Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-16 / 15. szám

1979. január 16., kedd DimantQlt napló 3 Bébiétel­gyártás Magyar­országon lUöuelílc a termelés*, böuitík a ualaÍBztékot Mikrobiológiai ellenőrzés a laboratóriumban A kiskereskedelem tehet róla, ha néha hiánycikk? Az élelmiszerboltokban és áruházakban tizenhárom évvel ezelőtt jelentek meg az első magyar gyártmányú bébiételek. Hosszas kísérletezés után, nem­zetközi tapasztalatok -alapján kezdte gyártani a Gyümölcs és Főzelékkonzervgyár kettes szá­mú üzemegysége. Ezekre az időkre Miklovicz András gyár- részleg-vezető így emlékszik vissza: — Az első években csupán évi 800 tonna bébiételre futot­ta erőnkből. 1969-től azonban már 1200 tonnát készítettünk. Jelenleg pedig évi 3000 tonnát hozunk forgalomba. S hogy ez kevés, vagy sok? A bébiétel ke­resett cikk az országban. Úgy vélem, időnként azért nem kap­ható az üzletekben, mert a kis­kereskedelem nem folyamato­san, az igényekhez mérten ren­del. Állításomat igazolja az is, hogy a nagykereskedelem rak­tárai tele vannak bébiételekkel. Három év óta a nyíregyházi konzervgyár is „besegít" ne­künk. Évente 800-1000 tonna bébiétel kerül le a gépsoraik­ról, de csak a natúr ételek ké­szítésére vállalkozhatnak, mi­vel a hús és máj hűtött táro­lására nincs lehetőségük. — Hol fogy a legtöbb bébi­étel? — Budapesten értékesítjük termékeink huszonöt százalé­kát, a többit vidéken, leginkább az ipari megyékben, Borsodban, Győr-Sopronban, Baranyában és Nógrádban. — Ennek a speciális konzerv- lajtának mi a készítési módja? — Jelenleg tizennyolcféle ké­szítményünk között lehet válo­gatni. Többi között van zöld­borsó, vegyeszöldség, paraj, natúr marhahússal vagy mar­hamájjal, valamint natúr és te­jes sütőtök. Ezt a választékot szeretnénk még sárgaborsóval bővíteni. A munkafolyamat első fázisa a friss nyersanyag előkészítése, mely már tisztítotton, tehát min­den fertőzésveszély kizárásával érkezik a gyárba. További vá­logatás és mosás után 400 li­teres edényekbe kerül, főzik, majd paszírozóssal távolítják el a felesleges cellulózt és rost­anyagokat, A lisztet, vajat, a főtt és darált húst vagy májat ezután adják hozzá. Amikor összeállt a készítmény, kolloid malmon engedik át, mely finom péppé keveri. Közben a készít­ményt gyártási fázisonként el­lenőrzi a laboratórium. Első a gyártásközi ellenőrzés, mely a technológia betartását, a só és zsírtartalmat vizsgálja, a másik a készáru ellenőrzése, mely analitikai és mikrobiológiai vizsgálatokon alapul. Közben termosztát próbát is végeznek, ez azt jelenti, hogy harminc­hét fokos hőmérsékleten tartják a készítményeket, hogy a mik­robiológiai folyamatokat job­ban megfigyelhessék. Huszon­egy napig tárolják az árut, mely alatt figyelik, hogy valóban megfelel-e a követelményeknek. — Három műszakban dolgo­zunk — folytatja a tájékoztatót a gyár vezetője —, két műszak­ban történik az ételkészítés, majd a harmadikban a takarí­tás és fertőtlenítés következik, hiszen patika tisztaságú körül­ményeket kell teremtenünk. Ez utóbbiakat is szigorúan ellen­őrizzük, a gépekről például minden esetben felületmintát veszünk, így kizárjuk a fertő­zésveszély lehetőségét. Termé­keink állami dotációsok, ezért juthatnak olcsó áron 3,50—4,00 forintért a fogyasztókhoz. A bolgár import bébiétel 7-8, az olasz, a francia és a svéd pe­dig 10-13 forint. — További tervek? — A bébiétel-gyártás növelé­se mellett a választékot is bőví­teni szeretnénk. Ezt a gyáregy­séget azonban kinőttük, s to­vábbi fejlesztésre, terjeszkedés­re nincs lehetőségünk. A meg­oldás: még ebben az ötéves tervben a kecskeméti konzerv­gyár „átvállalja" a bébiételek gyártását. Persze a „hírős vá­rosban" meg kell teremteni a megfelelő technológiai adott­ságokat. A beruházások már megkezdődtek. Kezdetben elő­reláthatóan hatezer tonna bé­biételt készítenek évente, de ez a mennyiség később meg is duplázódhat, s így nem lesz majd hiánycikk a közkedvelt bébiétel. A. T. Távhívó mintahálózat Telefonközpontokból, mik­rohullámú és kábeles táv­közlési berendezésekből távhívó mintahálózatot alakítanak ki a posta és a híradástechnikai ipari vállalatok a Duna-kanyar településein. Ezzel nem­csak több telefonhoz jut a környék, de egyben a hazai gyártmányú hírköz­lés-technikai berendelé­sek „állandó kiállítása­ként” működés közben mu­tatkozhatnak be a külföl­di vásárlóknak. Ez utóbbi különösen előnyös a hír­adástechnikai ipar számá­ra, hiszen az exportpiaco­kon a kereslet az egyes berendezések helyett mind­inkább a komplex hír­adástechnikai rendszerek iránt jelentkezik. Főként a fejlődő orszá­gok piacain kínálkozik le­hetőség hírközlő beren­dezéseink eladására, eh­hez azonban az „áru" jó minőségét tanúsító gya­korlati vizsga is szükséges. Ezt a bizonyítványt — je­lenleg — a megrendelő külföldi ország hírhálóza­tába beépített minta be­rendezések gyakran egy évig is eltartó próbaüze­mével lehet csak megsze­rezni, márpedig ez költ­séges és hosszadalmas. A kialakítás előtt álló hír­közlő mintahálózat ezt az időt csökkentené, s fel­építése a posta és az ipar- vállalatok érdekeinek szó szerinti összekapcsolását is jelentené. Az előzetes elképzelések szerint a hírközlő minta- rendszer kiépítése a jövő évben kezdődne. Akik a hírekben szerepelnek... Dr. Palotai Ferenc »» A tanácsi apparátus „mögöttes segítője Újsághír: 1979. január 1-től dr. Palotai Ferencet a Baranya megyei Tanács újonnan alakult gazdasági és ügyviteltechnikai osztályának vezetőjévé nevez­ték ki. * Régóta ismerem, de nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi­lyen ember is Palotai Ferenc ... Lendülettel, fiatalos kedvvel, szinte már önpazarló módon él és gondolkodik; s gondolom maga sem hiszi, hogy az egye­tem óta eltelt huszonegy eszten­dő. Pedig már 1957. július 15- től a Baranya megyei Tanácson dolgozik; a jogi diploma kéz­hezvétele után a pénzügyi osz­tályhoz került mint gyakornok, egy év múlva már a tervosztály anyaggazdálkodással összefüg­gő teendőit intézte, s 1967-től az osztály vezetője lett. Pécsi „gyerek" — mondhat­juk; felmenői ki tudja hányad- íziglen szintén itt éltek, ebben a városban. Ez a sajátos, más vidékről idekerültek számára olykor érthetetlen „pécsiség” kí­séri minden gondolatát, az el­rontott dolgokat keserű pirula­ként nyeli, a szép, megvalósult álmokról örvendezve beszél, sa­játjának érzi. — Tizenegy év a tervosztály élén. Sok vagy kevés...? Mielőtt válaszolna, visszakér­dez; amolyan időnyerésnek szánva: — Egy kávét? Aztán nyomban elkezdi a ja­nuári vihar okozta károk szám­bavételét, felidézi az ítéletidőt, s magam is megfeledkezem cé­lomról. Mikor elémtolja a feke­tét, egy szusszanásnyi időt en­ged magának. — Tizenegy év éppen elég ar­ra, hogy megismerjem Baranyát, hogy mind a 316 települését, azoknak gondjait sajátomnak érezzem. Akadt sok nehéz csa­ta — főleg a beruházások vo­nalán, — de akadt néhány lát­ványos győzelem is. Sorolja a tanácsi munka vál­tozását adó legfőbb állomáso­kat. Jött az új mechanizmus, megfogalmazódott az új tanács- törvény — a tanácsok gazdái lettek a vidéknek —, aztán szép munka volt a területfejlesztés .. — Most? — Újabb feladatok, a szó legteljesebb értelmében. A gazdasági és ügyviteltech­nikai osztály a tanácsi appa­rátus mögöttes segítője. Lesz központi iktatóiroda irattároló­val, ahol pillanatok alatt bár­melyik ügy iratai elővehetők, központi leíró iroda, technikai csoport, nyomda ... Ide tartoz­nak majd a tanácsi gépkocsik, az eddigi gondnokság minde­nestül. — Igen izgalmas feladat ez — mondja — s őszintén örülök, hogy az államigazgatásba vég­re bevihetjük a technikát, a „korszerűt”. Különféle prospektusokat vesz elő, szétrakja. — A mikrofilmes adattárolást is megoldjuk. Ahol van irattár, tudják, nehézkes a mozgatás, a kikeresés, nagy helyet vesz igénybe. Mi jónéhány év anya­gát egyetlen szekrénybe betud­juk majd tenni.. . Mikor? Majd az új megyei tanács-épület birtokbavétele után. A hírek szerint, a nyáron. A gazdasági osztály az egyik legnépesebb tanácsi osztály lesz. Szerteágazó feladatokkal, az alapítólevél szerint, itt végzik majd a szervezet működésével kapcsolatos teendőket, techni­kai, ellátási, vagyonkezelői fel­adatokat. — Csak egy apró dolgot em­lítek: amikor a portánál bejön a panaszos, szinte eltéved az épületben: a sok-sok iroda, az irányító nyilak tömkelegé csak annak mond valamit, aki már „jártas" az emeleteken. Éppen ezért az új épületben már meg­alakítjuk az ügyfélirányító iro­dát, ahol szakember ül, a ta­nácsi munkát ismerő, a taná­csi munkában jártas személy, ő tudni fogja, hogy melyik osz­tályra, melyik ügyintézőhöz küldje a panaszost... S ez is az osztály feladata. Kozma Ferenc H a minden foglalkozásá­ról pár mondatnyit el­mesélne, aligha jutna hely a főfoglalkozásának. Vagyis annak, amit már 1919- ben elkezdett, alig kinőve a rö­vid nadrágból és a matróz­blúzból. Addig ugyanis ez volt az „egyenruhája", mert tagja volt a régiek által talán ismert Oppe-zenekarnak. A nagybácsi kívánságára zenével kezdett el foglalkozni kilenc éves korá­ban, s az összes ütő- és fémfú­vós hangszeren megtanult ját­szani. Nagyon régen volt. Most 71 éves Oppe Béla, a híres kár­pitos-család utolsó szakmát hordozó tagja. Az Oppe-féle kárpitosmunkáknak, a tőlük be­szerzett antik bútoroknak jó hí­re van szerte a városban, a me­gyében. Ám erről már nem na­gyon beszél az idős mester. Tu­lajdonképpen elégedetlennek látom, különösen akkor, amikor a stílbútorok kerülnek szóba. Messzi évek távlatából szedi elő azokat az emlékeit, amikor egy XVI. Lajos korabeli ládát őriz­getett, vagy amikor — 1949-ben Kis műhelyek, híres mesterek Oppe Béla Biedermeier vagy Chippendale? — egy pécsi kiállításon nagy­díjat nyert egy garnitúrával. Miniszteri kitüntetés is járt a szereplésért. „De valóban na­gyon szép volt. A mennyezet dí­szítéséhez 72 méter csipkeszö­vetet használtam fel.” — Ma — mondja apró műhe­lyében a mester — a stílbútor reneszánszát éli. Sokan keresik, ám az a gyanúm, hogy nem mindenki ért hozzájuk. Legfel­jebb a biedermeiert és a ba­rokkot ismerik, de a rokokót, a Chippendale-t már kevesen. Márpedig nem mindegy: melyik bútorhoz milyen szövetet hasz­nál a kárpitos.- Elfogadják az érveit? — Hiába magyarázom, saj­nos, nagyon sok esetben nem. A biedermeierhez például csí­kos szövet passzol. Ám ha a megrendelő simát akar, mit te­gyek? Megcsinálom, de a szí­vem egy kicsit fáj. Duplaspicc, garnírozótű, kecskeláb, spiccfogó: megany- nyi speciális szerszám, amit a kárpitosok használnak. Ezek itt, a hátam mögött a falon, már nagyon régiek. Némelyiket ta­lán még a szakma-alapító Op­pe is használta a múlt század­ban. Az idő más vonatkozás­ban is szerepet kap a szakmá­ban. — Kérem szépen — mondja Béla bácsi —, a kárpitosoknál az igazi sikert az jelenti, hogy 25—30 évvel korábban készült munkáit hozzák vissza javításra. Nem azért, mert tönkrement egy karosszék rugózata, hanem azért, mert elkopott , a huzat. Az idő a mi meósunk. — Hetvenegy éves korban dolgozni: ez már önmagában is szép teljesítmény. — 1980. május 1-ig szól a működési engedélyem. Hogy utána mi lesz, az egészségem­től függ. Azt tudom, hogy a fél évszázad alatt nem engedtem ki a műhelyből hibás munkát, s azt is: fittnek érzem magam. Ha Végigtekintek a szakmai gyakorlatomon, nyugodtnak ér­zem magam. Jól is alszom. Mészáros Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom