkedésetek miatt! Hanem mert törvény, gyalázatos törvény, hogy akit bűnösként kezelnek, egykettőre bűnösnek is érzi magáit. Csak a legerősebbek nem, egy elenyésző hányad. Mit tegyek, ha nem tartozom közéjük?! Ez a legfőbb oka, hogy olyan keserves-nehezen viseltem el Andreát! Pedig leégethettem volna. Vállveregetéssel, hogy zöld vagy még, ikislánykám. Továbbá érzékéltethettem volna, hogy a mi otthonunkban vagyunk, ahol én vagyok az úr! Ehelyett őt engedtem kibontakozni .. Divatnak neveztem és fenntartom! Az érdekharc éppen aktuális divatja! Jól bevált eszköz a történelem folyamán. Aki utómban van, akit el akarok nyomni, az bűnös! Helyet akartok, Balázs, mohón! Kapzsin, csak magatoknak, ezért vagyunk mi bűnösök. Kedves voltam Andreához, szívélyes, sőt, amikor anyád már nem állta meq visszaszú- rások nélkül, én egyre nyájasabb lettem. Túlságosan megerőltető volt. De kipihenhettem, egy Hét múlva hord- ágyukra fektettek a mentők. Azóta is temérdek a pihenőidőm. Gábor Jenő: Táj a Tettye alatt
